foldvaritamasMit jelent Bahmut? Mit jelent, hogy az oroszok legyőzték az ukrán hadsereget Bahmutban? Sokkal nagyobb a jelentősége, mint ami a média híreiből kivehető. Alighanem mindannyiunk életében jelentősége lesz ennek. Hamarosan.
Egy győzelem mindig jelentős. De fontossága attól van, hogy egy háború során jelez-e menetrend változást. Robert C. Castel – ugyan ki más? – tömören megfogalmazta a legfontosabb tanulságot: A Wagner PMC, azaz egy magán katonai vállalkozás megverte a nyolc év alatt felkészített és nyugati fegyverekkel felfegyverzett és a teljes nyugati hírszerzési, felderítési eszközrendszerrel megtámogatott ukrán elitegységeket. Felmorzsolták őket. Vukics Ferenc számai alapján mondhatjuk, hogy 1:3 arányú veszteség mellett, az oroszok javára, ami támadó félként több, mint figyelemre méltó adat.
Ez akkor is igaz, ha észrevesszük, hogy a Wagner egy nem-nyugati típusú PMC. Szerintem, ez inkább egy kiszervezett orosz elitegysége az Orosz Föderáció hadseregének. Miért? Mert így tudták megkerülni a régimódi gondolkodású haderő tábornoki karát. A nyugati elemzők – hamisan – azt a látszatot keltik, mintha a Wagner egy börtönválogatott lenne. A valóság az, hogy az állomány kisebb része lett a bűnözők közül toborozva és az is csak az ukrán háború létszámszükségletei miatt. Én szívesen megnéznék egy háború előtti összesítést arról, mennyi a bűnözői elem a soraikban. A gerince a Wagnernek kiválóan képzett orosz elitkatonákból áll. Ez igaz a parancsoki állományra is. Valójában a Wagner bemutatta nekünk, hogy mit ér az orosz haderő, ha komolyan veszi magát és a parancsnoki struktúrában a helyére rázódik mindenki.
És láthattuk azt is, hogy mire mentek az ukránok a NATO standardokkal. Pedig elszántságnak nem voltak híjával. És a létszámfölény is az ő oldalukon volt a legutóbbi időkig. Azonban a Nyugat katonai képességei egyszerűen nem voltak elegendőek ehhez a háborúhoz. A fegyverzet, a lőszertartalékok, az ipari háttér és az ellátóhálózat is alkalmatlan egy általános háború megvívására. És ehhez tegyünk hozzá egy következő faktort is, az emberi tényezőt. Azt láttuk, hogy az ukrán hadvezetés, ahogy az orosz is számíthat a katonái áldozatkészségére. Azok az emberek – többnyire – hajlandóak az életük feláldozására. Azonban a Nyugat polgárai hajlandóak lennének ugyanerre? Tömegével?
Még tavaly, ez évre elrendelt mozgósítási rendszert sem tudja teljesíteni a NATO hadereje, ami 800.000 fő 180 nap alatti mozgósítását jelentené. De se logisztikai képesség, se elegendő ellátmány és fegyverzet nincs hozzá. 180 nap, amikor az orosz hadsereg már most is 600.000 fő körüli erőt vont össze a frontokon, a frontok mögött és Ukrajna körül. Ez már ott van. És azt is láttuk tavaly évvégétől, hogy három hónap alatt 300.000 főt tudott mozgósítani. Ezek pedig ténylegesen megtörtént mozzanatok, nem az íróasztalok kincsei.
De a történelem is intette (volna) a Nyugatot. Napóleon, a mintegy 7-800.000 fős haderőt, a Gande Armée-t vonta össze Oroszország ellen 1812-ben. S bár több győzelmet aratott, még Moszkvát is ki kellett ürítenie a cárnak, végül győzelem helyett totális vereség lett a gyümölcse a vállalkozásának. Alig 27.000 fős reguláris erő maradt Napóleon kezén, meg a dezertőrök (szerteszét). Ezt akár köztudottnak is tekinthetnénk, azonban más is történt. Fél év alatt az Orosz Birodalom 900.000 főt mozgósított és képzett ki. Előrántottak a kalapból egy brutális méretű hadsereget, mikorra a franciák császára meg épp elvesztett egy ugyanakkora hadsereget.
Vereséget követte a győzelem. Ez az orosz hadi mintázat. Ez történt a lengyel támadás során, ez a svéd háborúk idején, ez Napóleon ellen, ez a kommunizmusuk születésekor, ez a németek ellen, és most is ez történik éppen. Bahmut a fordulópont. Katonailag nem elsöprő győzelem, de stratégiailag és lélektanilag ez egy kiütéses győzelem. Mostanra megtalálták a receptet a Nyugat hadviselése ellen. Most fogjuk azt látni, amit Sztálingrád után a németek az összes technikájukkal. Innen már nem lesz ami a gőzhenger útjába álljon, ha el akarják indítani.
És, mi a jelentősége a mi számunkra? Az, hogy a téves helyzetértékelés és az ideológiai elvakultság miatt a Nyugat ereje itt most megroppan. Ez pedig – jól látszik – egy visszafordíthatatlan folyamat. Miért? Mert nincs eleven szellemi képesség már Nyugaton. A fogyasztói társadalom ugyanis elfogyasztotta – nevéhez híven – magát a nyugati társadalmat. A Nyugat már csak a mozifilmeken elsöprő lendületű. A Nyugat ereje kivetült a virtuális térbe és ott is ragadt. Nekünk, magyaroknak pedig innen minden lépést nagyon meg kell fontolni. Mert akár milyen elképesztő is, elitjeinknek megint sikerült végül a vesztesek oldalára manőverezni az ország hajóját. Most kiderül, hogy lesz-e elegendő szellemi erőnk – nekünk magyaroknak – felülvizsgálni az elmúlt öt évszázad tévedéseit és önvizsgálatot tartani gondolkodásunk felett. Remélem lesz…
