Mai gondolat

Most, hogy a keleti sztyeppén pár napja megint történt egyfajta fordulat, gondolkodjunk rajta. 🙂
Ugye kiderült, hogy a Nyugati média megint hazudott, immár sokadjára. Nem, nem fogytak el az orosz rakéták. Nem, nincs igazi hiány chip-ből. Nem kell kiszedni a tv-ből vagy a pc-ből, hogy beépíthessék a rakétákba és a tankokba. Akik ilyesmiket beszéltek, vagy fantaszták vagy propagandisták. Kiderült, hogy eddig önmegtartóztatást gyakoroltak, ami figyelembe véve az ukrán-NATO haderő tevékenységét az elég éles kontrasztot ad. Gondoljunk arra, hogy az első napi rakétázás “mindössze” 19 halálos áldozatot követelt. Hasonlítsuk ezt össze a NATO standarddal, mondjuk Irakban vagy Afganisztánban [vagy éppen Szerbiában]. És ott nem kell, hogy érdekeljen minket az, hogy azok nem is európai országok. Mert, akkor mi van? Akkor lehet gyilkolászni? Nem, itt a Nyugat semmiképpen sem a Jó szerepében van. Tudom, nem mindenkinek megy le ez a falat a torkán, de jobb előbb megbékélni a valósággal, mint utólag magyarázkodni. Hogy, de hát én azt hittem, hogy…
Ráadásul a bölcs ember ilyenkor azon gondolkodik, hogy ha ezt megteszi a Nyugat ott, vajon megteszi-e itt is, ha egyszer úgy hozza vélt vagy valós érdeke?
A valóság az, ami látszik. Mostanra lett fenntarthatatlanná az az orosz elképzelés, hogy a kritikus infrastruktúra megsemmisítése nélkül, a lehető legkisebb rombolással szorítsák megadásra az ukrán hadsereget. Az ukrán hadsereg ugyanis olyan mérvű támogatást kap a NATO államoktól, ami lehetővé teszi számukra a háború elhúzását – ami a valódi szándék – akármeddig a saját infrastruktúrájuk birtokában. Sőt még adtak el áramot is – háború közben. Azért ez érdekes, nem?
Aztán itt van az, amitől megvédhettük volna magunkat, ha 1999-ben bölcsen járunk el (NATO csatlakozás). Bármit is hablatyolnak összevissza az atlantista médiumok, de facto a NATO hadban áll Oroszországgal. Ugyanis: fegyvereket küldünk Ukrajnának, lőszert küldünk Ukrajnának, kiképzést biztosít vagy egytucatnyi ország az Ukrán hadseregnek azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a harcokban vegyenek részt a kiképzettek. Legalább az amerikai, a brit és a német (és valószínűleg a francia is) titkosszolgálatok, illetve ezek műholdas felderítő egységei valósidejű támogatást biztosítanak az ukrán hadseregnek. Továbbá nyílt titok, hogy a helyszínen is tanácsadókkal és zsoldosokkal segítjük az ukránokat. Emellett gazdaságilag, pénzügyileg is fenntartjuk Ukrajnát, azzal a kijelentett céllal, hogy harcolni tudjon Oroszországgal. Ez de facto a hadviselést jelenti.
Európa és az Egyesült Államok egy be nem vallott háborút folytat Oroszország ellen. Jó ez nekünk, magyaroknak? Voltunk mi már hasonló helyzetben? Nos, igen, azt hiszem. Az I. Világháborúban és a II. Világháborúban. Mindkétszer hadat üzentünk az akkori Oroszországnak (is). Pedig az elitjeink tisztában voltak felkészületlen voltunkkal. Mind Tisza Istvánék, mind pedig Horthy Istvánék.
Jelenleg a NATO és az EU, amiknek tagjai vagyunk de facto (tehát a tényeknek megfelelően) háborúban áll Oroszországgal – ismét, harmadjára is. A hazai elitek tisztában vannak a felkészületlenségünkkel és hangoztatják is, hogy ebből ki kellene maradnunk. Ismét. A kérdés az, hogy van-e elég bátorság és bölcsesség a NEM kimondására (bármi is legyen ennek a NEM-nek a következménye), amikor majd bekövetkezik a tényleges hadüzenet is? Mert a korábbi két alkalommal nem volt. És mindkét korábbi, általam említett vezetői garnitura a maiaknak példaképül van állítva. Ezt azért jó, ha figyelembe vesszük.
Tehát, mi lesz magyarok? Elkövetjük harmadjára is ugyanazt a bűnt önmagunk és utódaink ellen, amit korábban?
Ez itt a kérdés, válaszoljatok…

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük