A legfontosabb NATO standard

Manapság sokat hallunk a NATO standardokról, hogy azok milyen nagyszerűek, milyen fejlettek stb.

Valóban van nagyon hatékony szervezési elve a NATO hadseregeknek, amik korábbi háborús tapasztalatokon alapulnak. Raj szinten, szakasz szinten, század, ezred, dandár, hadosztály szinten.
De van egy minden mást (is) megelőző elv. Ez a 0. standard. Így szól:

Soha se támadj meg olyan ellenséget,

amelyik vissza tud lőni.

Megfigyelte már valaki, hogy a NATO és elődje a Szövetségesek a két világháborút leszámítva, soha sem támadott meg magánál nagyobb erejű vagy csak közelítő erejű ellenséget?  Amerika és szövetségeseinek célpontja mindig nagyságrendekkel gyengébb erőt képviselő állam volt. Csak akkor támadtak, ha az ellenség felett meg tudták szerezni a légi fölényt – napok alatt -, elsöprő volt a hírszerzési fölény, el lehetett szigetelni az ellenfelet, voltak belső embereik, és a világ többi részét legalább távol lehetett tartani katonailag.

2022. február 24-ig ez sikerült is. Most azonban behúzták a tutit. Ukrajna, korrupt és gátlástalan vezetéssel önként vállalkozott a martalóc szerepre, nem más, mint Oroszország ellen!
A Nyugat valós döntéshozói jól láthatóan nincsenek a helyzet magaslatán. Saját maguk gyártotta véleménybuborékjaik mélyéről üzengetnek ki. Miközben észlelték a rájuk leselkedő végzetes demográfiai összeomlást, arra jutottak, hogy soha máskor nem lehet jobb idő megvalósítani a 18. század füstös értelmiségi szalonjainak lázálmait, Utópia szivárványos világát. Ha beledöglünk is…

A NATO pedig ennek lenne az ökle standardjaival. Csak hát a Világ valósága nem rokonszenvezik az utópiagyártók elképzeléseivel.

Mert a NATO egy valóban nagy és modern fegyverrendszerekkel ellátott katonai szervezet. Valóban van – elvileg és papíron – vagy hatmillió mozgósítható katonája.  És valóban, valóban, valóban…

És az elmúlt évtizedekben nem is láthattunk mást, mint diadalmas pusztítást szerte a Földön. Korea, Vietnam, Libanon, Falkland szigetek, Grenada (igen nagy győzelem volt! 🙂 ), Koszovo, Szomália, Líbia, Szudán, Irak, Afganisztán. Igaz sok ebből legfeljebb döntetlen, de azért a pusztítás ott is meggyőző volt. Bár figyelmes megfigyelő észreveheti, hogy volt ami kimaradt. Kuba, például. Nicaragua, például. Irán, például. Szíria, például.

Minden háború egy-egy ellenféllel. Minden háború sokkal gyengébb ellenféllel. A kivételek pedig? Nos, ott a lényeg: ezen esetekben egy hatalmas ellenféllel kerültek volna szembe, a Szovjetunióval.

És jött ez év februárjának 24. napja. A nap, amikor megdölt a NATO, pontosabban az angolszász vezette világ nimbusza. A dicsőség felhője eloszlott. Az angolok már nem angyalok, nem Isten angyalai, aminek képzelték magukat a Földön. Mert kiderült, hogy a király: mezítelen.

Miért írom ezt? Hát, nem azért nem avatkoznak be Ukrajnában, mert tartanak egy atomháborútól? Hm,… Nem barátaim, nem azért. Azért, mert kiderült, hogy ez az egész beleütközik a “0.” standard-be. Mert kiderült pár hét alatt, hogy az orosz vezetés ismeri a titkot. Vagy e háborúval ismerték fel végleg. Mariupolban. Megismerték és meg is értették, hogy a Nyugat szövetsége nem képes tartós háborút viselni sehol sem a Földön egy magához legalább hasonló erejű ellenség ellen. Erre egészen egyszerűen mind a katonai, mind a gazdasági, mind a társadalmi szerkezete alkalmatlan.

Tegnap olvastam egy cikket a Kárpáthír oldalán, amit hozott a Híradó is, hogy a német Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegek egy hónapig bírták a napi 100 lövésnél nagyobb terhelést. Az ember itt elhül egy kicsit. Ez nem az első ilyen dolog. Nagyjából, minden nyugati wunderwaffe-ról kiderült, hogy persze-persze nagyszerű meg minden, de köszi nem kell több, inkább adjatok lőszert a régibb fegyvereinkhez. Az meg nincs. De a szomorúbb valóság – legalábbis ránk nézvést, hogy kikkel is vagyunk egy szövetségben és hogy kiktől vártuk a védelmet… -, hogy a modern fegyverekhez sincsen ám korlátlan munició. És most eléggé finom voltam. De nem csak, hogy raktáron nincs, a termelői kapacítás kiépítése is eltartana egy-két évig a pótlásukra.

Ahogy azt Vukics Ferenc cikkében összegyűjti mindazon jellemzőket, amik kritikussá teszik a Nyugat haderejének valós helyzetét. “az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a francia erők részvételével zajló szimulációs hadgyakorlaton az Egyesült Királyság erői nyolc nap után a „kritikus” szintre csökkentették a készleteket.” vagy “Röviden, az Egyesült Államok éves tüzérségi készlete a legjobb esetben is csak 10 naptól két hétig tartana ki Ukrajnában.” Szép ugye? De csak, hogy borzoljam kicsit az idegeket: “A páncéltörő Javelinnek és a légvédelmi Stingerek is egy csónakban eveznek. Az Egyesült Államok 7000 Javelin rakétát szállított Ukrajnának ami a raktárkészletének nagyjából egyharmada [!]–, és további szállítmányokat terveznek. A Lockheed Martin körülbelül 2100 rakétát gyárt évente, bár ez a szám néhány éven [!] belül akár 4000-re is emelkedhet. Ukrajna azt állítja, hogy naponta [!] 500 Javelin rakétát használ el.” Értjük? Tehát az USA teljes raktári készlete (21.000 db) a Javelin rakétákból 42 napig lenne elegendő Ukrajnában! És még nincs vége: “A cirkáló rakéták és a ballisztikus rakéták kiadásai ugyanígy hatalmasak. Az oroszok 1100 és 2100 közötti rakétát lőttek ki. Az Egyesült Államok jelenleg évente 110 PRISM, 500 JASSM és 60 Tomahawk cirkálórakétát vásárol, ami azt jelenti, hogy három hónapos harc alatt Oroszország az Egyesült Államok éves rakétatermelésének négyszeresét „égette el”. Az orosz termelés mértékét csak becsülni lehet.” Szép! És még mindig van: “Az Egyesült Államokban egyetlen vásárlója van a tüzérségi lövedékeknek a hadsereg. A megrendelés leadását követően a gyártónak be kell zárnia a gyártósorokat, hogy csökkentse a költségeket.. A kisvállalkozások teljesen bezárhatnak. Új kapacitás létrehozása nagy kihívást jelent, különösen azért, mert nagyon kevés gyártási kapacitás maradt a képzett munkaerő bevonására. Ez különösen nagy problémát jelent, mivel sok régebbi fegyvergyártó rendszer olyannyira munkaigényes, hogy gyakorlatilag kézzel építik meg őket, és sok időbe telik az új munkaerő betanítása. Az ellátási lánc problémái azért is problematikusak, mert az alvállalkozók esetleg a tengerentúlról, esetleg ellenséges országból származó alkatrészekre támaszkodnak.” “A Stinger rakétagyártás 2026-ig nem fejeződik be, részben az alkatrészhiány miatt. A hadiipari kapacitásokról szóló amerikai jelentések egyértelművé tették, hogy a termelés felpörgetése háború idején kihívást jelenthet, ha nem lehetetlen. Az ellátási lánc problémái, a képzett személyzet hiánya és az amerikai gyártóbázis leépülése miatt nem olyan egyszerű a folyamat beindítása.” Irakban “a Kormányzati Elszámoltathatósági Hivatal becslése szerint 250 000 lövést igényelt egy felkelő megölése. ” Elképesztő. Ez ugyanakkor súlyos fényt vet arra, hogy a valóságban milyen is az amerikai tömeghadsereg valódi hatékonysága.

Kezd deregeni, miért van a 0. standard? És, hogy miért nem vállal szerepet a NATO Ukrajnában “testületileg”?  Mert hetek alatt elvérezne. Persze csak akkor, ha egyáltalán fel tudna vonulni az orosz határra…
Mert őszintén szólva erősen kétlem, hogy van képesség katonatömegek keletre vezénylésére, ott az ellátásukra és ami még fő, megfelelő vezénylésükre. A NATO tagállamok elvileg ugyan rendelkeznek 6 millió fő aktív és tartalékos állománnyal. A teljes orosz hadsereg rendelkezik 3 millió fő aktív és tartalékos állománnyal. Erre szoktak hivatkozni a “szakértők” amikor NATO fölényt akarnak kimutatni. Egyebek mellett. Azonban néztek valaha ezen számok mögé? Aligha. A hatmiló katonából mennyi a valóban jól kiképzett? Mennyi a meghalni is merő? Mennyi főt tudnának a harcmezőre vezényelni? Mekkora veszteség láttán törne ki forradalom a hátországban? A korábban megjelenített hadianyag mennyiségek mennyi nap alatt fogynának el? Megannyi súlyos kérdés.

A válasz a legtöbbre az, hogy nem lehet. A legutóbbi NATO csúcson nagy volt az izgalom. Addigra már az értelmesebb katonai vezetők tisztában lehettek a dolgok nem túl rózsás állásával. Ezért is határozták el a NATO erők 400.000 főre emelését a keleti végeken – akármit is jelentsen ez. A németek belengették, hogy 100 milliárd eurót költenek nagy hirtelen a hadseregre és a legnagyobb lesz az ővék. Egyrészt volt már ilyen és annak nem lett jó vége. Másrészt figyelve a még csak kibontakozó energiaválságot, a nyomában megérkező ipari összeomlást, erős kíváncsisággal vagyok, hogy ezt miként is fogják megoldani. A személyi feltételekről nem is szólva. Hol lesz az a sok tízezres katonai létszám a németeknél? Honnan? A németek maguk már az alapvető iparos munkákat sem tudják ellátni, vendégmunkások százezreinek-millióinak bevonásával is csak döcögősen. A 400.000 főre emelt NATO erővel kapcsolatban ugyan ez a kérdés. Mégis honnan lesznek a harcosok? Vagy majd ez is csak a matekban lesz meg… Mert az eltelt másfél hónap arról tanúskodik, hogy ez is ott marad a papíron. Egyszerűen nincs ember.
Ahogy Robert C. Castel írta, miközben a NATO és tágabb értelemben a Nyugat leépítette a kapacitásait a profit érdekében, aközben egyre nagyobb “kötelezettségeket” vállalt. A kettő között pedig egy fokozatosan súlyosbodó rés keletkezett. Amit nem vettek figyelembe. Igen, Fukuyama…

Eddig nem tudtuk, hogy létezik a 0. standard. Most már viszont azok is tudják, akik ellen vezették az ukrán martalóc válogatottat. Mariupol a fordulópont. Az orosz vezetés ott tudta meg mi is van a függöny mögött. Mindenfajta hírszerzési ismeret nélkül is merem állítani, hogy ott az Azovstal bunkerjaiban nem biolabor volt – ez volt a porhintés -, hanem egy felsőszintű vezetési pont. Ezt aláhúzza a két magasrangú amerikai és kanadai altábornagy és tábornok jelenléte is. Mindketten a szárazföldi erők magasrangú vezetői voltak hazájukban. Nem valószínű, hogy rajharcászatot oktattak az Azov ezred gyalogjainak…
Sokkal valószínűbb, hogy a Donbass területén összpontosított ukrán haderő (AFU) tényleges vezetői voltak, akik a Donbass és a Krím visszaszerzésére csoportosított 80-120 ezres jól fölszerelt és kiképzett haderő hadműveleti irányítói voltak. Azonban sem ők, sem a küldőik nem számoltak azzal, hogy az orosz vezetés mindenre el van szánva. Azt gondolták, hogy nem mernek egy átfogó hadműveletbe kezdeni. Csakhogy mertek.
Amit nekünk úgy tálalnak, hogy a “villámháború” ideje, az valójában a felderítés volt, egy egész hadsereggel. Az orosz hadsereg felderítette, hol vannak a főerők, mennyire mozgékonyak, milyen vezetési stílust képviselnek és másodlagosan talán remélték, hogy maradt valami a szláv testvériségből (ez utóbbiban tévedtek, mert nem maradt semmi). Valami ilyesmit csináltak 1944 tavaszán a Krímben, amikor a magukat beásó Wermacht egységeket egy látszat támadással lőállásaik felfedésére késztették, majd az így bemért helyekre pusztító tüzérségi tüzet zúdítottak. A német védelem gyakorlatilag összeomlott. Ahogy az ukrán védelem is manapság.

Az szerintem mindenki számára világos, hogy itt a Nyugat háborúzik az újjászülető orosz birodalommal. Illetve a felemelkedő új hatalmakkal. A dolog érdekessége az, hogy valójában valamennyi főszereplő alapvető és súlyos problémákkal terhelt. A Nyugat túlélte önmagát, szellemi tőkéjét elvesztette, a népesedési háborút szintúgy elvesztette. Belépett a felszámolódás spiráljába és nem látszik, hogy akárcsak felismerni is képes lenne a bajok forrását.
De az orosz birodalom szintúgy vergődik saját erejének lanyhulása miatt. Gazdaságilag sosem volt igazán erős, a népesedési fronton ugyan úgy vesztésre áll, mint a Nyugat. Ami mégis felé billenti a mérleg nyelvét, az, hogy a társadalom nem szívta magába az egoizmus, a nihilizmus, az önfeladás mérgét.
Kína bár hatalmas, épp ez a bajainak forrása. A hatalmas termelési kapacitás kívánja a vásárlói kör szélesítését, azonban a tevékenységük – a Nyugat és Amerika legyőzésének vágya – ennek ellen hat.
Az amerikai vezetés abban téved, hogy Európát el akarja ásni és felvevőpiaccá degradálni. De ez nem fog menni, mert az elindított folyamatok azt eredményezik, nagyon hamar, hogy a Nyugatot fenyegető veszélyek épp itt, Európában fognak a felszínre bukni. Valahogy olyan Amerika, mint a jelenlegi vezetője, egy öregúr, aki a jelen bajaira, fiatal kora megoldásait szeretné ráerőltetni. Csak hogy a II. Világháború dicsősége már elmúlt – mindenki számára. Az akkori győztes társadalmak már sehol sincsenek. Ezért menekülnek talán előre, de csak a biztos halálba.

Addig viszont marad a 0. standard. Ideig, óráig…

Új Vietnam készül

Valószínüleg az utolsó a Nyugat számára.

Egy hír jelenet meg, miszerint komolyan felmerült, hogy amerikai “tanácsadók” menjenek Ukrajnába koordinálni a logisztikát, a fegyverszállításokat, a hírszerzést. Egyrészt ez már korábban is megvalósult, hiszen nagyon magas rangú amerikai1 és kanadai2 katonai vezetőket fogtak el az orosz fegyveres erők még Mariupolban, másrészt nyilt titok, hogy minden fontos hírszerzési adatot, műholdas felderítést megkapnak az ukrán fegyveres erők. A jelen hír arra utal, hogy megkezdik a hivatalos NATO jelenlétet Ukrajnában.

Pedig maga a háború, az Orosz Föderáció, bővebben a Feltörekvők (BRICS államok bővített értelemben) és a Nyugat (a NATO és szatellitjei) között már el is dőlt. Mivel az Ukrán Hadsereg képében és szereplésével a NATO mérkőzik Oroszországgal. Ukrajnát 2014 óta mindenképp, de tágabb értelemben 1991 óta a Nyugat készíti fel erre a mostani háborúra. A gazdaság területén – bár ezt inkább hagyjuk is (Hunter Biden) – a logisztikában, a kiképzésben, részben az átfegyverzéseben. Ahogy maguk az ukrán vezetők is emlegetik, Ukrajna a NATO gyakorló és bemutató terepe. A két elfogott tábornok és a valószínűleg velük lévő és szintén elfogott tisztikar a Donbass ellen felvonulásban lévő ukrán haderő valódi vezérkara volt. Ezért voltak Mariupolban, az Azovsztal erődjében. Nem, ott nem biológiai labor volt, hanem vezérkari irányítóközpont. A tényleges, nem a színházi valahol Kijevben. Tetszenek érteni? Ezért volt olyan fontos az elfoglalása és az elfoglalás módja is. A biológiai labor csak fedősztori volt még az oroszok részéről is. Azért, hogy a kotnyeles nézőközönség teljesen más irányban kereskedjen. Ez igaz a magukat lelkesen sztoriba vető biztonságpolitikai elemző céh tagjaira is.
Nos, ott szenvedte el a háborút eldöntő vereségét a NATO, tehát az USA vezette Nyugati (angolszász) koalíció. Mert ott az irányítás bukott meg, a vezetési elvek. Látszott is, hogy gyakorlatilag fejetlenné vált a felkészített sereg. Mostanra tért vissza valamennyire az irányítás, de már túl későn, mert közben súlyos technikai és lélektani vereséget is szenvedtek. A zöm, a derékhad elbukott. Ami most zajlik – nem tudom persze, hogy ezt felfogták-e a NATO vezérkarában – az utóvédharc, menteni a menthetőt. Bár szerintem még nekik sem világos, hogy mi is menthető még? Ebből a cikkből épp ez hallatszik ki.

Mit tudhatunk meg az elmúlt évtizedek amerikai és/vagy NATO háborúiból? Ha eléggé szemfülesek vagyunk, akkor azt, hogy a NATO direktívák, híres NATO standardok arra alkalmasak, hogy a Földön egy vagy legfeljebb két, erősen lokalizált, a Szövetséges (értsd: angolszász) erőknél egy vagy több nagyságrenddel gyengébb ellenféllel szemben lépjenek fel a siker reményében. A gyengeséget értem a technikai eszközökre is, de legfőképpen a szervezettségre.  Ezen kívül elengedhetetlen, hogy megszerezhessék a felderítési, logisztikai és légi fölényt. Hosszabb intenzív harcok már magát a Nyugatot is a földre dobnák. Ezt láthatjuk a szankciós politika kudarcában. A Nyugat gazdasága és társadalma már rég nem a termelésből él, hanem a 3. szektorból. Az USA gazdasági teljesítményében 2/3 részt tesz ki ez. Ez viszont csak, akkor működik, ha van gazdasági vérkeringés. A maradék termelés is Ázsia termelési bázisaitól függ. Alig pár nap készlettel rendelkeznek az üzemek, de a boltok is. Ugye emlékszünk? Ázsia és Afrika és Dél-Amerika a feltörekvők körébe tratoznak, akik a Nyugat egykori kifosztottjai. Nos, tőlük függ valójában a jólét errefelé…
Az ukrajnai háború pedig igazolta azt a korábbi gondolatomat, hogy hasonló vagy közel hasonló ellenféllel szemben biztosan alul maradnak. Oroszországgal szemben pedig egészen egyszerűen reménytelen vállalkozás lenne. Most mégis tovább tolják a biciklit ebbe az irányba. Onnantól kezdve, hogy  március 31-én lelőtték a talán Roger L. Cluotier altábornagyot szállító Mi-8-as helikoptert a projekt összeroskadt. Egy hónapra rá meglett Cadieu is. Persze, tudom véletlen, meg orosz propaganda. De azóta teljes Luganszk oblaszty orosz ellenörzés alá került, napi 500-1000 fős veszteséget szenved az “ukrán” haderő. És eltűnt valahogy az orosz bizonytalanság is. Vagy ez csak nekem tűnt fel…?

Tehát a NATO vezetésű ukrán haderő szembekerült a valósággal. És a valóság még ettől sokkal súlyosabb tényekkel is szolgál. Kiderült, hogy a NATO elvek nem működnek egy tömeges, hosszú időn át tartó harc alatt. Sem az emberi tényező miatt, sem pedig az anyagcsata miatt. Ahogy ugyanis Vukics Ferenc egy cikkében kimutatta, hogy “A Nyugatnak se fegyvere, se lőszere, se embere, de még pénze sincs a háború megnyeréséhez“. Ezalatt a meglepő állítás alatt azt kell érteni, hogy ugyan a NATO rendkívűl fejlett fegyverrendszerekkel rendelkezik, azonban ez és főleg a lőszekészletek, a gazdasági-ipari háttér, egy mindössze egy-másfél hónapos ukrajnai intenzitású küzdelemhez lenne elég. Mármint az orosz fél katonai intenzitását alapul véve, hiszen azzal szemben kellene helytállnia. Addig tudna paritásban maradni, utána egyszerűen elenyészne. Ugyan papíron kétszeres létszámfölényben van az orosz hadsereggel szemben, de kérdem, abból a 6 millió katonából, ami elméletben van, mennyit tudna az orosz határhoz vezényelni? És ott tartani? Hónapokig vagy akár évekig? Például logosztikával, hogy boldogulna? Az ipari termeléssel (aminek fajsúlyos részei valójában a Nyugat országain kívűl vannak), miként támogatná ezt? Sehogy. Látva a modern embert, a nyugati embert én úgy gondolom jó, ha minden ötödik fegyverest lehetne igénybe venni. Ez 1,2 millió fő, aminek fegyverbe állítása és hadianyaggal való ellátása – logisztika – egy csodával lenne egyenértékű. Az Orosz Föderáció hadserege a tartalékkal együtt 3 millió főt tesz ki. Ők otthon vannak, saját ellátó bázisaik közvetlen közelében. Egy felújított Honvédő Háború eszmélye kebelén. És ők nem félnek meghalni a hazáért. Ez utóbbi vajon mennyi nyugati, individualista, LMBTQ-izé, vegyes hátterű ember mondhatja el?
1941-ben a Barbarossa-terv alapján 3 millió fővel, 3000 harckocsival, 2500 repülővel támadtak a németek. És végül totális vereséget szenvedtek. A németeknek ezért tudniuk kellene, mit jelent az, amikor Oroszország mozgósít. A 3 millió fős teljes orosz haderőt (hivatásosok és tartalékosok egyaránt) 20 millió fős lakossági tartalékból lehetne kiegészíteni, akik szintén voltak valamikor katonák. És a brit titkosszolgálattal szemben én nem igen hiszem, hogy gondjaik lennének egy akár 10 milliós hadsereg felszerelésére és lőszerrel való ellátására. A Kelet-Európai Síkság nem Irak.

Tehát mibe fognak a demokrata vezetésű, újmarxista értelmiségi elitek Amerikában? Egy új Vietnám történet felépítésébe, úgy, hogy meg vannak győződve (?) a sikerről. 

 

1 Roger L. Cloutier Az amerikai hadsereg altábornagya, akit 2020-ban neveztek ki a Szövetséges Szárazföldi Erők (LANDCOM) parancsnokának. Ez a szervezet a Izmirben székel 2012-es létrehozása óta. Feladata, hogy  a közel-keleti, afrikai és az orosz térség "fenyegetéseire" figyeljen és ha kell válaszolni tudjon, katonailag, a szövetséges erők összehangolásával és még  ki tudja mivel.  Nos, ő az aki orosz állítások szerint fogságba került Mariupolnál. A minden ténytől független tényellenőrök, mint pl.: CNN, és társaik cáfolják ezt és hanmísított illetve hetekkel korábbi képeket  mutogatnak a cáfolat igazolására. A Google keresője is csak ezeket szórja ki. :) Viszont az tény, hogy azóta maga a tábornok - tudtommal - élőben sehonnan sem jelentkezett, interjút sem adott. 
2 Trevor John Cadieu Tavaly szeptemberben vette volna át a Kanadai Szárazföldi Erők parancsnokságát. De "váratlanul" sexuális zaklatással vádolta egy alkalmazottja. Majd lemondott katonai szolgálatáról. A lemondó levelet - hogy-hogy nem - Mariupolból küldte. 

Ukrajna lépéshátrányban – Robert C. Castel cikkéhez

Robert – ismét – írt egy kitűnő cikket, gondolatsort az ukrajnai háború kapcsán (amit itt lehet elolvasni). Nekem pedig – ismét – alkalmat ad arra, hogy ennek farvizén a tágabb történelmi háttérre irányítsak egy kis fényt.
 
Az alapgondolat kitűnő. Ember nélkül a haditechnika – és bármiféle technika – csak egy vitrintárgy. Ahogy az ember haditechnika nélkül pedig csak ágyútöltelék. A kettő szoros, szerves kapcsolatban van. És volt mindig is. Akik ezt képesek voltak felismerni és gyakorolni, a világ vezető hadvezérei lettek. Mint például Hunyadi János. (Miért éppen ő jutott eszembe… ? 🙂 )
 
A jelen helyzethez és más helyzetek teljes megértéséhez, azonban az ezeket az eszközöket – technika és állomány – hordozó társadalmakat is vizsgálni kell. A mögöttük álló társadalmak ugyanis azok, amelynek közegében működik vagy nem működik egy hadsereg.
 
Így:
Ukrajna: egy sosem volt állam, amit a Szovjet demokáré tákolt össze úgy, hogy a tényleges ukrán területekhez – Galicia, Volhinia, Poleszje, Podolia, Zaporozsje – hozzácsapták a valamelyest iparosodott Donbasszt, mert ott volt proletár bőven, illetve a tengerpartot, ami a kozákoknak sose volt. Ukrajnában meg nem volt sem ez, sem az. Leninéknek pedig ez nagyon fontos mozzanat volt. Mivel ez a lakosság soha sem volt egységes entitás a történelem során, ezért 1991 után boritékolható volt a robbanás. Ennek a tömegnek soha sem volt és ma sincs szerkezete. Amit vezető rétegnek látunk és európai szemmel fölöttébb furcsán viselkedik (oligarchák, maffia-társadalom, ukrán-diplomácia, fürdik a korrupcióban) az nem más, mint az egykori zaporizsjai kozákság mai vetülete: egy martalóc réteg. Úgy is viselkedik.
Ilja Jefimovics Repin: A zaporizzsjai kozákok levelet írnak a török szultánnak
Ezzel kapcsolatban rendkívül tanulságos I. J. Repin képe: A zaporizzsjai kozákok levelet írnak a török szultánnak címmel, mert sűrítve mutatja be az un. ukrán társadalom lényegét, tónusát.
Oroszország: egy birodalom, ami más nem lehet a terület adottságai miatt. A Rusz örököse, a Ruszon keresztül a harmadik Bizánc, ezen keresztül pedig Róma leszármazottja, Keleten. Viszonylagos  létbiztonság, a nagyság tudata a felszín alatt lappangó korszakos bajokkal. Oroszországot is sújtja a népesedési válság, az iszlám nyomulása.
Nyugat: szintén Róma örökösének tartja magát, csak a Nyugat Római Birodalmon keresztül. Valójában a Nyugat Római Birodalmat, a hunok nyomán megszálló germán rablótörzsek utódai. A Rajnától nyugatra és délre sehol sem voltak többségi társadalom, sőt ők olvadtak be a helyi romanizált lakosságba. Viszont a szemléletet és a viselkedésmintákat másfél ezer éve örökítik a helyi romanizált germán vezetőrétegek.
Mi az egyenlet megoldása? Szerintem az, hogy Ukrajna eleve alkalmatlan volt Oroszország legyőzésére, sőt meggyengítésére is. 1991 óta létezik az Ukrajnának nevezett entitás, amit a Nyugat elitje valódi népnek nézett, mert térképszínekben gondolkodtak. Nem volt olyan időpont az elmúlt három évtizedben, amikor gatyába lehetett volna rázni ezt a széttartó konglomerátumot. Csupán káoszgyártásra volt jó. A Nyugat bár van technikája, emberanyagban haldoklik. Most komolyan, egy olyan társadalom, ahol az egyének még egy betegségtől is rettegnek, ki fognak menni a csatatérre? Csak akkor, ha ott olyanok várják őket, akik a puska elejét nem tudják megkülönböztetni a végétől. A Nyugat kinyírta már saját szellemiségét, lelkiségét és fizikai valóját is eredményesen rombolja. Biológiai és gazdasági valóját is.
Az elaggott oroszlán nekirugaszkodott a gyengélkedő medvének, de rosszul mérte fel saját egészségi állapotát. A medve ugyanis nem döglődik, csak a Rambó filmekben, ami azonban most kevés lesz…

Jelen állás szerint…

Amint mindenki látja tovább zajlik modern korunk gladiátor viadala. Lassan három hónapja zajlik a kiprovokált orosz-ukrán háború és a közönség figyelme lankad. Elkezdtek olyan dolgokra is figyelni, mint a közműdíjak, az összeomlóban lévő európai gazdaság. Baj lesz more! mondják a Nagy Tetsvér műhelyében. Figyeljük meg, kérem, hamarosan eldobják az ukrán ügyet, mint a BLM-et, a járványt, a kicsi Grétát (valaki tudja még, hogy ki is volt ő?) mint egy már nem kellő kiskutyát, mert elkezdett növekedni és több gond lesz vele (etetni kell, gondozni kell…stb.) és már nem is olyan édes. Így dobták el korábban Szíria ügyét, Irakot, Afganisztánt, Líbiát, a Balkánt (n.b.: most elővehetik ismét, hiszen ott van jegelve legalább két konfliktus: Bosznia és Koszovó, azaz Nagy Albánia ügye is). Már nem akkora sztár Zelenszkij, ha kicsit jobban megfigyeljük. Lassan lesz belőle oligarcha is. Pénzmosó. Ismét felfedezik, hogy az Azov ezred egy náci alakulat. Lesz megint ukrán korrupció. A Színész dicsőségének hetei meg vannak számlálva.
 
Közben zajlik a Nagy Reset. A Nagy Újraindítás műveleti tevékenysége. Ugye világos mindenkinek, hogy újraindítani azt lehet, amit előzőleg leállítottunk? Na azért…! 🙂
Jelenleg a Leállítás szakaszában vagyunk. Most kivezetik a fogyasztói társadalmat, mint a társadalmi vegetálás módszerét. Egyre több és több folyamatot akasztanak meg gondos kezek. Persze a nem túl bölcs értelmiség a mai napig szerte a világon hódol a különféle szellemi ajzószereknek továbbra is. Az -izmusokról beszélek. De ide tartozik az összes aktivizmus is. Meg kell érteni, hogy valamennyi aktivizmus ugyan arra hajaz: egy apró részletet kiemelni a valóságból, azt felnagyítani és addig a valóság többi részét meg lehet változtatni. Lehetsz klíma aktivista, zöld aktivista, emberjogi aktivista, párt aktivista, globalista aktivista vagy anti-globalista aktivista, Teljesen mindnegy. Vezetnek az orrodnál fogva.
 
De hát mit is várjunk? Az értelmiség Európában a maga alig nyolc évszázada alatt sosem jutott túl az okoskodáson. Amin persze nem csodálkozhatunk, hiszen már kialakulásának forrása meghatározta ezt az irányt. Az okosság mennyiség, a bölcsesség azonban minőség. Ez utóbbit nem lehet diplomával vagy bármiféle okirattal igazolni. A világ és az országok helyes irányításához (értve ez alatt az emberek érdekében helyeset) pedig bölcsesség kell. Az okos emberek előbb-utóbb bármilyen erős szerveződést a mocsárba vezetnek, ahogy ezt a történelem igazolja is. Egész egyszerűen azért, mert nem látnak túl önmagukon.
 
A mi dolgunk azért nehéz, mert két területen is helyt kell állnunk. Egyrészt az elénk vetített valóság területén, másrészt pedig a mögöttes valóság területén is. Mert nem segít az sem, ha úgy teszünk mintha kivonhatnánk magunkat a színjáték cselekménye alól. Nem tehetjük, hiszen a játék nem rajtunk kívül zajlik – mint egy rendes színdarab esetén a színházban -, hanem velünk együtt, ami életünk terében, s mi is szereplői vagyunk. Akaratlan szereplői legtöbbször, de szereplői. Ugyanakkor részt kell venni a valódi valóság cselekményében is, mert az meg az életünk valódi terét jelenti és meghatározza saját és leszármazottaink jövőjét is.
 
Nekünk magyaroknak különösen is nehéz helyzetünk van, mivel a mi felfogásunkat már öt évszázaddal ezelőtt megmérgezték és félrevitték. Ennak a következménye, hogy ezen öt évszázad vesszőfutás volt számunkra. Nem szükségszerűség, hanem a rossz döntéseket megalapozó hamis helyzetértékelések sora. Jelenleg is erről van szó.
 
A hazai nemzeti értelmiség is nyugatiasch. A Nyugatra tekint vezérlőcsillagként, a Nyugat elismerésére áhitozik, a Nyugat mintáit követi. Ebből következik, hogy fel sem ismeri az igazi teendőket. Hűségesen aláírnak minden szankciós csomagot, holott igazából tudják, hogy ezek nem Oroszország ellen vannak összállítva, hanem az un. Európa ellen. A Nyugathoz láncoltuk szekerünket 1990 óta, holott egyrészt a Nyugat soha sem volt a barátunk, sőt mindig is az ellenségünkként viselkedett. Másrészt a Nyugat összes pénze (tényleg az övék azok a tőkék?) ellenére is haldokló társadalmak, gyermek, így jövő nélkül. Ha valaki meg tudná állapítani a nyugati nemzetek valós demográfiai helyzetét (mert ugye most egybe számolják a statisztikusok a nemzeti és a bevándorlók termékenységi rátáit; Mert a német ráta sem 1,2 hanem a valóságban bőven 1 alatt van.) valami egészen borzasztó képet kaphatna. Milyen érdekes a történelem: a Monarchiában is egy haldokló birodalomhoz csatlakoztunk, majd a hitleri III. Birodalomhoz, ami a haldoklás kezdetét jelentette a németek számára, majd a nagy Szovjet Birodalomhoz, ami az oroszok haldoklásának kezdete volt. Végül most a haldokló Nyugat intézményrendszeréhez csatlakoztunk.
 
Pedig több, mint öt évszázaddal ezelőtt két nagyszerű magyar ember (újra) meghatározta mi a teendőnk. Ők a két Hunyadi, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás voltak. Ők pedig a nemzeti királyságot tartották az egyetlen járható útnak. A nemzeti királyság = nemzeti érdekérvényesítés, ami az önálló helyzetértékelésen alapszik. Tehát nincsenek prekoncepciók. János dél felé vezetett megelőző hadjáratokat, Mátyás pedig nyugat felé. Az ország pedig virágzott, hiszen a háború tüzét kivitték a határokon túlra. Majd jöttek a nyugatosok és beszippantották a háború tüzét ismét a határokon belülre. Az ország pedig romlásnak indult. És azóta is mállik.
 
Most csak ennyit, mert dolgom is van a kertben. Szép napot mindenkinek!
 
Utóirat: Az orosz-ukrán háború hetek, de legfeljebb pár hónap alatt befejeződik. Utána azonban belátható időn belül a maradék Ukrajna rátör Magyarországra – talán jövőre. A martalócoknak ugyanis kell a háború, hiszen a békéhez nem értenek. És itt errefelé mi vagyunk a legfeláldozhatóbbak. És a NATO egyetlen cikkejében se bízzon senki, hogy majd tetleg is a védelmünkre kellnek. Még a műholdas felderítést sem fogjuk megkapni. A legtöbb, amit várhatunk ezektől, hogy az ukránok sem kapják meg…
Megfogjátok tanulni, hogy a Nyugat határa az Oderánál, Moravánál, Lajtánál, a Kulpánál van. Attól keletre nem véd meg semmit, de szívesen kiraból/elraból bármit és bárkit.

EU tagság

Talán itt lenne az ideje, hogy elgondolkodjunk az EU tagságról.

(Eredetileg ez egy Facebook-os hozzászólásként indult, de olyan téma, ami megérdemli, hogy alaposabban is kifejtsem.)

 
 
Hiszen nyilvánvaló:
– Ha mi is beleugrunk a szakadékba, akkor az nagyobb – nagyságrendekkel nagyobb – veszteséget fog okozni, mint ha nem kapunk “támogatásokat” amit ez éven (2022 áprilisa) ténylegesen meg sem kaptunk, csak papíron léteznek)
– Jó lenne komolyan venni a régi latin mondást: Historia est magistra vitae; A történelem az élet tanítómestere. Bizony az és aki nem veszi figyelembe a múlt évezredeinek tapasztalatait, olyan lesz, mint az a hajós, aki elfelejti magával vinni a hajózási térképeket.
– Az “Európa gondolat” a 10. század szüleménye. A cluny-i reformok egyik aspektusa volt. Ez a bizonyos “Európa”, megszületésétől fogva a mi ellenségünkként viselkedett. Már rögtön Szent Istvánnal szemben is. 1030-ban a Német Római császár, II. Konrád támadta meg Magyarországot, mivel Szent István fia nőágon az 1024-ben örökös nélkül elhalt II. Henrik császár leszármazottja volt. Konrád viszont még nőágon sem. Mint tudjuk vereséget szenvedtek a németek és békét voltak kénytelenek kötni. Azonban ekkor hirtelen meghalt szent Imre herceg egy “vadkan-balesetben”. Ez a balesettípus később többször is megtörtént történelmünk folyamán, amikor az a németeknek az kívánatos volt… És innentől kezdve nemzedékről nemzedékre jelentkezett az ellentét.
– A német Drang nach Osten stratégiai felfogásból adódóan akár csak a lengyelek vagy a csehek, útban voltunk mi is. Ráadásul mi a Kárpát-medence uraiként egy másik szempontból is kellemetlen szereplői lettünk – amúgy mind a mai napig – a germán ( a Nyugat) történelemnek:  A Kárpát-medencében mi Atilla örököseiként jelentünk meg 900 körül. A hazai közvélemény döntő többsége nincs tisztában azzal, hogy a hazai krónikás hagyomány Atillától számítja a magyar (!) uralkodók sorát. Márpedig a germánok – később a németek – szintúgy Atilla után tartanak történelmi igényt a Kárpát-medencére, mivel Atilla halála után, fiait kijátszva a germán gepidák szerezték meg a területet. Ez ugyan nem a természetes “öröklés” módja, de a germán gondolkodásban vérrel szerzettnek számít és így “jogos”. A mi “jogunk” viszont természetes eredetű (és ezt valójában nem is merték tagadni a középkor folyamán, s később is csupán úgy, hogy kitaláltak nekünk egy hamis múltat (már a Habsburgok), amiből kimaradnak a hunok, s ezzel Atilla is), ezért is vagyunk szálka a németek szemében mind a mai napig. Ha ezt a történelem eme mélységi áramlatát nem ismerjük, a jelent sem érhetjük a maga teljes valójában.
– Szerintem, maga a “Drang nach Osten” (ami legelőször 1849-ben íratott le egy lengyel újságíró, Julian Klaczko által) is
– De ki is az a bizonyos “Nyugat”? Nos, nem más, mint az egykori germán vándor-rabló “törzsek” latinizált utódállamai. Németországtól Spanyolországig (ma spanyol, eredetileg viszont Vizigót vagy másképpen nyugati gót állam) Norvégiától le Itáliáig (ma Olaszország [1861-től] eredetileg keleti gót, később langobárd állam); a franciák pedig a frankok utódai államként.
– Ez a 10. századtól mindmáig nem változott. Az un. mag-államok ezek. Akik kilógnak ebből azok meg is nézhetik magukat. Görögországtól egészen Észtországig. Mi vagyunk számukra a “Feláldozhatók”. Aki nem hiszi lapozzon utána a Történelem Nagy Könyvében.
– Az a bizonyos “Európa”, amire a magyar értelmiség esküszik a 15. század vége óta, csak a Lajtáig tart. Ezt tessék tudomásul venni. Érzékletesen: Budáért nem hoztak áldozatot (1526-1541), Bécsért viszont akármennyit (1529, 1532, 1566, 1683). [Gyengébbek kedvéért: 1686-ban nem felszabadították Budát a nemzetközi csapatok, hanem elfoglalták. Oszmán fennhatóság alól átkerült Habsburg fennhatóság alá!] Hogy egy mai szólással éljek: Bécsért hajlandóak voltak az utolsó magyarig (vagy lengyelig) harcolni.
– Így 2014 óta Ukrajna egy Oroszország ellen létrehozott (megszerzett) proxy-állam. Másodsorban viszont jó ellenünk is és használják is ellenünk. Ez látszik az ukrán vezetés pökhendi, lekezelő nyilatkozataiból. Úgy viselkednek, mintha a főnökeink lennének, utasítgatnak, fegyelmező üziket küldenek. De ezek nem az ő üzeneteik, hanem a brüsszeliták üzenetei, amiket ezek a színészek közvetítenek. S ezt jó lesz komolyan venni, mert Brüsszellel ellentétben az ukránok alkalmaznak fegyvert is, szó szerint.
– Ma már a kevésbé tájékozottaknak is világos kell legyen: a szankciós politika nem Oroszország ellen van valójában. Senki sem lehet akkora fogyatékos a politikusok közül, hogy ezt ne lássa. Minden cselekedett – a politikában is – oda irányul, ahová a hatásvektor tart. Ha pedig a szankciók hatásának vektora az európai gazdaságot béklyózza, akkor ez is kell legyen az eredeti cél. Legfeljebb nem ismerjük a tényleges irányítókat, de a hatásokból felismerhetjük a valós szándékokat.
– Egy egyszerű kérdés így a végére: ha látjuk, hogy az a bizonyos Nyugat a germán eredetű Nyugat, akkor mi vajon germánok vagyunk? Ha pedig nem vagyunk germánok, lehetünk valaha is tagok egy germán klubban? Ez a válasz valamennyi stratégiai kérdésre az elmúlt ezer évből.
Jelzem, a Hunyadiak ismerték ezeket a válaszokat és mit ád Isten a legsikeresebb vezetőink voltak. 1490-ben a hazai értelmiség volt (ős-SZDSZ), akik letérítették a nemzetet a nemzeti királyság és ezzel a nemzeti stratégia útjáról. A következmények ismertek mindenki előtt.

Akkor Ukrajna

Ukrajna orosz inváziójának helyzete 2022. március 4-én.
Ukrajna 2022.03.04.

Ukrajnát lerohanta az orosz hadsereg. Ez egy tény. Ahogy az is tény, hogy erre minden alapot szolgáltattak az ukrán és a nyugati vezetők.

Hosszú út vezetett idáig, legalább nyolc éves. Valahogy nem hittük, hogy egyszer csak elszánják magukat az orosz vezetők és nem engedik tovább a nyugati nyomulást. Mert az nyilván való, hogy a Nyugat nyomult keletre, mind közelebb az orosz területek szívéhez. Ukrajna maga csak egy stróman volt. Egy csinált ország végvonaglása.

Viszont ez a történet szépen beleillik abba a sorba, ami 1990 óta zajlik, Európa keleti felének összetákolt államai bukássorozatának. Elbukott elébb a Szovjetunió, majd Csehszlovákia, majd Jugoszlávia. Ukrajna kicsit nehezebben bomlik fel, mivel nagyhatalmi érdek és az oroszok szándéka is az volt, hogy egyben maradjon – és legyen az övék. Most már látszik, hogy az egész nem lehet orosszá, hanem csak az a része, ahol valóban nagyobbrészt orosz lakosság él. A térkép világosan mutatja, merre irányulnak a hadműveletek. Azt kell mondjam, hogy egy nagyon alaposan átgondolt logika mentén építették fel a hadműveleti terveket. Messze nem csak a látszólagos tisztán katonai szempontok mentén, hanem a hadjárat utánra is gondolva.

A seregtestek épp csak karcolják a nagyobbrészt ukrán területeket. Szerintem nem is fognak jelentős területeket megszállni a nyugati részekből. Most két fő csapásirányt látok:

  • Az egyik  arra irányul, hogy bekerítsék és felszámolják az ukrán hadsereg javát alkotó csoportosulást, ami a szakadár köztársaságok határain települt az elmúlt években. Itt van a haditechnika java és a szélsőséges csoportosulások fegyveres erejének java is. Alighanem erre értette Putyin a nácitlanítást;
  • a másik az orosz ajkú és ezért nagyobbrészt oroszbarát területek megszállása és persze a főváros, Kijev blokkolása vagy elfoglalása (ha lehet).

Jótanácsok 1.

Tanácsok honfitársaimnak és a nemzetnek

 

Első tanács

   Kerüld a médiát, ahogy csak erődből telik!

A média, azaz a hírközlés nem érted van. Maga a szó közvetítést jelent. A görög μέσος, μέση, μέσον, középen levő, közbülső, középsőt jelent. Egyfajta közvetítő közeget értenek rajta, lényegében manapság a tömegtájékoztatást. Ez a szó is sokatmondó. Tömeg tájékoztatás. Tömegeket ér el, tömeges mennyiségű. Eredetileg újságlevélként jelent meg Angliában a 13. században. Ekkor még kéziratosan. Az első nyomtatott újságlevél Triesztben jelent meg 1475-ben és a krími Caffa városának oszmánok általi elfoglalását adta hírül.

Kezdettől a puszta hírüladás mellett a közvélemény befolyásolása is feladata volt az újságoknak. Ebben csak az volt eltérő, hogy ki befolyásolt. Ez mára hihetetlen mértékben erősödött fel. Elgondolhatjuk, hogy egy sok száz éve tartó folyamat, szakma mennyi és mekkora tapasztalatot tudott felhalmozni a tömegek befolyásolása területén? És itt meg kell állapítsuk, hogy mi magyarok épp akkor vesztettül el saját országunk irányítását, amikor ezek a technikák kiteljesedtek. 1526 és 1541 között lényegében véve összeomlott és felszámolódott a Magyarok Országa. Névleg ugyan meg lett tartva, azt a Habsburgok nem számolták fel, de a vezetést fentről lefelé, szívós következetességgel gyűrték maguk alá és fosztották meg a magyar népet a valós önrendelkezésétől. Ennek pedig hangsúlyos része volt a tájékoztatás uralása is. Ettől az időtől kezdve nem mi magunk írjuk a saját történelmünket. De az akkor megszülető sajtó sem a magyar nemzet érdekeit szolgálta. Így elvesztettük mind a nemzedékeken átívelő, mind a napi szintű tájékoztatás, hírközlés feletti ellenőrzésünket.

Az első több, mint másfél évszázad (1526-1699) alatt a folyamatos háborúk miatt annyira kivéreztünk, hogy már csak “beteg emberként”, könyöradományként tudtuk elszenvedni az oszmánok kiszorítását hazánk területéről. Ennek ára azonban az volt, hogy helyükre a Habsburg önkény lépett. Fel sem merült már Magyarország függetlensége. Erőtlenségünket mi sem jelzi jobban, hogy a sokat ígérő Rákóczi függetlenségi háború alatt nem tudtuk összeszedni minden erőnket. S ez után hosszú időre – egészen 1848-ig – alárendelődtünk az idegen hatalomnak. Sajnos, mivel értelmiségünk már Mátyás király alatt is végzetesen nyugatos lett, az alárendelődés eszméje nemzedékről nemzedékre mérgezte egyre jobban a közgondolkodást, nem is igen volt, aki megjelenítse a magyarok valódi függetlenségét. Akik a tájékoztatást működtették, mind elkötelezett nyugatosok voltak, akikben csupán az jelentett különbséget, hogy milyen mértékben függjünk a Nyugattól. Így kell mind a mai napig értelmezni a hazafiasságot is hazánk értelmiségijei között.

A sajtónkat, így a közgondolkodás alakítását az emberek gondolkodásának mikéntjét idegenek vagy idegenek befolyásolta magyarok uralták és uralják mind a mai napig. A dualizmus ideje alatt ez azzal romlott tovább, hogy a városi, főleg a fővárosi alsó és közép értelmiségből verbuválódó médiamunkások, írók, költők, újságírók magukba szívták a balos, liberalisztikus eszméket, amik mind a jakobinus szellemiségből eredeznek. Ez és a hagyományos nemesi uralkodó réteg súlyos helyzetfelismerési zavara, társadalmi léptékű tévedései oda vezettek, hogy 1918-ban, történelmünk egy igencsak kényes pontján a társadalom képtelen volt a védekezésre, a helyzetfelismerésre és a cselekvésre. 1918 őszének országvesztése, majd az ezt szentesítő Trianon-i békeparancs tovább rombolta a közgondolkodás egészségét. Ezután jött a II. VH pusztítása, majd az azt követő bolsevik terror, ami a maradék lehetőséget is elvette tőlünk saját dolgaink kibeszélésére.

Végül megérkezve a közeljövőhöz és a jelenhez azt látjuk, hogy az erőszakkal erőbe kerülő bolsevik, balos értelmiség 1990 után simán megtartotta uralkodó helyzetét a tömegtájékoztatásban. Erre rakódott rá az elmúlt harminc évben a beszivárgó, illetve itt kiképzett ál-liberális értelmiségrész, akik egyfajta neo-bolsevik eszme mentén vakon és süketen kiszolgálják az összeurópai, nyugati jakobinus diktatúrát. Ezek ugyanazokra az egyetemekre jártak, ugyanazon baráti körökbe tartoznak. Különféle alapok segítségével három évtizede utaztatják ki leendő értelmiségi embereket, hogy gondolkodásukat a megfelelő irányba tereljék. Még a köztük lévő hangos civakodások is arról szólnak valójában, hogy ki uralkodjon rajtunk?

Mindezeket látva mondom neked, honfitársam, magyar testvérem:

Ne higgy a médiának!

Bármerről is fúj a szél, nem a te érdekedet szolgálja. Ne nézd a híradókat. Ne fuss a megmondó emberek után. Nem tudod ellenőrizni valódi szándékaikat. Továbbá tudd, hogy azok az emberek mind anyagilag, mind előremenetelileg érdekeltek a te befolyásolásodban. Híradók, vitaműsorok, betelefonálós műsorok, de a show-műsorok, a filmek, a klippek, a valóság show-k – amik a legkevésbé sem spontánok, hanem patikamérlegen kiszámítottak – és bizony még a tehetségkutató műsorok is, mind-mind a te befolyásolásodra és tudatod irányítására vannak megtervezve és legyártva. Igen, jól olvasod: legyártva. Mert gyártják a híreket, nem szolgáltatják. Gyártják a “valóságot” nem bemutatják. Figyeljétek meg, s aki tud emlékezzen vissza, hogy amikortól megjelentek a valóság show-k és társaik, még az országos választások is egyfajta össznépi kiszavazó show szintjére züllöttek le.

S a legújabb fenyegetés rád nézve, barátom, az un. közösségi hálók megjelenése. Elébb úgy tűntek fel, mint ártatlan ismerősoldalak, ahol az emberek megoszthatják élményeiket ismerőseikkel. Nos, hol van ez már! Ezek egyfajta összetett, szoftveresen irányított és az AI – mesterséges intelligencia – segítségével modulált vélemény monitorozó és irányító felületek. Benézel a Facebookra és mit látsz? Az emberek egymást mocskolják, hol országos, hol helyi, hol akárcsak puszta személyes körben. S mindez itt épült fel a szemünk előtt! Ez az igazi emberhalászat. A Gonosz is halászik. Mivel ezek közös jellemzője, hogy csak rövid megnyilvánulások érvényesülnek, lehetetlen valóságosan kibeszélni egy fontos dolgot. Egy-két mondatban csak vagdalkozni lehet. A felhasználók – azaz ti – belekerültek egy örvénybe, egy körhintába, ami egyre jobban lehúz mindenkit. Süllyedtek egyre lejjebb és lejjebb. Mert amint részt veszel a sárdobálásban, magad is bűnrészes leszel. És mivel vádol a lelkiismereted, lassanként belesüppedsz a jó előre előkészített mocsárba.

Mulatságos és szomorú is látni, hogy az un. értelmiségiek, még a hazafiasok is magától a Facétól, Twittertől, a Google-tól stb. remélik a “megértést” és a megoldást. Mintha Petőfi, Ferenc Józsefhez írt volna egy alázatos feliratot, hogy lesz szíves a magyaroknak megadni a szabadságát, mert az így igazságos. Ezek magáncégek, valószínűleg háttérhatalmi bekötöttségekkel. Ezektől távol kell tartanunk magunkat, nem hozzájuk dörgölőzni.

Ezért hát a tanács: Kerüld a médiát, minden alakjában. Ismereteidet ismerősöktől, valós, általad is ellenőrizhető és ellenőrzött forrásokból szerezd! Ez nagyon fontos. Te használd a közösségi felületeket, ne azok használjanak téged trójai falónak. Ahogy a számítástechnikában vannak trójai vírusok, úgy működnek ezek a közösségi hálók is. Csak ott az egyes számítógépek felett veszik át az uralmat a kártevő programok, itt meg te magad leszel a hamis hírek továbbítója. Te leszel, akit használnak. Ugye nem valami jó gondolat? Pedig részt veszel a hangulatkeltésben, ami nem a te érdekedben van kitalálva. Fűrészeled az ágat a többiekkel együtt, magunk alatt.

További tanács ehhez: Soha ne írj le semmit meggondolás nélkül! Soha!
Pont az érzelmekre hatnak. Az indulatot igyekeznek felkelteni, feltüzelni benned is. Mert, aki indulatos, nem gondolkozik. S ha már egyszer megbánt valakit, nem tudja visszaszívni. Mert – s ez egy újabb fontos dolog: legtöbbször nem is ismered azt, akinek nekirontasz a neten. Így azt hiheted, hogy ez rád nem háramlik vissza. Pedig visszatér hozzád az indulat. Az eldobott sárlabdacs végül a te ábrázatodon fog loccsanni. Ezt csak azért csinálják, hogy részekre darálják a társadalmakat. Mint egy edényben forralt víz. Ami egyszer csak felrobban. S szétveti magát az edényt is. És ez itt a lényeg: Az edényzet felrobbantása. Mert az edény, az a társadalom, amiben élsz. Az van a célkeresztben, s persze benne te is.

 

Ez volt az első tanács.

Október hatodika

Bármelyik év október hatodikája 1849 óta.

Lássuk először a Habsburgok által kivégzettek neveit:

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen – Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly

Ezek a nevek örök, égő vádként tornyosulnak a magyar történelmet vérbe borító, álnok Habsburgok fölé. Ők jelképezik a nemzet öntudatát és önbecsülését a kitartóan jelen levő megalkuvással, pártütéssel, árulással szemben. Mert az önállóságnak nincsen alternatívája. A Habsburgok pedig épp ezt akarták ekkor is a víz alá nyomni. S mivel nem sikerült, vérgőzös hangulatba kerültek.

Akkorra már rég idejétmúlttá lett ez a fából-vaskarika ország, Ausztria. Mint döglődő bölény csapkodott maga körül, mert majdnem sikerült a pokolba küldeni ezt a Szörnyet. Bizony, ha nincsenek az oroszok, a nagyképű Haynau a bukott vezérek padján végzi. De mivel megsegítették tévedésből, kicsinyes bosszúhadjáratba kezdett a Szörny. Azóta sem kértek bocsánatot, még ennyire sem tellett a habitusból.

Ezen a napon is tisztán látszik mennyit ér és mit is jelent a Nyugat? Hogy mik is valójában azok az “európai értékek”… Semmi más, mint árulás, ököljog, rablás és rombolás. Ezt világították meg a hősök életükkel, döntéseikkel, halálukkal.