Afrika

Ez a felvétel a Burkina Fasoba hazatérő Traoré elnök diadalát mutatja.

Amikor az ember egy rövidke híreket olvas két mondatban Afrikáról, az ottani orosz (és láthatatlanul kínai) térnyerésről, akkor könnyedén legyint. De egy ilyen helyszíni élőkép megmutatja a valóságot. Amiről már korábban is írtam, hogy zajlik a Nyugat térvesztése, itt most elképesztő színes aláfestését láttam ennek a valóságnak. Az utca embere élteti Oroszországot. Orosz zászlót lobogtatnak. Nem franciát, nem amerikait, nem angolt, nem németet, hanem oroszt. A változás forradalmi.

Robert C. Castelt mondogatta/mondogatja a háború kezdete óta, hogy nem szabad (lett) volna az oroszok számára létkérdéssé tenni Ukrajnát. Pedig megtették.

                                                     Létkérdés vagy sem

Azonban azt a hazai elemzők sem igen emlegetik, hogy azzal a lendülettel, hogy az oroszok és mögöttük a kínaiak számára létkérdéssé teszik a küzdelmet, a Nyugat nem túl messzelátó stratégái, a saját maguk számára is létkérdéssé tették a harcot.

A különbség a két harcoló fél (Oroszország és Kína, illetve az USA vezette Nyugat) közül a keletiek ezt a tényt tudomásul vették és ennek szellemében teszik a dolgukat. Addig a Nyugat és annak vezetője az USA ezt a mai napig nem fogta fől és úgy cselekszik, mintha valami kívülálló nagyságos úr lenne, aki nézi a parasztok verekedését a kocsma előtt.

Pedig a globalizmus mindent mindennel összekötött. A Nyugatot is hozzábogozta a Világ többi részéhez. Tehát eleve lehetetlen volt, hogy ha az egyik rész számára létkérdéssé válik valami a Földön, az ne legyen létkérdés ugyanolyan erővel az összes többi rész számára is.

Tavaly ősz végén, tél elején ajánlottam azoknak akik elolvassák írásaimat, hogy nézzék meg milyen zenét hallgat az orosz közember, milyen klippeket néznek a közösségi csatornákon, mert ebből meg lehetett érteni, mennyire motiváltak lettek a háború kapcsán.
Most javaslom, hogy nézzék meg ezt a videót és van még több is Afrikából. Vegyék észre azt az önfeledt örömöt, ahogy a Nyugat ellenes elnök hazatér, mint valami győztes hadvezér.
Az elemzők sem veszik a maga súlya szerint azt a tételt, hogy a Nyugat Afrika, Ázsia és Latin-Amerika számára az egykori gyarmatosítókat jelenti. S ez számukra egy végtelen megalázást jelentett. Hatalmasat tévedett az a magyar elemző, aki nemrégiben azt írta, hogy az európai gyarmatosítás nem is volt olyan súlyos, mint mondjuk az arab, mert azok kegyetlenebbek voltak. No, így kell egy hatalmas luftot lőni a kapu mellé.

Egyrészt az arabok nem voltak képesek világméretű gyarmatosításra. Lehet, hogy alkalmasint kegyetlenek voltak (bár szerintem a jámbor belgák legjámborabb királya, Leopold kongói gyakorlata egészen biztosan beérte az arabokat), de az európaiak a „bennszülöttek” teljes társadalmait roppantották össze, évezredes hagyományokat pusztítottak el. És nem adtak érte cserébe szinte semmit. Építettek pár iskolát, meg kórházat, illetve néhány vasutat, de ezeket is csak azért, hogy a gyarmati rendszernek legyenek helyi emberei. Másrészt a világ nem nyugati része a Nyugatot tartja a fő gyarmatosnak, s nem csupán a ténylegest, a területi alapú gyarmatosítást értik ez alatt, hanem a neokolonizációt is. Ami a mostani folyamatok révén számolódik csak fel.

Mivel a Nyugat saját haladását, fejlődését a Világ többi részének kifosztására alapozta, az elemzőktől eltérően, én úgy látom a nyugatnak nem nehéz évei jönnek, hanem a gyors és pusztító összeomlás határára került, észrevétlenül.

A ti szemeiteket még eltakarja a látványelemek csillogása, de a csillogás mögött roppant sötét fellegek gyülekeznek. S a felelőtlen gazdának, aki mikor jő a vihar jószágait a mezőn hagyja, épületei nyitva maradnak, sőt vendégeket hív és az udvaron mulatozik, nos az ilyen gazdának mivé lesz vagyona, mikor a vihar lecsap? Mert a vihar, ami jön, olyan lesz, mint a 2006 augusztus 20-iki volt. Fordul erre, fordul arra, majd előbukkan váratlanul egy hegy mögül és lecsap a gondtalanul mulatókra.

Fontoljuk meg mit teszünk a következőkben.