Mire gondolok?

Ezzel a bejegyzéssel egy sorozatot kezdek, kiindulva a Facebook azon kérdéséből, ami emígyen hangzik: Mi jár a fejedben, Tamás? Azokat a gondolatokat, elmélkedéseket sorolom ide, amelyek a nap végeztével szűrődnek le vagy keringenek bennem. Lehetnek ezek személyes élmények, látott videók, egy-egy érdekes gondolat, olvasott cikk vagy tanulmány. Lássuk tehát.

• Egy videóinterjúban hallottam a kérdést: mi lehet Magyarország stratégiai érdeke a háború végeztével, ha a felfegyverzett és csalódott Ukrajnára gondolunk? Nos, NATO tagok legyenek vagy szabad állam? Vagy mi a jó nekünk?   Én köntörfalazás nélkül válaszolom meg ezt a kérdést, amire egy hazai politikus, de egy elemző sem mondhatja el őszinte gondolatát. Hazánk valódi stratégiai érdeke az, hogy nemhogy NATO tagok nem lehetnek, mert az Észak Atlanti Szerződés tagállamai között több az ellenségünk, mint a barátunk. És ugyan az lehet a valós helyzet, amire most derült fény mikor Ursula von der Leyen-ék állítólag mintegy támogatták a Barátság vezeték ukrán tönkretételét, mivel nem menetelünk a hülyékkel kézen fogva. Nos, tehát a mi érdekünk, hogy a jelenlegi Nyugat felfegyverezte ukrán haderőt az Orosz Föderáció minél jobban megverje és ha lehet harcképtelenné tegye. De a legjobb fogatókönyv a számunkra, ha Oroszország a megvert, magára hagyott és csalódott ukránokat beintegrálja valamilyen (pl.: Fehérorosz) módon a Föderáció szervezetébe külsős tagként. Mert ebben az esetben nekünk van kivel tárgyalnunk egyrészt a keleti kapcsolatokról, másrészt a kárpátaljai magyar testvéreink helyzetéről. Moszkvával. Ellenkező esetben sok honi magyar is meg fog halni elitjeink vaksága és nyugatos elfogultsága miatt. Katonaként és civil áldozatként.
• Egy másik videóban hallottak kapcsán. A nyugatos elfogultságú elemzők és hírmagyarázók szinte vért izzadnak, hogy a nem túl jelentős bahmuti ukrán előretörést egyfajta sikerként magyarázzák és nagymértékű orosz vereségként. Az ember érzi a kínt, hogy a beszélgetés közben figyeli az érintet gondolatait. Mert a matek nem jön össze. Sehogyan sem akar összejönni. Bahmut hol kicsi, hol meg nagy, hol jelentős, hol meg nem annyira. Ha az oroszok nyomulnak előre pár száz métert az nem jelentős, ha az ukránok, akkor figyeljünk oda. Egyrészt látjuk, hogy ukrán oldalon már pár tucat eszköz is jelentős segítség, mozgósítják a csökkent képességű tartalékosokat, oda a létszámfölény, Zelenszkij haknizik. Épp most egy durva mennyiségű lőszerkészletet semmisítettek meg (az oroszok) és egy Patriot részegységet (vagy többet). Másik oldalon (az Orosz Föderáció oldalán) meg van 150.000 fős tartalék és folyamatos toborzás, mozgósítás a rendelkezésre álló (!) tartalékos állományból. Miről beszélünk itt? Ha Bahmutban bekerítenek 5 ezer ukrán katonát a 300.000-ből, az mennyire számítana az orosz stratégiában? Ugye semmit. Az volt a fontos, hogy az eddigi harcokban, hogy ott tíz, húsz vagy harminc ezer katonát vesztettek az ukránok és a nyugati segítség is őrlődik, kopik.  Már a tartalékolt erő egy részét is bedobták a katlanba. Méghozzá az elit egységekből is jócskán. Tudatosítsuk, hogy ezek az emberek azóta halottak javarészt. Ez a matek vérre megy, sose felejtsük! És a szellemi tér felől nézve mindegy, hogy akik meghalnak, ukránok, oroszok vagy bármi más nemzetiséghez tartoznak is.
  

Most is csúcsra van járatva a mellébeszélés. Miközben arról vetítenek, hogy a Nyugat ilyen erős, meg olyan erős és ezért nekünk elemi érdekünk hogy ott tipródjunk a küszöbük előtt, azon közben egyre nagyobb fiaskókat látunk. A legutóbbiak voltak a lőszerraktár elleni pontos és sikeres orosz támadás és a Patriot rendszer valódi értékét megmutató Kinzhal támadás. Emlékezzünk, pont előtte való napokban terjesztették, hogy az ukránok lelőttek egy vagy több Kinzhalt. Ma már egy szó sem esett erről. Ahogy Robert C. Castel mondta egy hírre reagálva: az amerikai hivatalnokok találtak egy 3 milliárd dolláros lukat a fegyverszállítások elszámolása közben. Ezt most oda is adják. No – mondta Robert – ez az a tétel, ami ebben a támadásban keletkezett. Barátaim, ez azt jelenti 3 milliárd dolláros kárt okoztak két csapással az oroszok. Emlékezzünk szintén: a nyugati média már hónapokkal eltemette az orosz rakéta erők képességeit, a műholdas felderítésük eredményességét. Pedig a háború elején megmutatták oroszlánkarmaikat – bocsánat medvekarom az – amikor lenullázták az ukrán hadi és katonai-ipari potenciál javát pár hét alatt. Aztán visszavonták őket és csak most tértek vissza. Ki játszik, kivel?

Lássuk be lassan, a Nyugat vereséget fog itt szenvedni, stratégiai vereséget. Az orosz vezetés, háta mögött a Kínai ipari-kereskedelmi óriással eléri, amit akart. Az ukrán harcmezőn korlátozott erőket felvonultatva becsalogatta az óvatlan nyugati erőket (ez alatt értve nem csupán a katonai segélyeket, a technikát, de a szellemi, gazdasági természetű erőket is; mert az oda irányított figyelem és politikai elköteleződés [Ukrajna a Nyugat vívmányait védi] is a terítéken van), kifárasztja és legyőzi őket, mielőtt a főerőket a győzelem asztalához szólítaná. És ezt már hányszor megtették az elvakult nyugat erőivel! Mert, ahogy sejtettem a már a háború elején is, a Nyugat hatalmas katonai fölénye csak papíron létezik. Se tömeghadsereget nem tud állítani (hol van a tavaly júniusban megígért 400.000 katona, amivel megerősítik a keleti szektort? az egyik videóban szóba került Németország például kiket tudna otthon megszólítani egy nagyobb katonai vállalkozásra, amikor még a hivatásos állomány is menekül a hír hallatára, az afgánokat? Csak kérdem…), mint kiderült elegendő tartalékkal sem rendelkezik, sem pedig elegendő ipari háttérrel. De még a csúcsfegyverek sem annyira csúcsok, mint a filmeken. Még párszor el fogom mondani: az ukrán háború a (a poszt-római germán) Nyugat Catalaunum-i csatája. Mi magyarok pedig ehhez a tényhez kell igazítsuk stratégiai elképzeléseinket és főként a tetteinket. 

Most így ennyit ma estére.