Akkor Ukrajna

Ukrajnát lerohanta az orosz hadsereg. Ez egy tény. Ahogy az is tény, hogy erre minden alapot szolgáltattak az ukrán és a nyugati vezetők.

Hosszú út vezetett idáig, legalább nyolc éves. Valahogy nem hittük, hogy egyszer csak elszánják magukat az orosz vezetők és nem engedik tovább a nyugati nyomulást. Mert az nyilván való, hogy a Nyugat nyomult keletre, mind közelebb az orosz területek szívéhez. Ukrajna maga csak egy stróman volt. Egy csinált ország végvonaglása.

Viszont ez a történet szépen beleillik abba a sorba, ami 1990 óta zajlik, Európa keleti felének összetákolt államai bukássorozatának. Elbukott elébb a Szovjetunió, majd Csehszlovákia, majd Jugoszlávia. Ukrajna kicsit nehezebben bomlik fel, mivel nagyhatalmi érdek és az oroszok szándéka is az volt, hogy egyben maradjon – és legyen az övék. Most már látszik, hogy az egész nem lehet orosszá, hanem csak az a része, ahol valóban nagyobbrészt orosz lakosság él. A térkép világosan mutatja, merre irányulnak a hadműveletek. Azt kell mondjam, hogy egy nagyon alaposan átgondolt logika mentén építették fel a hadműveleti terveket. Messze nem csak a látszólagos tisztán katonai szempontok mentén, hanem a hadjárat utánra is gondolva.

A seregtestek épp csak karcolják a nagyobbrészt ukrán területeket. Szerintem nem is fognak jelentős területeket megszállni a nyugati részekből. Most két fő csapásirányt látok:

• Az egyik  arra irányul, hogy bekerítsék és felszámolják az ukrán hadsereg javát alkotó csoportosulást, ami a szakadár köztársaságok határain települt az elmúlt években. Itt van a haditechnika java és a szélsőséges csoportosulások fegyveres erejének java is. Alighanem erre értette Putyin a nácitlanítást;
• a másik az orosz ajkú és ezért nagyobbrészt oroszbarát területek megszállása és persze a főváros, Kijev blokkolása vagy elfoglalása (ha lehet).