Catalaunum vagy Hadrianopolisz?

Egy kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy a jelenleg még zajló ukrán-orosz háború a Nyugat Catalaunum-i csatája (ahogy én gondolom) vagy a Hadrianopolis-i csatához vezető út (ahogy azt Dr. Somkuti Bálint javasolta).

A kérdés megválaszolásához először a két csata körülményeit vizsgáljuk meg. Amit elsőre megállapíthatunk az, hogy a most zajló háború nem út, hanem maga a csata. Mi volt a két csata? A Catalaunum-i a Nyugat-Római Birodalom csatája volt a Hun Birodalommal az akkori Nyugat birtoklásáért. A Hadrianopolis-i a Kelet-Római Birodalom és fellázadt gót vazallusai közötti csata volt. A Catalaunum-i csata résztvevői két önálló hatalmi erőközpont – a nyugat-római és a hun – erő között történt, míg a Hadrianopolis-i résztvevői – a kelet-rómaiak és a gótok – egymással alá-főlé rendelt viszonyban voltak. A gótok nem voltak önálló szereplők, menekültek, akiket nem sokkal korábban épp a hunok vertek szét. Lényegében véve csak egy kedvező pillanatot használtak ki, még a fegyvereiket is az óvatlan kelet-római helyőrségektől szerezték. Maga a Hadrianopolis-i ütközet sem indult korszakos csatának. A gótok csupán nagyobb területet óhajtottak. Később megint betagozódtak a Kelet-Római Birodalomba.

Addig a Catalaunum-i ütközet eleve kardinális csatának indult, két önálló és teljes állami berendezkedéssel bíró fél között. A tét egyik vagy másik hatalom léte volt. A hunok csapásai láthatóan arra irányultak, hogy előbb levágják a Nyugat-Római Birodalom fájának “lombkoronáját” – tehát Galliát, Germániát -, majd a “törzsét” kidöntsék – Itáliát. Aetiusnak pedig az volt a feladata, hogy ez előbbit megakadályozza és döntő vereséget mérjen Atillára.

Fontos megjegyeznünk, hogy a két csata között erős különbség van az utóéletük között. Míg a Hadrianopolis-i csatát világosan ismerjük fő vonalaiban – tudjuk kik vettek részt benne, ki lett a győztes, hol történt -, addig a Catalaunum-i ütközetnek még  a helye is erősen kérdéses. De valójában talán a résztvevők dolgában vannak ismereteink, viszont a győztes tekintetében és az utóélet felől is erős viták vannak. A nyugati értelmezést egyedül Iordanes, gót püspök legalább 80 évvel későbbi munkájára alapozzák. Ebben a római-gót seregek győznek a vad hunok felett. Aminek némiképpen ellentmond pár körülmény, amit maga Iordanes ír le. A csatában ugyanis meghal a gót király is és fia viszi tovább a hatalmas veszteséget szenvedő gótokat, majd miközben Iordanes szerint Aetius, Thorismunddal a gótok elhalt királyának fiával – aki szintén megsebesült már ekkorra – azon gondolkodik, hogy mit tegyenek a szerintük legyőzött Atillával, egyszer csak a gótokat hazaküldi a római, majd maga is eltávozik a csata helyéről. A hunok maradnak ott és várják a csata folytatását, amíg meg nem bizonyosodnak a római csapatok távozásáról.

A másik forrása a csatának a magyar krónikákban van. Ott viszont Atilla a győztes. Valljuk be, ez közelebb látszik lenni a valósághoz, mint a nyugati állítás. Ha pedig hozzávesszük, hogy a következő éven Atilla Itália elfoglalására megy és az állítólag győztes rómaiak képtelenek érdemi erőt kifejteni vele szemben, különösen is elgondolkodtató. Ebből számomra az látszik, hogy a hun elképzelés megvalósult, levágták a Nyugat-Római Birodalom lombkoronáját (hiszen a következő éven nem jelentek meg a korábbi szövetségesek Itáliában, sőt lényeges római erők sem voltak, csak várak falai mögött igyekeztek valahogy időt nyerni) és a Birodalom törzsének kidöntésével foglalatoskodtak, mikor történt valami, amit igazából  a mai napig nem tudunk pontosan. Mindössze az látszik valószínűnek, hogy született valamilyen egyesség, aminek kellő súlya volt ahhoz, hogy a hunok elvonuljanak.

Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük azt kell mondjuk, hogy világosan a Catalaunum-i csata adja a jelen háborúnak megfelelő mintát. Mert mi történik most, ebben a másfél évben? A nem felkészült Nyugat összecsapott a felkészült Oroszországgal egy harcmezőn, amit történetesen Ukrajnának hívnak. Az első napokban ugyan senki nem gondolta, hogy egy ilyen létkérdéssé váló döntő csatává lesz. Viszont az is nyilvánvaló, hogy a Nyugattal ellentétben Oroszország és mögötte Kína nagyon is számba vette egy döntő háború lehetőségét és legalább 2014 óta készült erre. Amit látunk – nem csupán most, hanem az elmúlt években is, hogy a hunokéhoz hasonló taktika mentén folytatják a harcot a keleti szövetségesek. Elébb Szíriában szorították távolabb a Nyugatot, majd lassan, szinte csak beszivárgással Észak- és Nyugat-Afrikában jelentek meg erővel és pénzzel. Majd ezután felvállalták a csatát Ukrajnában és – mivel tartalékolták erőiket – most Afrikában is teret nyertek/nyernek. Közben leválasztották a Közel-Keletet a Nyugatról, kiépítettek két tüskét fontos stratégiai helyeken – Iránt a Perzsa-öbölnél és Észak-Koreát Dél-Korea és Japán sakkban tartására – és jól halad Latin-Amerika átsodródása is az ő oldalukra. Nos, mi ez, ha nem a Nyugat fájának lombkoronája, amiből az erőt gyűjti/gyűjtötte? Nos, a törzse pedig? Az Észak-Atlanti térség, aminek viszont szú rágja a társadalmi szerkezetét. Számtalan sebből vérzik és egyedül már jól láthatóan nem képes mozgósítani egy a másikhoz mérhető katonai és potens gazdasági erőt. Már csak papíron.

A Nyugat szellemi romlását mi sem mutatja jobban, minthogy még a felismerésig sem jutnak el. Ezért ez az ukrajnai csata a Catalaunum-i csata, mert a lét a tét. A Hadrianopolis-i csata ugyan egy nagy vereség volt, de a Kelet-Római Birodalom létét nem fenyegette egy percig sem. 378 után 1075 évvel bukik el csak Bizánc, 1453-ban. Róma viszont alig 25 évvel később és odáig is egy súlyosan kaotikus út vezetett.

Jelenleg a Nyugat belső ereje már nem elegendő arra sem, hogy személyesen jelen legyen a csatában, mint egykor a rómaiak. Tudom, hogy most még azt állítják a szakértők, hogy csak azért nem mennek, mert az a 3. Világháború lenne. Szerintem nem azért. Azért mert rádöbbentek, hogy nem lennének képesek mozgósítani egy megfelelő nagyságú haderőt, ami bőven egymillió feletti kellene, hogy legyen. Ráadásul a szolgáltatóiparra ráállt gazdaságok már egy három hónapos háborút sem tudnának túlélni. A nyersanyagok és az energiahordozók tekintetében meg olyan szintű a kitettsége a Nyugatnak, hogy még a hadiipar felfuttatásával sem biztos, hogy képesek lennének megbirkózni. A társadalmak pedig belső, nagyon súlyos bomlási folyamataik miatt leginkább egy korhadt fához hasonlatosak – ha már a fa jelképével éltünk eddig (nem véletlenül).  Gondoljunk el egy nyugati társadalmat, ahol nincs vagy alig-alig van internet és okostelefon, akadozik a puszta áramellátás is, nincs elég élelmiszer, a közlekedés a káoszba hajlik és még háborúba is kell menni, ahonnan tömegével jönnek haza a koporsók? S akkor nem beszéltünk az átgondolatlan migrációs következményekről sem, mert egy ilyen helyzetben ez minden valószínűség szerint permanens belső csatákat is jelentene. Mindezt egy olyan vezetői gárdával, akik még az elemi feladatokhoz is a Google Keresőt használják.

Sokkalta bölcsebb lenne a háttérben megegyezni. Vagy ez már javában zajlik is?