Reagálás

„Magam részéről az elejétől azt mondom, ez egy súlyos orosz stratégiai vereség – még akkor is, ha katonailag győznek, mert globálisan/gazdaságilag többet vesztenek. Oroszország 2022 februárjában hatalma csúcsán volt – 1991 óta nem álltak ilyen jól,„

Demkó Attila bejegyzésében olvasható ez a gondolat. És ezzel a gondolattal foglalkozom most egy kicsit. Ez a „súlyos orosz stratégiai vereség” fordulat sokszor feltűnik, nem csupán Demkónál, hanem a hazafias, de „jól szituált” politikai körök megszólalásaiban is. Egyfajta kötelező fordulattá vált. S ezzel a gondolattal van egy aprócska probléma: ez egy contradictio. Egy belső önellentmondásra épül. Ez pedig az, hogy ha katonailag győz is, akkor is veszít. Ez csak nagyon sajátos körülmények között valósulhatna meg. Ilyen volt az un.: pirruszi győzelem. szerintem erre gondolnak.

De mi is volt a lényege Pürrhosz győzelmi vereségének.
Tömören:

• A teljes mozgósítható hadseregét vitte a háborúba.
• Idegen földre ment, idegen zsoldban saját, helytelenül felmért lehetőségei határain túl.
• Az első csaták nagyszerű győzelmei jelentős emberveszteséget okoztak, nem csupán a katonák, hanem a harcedzett és gyakorlott tisztek között is.
• Mivel a teljes állománya vele volt, nem tudta pótolni a veszteségeit.
• Az ellensége, Róma, messze több tartalékkal rendelkezett, mint ő. A győztes csaták ellenére Róma megőrizte intakt voltát és elkerülte a döntő vereséget.
• Ezek együttesen saját seregének harci morálját is felbomlasztották.

Ha ezt összevetjük a jelenlegi orosz-Nyugat helyzettel, hamar rá kell jönnünk, hogy az elképzelés csak egy hiú reményt tükröz és nem a valóságot. 

• Az orosz vezetés saját rendelkezésre álló erejének töredékét indította el a háborúba.
• Fokozatosan növelik a nyomást az ellenségen, nagyon is tudatos önmérséklettel, ami különös gondot fordít a saját élőerők megóvására.
• Nem idegen földön harcolnak. Csak a nyugati, elitista, szűklátókörű „szabályokon alapuló rend” hívei hiszik, hogy az oroszok számára Ukrajna egy idegen ország, idegen terület. Jó része – a keleti, középső és a nyugati egy része – az eredeti Rusz területe volt. Mivel az orosz tudatban ők a Rusz utódai, akik visszaállították a Ruszt, a mongol hódítás után, ez saját terület. S bármily furcsa is, de az számít, hogy ők mit tartanak valósnak és nem az, hogy a nyugati elemzők mit tanultak az iskolában vagy hogy mit hisznek.
• Az első csatákban ugyan jelentős veszteségeket szenvedtek, de csak az odavezényelt erők arányaiban nézve. A teljes hadsereg tekintetében elenyészőek ezek a veszteségek.
• Mivel a teljes szervezett hadseregnek csupán 10-15 %-a harcol most is a frontokon az utánpótlás emberben, hadianyagban felmérhetetlen. Itt nem számít a politikai marketing woodoo-zása.
• Továbbá kiderült a Nyugat számára is, hogy Oroszország nincs egyedül. Kína vezetése mostanra nyíltan melléjük állt. Továbbá a Világ jelentős része folyamatosan növekvő szimpátiájával követi az eseményeket. Kitapintható az elfogulatlan szemlélőnek, hogy ügyesen az oroszok elérték, hogy az egykori gyarmataik a Nyugatnak sajátjukénak kezdik érezni a küzdelmet.
• Az ellenség, a Nyugat, kiderítette önmagáról, hogy teljesen felkészületlen egy komoly háborúra. Szó szerint: egyáltalán nem készültek gazdaságilag, katonailag, társadalmilag egy jövendő összecsapásra. Néhány médiamegjelenést támogató csapáson túl egyetlen esetben sem tudott stratégiai győzelmet elérni. Továbbá mind katonai, mind kereskedelmi, mind pénzügyi, mind társadalmi téren gyengének bizonyult. A woodoo itt sem fog segíteni.
• Az ellenség most nem bizonyult képesnek a veszteségek pótlására. Sőt fény derült saját sebezhetőségeire. Fény derült arra, hogy képtelen egy tömeghadsereget mozgósítani. A saját szövetségesei pedig most kezdik – talán ? – megsejteni, hogy egyáltalán nem biztos az a védernyő, amelyikben pedig vakon bizakodtak. Ha bekövetkezik, akkor a Hajlandóak szövetségének katonai veresége lesz ez a pont.
• A harci morál bezuhanása is most „Rómát” sújtja. Míg az orosz csapatok morálja rohamosan emelkedik, minden ráolvasás és nyugatias álmodozás ellenére, addig a nyugati hadseregek krónikus emberhiánnyal küzdenek, leszerelési hullám dagad, a billentyűzeten túl gyakorlatilag senki sem hajlandó még a saját hazájáért sem meghalni.

Demkó Attilával ellentétben  – a tények komolyan vételét követően – állítom, hogy Oroszország minden téren felülemelkedni látszik a Nyugaton. Nem lesz Kína „utánfutója”, ez butaság. Ez már a sértett hiúság kiáltása, ami haragszik a Valóságra, mert az folyamatosan megcáfolja. Oroszország két fő okból nem lehet (!) Kína alárendeltje: 

• egyrészt mert olyan hatalmas, hogy az még Kínának is sok,
• másrészt, mert katonai ereje és katonai tapasztalata, szervezettsége messze felülmúlja Kínát. Kínának ugyanis lehet, hogy sok a pénze és nagy a lélekszáma és erős a gazdasága, de a hadserege legutoljára Chang Kaj Shek ellen harcolt hadseregként. A mai hadsereg egy dísszemle-hadsereg. Egy nagy háború Kína számára is azzal kezdődne (Oroszország nélkül!), hogy kiderülnének a gyengeségek, az alkalmatlanságok, a rosszul felmért helyzetek. S ez emberéletek tízezreibe, ha nem százezreibe és a rendkívül drága időbe kerülne nekik. Itt most legalább fél évről beszélünk, de simán lehet egy-másfél év is, mire felismerik és ki is javítják a hibákat. Az pedig túl sok idő lenne Kínának.
• S a bónusz az oroszoknak: a nyersanyagok bősége. Ez az a potenciál, ami Kína mellé emeli őket, bármekkora is a GDP-jük.

Globálisan/gazdaságilag nemhogy nem szűkült be az oroszok lehetőség-halmaza, hanem mérhetetlenül kitágult. Most sok olyan lépést megtettek önmaguk fejlesztésében, ami lépéseket még évekig, hanem évtizedekig halogattak volna egyébként. Aki itt folyamatosan tért veszít, az élet szinte minden területén az a Nyugat. Ezt tagadni, egyszerűen lehetetlen. Szerintem már most jóval túl vannak azon a „nyereségen” az oroszok (és a kínaiak), amit eredetileg ehhez az ukrán-projekthez rendeltek. E háború nélkül és a nyugati szankciózás nélkül a dollár-Euró kettős még sok évig uralhatta volna a pénzpiacokat a belső gazdasági-társadalmi gyengeségek ellenére is. Ezt hozták előre ostobán gyakorlatilag erre az évre.

A veszít-veszít háború tényleg létezik – például az angol-francia Százéves háború -, de ez nem az.  Mert épp a Nyugat a szankciókkal, a propagandájával és az ukránok teljes körű támogatásával dupla vagy semmi csatává tette. Továbbá a mindkét fél számára vereséget hozó háború feltételezi, hogy mindketten a teljes erejüket felvonultatják. Ezzel szemben az oroszok kezdettől:

jól láthatóan nem engedték a főerőket a csatatérre.

Ez utóbbit meg én mondogatom már a háború eleje óta. És ezt kérem jegyezzük meg, mert nagyon fontos. A főerők még mindig nincsenek mozgósítva. És az oroszok nem is állnak egyedül a csatatér mögött. Ott vannak mellettük a kínaiak, az észak-koreai erők, Irán. De ott vannak mögöttük egyre láthatóbban a Világ korábban elnyomott és kifosztott nemzetei, népei. Ez utóbbi kijelentés persze kicsit eufémisztikus, de annál valósabb. Az egész egy olyan film egyik zárójelenetéhez hasonlít, mikor a főhős mellé, aki addig egyedül volt odaállnak a korábban megfenyegetett és megalázott egykori alávetettek. És az egykori urak lassan megdöbbenve kezdik észrevenni, hogy már hiába csattogtatják az ostort.

Így állunk hát -szerintem – barátim! Újra és újra mondom: van min gondolkodni és a homokóra lepergő homokszemeit meredten figyelnünk, mert akármeddig nem lehet halogatni bizonyos döntéseket. Az időben csak egy ideig vannak nyitva ajtók a menekülésre egy nemzetnek is.