foldvaritamasA címben lévő gondolat egy széles körben elterjedt toposz elsősorban atlantista körökben, ukrán-drukker csoportokban, de sokszor jóhiszemű embereknél is. Mivel azonban egy nem túl erős nemzet esetében, mint sajnos a mienk is, alapvető fontosságú a valós kép, a valós erővonalak ismerete, szeretnék ezzel a nagyon veszélyes értelmezéshez pár gondolatot hozzáfűzni.
A háború elején mindenki pár napos különleges hadművelettel (az orosz vezetés mind a mai napig ezt a hivatalos formulát alkalmazza az ukrajnai katonai tevékenységükre, bár ez azon a szinten már régen túl ment) számolt, amolyan kazahsztáni mintára, ahol hamar érvényesült az orosz erő. Aztán elkezdődött egy furcsa irányokat és tulajdonságokat mutató háború, amit emlékeim szerint először Robert C. Castel jelentett ki. És ez azóta is folyik. Ahogy az egyik minapi háborús live-show-ban egy szakértő fogalmazott: „…láttuk mire képes az orosz haderő…” Nos, először ezt a „láttuk”-ot vizsgáljuk meg.
Azt láttuk először, amit a média arról mutatott. Azt láttuk, hogy egy nem túl nagy orosz csoport egy gyors beavatkozással le akarja fejezni az ukrán vezetést, megszállni a számukra stratégia jelentőségű pontokat egy 3-500 kilométeres sávban az ukrán-orosz határ mentén. Ez a sáv megfelel azon a fegyverek hatótávolságának, amiket a NATO és azon felül főképp az Egyesült Államok szeretett volna telepíteni Ukrajnába, amely ország vezetésének ígértek egy quasi NATO tagságot. Aki emlékszik még, ezt az ígéretet hárítottuk mi a kárpátaljai magyarokat ért atrocitások és jogfosztások miatt.
Tehát ez történt az első napokban, amire meg is született az első fölöttébb gyenge lábakon álló toposz: az oroszok villámháborút terveztek. Nos, ez nem volt villámháború. Aki kíváncsi arra mi a villámháború, olvassa el von Schlieffen 1905-ös haditervét -, ami számos hibája ellenére a mai napig nyomot hagyott a nyugati katonai gondolkodáson. A villámháború, egy nagy haderővel végrehajtott elsöprő erejű harci tevékenység, ami 1-3 hónapig terjed időben. Főleg egy Ukrajna méretű ország területén. Itt nyilvánvalóan nem ez történt, hanem egy különleges hadművelet, ami kudarcot vallott. Több, mint valószínű, hogy a saját titkosszolgálatai vezették hamis feltételezésre az orosz vezetést. Le is váltottak több vezetőt. Ahogy egyébként minden komolyabb európai országban is.
Az első – villámháborús – toposz a kudarc után nem sokkal, meg is szülte a következőt: az orosz hadsereg teljesítménye címmel. „Mint láttuk”. Valójában nem az orosz hadsereg teljesítményéről volt szó, hanem a titkosszolgálatok teljesítményét láttuk, ami kritikán alulinak bizonyult, a nyugati társaikkal egyetemben. Ebből következett, hogy egy erősen alábecsült létszámot mozgósítottak és a politikai kommunikáció is a hamis feltételezésekre alapult. Ebből pedig nem olyan könnyű visszajönni, mint azt sokan elképzelik.
A másik fontos dolog ezzel kapcsolatban, amit érdemes mérlegre tenni, hogy az orosz vezetés sem irányított egy ilyen mind a térben, mind az időben kiterjedt általános háborút a II. Világháború óta. Afganisztán az oroszok számára is egy beavatkozás volt, nem általános háború, ahol egy rezsimet támogattak. A sok kisebb-nagyobb háború, proxy-háború és forradalom leverés eléggé messze van attól a méretaránytól, amibe keveredtek Ukrajnában. Az is látványos volt az elmúlt kilenc hónap során, hogy mennyire kelletlenül szánták el magukat még a részleges mozgósításra is, illetve hogy milyen látványosan kerülik még mindig a teljes infrastruktúra felszámolás taktikáját.
A harmadik dolog, amire figyelni kellene, hogy valami hiányzik. Ezt a hiányt azzal tudnám érzékeltetni, ami történelmi kalandfilmekben előfordul, ahol egy csatát jelenítenek meg. Nem egyszer történik ilyenkor, ahogy az „A” csapat és a „B” csapat egymásnak esik a harcmezőn, elkezdődik a birkózás, majd – mondjuk – a „B” csapat elkezdi legyűrni az „A” csapat erőit. Ám ezen a ponton a kamera megindul a csatatérről és elmegy egy domb mögé vagy egy erdőbe a csatatér mellett és ott megmutatja az „A” csapat addig lapuló főerejét. Ekkor ezek is megindulnak egy jeladásra és felszámolják teljesen a „B” csapatot.
Nos az én hiányérzetem ez. Hol vannak a főerők? Mert a „csatatéren” nem látom őket. Míg a kommentározók döntő többsége alkalomról alkalomra, hol így, hol úgy magyarázza a pillanatnyi helyzetet, annak függvényében, hogy épp merre hullámzik a küzdelem. Itt jusson az eszünkbe Robert C. Castel korábbi írása a Herszoni édesmindegy címmel. Egy nagy háborúnak a pillanatnyi helyzete, állapota nem sokat árul el a végkimeneteléről.
Szoktak azon is émelyegni, hogy az orosz erők milyen elavult technikát alkalmaznak. Amellett, hogy valóban régit kapnak a fronton jelenleg szolgálók. De akkor azt is el kell mondani, hogy a mozgósításig ezzel a technikával, jelentős élőerő hátrányban is állták a sarat. Úgy, hogy a haderő jelentős része nem is volt reguláris had. A létszám jelentős része ugyan olyan mozgósított állomány volt, mint az ukrán hadsereg állománya. Pont ezeket érte a sikeres ellentámadás Harkovnál. Hozzáteszem, az erőik java részét ki tudták vonni időben. Ez az ukránoknál legtöbbször fordítva történt.
A modern haditechnika viszont a hiányérzetet erősíti. Ugyanis hol van? Látott valaki is csak egyet is az igazán új technikából? Én a korábbi T-90-es típusból is elég keveset láttam. És egészében véve is azt látjuk, hogy a két nemzedékkel ezelőtti technika szerepel javarészt. A légierőt is erősen óvják, holott az azért tudható, hogy létezik.
Vagy azt gondoljuk, hogy mifelénk, Nyugaton csupa csillogó fegyver van? Amit látunk általában, az elitegységek fegyverzete, ami valóban élvonalbeli. Viszont, ha egy szinttel lejjebb megyünk, vajon mit találunk? Régebbi eszközök sokaságát. És még a meglévő technikára sincs feltétlen megfelelő személyzet, mert a modernitás és a posztmodern korunk társadalma ódzkodik minden felelősség vállalástól.
A mennyiség és a minőség összecsapását látjuk (Robert C. Castel), ahol a mennyiség áll nyerésre. Sem a mennyiséget, sem a minőséget nem lehet hip-hop felfejleszteni. Idő kell hozzá, nem is kevés. Ugyanakkor, ha a mennyiség győzni fog, a minőséget pótolni lehet majd a harcok után. Ugyanakkor épp tegnapi (2022.11.29.) Napi Aktuálisban, Dr Somkuti Bálint mondta, hogy jelenleg már 300.000 ukrán fegyveressel 450.000 orosz áll szemben (kellett ez nekünk?), ami azt jelenti, hogy hamarosan befejeződik a mozgósított állomány integrálása a frontokon.
Röviden összegezve, csak bizonyos seregtestek teljesítményét láttuk, a számukra rendelkezésre álló erők és technikák viszonylatában. Nem a teljes orosz hadsereget. Szemben az ukrán hadsereggel, amelyik nagyjából minden erejét összeszedte ehhez a két sikeres ellentámadáshoz. Továbbá jelentős, noha nem korlátlan támogatást is a NATO-tól. A fegyverzeten és a muníción túl, nagyon jelentős felderítési segítséget és ami ma már nyílt titoknak számít hadsereg szervezési és vezetési, irányítási segítséget is. Így ma az ukrán hadsereg egy olyan szerveződés, ami helyiekből álló állománnyal, de a Nyugat vezetésével és támogatásával működik. A Nyugat küzd Oroszország egyik félkezével. Hogy a másikban mi van, nem tudjuk.
Nekünk magyaroknak azt kell ebből megértenünk, hogy a nagyok csatájában az irány az, hogy egy hosszú időre befolyási övezeteket, stratégiai térnyerést és tér veszteségeket eldönteni akaró birkózás zajlik. Emlékezzünk a Jaltai térképre. A fejünk felett – és nem csak a mi fejünk felett, hanem például a lengyelek feje felett is – egyeztek meg a befolyási övetekről. A térnyerést a Nyugat kezdte 1991 után. Volt ebben természetes visszarendeződés (mint például, mi, a lengyelek, a csehek, szlovákok, szlovénok és a horvátok és a Baltikum), de volt túlhajtott benyomulás az oroszok biztonsági zónájába (ez volt Ukrajna, Grúzia, Azerbajdzsán, kísérlet Belorussziába való behatolásra). Most azonban elindult az inga visszafelé, mert a Nyugat túlterjeszkedett saját valós lehetőségein. Eddig sikerült felépítenie és fegyverbe állítania elhibázott politikájával egy majd félmillós hadsereget az oroszok részéről, azonban aligha ez a vége. Továbbá sikerült felépítenie egy 300.000-es ukrán hadsereget is, aminek teljesen bizonytalan a további sorsa. Hiszen ennek a hadseregnek az ára az lett, hogy az Ukrajna nevű ország gyakorlatilag felszámolódott. Ennek a helyén van ez a hadsereg. És már most látszik, hogy gond lesz ezzel az országnak kinéző hadsereggel a háború után. Ez így együtt 750.000 fegyverben álló ember. S mindannyian szlávok, keleti-szlávok, nagyon hasonló műveltséggel. S akik arra gondolnak, hogy olyan nagy a gyűlölség, hogy évtizedekig ellenségként fognak egymásra tekinteni, azoknak figyelmébe ajánlom a II. Világháborút. Ott is hasonló jelenetek játszódtak le. Aztán megszerveződött négy Ukrán Front. Mindent meg lehet oldani…
Erre szokták volt mondani, hogy a demokrácia és a jogállamiság terjedt, de minek áltassuk magunkat? Nálunk sem a magasztos elvek vezették a Nyugatot, hanem a megszerezhető vagyon és termelési kapacitás és piac. Ukrajnában sem az ukránok szép lelke a vonzerő, hanem a kitűnő földek – amikből már jókora mennyiséget zsákmányoltak, legalább papíron – az ásványkincsek (kőszén, vasérc, palagáz, kőolaj, ritka fémek), és persze a piac és az olcsó munkaerő. Persze lehet egy kicsit oldalra nézni is, de minek? Ahhoz túl kicsik vagyunk, hogy vakon repüljünk…
Az orosz haderő lehetőségei felől, tehát ne legyenek hamis képzeteink. Ne hallgassunk olyanokra, akik elbagatellizálják a kérdést. Keletről nagy vihar készülődik, míg eközben dél felől is egyre sűrűbb a levegő. S ráadásként mindig tartsuk szem előtt, hogy a Nyugat mindeközben elveszítette a népesedési versenyt és határozott léptekkel halad egy súlyos, talán végzetes népességi és társadalmi összeomlás felé.
Nagyon kár a teológiai munkásságodat rombolni ezekkel az oroszbarát bejegyzésekkel. Azt hiszem, hogy 1849-1945-1956 után a birodalmi orosz álmokat favorizálni egy igazán kis ország polgáraként, nem vet túl jó fényt rád.
A NATO keleti bővítése és Oroszország „természetes” védelmi igénye a konfliktus oka szerinted. Ezt magyarként azonban ezt elfogadni nem lehet, mivel ez azt jelenti, hogy Trianon és Jalta rendben volt, illetve ez azt is jelentené, hogy egy nagy ország meghatározhatja a szomszédai politikai irányvonalát.
Oroszország „természetes” védelmi igényét elfogadod, de például Lengyelország, Magyarország vagy a balti államok ugyanilyen igényeinek nincs relevanciája.
Én értem, hogy ez maga az orbánizmus illetve a trumpizmus, mivel ha a „US first” illetve „Magyarország az első”, akkor más egy kérdésben a partner igényei már csak másodlagosak lehetnek és lenyelheti a békát.
Viszont a teológiai fordításod nagyon jó, lehet, hogy egyszer majd dedikáltatom is a fordításodat.
Köszönöm a hozzászólást, de azt hiszem a teológiai munkásságom köszöni jól van.
amiket írsz, az a felfogás, ez az öt évszázados hazai értelmiség kudarcos gondolkodásának esszenciája. Ennek révén a józan felmérése a valóságnak, idegesítő és alkalom egy kis boszorkányüldözésre. „nem vet túl jó fényt rád” vagy „Ezt magyarként azonban ezt elfogadni nem lehet” mind olyan gondolat, ami az értelmiségi prekoncepciók ütköznek a valósággal, akkor a valóság a hibás, nem a bután gondolkodó hazai értelmiségi. Ez amit itt megvalósítasz, az nem más mint a legtisztább orwelli gondolatrendőrségi tevékenység.
Az orosz stratégiai védelmi igények nyugati semmibevétele miatt tört ki ez a háború. Ez nem vélemény, hanem tény. Ha magyar vagyok, akkor más a valóság? Ez azért nem vet túl jó fényt rád, ugye látod? Ha a valóságot leírom, akkor hogy jön ide Jalta? Ez egy logikai bakugrás. Magyarország azért bukik el folyamatosan 1490 óta mert elitjeink épp így gondolkodnak. Tesznek a valóságra, ami helyett egy Utópiát kergetnek, nem létező szövetségeseinkről. Ha nem értesz egyet ezzel, légy szíves tényekkel és nem sommás szentenciákkal azt igazolni.
A lengyelek helyett nem gondolkodhatok, a saját védelmi igényeink pedig nem ütköznek az orosszal. Az orosz hadsereg 1956 kivételével csak akkor tört be hazánkba, amikor olyan szövetségekben vettünk részt, amik orosz ellenesek voltunk, illetve szó szerint hadat üzentünk nekik. Már bocs, de egy ekkora baklövést csak észre kell vételezni.
A birodalmak pedig így működnek. Lehet, hogy nem tetszik – nekem sem feltétlenül -, de ez rajtunk kívül álló tény. Ha jön szembe a villamos, mit csinálsz? Kitársz az útjából, vagy hősiesen megvárod, amíg végig gázol rajtad? Elnézni mellette pedig egyszerűen ostobaság, aminek olyan következményei vannak, mint hazán öt évszázados vesszőfutása. Ez nem tetszik? Lehet így gondolkodni, csak nem érdemes.
Ami a fordítást illeti, amennyiben végre eljutok oda, hogy kész lesz a teljes Újszövetség szövege, akkor természetesen szívesen dedikálom.
Áldott és békés Karácsonyi Ünnepet kívánok!
Köszönöm a kitüntető „kudarcos gondolkodású értelmiségi” jelzőt.
Csak néhány észrevétel:
1. Ezek alapján Battyhány Lajos, Széchenyi István, Bibó István mind kudarcos gondolkodásúak voltak.
2. 1956 mellett volt egy orosz betörés 1849-ben.
3. Jalta a „nagyhatalmi igények” cetliken történő leosztása történt. Ez Churchill később megpróbálta helyrehozni, de Sztálin csak a szovjet részre történő engedményekbe ment bele.
4. Hogy a birodalmak hogy működnek, arra talán nem az orosz „impérium” a jó példa. Merthogy az eléggé kudarcos. Látható, hogy nem érnek célt és a nukleáris fenyegetésen kívül semmi nem működik. Európában még mindig Nagy-Britannia és az Egyesült Államok fogja meghatározni az erőviszonyokat. (Bár nem közismert, de a világpolitikában az Egyesült Államok európai nagyhatalomnak (is) számít.)
5. Írod, hogy magyarként miért kellene mást gondolni. Talán azért, mert ideje lenne a valóban kudarcos, utolsó csatlós szerepköréből kilépni.
6. Öt évszázados kudarcról beszélsz, de valójában a húsz éves Jagelló Lajos volt az utolsó magyar király, akinek valójában volt vér a pucájában és nem azon spekulált, hogy hogyan lehetne minél egyszerűbben áttérni az iszlámra.
P.S. Boldog Karácsonyt!
1. A három említett és a több nem említett egyébként jó képességű hazánkfia közül, melyik nyert háborút ellenségeink ellen? Az nem számít, hogy erkölcsi győzelmet aratott, mert attól, még a Habsburgok végeztek ki magyarokat és fosztottak meg vagyonuktól stb. A történelem nem ismeri az effajta védekezést. Batthyányt kivégezték, Széchenyit őrületbe kergették és/vagy öngyilkos lett, saját keze által vagy segítséggel. Bibó pedig szegény, a bolsevikok raktárába került. A lehetőség és a megvalósultság között képesnek kell lenni látni a mezsgyét.
2. Ezekről írtam kicsit részletesebben is itt: „Magyar – orosz katonai összecsapások”. 1849-ben nem orosz betörés volt, hanem egy Habsburgok által kétségbeesetten kiesdekelt szent szövetségi katonai intervenció. Az orosz hadak egyetlen egyszer sem csináltak „betörést” a Kárpát-medencébe. Ezt korábban én sem tudtam, csak amikor e háború kapcsán vettem a fáradságot és végig néztem ezeket a viszonylatokat, akkor láttam a valóságot.
3. Ezt nem egészen értem, hogy miképp kerül ide. Ez így történt, de erre nekünk, mivel a Szovjetunió ellen hadviselő fél lettünk – igen bravúrosan – nem sok ráhatásunk volt onnantól kezdve.
4. Ez megint egy erősen forráshiányos bemondás. Tudod, épp itt van a baj és ezért áll meg a kudarcos értelmiség állításom. Akik ilyen lapos és alá nem támasztható állításokat készpénzként kezelnek, csak mert az beleillik a saját prekoncepciójukba. Ne haragudj, de a te stratégiai hogy is mondjam, alapod, valahol a múlt század vége felé lehet. Azóta azért a dolgok állása sajnos alapjaiban változott meg. A USA és a Nyugat épp saját népességének összeomlását szeretné valahogy kompenzálni ezzel az agresszív politikával. Ukrajnában pedig az a szomorú helyzet, hogy a mi szövetségeseink, akik nyakig, sőt a fejük búbjáig benne vannak az ukrán hadsereg fejlesztésében, igazgatásában, felfegyverzésében és a pénzt is adják hozzá, nos így elmondhatjuk, hogy a NATO haderőként működő ukrán hadsereg a maga 700.000-re felfejlesztett állományával és a megkapott támogatásokkal, teljes értékű felderítési támogatással, kiképzéssel (ugye tudni illik, hogy 2014 óta folyik az intenzív katonai képzés), sőt a legmagasabb szintű katonai tervezéssel sem volt képesek legyőzni egy modern technikát csak alig felvonultató orosz expedíciós hadsereget 200.000 fővel.
5. Én ezt írtam: „Ez nem vélemény, hanem tény. Ha magyar vagyok, akkor más a valóság? Ez azért nem vet túl jó fényt rád, ugye látod? Ha a valóságot leírom, akkor hogy jön ide Jalta? Ez egy logikai bakugrás. Magyarország azért bukik el folyamatosan 1490 óta mert elitjeink épp így gondolkodnak. Tesznek a valóságra, ami helyett egy Utópiát kergetnek, nem létező szövetségeseinkről.” ez pedig nem az, amit itt számon kérsz. Erről beszélek egyébként. Ez a hazai értelmiség „vitakultúrája”.
Ami az utolsó csatlós szerepét illeti, nekem kísértetiesen hasonló a helyzetünk 1914-el, 1941-el párhuzamosan. Megint zseniálisan ráérzett az értelmiségünk, hogy melyik szövetség fog elbukni.
6. Ez az utolsó azért mindent megmagyaráz. 🙂 Szóval, II. Jagelló Lajos, akinek mindössze annyi jutott, hogy a mohácsi síkra vezette a magyar haderőt, miként is lenne példa, bármire is? Meg ez az áttérés az iszlámra? Ne haragudj, de nagyon ködössé vált ez itt a végére. Ez a jámbor uralkodó nem is volt magyar, egyrészt. Másrészt 1521-ben már eldőlt a kérdés, amikor Nándorfehérvár várát lényegében átengedték csekély harccal a töröknek. Az hogy volt vér a pucájában sokat nem ér egy uralkodó esetében. Épp arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy vezető számára és a nemzet számára is az az érték, aki meg tudja nyerni magát a küzdelmet. Egy hősies nekirontás az ágyútűznek nem az. 1521 és 1526 között eltelt 5 év! Mit tettek, hogy meg tudjanak akadályozni egy behatolást az ország belseje felé? Visszavették Nándorfehérvár várát? Ha nem, építettek egy erődítményt a Dráván Eszéknél felhasználva a mocsara környezet adottságait? Nem. Nem tettek semmit a dumáláson kívül. Stb.
Én azt javaslom ezért mindenkinek, hogy ahelyett, hogy a védhetetlent próbálnánk magyarázgatni, inkább nézzünk szembe a valósággal, mert eredmény abból lesz. A köldöknézésből viszont csak újabb kudarc.
Boldog Új Évet Kívánok, neked és minden magyar embernek a világon!