Itt Demko Attila ukrán offenzíváról írott (2023. 06. 23.) értékelését vetem össze a valósággal. Kezdjük is.

1. Kevés az információ és korai is, hogy sikernek vagy kudarcnak nevezzük. Az biztos, hogy az ukránok nem vetették be még a teljes tartalékot – ezt elég biztosan ki tudom jelenteni – nem láttunk még Challenger harckocsit a fronton, 3-4 dandár tűnik fel a „híres” 12-ből.
 
A siker vagy kudarc kérdése valóban az utolsó napon lesz értékelhető teljes biztonsággal. Viszont az első 12 nap után már látszódnak az erővonalak. Eleve az egész régen beharangozott támadásról már a megkezdése előtt tudható volt, hogy nincs katonai értelme. Maga a katonai vezetés – Zaluzsnyij is, amíg életjelt tudott adni magáról – erősen húzodozott az ötlettől, hiszen világos volt, hogy a tavalyi harkovi akcióval ellentétben semmiféle komoly katonai előnyt nem tudnak felmutatni. Se létszámfölény, se komolyan vehető légi támogatás, de még a drónhábúban is ma már alulmaradnak az oroszokkal szemben. Továbbá szembeszökő, hogy a nyugati hírszerzési segítség is alábbhagyott. Talán sok szakértő megfeledkezett az elmúlt hónapok orosz akcióiról (mint például a Fekete tenger felett, nemzetközi vizeken (!) lelőtt amerikai felderítő drónról), amivel elérték, hogy ne legyenek az ukránok és a mellettük tevékenykedő NATO vezérkar a szükséges módon tájékozottak az oroszok pozícióiról. Még továbbá, az elektronikai hadviselésben is jelentős eredményeket értek el az orosz fegyveres erők, amivel teljesen eltűntek a HIMARS támadások sikerjelentései. Azaz, ez a támadás kizárólag az ukrán politikai vezetés erőltetésére indult meg. Ami meg a teljes tartalékot illeti, annak akkor lenne értelme, ha csoportosított 12 dandárnyi csapaterő legalább 3:1 arányt érne el. De csak 1:1 arányról tudunk. Amellett, hogy ez már a harmadik „hadsereg”, amit az ukránok felépítettek és valószínűleg az utolsó, amit egyáltalán mozgósítani képesek voltak. Jegyezzük meg: ez a 12 dandár nem úgy többlet, hogy az oroszokkal szemben áll legalább 1:1 arányban ukrán haderő és afelett lenne ez a 12 dandár. A „híres” 12 dandár jó, ha egyharmada elitegység, az is olyan nyugati kiképzők képzésével, akik maguk sosem voltak ilyen intenzív háborúban, amelyikbe ezeket az embereket beküldik. Így viszont mit segít, hogy van még talonban kb. 8 dandár? Semmit. Az áldozatok számát fogják értelmetlen mértékben gyarapítani.
A Challenger említése kicsit megmosolyogtató. Annyi lesz, mint a Leopárdokkal. A KA-52-eseknek harckocsi vadászat. Kíváncsi vagyok, hogy az angolok megengedik-e az ukránoknak, hogy valódi frontharcba is bevessék ezeket. A biznisz azért mégis csak biznisz…
 
2. Amit látni, az az, hogy szinte minden ukrán taktikai sikernek ára van, stratégiai áttörést pedig nem értek el. Ez nem Harkiv 2022, ez már biztos.
Igen, ára van. A tegnapi napon láttam egy videót, amiben a súlyos sérült ukrán parancsnok elmondja, hogy 120 emberéből 3 maradt a híres offenzíva után. Gratulálok! Milyen nagyszerű ez a Nyugat. Csak látni szeretném, hogy az ukránok helyett, mondjuk a nyugati politikusok gyermekei harcolnak a „demokráciáért”. Meg a nyugati érdekekért. És igen, ez valóban nem a Harkovi áttörés.
 
3. A nyugati technika nem tett csodát – ami a nagy „vasakat” illeti. Jobb egy Leopard 2A6, mind bármelyik orosz harckocsi, de a tüzérséggel nem tud mit kezdeni. Mielőtt jönne, hogy mi alapján mondom, hogy jobb? Kérem – látott valaki lerepült tornyú Leo-t – még a kiégett példány is egészben maradt. Mit jelent ez? Azt, hogy nem robban be a lőszer, mint MINDEN orosz harckocsinál, a T-90-esnél is. Azaz sokkal nagyobb a túlélés esélye, és annak esélye, hogy a sérült eszköz javítható lesz.
 
Valóban jobb, mint sok orosz harckocsi, de nem mindegyiknél. És nem is ez a lényeg, amint azt már a II. Világháborúban is láthattuk. A Tigris ugyan egy klasszissal jobb volt, mint a legtöbb orosz páncélos, vagy mint a legtöbb amerikai páncélos,  de a töredékét tudták előállítani a németek és a fele műszaki okokból és üzemanyaghiány miatt a harctéren maradt. Ami meg a túlélést illeti, az valóban örvendetes. Már amikor sikerül. De mivel hamar elfogy az a pár nyugati harckocsi, amit be lehet vetni, hamarosan mennek szegények a futóárkokba. 
 
4. Az orosz morál jobb a vártnál, keményen és jól védekeznek – pedig adott pontokon mindig ukrán túlerő van.
 
Miért lenne ez meglepő? Ez csak a nyugaton szocializálódott embereknek meglepő. Az volt inkább a meglepő, amikor a harcok elején voltak ezzel gondok. Persze élek a gyanúval, hogy ezek a bizonyos gondok is csak a nyugati és ukrán média-térben voltak jelen. Amikor ezekről a dolgokról beszélünk sokszor megfeledkezünk, hogy tavaly februártól egészen ez év januárig az orosz harcoló egységek masszív emberhátrányban voltak. Van tehát egy rossz hírem a nyugatos elemzők számára: ez amit most látnak az orosz fegyveres erők valódi arca. Ezt fogják ezután is látni. 
 
5. Egyes orosz eszközök nagyon beváltak. Amit a Lancet drón művel az ukrán vonalak mögött, az kevésbé kerül be a nyugati hírekbe, mint a HIMARS vagy a Storm Shadow, de pusztít.
 
Nem csak az egyes eszközök, hanem a megváltozott taktika is. És a hadseregszervezés is. Be kellene látni, az orosz vezetés megtanulta az intenzív háborút – ismét. Míg az ellenoldalon a nyugati stratégák még az „iskolába” sem hajlandóak beülni, olyan gőgösek.
 
Összegezve azt tudom mondani, amit az elejétől mondok. Orosz politikai/morális összeomlás nélkül Ukrajna aligha tudja visszaszerezni minden elvesztett területét, különösen nem a rendkívül jól védhető Krímet és a Donbasz nagyon megerődített régi magját. E pillanatban úgy tűnik, Herszon és Zaporizsje megyékben sem tudnak áttörni az ukránok – de ez a mostani „pillanat”. A jövőbe pontosan nem lát senki, csak az az „érzést” tudom megosztani, hogy a nagy veszteségek miatt az ukránoknak előbb-utóbb le kell állniuk – de az is lehet találnak valahol egy gyenge pontot.
 
Nos, ami az orosz politikai/társadalmi összeomlást illeti, jó lenne levenni a palettáról. Miért? Mert semmiféle jelenség sem támasztja alá. Nem több, mint egy hiú ábránd a világ-hegemóniát elvesztő Nyugat gondolkodásában. Ha valaki tektonikai mozgásokat akar látni társadalmakban, akkor a Nyugat társadalmait kell megnéznie. Még akkor is, ha politikai plasztikai sebészek hada igyekszik elfedni a valóságot. Ugyan így a visszaszerzés, mint kifejezés ma már, Bahmut után értelmezhetetlen Ukrajnával kapcsolatban említve. Hát, a leállás meg is történt mostanra. 12 nap már sok egy offenzíva esetén. Ha az első 2-4 napban nem lehet elérni áttörést, az valószínűleg később sem fog már menni. És látjuk, hogy nem megy.
Ezt az újabb több ezer embert egyszerűen feláldozta az ukrán rezsim politikai céljai érdekében. A cél pedig Vilniusz. Addig fognak támadni még egy-két hullámban, hogy fenntartsák az „érdeklődést”. A csúcs után szerintem jön a lengyel megoldás. 
 
Az óra ketyeg. Ha a nyár elmegy, akkor más tényezők – amerikai választási kampány – elvonhatják a legnagyobb támogató figyelmét. Az USA úgy most nem hagyhatja ott Ukrajnát morális okokból, mint egykor Vietnámot vagy Afganisztánt, de Amerika számára nem ez a fő „front” a világban. Aki ezt nem érti, az nagyon meglepődhet egy nap. Tehát győzelemkényszerben az ukránok vannak, míg az oroszok számára elég egy döntetlen a nyáron.
 
Na igen, az óra valóban ketyeg. Vagy ahogyan a mondás tartja: Az idő telik, a becsület múlik. Az ukrán vezetés becsülete és a Nyugat becsülete az, ami múlik. És nem látszik, hogy ezt felfognák. Az USA már hogyne hagyhatná ott Ukrajnát, mint ha ott se lett volna? Hiszen hivatalosan nincs is ott, csak egy kicsit támogat… Nem kell csapatokat menekülés szerűen kivonni. Egyszerűen csak rágyújtanak egy másik havannai szivarra a klubban és azt mondják: Akkor beszéljünk most Tajvanról… Viszont az oroszok számára nem elég egy döntetlen. Mégis, hogy? Vesztettek ők is több tízezer ember. Rengeteg haditechnikát. Az orosz társadalom sem fogadna el egy döntetlent. És a vezetésnek sem kell ilyesmin gondolkodni. Ezt tavaly március végén fogadták volna el, amikor  – emlékszünk ugye? – az angolszász hatalmak akadályozták meg a békét. Ma viszont, amikor küszöbön áll az ukrán hadsereg összeomlása nem kell ingadoznia.
 
Ettől még startégiai orosz vereség ez az egész ha a nagy képet nézzük, de az más tészta.
 
No, ez aztán magyarázatra szorul. Ezt a toposzt minduntalan megismétli Demko Attila, pedig sok alapja nincs rá. Az orosz vezetés mostanra számos valóban fontos célt már elért. A Nyugat szavahihetősége semmivé foszlott. Európa gazdasága ténylegesen is recesszióba fordult, fegyverkészleteinek a végére ért, s erősen kétséges – a hangzatos bejelentések ellenére is – , hogy képes lesz-e minőségi és mennyiségi értelemben pótolni ezt. Kiderült a háború révén, hogy a NATO nem képes felállítani, ellátni eszközökkel és hadianyaggal, illetve logisztikailag mozgatni szárazföldi környezetben egy tömeghadsereget. Egyszerűen se ember, se ennyi fegyver nincs a valóságban. A csúcsfegyverekről kiderült, hogy nem is olyan jók, mint gondolták. De révbe ért az orosz-kínai szövetség is. Sőt: a Világ országainak mind nagyobb része sorakozik fel egykori gyarmattartóik és kifosztóik ellen. A BRICS ajtaja előtt pedig egyre hosszabb sorok kígyóznak. De a dollár is egyre gyorsuló ütemben merül a történelem hullámsírjába. Márpedig így a mostanra felhalmozott brutális méretű államadósság az amerikaiak fejére fog omlani záros határidőn belül. S ha figyelembe vesszük továbbá, hogy a Nyugat gazdasága hitel-gazdaság, kétharmados arányú szolgáltatói (tehát nem-termelő ipar) szektorral, elég sötét jövő sejlik fel. Miközben az orosz gazdaság finoman szólva is túltette magát a nyugati szankciókon és nem összeroskadt alatta, hanem elkezdett élni a lehetőséggel, mint 2014 után is. De katonailag is felzárkózott és megtanulta a Háborút.
 
Összegezve, én nem látom Oroszország stratégiai vereségét, bárhogyan is forgatom a nagy sakktáblát. Ami látszik, az a Nyugat stratégiai veresége.
 
 

Talán ez is érdekelné

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük