foldvaritamas„Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?”
Hazánk egyik legjobb és főként legjózanabb biztonságpolitikai szakértője, Robert C. Castel egy tőle megszokottan sajátos, de annál jogosabb kérdést vetett fel két napja a bejegyzésében (A BUKOTT ELLENTÁMADÁS HOZADÉKAI) azzal kapcsolatban, hogy ebbe az ellentámadásnak nevezett vértől iszamos araszolásba fektetett nyugati erőforrások valami hasznot azért mégis csak hoztak. Noha messze nem azt, amit tőle vártak. Ugyanis
„2023 nyara a nagy kijózanodás időszaka volt a geopolitikai infantilizmusban szenvedők számára.”
„A nyugati világ vezetői búsabbak de ugyanakkor bölcsebbek is lettek.” Ezen gondolkodunk el most kicsit.
„2023 nyara a nagy kijózanodás időszaka volt a geopolitikai infantilizmusban szenvedők számára.”
„A nyugati világ vezetői búsabbak de ugyanakkor bölcsebbek is lettek.” Ezen gondolkodunk el most kicsit.
Azt egyetlen egészségesen gondolkodó ember sem vitathatja, hogy mindenképpen hasznos lenne a Világnak, ha a Nyugat stratégái és döntéshozói valamelyes bölcsességet merítenének ebből a vereségből. Mert ez egy kollektív veresége a Nyugatnak és Ukrajnának együtt. Hogy történt-e ennek hatására kijózanodás is? Ha figyeltük a híreket és nem csak hallottuk, hanem meg is hallottuk, akkor jól kivehető volt a megújuló támadási hullámok ellankadásával egyenesen arányos halkulása a harci doboknak. Valóban eltűntek a Hajlandóak Szövetségének szerveződéséről, a szabadcsapatokról és a légtérzárról szóló hírek. A NATO intervenciót eddig is csak szőr mentén emlegették és nem is a hivatalos nyilatkozók. Inkább nyugdíjas brit tudósok csak… Ellenben megjelentek hírek, arról, hogy talán mégis csak területekbe fog kerülni a béke.
Hogy megilletődtek a vereségtől? Az biztos. De vajon tanultak is? Ezt később látjuk meg majd. Kérdés az, hogy mit tud elengedni a Nyugat a háború során felsrófolt árból. Hiszen Ukrajna nem Afganisztán. Nem lehet csak úgy kirohanni. Főleg, hogy tételesen be sem mentek. Ellenben az értelmezési térben már fel is osztották Oroszországot, Kína pedig nagy tételben vásárolja az ópiumot. Ez a köd azonban most oszlik. Viszont azt is látjuk, hogy még mindig ott tartanak a „békefeltételekkel”, mintha Ukrajna győzött volna.
Jó, ha felidézzük most, hogy ez az egész 2001-ben kezdődött. Amikor a Nyugat zászlóshajója megindult a Világ „ellen”. 2001-ben felhatalmazták magukat arra, hogy bárkit porig bombázzanak a Földön. Ugyan, arra azért gondosan ügyeltek sokáig, hogy csak nagyságrendekkel gyengébb ellenfelekkel szálljanak szembe, de még így is hamar látszódott, hogy vannak bajok. Ahogy telt az idő a „sikerek” kitermelték az ostobákat, akik egyre kevésbé vetettek számot a lehetséges nehézségekkel és az otthon is gyülemlő válságjelenségekkel. Egyre vadabb ötletekkel álltak elő és bekövetkezett az első komoly fiaskó, a Krím „elvesztése”. Azt gondolom senki nem gondolta, hogy a Majdan puccsot az ukránok demokráciába vetett karlendítéses hitéért támogatták? A Krím megszerzése volt a cél. Ezt azonban a Nyugat legnagyobb meglepetésére egy fölöttébb elegáns akcióval egyszerűen áttolták a lábuk elől saját térfelükre az oroszok. Majd Szíria. Ott a felbérelt dzsihadisták belefutottak a közben feltámadó Oroszország haderejébe. Ezután következett az afgán futás. Ez már eléggé vészjósló volt, hiszen rámutatott a vezetés gyengeségeire. S mindezt a média szeme előtt a Colosseum népe üdvrivalgásai közepette. Legkésőbb itt meg kellett volna állni kicsit gondolkodni. Az ostobák, azonban nem véletlenül ostobák. A kis baklövés után nekiiramodtak egy jóval nagyobbat lőni: Ukrajnát. Egy szélhámos segítségével belehajszolták azt az országot egy pusztító, reménytelen háborúba. S mindezt úgy, hogy mind az oroszok, mind a maguk számára ezt létkérdéssé tették.
A jó előre kitervelt gazdasági háborúval akarták megroggyantani Oroszországot, azonban a bumeráng hamar visszafordult és letarolta Európát. ezen felül az ismert számok alapján legalább 200 milliárd dollárt pumpáltak Ukrajnába, úgy hogy remény sincs annak megtérülésére. Ehhez kellene hozzávenni Európa gazdasági-pénzügyi veszteségeit. Ez legkevesebb 4-500 milliárd dollárnyi bukta. De elveszett a Nyugat győzhetetlenségének mítosza is. A világ többi része már nem fél hangját hallatni. Kiderültek nem csupán a külső, de a belső gyengeségei is a Nyugatnak. A nyugati társadalmak már remegnek az erőlködéstől, hogy fenntarthassák a gazdagság látszatát, de a hitelre, szolgáltatásokra és a virtuális gazdaság más légies elemeire felépített erő egyre gyorsuló sebességgel mállik szét. Se eszköz nincs annyi, mint amit feltételeztünk, sem a megfelelő emberi tartalék nincs meg. A leggyászosabb, hogy kiderült a katonai erő csak agyaggalamb vadászatra elegendő. Egy elszánt és egyenlő erejű ellenféllel szemben semmivé válik.
Továbbá van egy olyan ár is, amit még nem vettek számba: az eddig meghaltak százezrei. Ezzel is számot kell adni majd. És ez már messze olyan szám, ami mellett nem fognak elmenni a felek.
