Talán itt lenne az ideje, hogy elgondolkodjunk az EU tagságról.
(Eredetileg ez egy Facebook-os hozzászólásként indult, de olyan téma, ami megérdemli, hogy alaposabban is kifejtsem.)
Hiszen nyilvánvaló:
– Ha mi is beleugrunk a szakadékba, akkor az nagyobb – nagyságrendekkel nagyobb – veszteséget fog okozni, mint ha nem kapunk „támogatásokat” amit ez éven (2022 áprilisa) ténylegesen meg sem kaptunk, csak papíron léteznek)
– Jó lenne komolyan venni a régi latin mondást: Historia est magistra vitae; A történelem az élet tanítómestere. Bizony az és aki nem veszi figyelembe a múlt évezredeinek tapasztalatait, olyan lesz, mint az a hajós, aki elfelejti magával vinni a hajózási térképeket.
– Az „Európa gondolat” a 10. század szüleménye. A cluny-i reformok egyik aspektusa volt. Ez a bizonyos „Európa”, megszületésétől fogva a mi ellenségünkként viselkedett. Már rögtön Szent Istvánnal szemben is. 1030-ban a Német Római császár, II. Konrád támadta meg Magyarországot, mivel Szent István fia nőágon az 1024-ben örökös nélkül elhalt II. Henrik császár leszármazottja volt. Konrád viszont még nőágon sem. Mint tudjuk vereséget szenvedtek a németek és békét voltak kénytelenek kötni. Azonban ekkor hirtelen meghalt szent Imre herceg egy „vadkan-balesetben”. Ez a balesettípus később többször is megtörtént történelmünk folyamán, amikor az a németeknek az kívánatos volt… És innentől kezdve nemzedékről nemzedékre jelentkezett az ellentét.
– A német Drang nach Osten stratégiai felfogásból adódóan akár csak a lengyelek vagy a csehek, útban voltunk mi is. Ráadásul mi a Kárpát-medence uraiként egy másik szempontból is kellemetlen szereplői lettünk – amúgy mind a mai napig – a germán ( a Nyugat) történelemnek: A Kárpát-medencében mi Atilla örököseiként jelentünk meg 900 körül. A hazai közvélemény döntő többsége nincs tisztában azzal, hogy a hazai krónikás hagyomány Atillától számítja a magyar (!) uralkodók sorát. Márpedig a germánok – később a németek – szintúgy Atilla után tartanak történelmi igényt a Kárpát-medencére, mivel Atilla halála után, fiait kijátszva a germán gepidák szerezték meg a területet. Ez ugyan nem a természetes „öröklés” módja, de a germán gondolkodásban vérrel szerzettnek számít és így „jogos”. A mi „jogunk” viszont természetes eredetű (és ezt valójában nem is merték tagadni a középkor folyamán, s később is csupán úgy, hogy kitaláltak nekünk egy hamis múltat (már a Habsburgok), amiből kimaradnak a hunok, s ezzel Atilla is), ezért is vagyunk szálka a németek szemében mind a mai napig. Ha ezt a történelem eme mélységi áramlatát nem ismerjük, a jelent sem érhetjük a maga teljes valójában.
– Szerintem, maga a „Drang nach Osten” (ami legelőször 1849-ben íratott le egy lengyel újságíró, Julian Klaczko által) is
– De ki is az a bizonyos „Nyugat”? Nos, nem más, mint az egykori germán vándor-rabló „törzsek” latinizált utódállamai. Németországtól Spanyolországig (ma spanyol, eredetileg viszont Vizigót vagy másképpen nyugati gót állam) Norvégiától le Itáliáig (ma Olaszország [1861-től] eredetileg keleti gót, később langobárd állam); a franciák pedig a frankok utódai államként.
– Ez a 10. századtól mindmáig nem változott. Az un. mag-államok ezek. Akik kilógnak ebből azok meg is nézhetik magukat. Görögországtól egészen Észtországig. Mi vagyunk számukra a „Feláldozhatók”. Aki nem hiszi lapozzon utána a Történelem Nagy Könyvében.
– Az a bizonyos „Európa”, amire a magyar értelmiség esküszik a 15. század vége óta, csak a Lajtáig tart. Ezt tessék tudomásul venni. Érzékletesen: Budáért nem hoztak áldozatot (1526-1541), Bécsért viszont akármennyit (1529, 1532, 1566, 1683). [Gyengébbek kedvéért: 1686-ban nem felszabadították Budát a nemzetközi csapatok, hanem elfoglalták. Oszmán fennhatóság alól átkerült Habsburg fennhatóság alá!] Hogy egy mai szólással éljek: Bécsért hajlandóak voltak az utolsó magyarig (vagy lengyelig) harcolni.
– Így 2014 óta Ukrajna egy Oroszország ellen létrehozott (megszerzett) proxy-állam. Másodsorban viszont jó ellenünk is és használják is ellenünk. Ez látszik az ukrán vezetés pökhendi, lekezelő nyilatkozataiból. Úgy viselkednek, mintha a főnökeink lennének, utasítgatnak, fegyelmező üziket küldenek. De ezek nem az ő üzeneteik, hanem a brüsszeliták üzenetei, amiket ezek a színészek közvetítenek. S ezt jó lesz komolyan venni, mert Brüsszellel ellentétben az ukránok alkalmaznak fegyvert is, szó szerint.
– Ma már a kevésbé tájékozottaknak is világos kell legyen: a szankciós politika nem Oroszország ellen van valójában. Senki sem lehet akkora fogyatékos a politikusok közül, hogy ezt ne lássa. Minden cselekedett – a politikában is – oda irányul, ahová a hatásvektor tart. Ha pedig a szankciók hatásának vektora az európai gazdaságot béklyózza, akkor ez is kell legyen az eredeti cél. Legfeljebb nem ismerjük a tényleges irányítókat, de a hatásokból felismerhetjük a valós szándékokat.
– Egy egyszerű kérdés így a végére: ha látjuk, hogy az a bizonyos Nyugat a germán eredetű Nyugat, akkor mi vajon germánok vagyunk? Ha pedig nem vagyunk germánok, lehetünk valaha is tagok egy germán klubban? Ez a válasz valamennyi stratégiai kérdésre az elmúlt ezer évből.
Jelzem, a Hunyadiak ismerték ezeket a válaszokat és mit ád Isten a legsikeresebb vezetőink voltak. 1490-ben a hazai értelmiség volt (ős-SZDSZ), akik letérítették a nemzetet a nemzeti királyság és ezzel a nemzeti stratégia útjáról. A következmények ismertek mindenki előtt.