Tervek és Valóság nagybácsink

Mivel immár 18 hónapja tart a Nyugat Catalaunum-i csatája Ukrajna földjén Oroszországgal és mellette a csendestárs Kínával, úgy érzem lehetséges egy számvetés az eredeti tervek és azok megvalósulásának állásával. Annál is inkább, mert a dolgok jelenlegi állása azt mutatja, hogy a háborúnak látszó, Világot megmozgató csata túl jutott a fordulópontján. Bahmutban lezajlott a csatán belüli legfontosabb ütközet és azt Oroszország nyerte. Ott megtört a lendület, elpusztult a Nyugat által felállított főerők java része. Most már Oroszország az erősödés szakaszában van, mint a II. Világháborúban a sztálingrádi csata után. Sőt, ha megnézzük a kurtán furcsa kierőltetett ukrán ellentámadás meg a németek kurszki csatáját jeleníti meg. Igaz inkább karikatúraként, gondolva szegény Leopárdok (annak idején a Tigrisek) füstölgő romjaira.  A recept ugyan az, igazából már nincs komoly erő, amely útjukat tudná állni. S bár a németek is még két évig küzdöttek a sorsukkal szemben, de a vég elkövetkezett. 
Lássuk is a számvetést:

Oroszország elképzelései

Gyakori toposz a nyugati, nyugatias elemzők, újságírók és közszereplők retorikájában, hogy úgy tesznek, mintha nem lehetne tudni, mit akarnak az oroszok? Pedig valójában mindig igyekeztek pontosan megfogalmazni szándékaikat. És nem csupán a háború kitörése óta, hanem már az azt megelőző évek során, mindig is következetesen jelezték, mit tudnak elfogadni és mit nem. Legfőbb kijelentéseket ismerjük:

• Ukrajna nem lehet a NATO tagja semmilyen szempontból sem;
• Ukrajnában fel kell számolni a náci ideológiák szervezeteit és azok befolyását a kormányzati politikára;
• és biztosítani az ukrajnai orosz nemzetiség jogait, szabad életét.

Ez volt az alap. Mindezt háború nélkül is teljesíteni lehetett volna. Ahogy Ausztria köszöni, jól meg van és függetlennek is érzi magát a NATO nélkül (s ez akkor is így volt, amikor még 1955-1991-ig Ausztria keleti határa a Varsói Szerződés nyugati határa volt.), úgyhogy aligha jelentett volna súlyos csorbát az ukrán öntudatnak ez a kitétel.  Továbbá Ukrajna esetleges gazdasági társulása nem jelentett volna súlyos problémát, noha nem is örültek volna neki Moszkvában.

A szélsőséges ideológiák mindig olyan társadalmakban bukkannak fel és erősödnek meg, ahol maga a társadalom tele van kudarccal vagy, mint az ukrán, igazából létre sem tudott jönni. A náci ideológia ugyan számszakilag nem volt túlsúlyban Ukrajnában (sem), sőt a mértékadó elemzők nem teszik többre, mint 5% körülre. Azonban befolyása a politikára messze efelett volt/van. A hadseregben is megkerülhetetlenek.

A nemzetiségi jogokról meg külön itt nem szeretnék fejtegetni, hiszen ezt mi magyarok nagyon is jól érzékeljük, mint érintettek. Teljes tudatossággal használták fel a nemzetek közötti nézeteltéréseket a háborúra való felkészítésben. 

A Nyugat elképzelései

A másik háborúzó fél az un.: Nyugat. Ukrajna csak egy kölcsönbérleti zsoldos hadsereg, persze nemzetinek álcázva. Hosszú éveken át építették fel az ukrajnai köztudatban ezt a narratívát, miszerint ők a hazát védik. Pedig egy csudát. Ukrajnát saját 2014 után puccsal hatalomba juttatott nyugati kitettségű vezetői vezették neki Oroszországnak, nyugati stratégiai érdekek érdekében. Zelenszkij maga is megbukott volna, ha nem tör ki a háború. No és persze az Ukrán állam sem volt képes önálló létezésre 2014 után. De ez a tétel számos esetben meg lett fogalmazva az elmúlt 18 hónap során.

Továbbá a Nyugat szerette volna elkerülni, hogy egyrészt Oroszország a kontinentális Európával lépjen szövetségre – korábban -, amit sikerült is elérni. Másrészt szerették volna meggyengíteni Oroszországot, annyira hogy már ne legyen képes aktívan beleszólni a későbbre tervezett Amerikai-Kínai csörtébe. Ez nem jött be. Viszont az előző feltétel is kis malőrrel zárult azért, mert bár Európa nem lépett szövetségre az orosz nyersanyag és energia potenciállal, viszont cserébe Kína igen. És még a katonai potenciállal is. Szerintem ez nem volt jó üzlet.

További terv volt, hogy a 2015-ben induló Egy Övezet, Egy Út program állomásait felszámolják. Ez sem sikerült vagy csak egy irányban. Az európai irány, ami Moszkvából Varsón és Berlinen keresztül haladt volna Antwerpenig és Rotterdamig. Na ez füstbe ment. Ezzel viszont ki fogják kényszeríteni, hogy erre, a Kárpát-medence felé haladjon az Új Selyemút. Részint Moszkvából, Kijeven át – igen Kijeven át, mert hamarosan Kijev ismét orosz város lesz – át a Kárpátokon Budapestig, illetve dél felől, Pireusz kikötőjéből fel Belgrádon át ide. S majd innen lesz az áruelosztás szerte Európa felé. Bármilyen furcsa is ez még ma, de nem lesz más megoldása Európának.

Az a további elképzelés, hogy majd Oroszország meggyengítése után Kínával is leszámoljon a Nyugat, ma már egészen kezd elúszni. De valóban megfogalmazott terv még ma is. Még manapság is szervezik a támaszpont gyűrűt Kína tengerpartjai körül, hogy elzárhassák alkalmasint a kereskedelmi flottáját a tevékenységtől. Az EU vezetői meglehetősen ostobán nekikezdtek Kína „elszigetelésének”, még az orosznál is szánalmasabb eredménnyel. Ugyanis az első gyengécske kísérletre is Kína bejelentette, hogy a gallium és germánium kivitelét megvonja a Nyugattól. Ez nagyjából azt jelenti, hogy lényegében megbukott az európai zöld program, továbbá egy szomorú búcsút inthetnek a nagyhangú chipversenynek is. Nézzük ezután, mit mond erről Valóság nagybácsink.

A Valóság

Nos, a helyzet a Nyugat számára eléggé rémisztő. Ha ugyanis a kezdeti orosz célokat nézzük, rá lehet fogni, hogy szinte semmit sem értek el.

• Ukrajna ma kvázi NATO tag.
• A náci ideológiák megerősödtek, pozíciói megkerülhetetlenek a jelenlegi rezsimben.
• Az orosz nemzetiség jogai pedig a nullával egyenlőek.

Ez valóság.  Viszont, ha a paraván mögé nézünk, azt látjuk, hogy annyit nyertek már idáig is, hogy arról álmodni sem igen mertek, amikor elkezdődött a háború.

• Gondoljunk bele, mára nyilvánvalóvá vált, hogy a 2014-2022 között meghozott intézkedéseik az Orosz Föderáció gazdasági-pénzügyi-infrastrukturális önállóságáért sikeresek voltak. Kisebb döccenőkkel, de vették az akadályokat. Sőt, ma már láthatóak azok a jelek is, hogy az eddig meg nem történt változások is jól haladnak a háborús erőfeszítések következtében. Igaz lett, hogy ami nem öl meg, az megerősít.
• Továbbá létrejött és nyilvánossá lett a stratégiai kínai-orosz szövetség. Ezt sokáig úgy tárgyalták az elemzők – s még többen a mai napig is -, mint ami csak egy közeledés. Pedig egy csudát! Az elfogulatlan szemlélő számára ez egy világos szövetség, akkor is, ha nincs szép oklevélbe foglalva, amit kiállítottak volna az ENSZ valamelyik dísztermében.
• Aztán itt van a BRICS. Mára komoly sorállás van a globális délnek nevezett, valójában a Nyugat egykori gyarmatait jelentő „Nyugaton kívüli rész” országai között a bejutásért. Ez egy nagyon összetett gazdasági-pénzügyi és lazán bár, de politikai együttműködés-rendszer. Nem nyugati (azaz germán-római stílusú), hanem egy nagymértékben a kölcsönös érdekhálózatra is alapozó. Ezért aztán ezt is lesajnálják – még. De én már most megelőlegezem, hogy a csodálkozások ideje ezzel kapcsolatban is vár még a Nyugat nem túl messzelátó stratégái számára.
• És ha már itt tartunk fogalmazzuk meg a kellemetlen igazságot: A Nyugat szigetelődik el rohamléptekkel Oroszország helyett. A háború kezdetén azt hitték a Világ engedelmesen fogja követni a parancsokat. De nem ez történt, hanem elébb kivártak. Ez önmagában már vereség volt, de még alig észrevehető. Azonban, amikor eltelt nagyjából fél év és nyugtázni lehetett, hogy Oroszország nemhogy nem omlik térdre, de nagyobb bevételeket realizál, mint a háború előtt és megtermette első gyümölcseit Putyin óvatos politikája, elmúlt az óvatosság. És mivel azt érzékelték, hogy az jár jól, aki be tud kapcsolódni az új trendbe, egyre bátrabban mondtak nemet a Nyugat fenyegetőzéseinek.
• Felszakadtak a régi sebek. Az egykori gyarmatok egyszerre emlékezni kezdtek a Nyugat brutális rablásaira, a helyi társadalmakat szétzúzó gyarmati politikára. Az un. „felszabadulások” utáni második kolonizációra. A megölt álmaikra. Érdekes, hogy még itthon is van olyan elemző, aki úgy gondolja lehet relativizálni a gyarmatosítás szörnyűségeit, mondván: az arabok gonoszabbak voltak. Nem is értem…
  
• Fogalmazzuk meg továbbá, hogy a Nyugat egyáltalán nem készült erre a háborúra és annak vonatkozó gazdasági-pénzügyi-ipari hatásaira. Nem készültek, mert abban a hitben éltek, hogy fel vannak készülve mindenre (is). Úgy vélték, hogy akkora hatalmuk van, hogy azt csak a marslakók inváziója ingathatja meg. Talán.
• A dollár rohamosan szorul ki a világ tartalékvalutája posztról. Már talán 20% körüli a visszaszorulása, de ez még csak most pörög fel. Úgy gondolom, hogy pár hónap és összeomlik ez a szerepkör. Ezzel együtt megy a kukába az Euró is. Ez azt jelenti, hogy tovább már nem tudja az USA elképesztő adósságállományát a Világgal finanszíroztatni. Meg is kezdődött a visszaminősítése. Ez egy minden korábbinál nagyobb gazdasági-pénzügyi válság kezdete. Ezek miatt a jövő éven nem egyszerűen a demokrata kurzus bukhat meg, hanem az egész modernkori amerikai államrezon. Kiderült az is, hogy a Nyugat katonai készültsége teljesen alkalmatlan egy Nagy Háború megvívására. Ezt sem fegyverzete, sem készletei, sem ipari háttere nem teszi lehetővé. A tömeghadsereg, amire szükség lenne itt, egyszerűen egy lehetetlen kérdés.
  
• De a nyugati társadalom és gazdasági szerkezet is sokkal sérülékenyebb, mint amit feltételeztek róla. Az emberek még önmagukért sem hajlandóak áldozatot hozni, nemhogy a hazáért vagy főképpen a Nyugatért. Ezzel szemben kiderült, hogy a lesajnált orosz társadalom sokkalta intaktabb. Hol van már a száz évvel ezelőtti elköteleződés? A habokban sincs.
  

De, hogy a végére is érjünk egyáltalán nem látszik, hogy a nyugati stratégák megértették volna a saját helyzetüket. Még most is abból indulnak ki, hogy lehetőségeik határtalanok. Holott számos falról visszapattantak már. A méltóságteljes visszavonulás (mármint a világhegemóniától való visszavonulás) helyett a makacs kapaszkodást választották. Úgy, hogy erre sem belső erőforrásaik nem elegendőek már, mivel az egykor megvolt technológiai, gazdasági, pénzügyi előnyeik kiegyenlítődtek a Világ többi részével, de a vezető elitjeik is súlyos szellemi örvénybe kerültek. Gyakorlatilag amatőr sakkozók egy csoportja hívta ki birokra a Világ jelenlegi két legnagyobb sakknagymesterét. Arra gondolva, hogy valamikor még az ő elődeik írták a sakk könyveket. Valóság nagybácsink azonban csúnya tréfát űzött velük és hagyta, hogy elhiggyék saját képzeteiket.