Immár tíz hónapja zajlik a Nagy Háború ukrajnai csatája a Világ vezetésére aspiráló hatalmak közt. S miközben nagyon is valós küzdelem zajlik, a világ médiájának, a hírközlési rendszereknek, akkora ereje van, hogy mindezt el tudják rejteni a „nézőközönség” elől. A közönség ugyanis egy profin megszervezett való-világ show-t lát. Az évtizedek óta háborús-kommandós akció filmeken nevelt nyugati közönséget napok alatt belevitték egy folytatásos háborús saga narratívába. Mivel érték ezt el? Egyszerű, mint egy pofon. Ugyan azt csinálták, mint a nagy közösségi platformok. A figyelmet kellett lekötni rögtön az elején pörgős, szinte óráról-órára megjelenő „hírekkel”. Mennek minden országban a napi „tájékoztató” műsorok, megszólalnak szakértők, politikusok, résztvevők, átélők, áldozatok, szemtanúk…stb. Van a pozitív „hős” (milyen meglepő, egy színész), van kinevezett negatív „hős”, vannak mellékszereplők, statiszták, a háttérben rengeteg médiamunkás. A hír-ingerek pedig akár percről-percre bombázzák az emberek amúgy is a fogyasztásba beletompult tudatát.
Valamikor évekkel ezelőtt, amikor először láttam a Ninja Warrior első évadából egy részletet, mondtam egy beszélgetés alkalmával, hogy figyeljünk, mert nem sokáig lesz elég ez a vér nélküli harci vetélkedő a publikumnak. Lesz még virtuális Colosseum, ahol igazi vér fog folyni, igazi halál lesz, mert az izgalomhoz az kell majd. Hát itt van. Számos felvezető média-gyakorlat után (klíma-hiszti, BLM, COVID, Woke), elindult a Nagy Show.
A színfalak mögött azonban egészen más történik. Nincsenek hős politikusok, akik harcolnak az ördöggel. Vannak viszont ördögi háttéremberek, akik harcolnak a Világgal. Mi is történt, amíg nézte a jónép a Colosseum játékát? Elkezdődött egy „furcsa” háború. Furcsa körülmények között. Lássuk az anomáliákat.
- A hatalmas orosz hadsereg egy meglepően kis expediciós haderőt küldött Ukrajna ellen. Ezt lehet persze azzal magyarázni, hogy azt hitték, az ország vezetése pillanatok alatt összeomlik. De miért hitték volna? Azt mondják, hogy a saját titkosszolgálatuk vezette meg a vezetést. Lehetséges ez is. De, azért megkérdem: nem látták, hogy a mellettük lévő országban, ahol sok évtizedes kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, a nyolc év alatt (2014-2022), milyen nagyarányú a nyugati befolyás? Milyen mérvű a nyugati katonai és titkosszolgálati jelenlét? Ha belegondolok ez mifelénk is „közbeszéd” tárgya volt. Ahogy az is fölöttébb érdekes, hogy az oroszok „meglepődnek” azon, hogy a minszki szerződések kamuszerződések voltak. Ez az egyszerű megfigyelőknek is világosan látszódott.
- Rögtön az elején megkezdődtek az értelmetlen szankciók Európából. Sorjáztak egymás után. Teljesen nyilvánvaló volt az elejétől, hogy ezek magát az EU-t mérgezik. Heteken belül egy rövid mélyrepülés után a rubel magához tért. Semmi sem indokolja, hogy elhiggyük: a jelentős szakembergárdával rendelkező apparátus nem veszi észre a hibát, immár tíz hónapja. Rendelkeznek pontos számokkal a folyamatokról, erről tanúskodik von der Leyen elszólása is a valós ukrán veszteségekről. Volt Scholznak is egy elszólása valamikor a nyáron, hogy ezek a szankciók már a háború kitörése előtt ki voltak dolgozva főbb vonalaikban.
- A nyugati fegyvertámogatások kérdése. Azt ne mondja senki sem, hogy a katonai szakértők ne tudnák mekkora támogatás lenne elég Ukrajnának egy komoly esélyhez. A Robert C. Castel által bevezetett homeopátiás adag kifejezés pontosan írja le a jelentőségét a „segítségnek”. Ellenben kiderül, hogy a Nyugat fegyverzete korántsem egy komoly háborúra van méretezve. Valójában a 2003-as iraki inváziót tekinthetjük a NATO erők valós mozgósítási és csapásmérési képességei tesztjének. 600 ezer fő és másfél hónap intenzív harc. Ennyi a képesség. Vagy ennyi volt a képesség 2003-ban…?
- Szintén egyik fő rendellenessége a harcoknak, hogy az orosz hadsereg márciustól egészen októberig „félkézzel” vett részt a küzdelemben. Ezt sem indokolta semmi. És nem is hiszem, hogy „Putyin” ne látta volna az elejétől fogva, hogy ez kevés lesz a Nyugat által felkészített és erősödő módon támogatott ukrán hadsereg ellen. A mozgósítás is fölöttébb komótosan és alaposan zajlik. [A nemrégiben megtörtént eset a mobilozó katonákra mért kölcsönös csapások sem azt jelentik, hogy ez először fordult volna elő. Szerintem folyamatosan vannak efféle függelemsértések mindkét oldalon.]
- A pénzügyi háttér. Azt látjuk, hogy ez is érdekesen alakul. Egy háború, legnagyobbrészt, a felek pénzügyi helyzetének romlásával járnak. Itt mit látunk. A két közvetlenül hadviselő fél folyamatosan tudja viselni a háború terheit. Nyilván az ukrán fél eközben teljesen kiszolgáltatottá vált a Nyugattól, főleg az USA-tól. Ma már szerintem nehéz lenne megmondani hitelesen, hogy mennyi valós belső bevétele van az országnak. Az oroszok köszönik megvannak. A bevételeikből teljes mértékben tudták finanszírozni a harcot. Pénzügyileg az USA-nak is haszonnal járt ez a tíz hónap, nem panaszkodhatnak. Egyedül a nem-hadviselő fél EU az, amelyik egy gyorsuló ütemű lejtmenetbe kezdett. Persze ez is viszonylagos, mármint az EU hadviselése, mert de facto már meg van.
- No, ez a következő rendellenesség. A hadviselő felek kiléte. Hivatalosan csak Ukrajna és Oroszország harcol egymással. Nem hivatalosan azonban a NATO a Nyugat képviseletében és Oroszország, maga mögött tudva Kínát és a Világ jelentős részét. Ezt sokáig tagadták nyugaton, de mára már szinte mindenki kész tényként kezeli. Európa is hadviselő fél. És látjuk, ahogy napról napra egyre mélyebben süpped bele a háború mocsarába.
- Mariupol ostroma. Nem tudom mennyien figyeltek meg némi különösséget ekkor. Már az is eléggé meglepő volt, amikor olyan heves ostromba kezdett az orosz hadsereg. Aztán jött a biolabor sztori az Azovstal bunkerei mélyén. Őszintén meg mondom, hogy elhittem. Majd hosszas huzavona a megadásról. Aztán napok alatt minden hír elhalványult erről az egészről. Nyilván sehol sem volt az a biolabor. Akkor meg miért volt olyan fontos, hiszen egyszerű kiéheztetéssel is a végére lehetett volna járni a dolognak. Ami a választ megadhatja, hogy itt fogtak el kér NATO főtisztet. Egy amerikai altábornagyot és egy kanadai tábornokot, aki – ha nem itt van – akkor a kanadai hadsereg szárazföldi erőinek parancsnoka lett volna. A kamerák azonban nem mutattak egyetlen külföldit sem, pedig voltak.
A megoldása ennek a dolognak szerintem az, hogy itt, Mariupolban volt akkor a Donbass régióban felépített ukrán inváziós hadsereg (AFU) vezénylési pontja. Ahogy most is a NATO adja a magasabb szintű vezénylést úgy akkor is így volt. Csak nem kellően átgondoltan a leendő front közelébe telepítették azt. Ezután ez Lengyelországban lett telepítve, majd később Németországba. Az oroszok ezt akarták minél hamarabb elfoglalni. Ez volt az a pont, ahol magabiztosabbak lettek az orosz fegyveres erők és a vezetés is. Szerintem megtudták, amit akartak. Úgy gondolom, hogy az ott talált iratok és a személyes kihallgatások felvázolták nekik a Nyugat valós képességeit. Ma ezt már mi is tudjuk, de ők akkortól tudják.
Összegezve azt tudom leszűrni, hogy a nagy sakkjátszma újabb fordulója zajlik éppen. Mindkét játékos követett el hibákat és kellett újratervezésbe kezdenie. Azonban a Nyugat volt az óvatlanabb. Alaposan túlbecsülte saját erejét.