A Nyugat Catalaunum-i csatája

2023. április 1.

Merésznek tűnő kép, de egyre inkább feltárul a történelem eme fintora. Rómára,

Róma hatalmának igézetére alapoztatok, úgy is végzitek, ahogy Róma.

Bár a média – amiről, tudjuk, hogy az egyik legnagyobb tőkekoncentrációk uralta és szigorúan felügyelt ágazat –  mindent megtesz, hogy legalább döntetlenre hozza ki a catalaunumi csatát, amit ma Ukrajnának hívnak, azonban ez aligha lesz sikeres. Annak idején, másfél ezer éve az akkori Nyugat vonult fel az akkori Kelettel szemben – igaz ők a saját területükön voltak kénytelenek megvívni utolsó csatájukat – és alul maradtak. Négy évvel később a vandál csapatok elfoglalják és kifosztják Róma városát, ami miatt ezután Ravenna lett a maradék Nyugat Római Birodalom fővárosa. Alkalmi császárok és interregnumok váltották egymást a 476-os végleges bukásig.

Már magának a csatának a lefolyása és a “híradása” is sajátságos áthallásokra ad lehetőséget. A legfontosabb történeti forrásunk Jordanes (A gótok eredete és tettei), aki egy teljes emberi élethosszal később élt és írt, mint ahogy a csata lezajlódott. Már csak emlék volt a két főszereplő. A csata leírásáról időközben kiderült (bár nem közismert), hogy jó eséllyel Herodotos művére megy vissza és vagy Marathon vagy Szalamisz  volt a minta. Mind az eseményeket, mind a szereplőket tekintve.
Az is kísérteties, hogy az akkori “média” a latinitás krónikái, szintén döntetlennek hozzák ki, ahogy most is az a fő narratíva már, hogy nem lesz győztes. Nos, annyira döntetlen volt, hogy a hun hadak maradtak a csatatéren – ennek körülményeiről pedig (emlékezzünk) csak Jordanes képzeletét ismerjük – , s a következő évben hatalmas itáliai hadjáratot vezet Attila, győztesen. Csupán különös – a germánok számára épp jókor bekövetkező – halála akadályozza meg a hunok Kárpát-medencei hatalmi központjának kiterjesztését egészen az atlanti óceánig.

Amikor az un. Nyugat belekezdett ebbe a véres játékba, a stratégiai tervezőik nem mérték fel helyesen a saját lehetőségeiket. Persze az is igaz, hogy mindössze két út között választhattak:

1. Lassan és tervezetten visszavonulni a világ feletti hegemóniától és megtartani a lehető legnagyobb potenciált a jövő nyugati nemzedékei számára. Ha esetleg a mostani leépülést később meg kívánnák fordítani. Ez lehetett volna az élet útja. 
2. A másik – amit választottak – , hogy foggal, körömmel ragaszkodnak a puszta látszathoz. Ez az út azonban a halál útja lesz, mert ennek a végén a teljes megsemmisülés van.

Ebből a szempontból ez egy valóban fontos csata, bár aligha ennek szánták. A háború örvénye azonban bevonta az óvatlanokat. Itt a Nyugat elégeti azokat a lehetőségeit, amelyekre még szüksége lett volna a Kelet elleni harcban. Lesznek még csaták, ahogy régen is voltak.

[Lett is, 2023 októberében. A Hamasz terrorszervezet váratlanul megtámadta Izraelt és ezzel megkezdődött Izrael, a Nyugat közel-keleti bástyájának ostroma.]

És lesznek még “uralkodók”, ahogy régen is voltak.

[Nem feltétlen nagy jellem, de ilyesfajta “uralkodó” a franciák mikro Napóleonja, Macron úr. 2024 februárjában jelentkezett be erre a “címre”.]

De idejük már csak a történelmi pillanatnak szól majd. Amely pillanatot elmossa majd a történelem következő pillanata. És – bár még nem ismerjük nevét – , de készülődik az új Odoaker is. 

[Na őt, az új Odoakert még nem ismerjük. Legalább is nem ebben a szerepében. Talán még ő maga sem tudja ez, ahogy Odoaker maga sem készült tudatosan erre. De azért egy ötletem lenne: talán Zaluzsnyij, aki mostanában települt Londonba?]

Másfél ezer éve a germánság vette át a latin rómaiak szerepét, most viszont nincs több tartalék. Nincs, aki átvegye a stafétát.
Minden úgy zajlik, ahogy vártam. Ahogy Izajás mondta:

Megvakította a szemüket, megkeményítette a szívüket, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, és meg ne forduljanak és meg ne gyógyítsam őket.

Mert jobban szerették az emberek dicsőségét az Isten dicsőségénél.