A Spárta jelenség

Szabó József egy most közreadott bejegyzésével kapcsolatban jegyzek le pár gondolatot.

Az írása a háború vége felé közeledve a befejezés esélyeinek latolgatására irányul. A tőle megszokott magas színvonalú írás elkezdi sorra venni a kezdeteket, az elképzeléseket és a megvalósulást. A még be nem fejezett gondolatsor egy utóirattal zárul, ahol a következőket említi:

„Azt azért látni kell, hogy Oroszországnak jelenünkben sem katonai ereje, sem gazdasági ereje, sem lakosságmérete sincs ahhoz, hogy döntő tényezője legyen a világban alakuló folyamatoknak. A fentieket tehát eben a bő keretben kell értelmezni. Az, hogy változhat-e ez a helyzet az ukrajnai háború megnyerésével, új és potens haderő felépítésével és a haderőt szinte korlátlanul támogatni tudó ipari bázis megteremtésével és fenntartásával, az a jövő zenéje lehet.”

Ezt szeretném kicsit pontosítani, mert szerintem ennek a véleménynek ellentmondanak a történések.

Tehát:

1. Oroszország tényszerűen alakítja a világban zajló folyamatokat. Jómagam már több írásomban is kardoskodtam amellett, hogy ne tekintsük egy kizárólagosan kínai projektnek a Világpolitikát, a multipoláris hatalmi rendszer megalkotásának folyamatát. Kína ugyan hatalmas és sok pénze van, a világon a legnagyobb ipari kapacitással rendelkezik. Azonban van egy súlyos hiányossága, ami nélkül ez valójában mit sem érne a Nyugat ellen: ez pedig egy harcolni kész és tudó hadsereg, aminek a teljesítménye összemérhető a Nyugatéval. Ezt adja a projekthez Oroszország. No és a szinte korlátlan nyersanyag forrásait is. Ez a kínai-orosz deal alapzata. Ez egy dualizmus. Tessék kérem jobban figyelni.

2. Ukrajna, az ott folyó harc megmutatta, hogy az orosz katonai képesség pont elegendően megfelelő a Nyugat ellen. A nyugati technika, stratégia és taktika elégtelennek bizonyult egy valódi háborúban. Ennek elemeit nem kívánom itt boncolgatni, azt megteszik a katonai szakértők: Robert C. Castel, Vukics Ferenc. Bahmutban vereséget szenvedett a Nyugat, ahogy Sztálingrádnál a Wermacht szenvedett stratégiai és lélektani vereséget. Ezt ma még rajtam kívül senki nem meri kimondani, de ez történt. Ami most zajlik az már az orosz henger előkészítése. Ezt a gőzhengert addig nem indítják el, amíg egyrészt az ukrán haderő exponenciális bomlási folyamata látványossá nem válik, illetve amíg ki nem derül, hogy a Hajlandóak szövetsége végül bevonul-e Ukrajnába. Ha ez utóbbiak megteszik ezt a szívességet az USA-nak, akkor először őket verik szét, morzsolják fel, s utána fűtik fel a gőzt a hengerben. Ez nem germán taktika.

3. Ami a lakosság és a gazdaság méretét illeti, az valóban és nyilvánvalóan tizede például a kínainak. Ha csupán a számokat nézzük, akkor igaz a megállapítás: „sem gazdasági ereje, sem lakosságmérete sincs ahhoz, hogy döntő tényezője legyen a világban alakuló folyamatoknak.” Azonban, ha kitekintünk az ablakon és ránézünk a valóságra, azt látjuk, hogy a számok ellenére alakítják a világban zajló folyamatokat. Az igazán fontos mindig az, hogy egy adott kezdőkészletből ki mennyit tud kihozni. A megállapítás csak nyugatról nézvést lehet igaz, ahonnan feltételezik, hogy az egyetlen létező eredményes társadalmi forma a fogyasztói társadalom. Nos, ezt ilyen alapparaméterekkel valóban nem lehet működtetni. De másképpen igen.

És most rátérünk Spártára.

Tőlem megszokhatták olvasóim, hogy rendre a világ történelmének elmúlt évezredeinek példáiból alkalmazok megfelelőeket a jelen folyamatainak megértéséhez. Ezt azért teszem, mert az emberiség teljes történelme roppant gazdag tanulságokban és mivel ez a szakasz, a szervezett társadalmak kora már legalább 12 ezer évet (!) ölel fel az első ismert faluközösségek létrejöttétől, szinte nincs olyan jelenség, ami valamilyen formában már egyszer valahol meg nem történt volna.

Tehát most: Spárta, mint minta.

Vajon Spárta városállamának GDP-je, lakosságszáma, gazdasági, termelési, kereskedelmi teljesítménye miként arányulhatott a Perzsa Birodaloméhoz? Úgy gondolom, hogy eltörpült. Fénykorában 8000 harcost tudott kiállítani. A többi szegmenst talán hagyjuk is. Mégis egyik fő oszlopa lett a perzsák történelmi vereségének Hellászban. Továbbá mintegy kvázi-nagyhatalomként szerepelt vagy két-háromszáz éven át a Földközi-tenger keleti vidékén. Ez arra int bennünket, hogy vegyük komolyan egy társadalom katonai szerveződésének erejét, s annak ütőképességét még szerény gazdasági erő ellenére is.

Ahogy most komolyan kellene venni Oroszországot is. A „Spárta-forgatókönyvet” az ukránok vetették fel még a tavaly nyáron. Zelenszkij több kulcsfontosságú embere is határozottan és komolyan használta a katonaállam koncepciót Ukrajna esetében. Sőt! Én úgy gondolom, hogy meg is valósították.

Ma Ukrajna egy Hetmanátus, ami a háborúra van hangolva.

Az viszont látszik, hogy ezt nem fogják tudni fenntartani, mert rossz támogatót találtak a Nyugat személyében. A Nyugat számára csupán ideiglenes jelentősége volt Ukrajnának, mert azt gondolták, hogy a szerepe annyi, hogy Oroszországot egy pusztító háborúba csalják vele és ebbe Oroszország belerokkan, mind gazdaságilag, mind társadalmilag és jön majd egy újabb Jelcin korszak. De nem így sült el. Pont az ellenkezője történt. Oroszország megerősödött és megvalósította Mackinder rémálmát egy eurázsiai stratégiai szövetséget, a Heartlandot birtokló szövetséget – no nem Németországgal, hanem Kínával. Vajon Mackinder mit mondana most az angolszász stratégáknak egy zárt körű szemináriumon? Ha Németországot is veszélyesnek tartotta stratégiai szövetségesként, akkor megismerve Kína jelenlegi brutális teljesítményét?

Tehát az ukránok felvetették a gondolatot, amit az oroszok fognak megvalósítani.

Oroszország ugyanis rendelkezik olyan valutával, ami Kínának elérhetetlen: a Hadsereggel. És ez volt az orosz vezetés próbája Ukrajnával. Hogy – ha már így alakult –, hogy a Nyugat belegyalogolt az ukrán sztyepp mocsarába és felvonultatta technikáját, taktikai elemeit, stratégiai elképzeléseit, akkor itt fogják letesztelni, hogy mit is ér az orosz hadsereg? És barátaim, olvasóim (a hazai illetékesek is figyelem!) Hszi Csing Ping három napos találkozója Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnal, illetve a kínai honvédelmi miniszter többszöri látogatása azt jelzi, hogy közösen arra jutottak: a Nyugat legyőzhető, mert nem rendelkezik valósan olyan haderővel, ami egy valódi háborúban a győzelem reményével kecsegtetne.

1. Nem képes egy tömeghadsereget szervezni. Erre alkalmatlan a társadalma, alkalmatlan a gazdasági szerkezete és alkalmatlan az ipari háttere is. Ennek megszervezése ugyanakkor nem megvalósítható, mert kitettségeik épp leendő ellenségeik felé teszik ezt lehetetlenné.

2. A technikai eszközállománya rövid, nagy technikai, felderítési, stratégiai fölény esetén potens csak egy háborúban. Nem áll rendelkezésre olyan mennyiségű eszköz, ami elviselne egy komoly számbeli amortizálódást a hadi események folyamán és nem tudnának biztosítani megfelelő mennyiségű ellátmányt sem.

3. Stratégiai, taktikai elképzeléseik úgyszintén a rövid, nagy fölénnyel vívott háborúkhoz vannak igazítva. Azonban egy kitartásra épülő, nagy emberi és technikai veszteséget nem tud elviselni.

S mivel jól vizsgázott az orosz haderő (igen, ezt már ki merem jelenteni, ezzel azt is mondva, hogy a jelenlegi elképzelés az elemzők között ennek ellenkezőjéről, félrevezető és nem megalapozott, a látszatra épül) létrejött és meg is erősödött a stratégiai szövetség, amelyben így Oroszország egyenrangú szövetséges. Ennek kiterjesztése pedig az afrikai eseményekben ölt testet. Ez is egy teszt.

Én az elmúlt években sokszor rácsodálkoztam, hogy az évek óta tapasztalható gazdasági nyomulást Afrikában a kínaiak, mivel szándékoznak biztosítani katonailag? Az ugyanis több ezer éves tapasztalat – éppenséggel kínaiaknak is a Selyemút kapcsán, hogy hiába építesz gazdasági befolyási övezetet határaidon túl, ha azt valamilyen formában nem tudod katonailag is megvédeni a versenytársaktól. Ugyanis a versenynek mindig van egy olyan pontja, ahol a versenytársak sutba dobják a „szabad piac” és a „ szabad verseny” magasztos eszméjét és a fegyverek erejéhez nyúlnak érdekeik védelmében vagy kiterjesztése érdekében. Tehát, hol van Kína biztosítéka? Nos, ezt az elmúlt hetek-hónapok adták meg. Nem ők, hanem az oroszok adják meg – reményeik szerint – ezt a biztosítékot.

Pont ezen okokból már javában építik ezt az új és potens haderőt. Ez volt a Wagner is. A katonai labor, amit a Nyugat stratégái nem vettek észre, holott az orruk előtt zajlott a folyamat. No, ehhez kell a virtus. A Wagner-laborban tesztelték le a különféle körülmények között is hatékonyan működő haderő alapjait. Szinte minden harctéri körülményt kipróbáltak ebben a laborban. A szír sivatagtól, a közel-keleti nagyvárosok épületrengetegén át, Afrika szavannáit, de Bahmut poklát is, s szerintem Dél-Amerikát is. Mi tapasztalat gyűlhetett össze nekik!? Ami nincs meg a Nyugatnak.

Akik figyelnek megjegyezték Sojgu legutóbbi nyilatkozatát az Armija-2023 expón, ahol egyebek mellett ezt mondta:

Német tankok, amerikai páncélosok, brit rakéták és más fegyverrendszerek gyengeségeit ismerjük. Meg fogjuk osztani ezeket a tapasztalatokat a partnereinkkel.

Illetve nemrégiben lehetett olvasni, hogy további mozgósítások várhatóak, ami megint 3-400.000 tartalékost, illetve önkéntest jelent majd. De az orosz hadiipar is lassan köröket ver a Nyugatra. Ne felejtsük: ők rendelkeznek mindazzal a nyersanyaggal és energiaforrással saját területükön, amiért a Nyugatnak kuncsorognia kell épp azoknál, akiket meg szeretne támadni, deklaráltan le szeretne győzni (Emlékezzünk: Kína teljes gazdasági-technológiai potenciáljával áll Oroszország mögött, mivel nekik is érdekük a győzelem. Tehát ezt a potenciált már nem is igen kell felépíteni, mert már meg van.). Tehát Oroszország katonai szereplővé alakítása folyamatban van és amikor végül Ukrajnát is magához öleli, megvalósul egy olyan rémálom, ami még Freddy Krügert is menekülésre késztetné.

Mert napjainkban is lehet egy társadalmat katonai állammá alakítani, ezt épp a Nyugat próbálta ki, csak egy olyan szereplővel (Ukrajnával) amelyik mind társadalma szerkezete, gyengesége miatt, mind gazdasági hátország hiánya miatt erre valójában kezdettől alkalmatlan volt. Oroszország viszont alkalmas lesz. Ráadásul ezt még nem is kell azokig a végletekig elvinni, mint Ukrajna esetében, mert semmi szükség sincs rá. Hiszen a már ma is rendelkezésre álló három és fél milliós orosz és az ehhez majd csatlakozó legalább háromszázezres ukrán sereg, illetve egy elméleti létszámbővítés mondjuk négy és fél-hat millióig mozgósítható haderő teljesen elegendő lesz, hogy kiszolgálja az orosz-kínai szövetség Európai, Közel-Keleti, Afrikai igényeit. S többre nincs is szükség.

Huh, tehát ez lenne az a pár gondolat. Holnap reményeim szerint jövök egy értékeléssel a Baltikum kapcsán is, mert a Suwalki folyosó már említésre került Robert C. Castel révén. Joggal.

Tehát:

Szép estét!