foldvaritamasA folyamatok jelen állapotukban a kiteljesedés útján vannak.
Ami Afrikában történik hosszú évek előkészítő munkájának az eredménye az orosz-kínai tandem részéről. Az, hogy erre csak most eszmél majd rá a Nyugat? Hát, kérem tetszettek volna jobban odafigyelni.
Írásaimmal, amennyire az lehetséges, igyekszem lehetővé tenni, hogy elszakadjunk a sportriporteri szemléletmód szűklátókörűségétől. A sportriporter nézi a meccset és az éppen zajló eseményeket kommentálja. Valójában csak latolgatja a lehetséges kimeneteleket, az egy adott pillanatban fennálló helyzet alapján. A végeredményről azonban lövése sincs. A célja a figyelem fenntartása, nem az igazság kiderítése.
A mi szemléletünk azonban az időben zajló folyamatokra irányuljon. Ezek soha sem akkor kezdődnek, amikor a felszínre bukkannak. Akkor már jó ideje zajlódnak. Esetünkben is így van.
Miközben a hírközlő rendszerek – a média – az ukrán háborúra fókuszál, sőt azon belül is az egyes teljesen jelentéktelen – legalábbis az egész kép megértése szempontjából, a résztvevő katonák felől nézve ezek véresen komoly dolgok – epizódokra, valójában egy már 22 éve zajló háború részesei vagyunk. 2001. szeptember 11-e volt a casus belli és bár ezt most még nem illik vizsgálni, de amikor a Nyugat média potenciálja megtörik, akkor érdekes események fognak következni.
Ez az esemény akkoriban történt, amikor Oroszország új vezetője belengeti egy Vlagyivosztoktól Dublinig terjedő eurázsiai gazdasági-politikai térség gondolatát. Jusson eszünkbe: Meckinder, Heartland-Rimland elmélet. Lapozzunk.
Kezdetben a Nyugat uralja a terepet. A gőg azonban nagy úr (a Hübrisz) és az orosz-kínai kettős összehoz egy olyan tudatos stratégiai szövetséget, ami megfordítja a háború menetét. Összetolják az orosz és a kínai eliteket, akik pedig eladdig a lehető legnagyobb gyanakvással méregették egymást. Kissinger józan elgondolásokon alapuló megoldását a kukába lökik és elkezdik megásni saját sírjukat. De mivel, amikor az őrület és a stratégiai vakság elhatalmasodik halmozódik a hülyeség, a Tengerentúliak elkezdik saját szövetségesi erejük felét jelentő rész, Európa ledarálását. 2008-as válság, kollaboráns politikai elitek kiépítése, beteges eszmeroncsok erőltetése, migrációs hullámok, gazdasági ámokfutás. Mikor eljutunk a mostani háborús részhez már Európa csak egy szánalmas szolga.
Vajon az elmúlt időszakot lehet-e egységben kezelni, egy háborúként? Nos, lehet, hiszen akár a Százéves háború (1337-1453), akár az első Harmincéves háború (1618-1648), nem egy folytonos, megszakítás nélküli eseménysor volt, hanem több kisebb szakasz (háború) gyűjtőfogalmai. De emlékezhetünk a Hidegháborúra is, ahol a felek között nyílt háború nem is volt. Tehát az elnevezés nagyon is megáll. Hogy miért Harmincéves? Nos, ezt Nostradamus egyik jóslatának alkalmazásával nyerem. Ezt már 2001-ben is tárgyaltuk baráti körben, de akkor még nagyon messzinek tűnt. Mostanra azonban azt kell mondjam, hogy reális a még hátralévő hét év, ahhoz, hogy a teljes lezárulási folyamat megtörténjen. Ne feledjük ez egy teljes átalakulása a Világ hatalmi rendszerének. A harminc év (pontosabban 29 év) pedig kicsivel több, mint egy teljes nemzedéknyi idő, amit én 25 évnek szoktam számolni. Ennyi idő kell ahhoz, hogy a korábbi hatalmi éra irányító nemzedéke kimenjen a “divatból” és a vezetési, döntési gyakorlatból és az új, teret nyerjen. Jelenleg ez a folyamat zajlik.
Az afrikai események valójában ennek a folyamatnak a területi kiterjedését jelentik. A Világ java már felismerte a folyamatot és elfogadta azt. (Sőt, valószínűleg jelentős kárörömmel nézik az eseményeket, múltbéli megaláztatásaik fényében.)
Az ukrajnai háború lényegében eldőlt, s maga a háború, ahogy ezt már többször jeleztem a Nyugat Catalaunumi csatája, valójában tehát inkább egy területileg és időben széles spektrumú csata. Ebben dőlt el, hogy a Nyugat már nem képes az akaratát érvényesíteni, csak a média felületein. De azt sem sokáig.
A következő hét év jelenti majd a lecsengését és az eredmények fixálódását. Persze lesznek még változások, “finomítások”, de a lényeg eldőlt. A Nyugat visszaszorul és visszatér eredeti súlyához, ami megilleti. Gyanítom, hogy a kontinentális Európa leválik az angolszász atlanti térségről és az eurázsiai gazdasági-politikai térben helyezkedik majd el. Benne mi is. Számunkra ez nem megaláztatás lesz, mint a Lajtán túl, hanem egy új lehetőség kibontakozása. Viszont erről, hamarosan jelentkezem egy írással, mert ez egy másik fejezet lesz.
