Európa hadban áll

Csak nem akar róla tudomást venni

Döntő fontosságú kérdés az számunkra, hogy rosszul megválasztott szövetségeseink, mit művelnek a szomszédunkban. A cím elég vészjósló és látszólag ellentmond a hivatalos álláspontoknak. Azonban fontos, hogy rögzítsük magunknak:

Európa hadat visel Oroszország ellen, hadüzenet nélkül.

Mikor viselünk hadat valaki/valakik ellen? Legközvetlenebb módja (és most és a következőkben az ok lényegtelen, csak a technológia számít), ha hadat üzenünk a megtámadott félnek. Még akkor is, ha egyébként már egy eszkalált helyzetben van a két fél. A hadak már felkészültek, felvonultak a határokra. Hazaküldik a követeket és átnyújtanak egy iratot, amelyen tudatják, hogy beálltnak tekintik a hadi állapotot. Következő lehetőség, hogy egyszerűen csak megtámadják a kiszemelt célpontot. Ekkor is van persze eszkaláció, mert azért ritka az, amikor csak úgy hirtelen felindulásból születik egy háború. Van olyan is, amikor segédcsapatokkal veszünk részt egy hadi vállalkozásban. Van egy szövetséges haderő, de azt célszerűnek látszik kiegészíteni támogató csapatokkal. Egy további lehetőség, hogy csak „tanácsadókkal” segítünk. Ez is eléggé gyakori. Bár ez utóbbit sok esetben később követi egy magasabb fokozat és megjelenhetnek  a saját csapatok is.

Mit csinál jelenleg a Nyugat és ebben természetesen fő-hülyeként Európa? Vegyük sorra azokat a tényeket, amit a sajtóból és a közösségi médiafelületekből tudni lehet, tehát köztudomásúnak tekinthető.

A Nyugat:

• szállít lőszert,

• szállít fegyvereket, egyre hatékonyabb és modernebb eszközöket,

• szállít egyéb hadieszközt, mint például sisak, ruházat, egészségügyi felszerelések, logisztikai felszerelések, stb.,
  

• szállít híreket, felderítési adatokat (az amerikaiak, britek, németek, franciák bevallottan teszik ezt),

• saját felségterületén legalább tucatnyi ország képez ki ukrán katonai alakulatokat,

• pénzügyi támogatást ad, mint egykoron a Napkirály, XIV. Lajos Rákóczi Ferencnek, hogy harcolni tudjon a Habsburgok ellen,

• kisajátította a Nyugaton lévő orosz állami, céges és magántulajdonú tárgyi és pénzügyi eszközöket (tették ezt mindenféle eljárás nélkül egyszerűen csak einstandolva), (Ezzel egyébként elásták a magántulajdon és a vagyonbiztonság kapitalista szent tehenét is.)
  

• szankciós politikának nevezve gazdasági háborút vív Oroszország ellen,

• a kommunikációs térben minden eszközzel az ukrán felet támogatja, tekintet nélkül a tartalmi valóságértékre,

• [Frissités: Hétfői hír, hogy az Európai Unió a Béke Alap terhére ukrán katonákat szeretne kiképezni a háború folytatása érdekében.] [Mint kiderült 15.000 katonai vezetőt, tisztet, azaz nem a közkatonák kiképzéséről van szó. Ez a parancsnoki létszám egy 120 ezer fős haderőt jelent (15.000×8 fő, ahol a 8 fő egy raj elvi létszáma.)]
  

• +1: Nem régi hír az is, hogy Németországban parancsnokságot állít fel a NATO az ukrajnai tevékenység összehangolása végett. Hát, szép. Valószínűleg ezzel váltják fel a Mariupolban megsemmisült „összehangolási központot”. (Hiányzik ez a németeknek?)

Ha ezt a listát az ember áttekinti, be kell lássa, hogy Lavrov külügyminiszter úr nem beszélt a levegőbe, amikor azt mondta, hogy a Nyugat és szervezetileg a NATO és az EU hadat visel Oroszország ellen. Ezt a magam részéről meg kell, hogy erősítsem.

Hiába erősködnek, hogy dehogy! Mi nem üzentünk hadat Oroszországnak, mi nem folytatunk háborút Oroszország ellen. De, ha egyszer látjuk? Akkor miről beszéltek? Ízlelgessük ezt a keserű pirulát, mert sorsdöntő hatással lesz a jövőnkre nézvést is. Ugyanis ezek a mi szövetségeseink.

Egy olyan kettős szövetségi rendszer tagjai vagyunk, amely de facto háborúban áll a hozzánk közelebb lévő második katonai nagyhatalommal, Oroszországgal. Ráadásul a másik hadviselő fél, Ukrajna, olyan viszonyban van Magyarországgal, hogy épp csak meg nem támad minket. De azt is csak azért nem, mert most van épp más sürgősebb dolguk is…

Európa hadban áll és közben arról igyekszik meggyőzni önmagát, hogy mégsem. Ezzel azonban csak a lakosságot teszik ki egy nagy csalódásnak. Mert az „ellenség” tisztában van a tevékenység lényegével. S félő, hogy eszerint fog cselekedni. És miért is ne tenné, hiszen szövetségeseink segédletével saját állampolgárainak sokasága hal meg, szerez sebesülést?

Kénytelen vagyok itt megint megemlíteni Robert C. Castelt (ez van 🙂 ) mert ő hozta a köztudatba azt az egyébként szembeszökő tényt, hogy a NATO „fedezetlen bankókkal” rohangál már vagy két évtizede Európában. Lefordítva ez ugye azt jelenti, hogy a biztonság garanciájának tekintett NATO tagság valójában egy meg nem valósítható garancia-ígéret a Nyugat részéről. Ezt azonban sikerült tetézni ez év február 24-e után. Azzal, hogy az amúgy sem túl tele lévő európai hadiraktárok készleteit „elégették” az ukrán háborúban.

A következmények

Európa, tehát úgy folytat háborús politikát, hogy ehhez nincs meg az erőfedezete. Az immár lassan húsz éve lezajlott iraki invázió óta ilyen méretű hadműveletet nem végzett a NATO. Azóta a Nyugat katonai szövetségének helyzete – úgy látom – sokat gyengült. Akkor mintegy félmillió embert tudott a helyszínre szállítani. Maga a hadművelet alig hat hétig tartott. A siker ugyan teljes volt, de ezt egy rosszul vezetett és nem igazán motivált hadsereggel szemben érték el, úgy, hogy a világ nagyobbik része az akció mellett állt. Az előkészítés során az iraki hadsereg még arra sem volt képes, hogy érdemben hátráltassa a felvonulást. Légi ereje és légvédelme annyira csődöt mondott, hogy harci gépeik jó része egyszerűen átrepült Iránba. Ez az inváziós háború (villámháború) mutatta meg a Nyugat mozgósítási és erő-összpontosítási képességeit. Annak felső határát. Azóta sok képesség alábbhagyott. Például a logisztikai képességek is. Egy Oroszország méretű ellenfél ellen édes kevés lenne egy 600.000-es hadsereg. Az csak a beköszönéshez lenne elegendő. És nem hat hétre kellene felkészülni, hanem legalább hat hónapra, de inkább évekre. Mínusz 20-30 fokos telekre, őszi-tavaszi sártengerre, úttalan utakra, mára szétzilált infrastruktúrára. Azt remélem mindenki észreveszi, hogy ez lehetetlen lenne. A nyugati gazdaságok ekkora terhelés alatt összeroppannának. Az alapvető nyersanyag és energia erőforrásokat sem tudnák ilyen hosszan biztosítani, nemhogy a megfelelő kapacitások időben való kiépítését (mondjuk azoknak már működnie kellene ma is…). 

Csakhogy ekkor (2003-ban) még a Nyugat gazdasági ereje teljében volt. Ma ez nem mondható el. Európa pedig határozott kézzel kormányozza be magát egy minden korábbinál mélyebb gazdasági szakadékba (a 2008-as, 2015-ös, 2019/20 megroppanások után). Az elmúlt húsz évben az európai hadseregek fegyverzete alig modernizálódott. Az elitegységeken kívül alig van érdemi fejlesztés. A hadiüzemek profitra gyártanak, zömmel kontinensen kívüli megrendelőknek. Amíg egy európai megrendelés pár tucat harckocsit tesz ki, legtöbbször, addig csak Ukrajna 4000 harckocsival rendelkezett a háború elején. Lényegében most az történik, hogy a háborús retorika és Ukrajna parttalan támogatása és hergelése előidézte az orosz haderő valós mozgósítását. Azokkal értek egyet, akik nem hiszik el, hogy csupán egy 300.000-es létszám lesz a végére megmozdítva, hanem ennél jóval több. Lassan fog felfejlődni az orosz hadsereg, hagyományosan lassú tempóban, de a végére nem fogunk mosolyogni. Én arra számítok, hogy 1942/43 teléhez hasonló jelenetekkel leszünk gazdagabbak. És, ahogy ezt szintén Robert mondta már, az egyszer, nehezen felszerelt orosz hadsereg legalább olyan nehezen szerelődik le, mint amennyire felszerelődött. Lesz nagy örömünkre a télen egy legalább 600.000-es, de inkább 900.000-1.000.000 fős hadsereg, ami legázolja majd az addigra súlyos ellátási zavarokkal küzdő ukrán hadsereget és most még megjósolhatatlan, hol fog megállni. Az ukrán haderő, ha szétesik akkor is bajt fog okozni, ha nem esik szét akkor is. Ha szétesik egy permanens biztonsági fekete lyuk lesz a mai Ukrajna helyén, azon a területen, amit nem akarnak megszállni az oroszok. Ez legalább 300.000 fős felbomlott haderőt jelent, nehézfegyverzettel ellátva, nulla gazdasággal a háttérben (valamiből, ugye mindenkinek meg kell élnie, és abból ki-ki, amihez éppen ért, amit éppen begyakorolt…). Ha nem esik szét, akkor vissza szorulnak a szárazföldi, nyugati, középső részeire Ukrajnának és valamilyen sebességgel húzzák magukkal nyugat felé az oroszokat. Ez egyszerű földrajz. Ugye Lengyelország és lent Moldova, Románia felé (amit a franciák most megerősítenek 250 fővel. Hurrá! Hogy a klasszikust idézzem: Örülünk Vincent?). 

Pontosan persze senki nem tudja, még az orosz hadvezetés sem, mit hoz  a távolabbi jövő. Mi van ugyanis akkor, ha nem a Kremlben történik vezető váltás, hanem Kijevben a kis zöld kamerába ágáló emberkével történik valami váratlan? Erre gondolt a nagyérdemű? Akkor ugyanis az a fura helyzet állhat elő, hogy az említett ukrán hadsereg akár még szövetségbe is kerülhet Oroszországgal. Miért? Mert a vereség miatti haragot lehet ám irányítani is. Ukrajnában soha senki nem tudhatja mi zajlik le egy hetman fejében. Az őskép Hmelnyickij is volt minden (is). Volt lengyel szolgálatban, volt tatár szövetséges, volt svéd szövetséges, volt önálló állam feje, kísérletezett az erdélyi fejedelemmel, volt az orosz cár segédje. Kimerített minden akkor létező szövetségi lehetőséget. A lengyelekkel is hol ádáz háborúban, hol szövetségben volt. Ez csak itt Nyugaton látszik problémásnak. Úgy tűnik, hogy a nyugati stratégák nagyon nem értik Kelet-Európa népeit és azok döntéseit. 

Európa hadban áll,

tehát. Ezt jó lesz ízlelgetni, mert ez a valós helyzet fog meghatározni sok döntést, ami a sorsunkat erősen befolyásolja a továbbiakban. Európa a télen nem fog megfagyni és nem lesz Armageddon, és nem fog éhezni (talán), de elveszíti maradék ipari, kereskedelmi előnyét, versenyképességét. Befektetésre nem ajánlott terület már ma is. Ezen túlmenőleg elveszítik az egykor gyarmattartó országok volt gyarmataik feletti pénzügyi ellenőrzést is. Meg fognak szűnni az így befolyó többletjövedelmek is. Erre gondolom, senki nem gondolt.

Európa és a Nyugat elveszíti elrettentőképességét is. 

Az Isten óvjon minket!