Inkompetencia

Nos, kedves barátaim.

Inkompetencia. Mára szinte ráolvasás szerűen alkalmazzák ezt a kifejezést az orosz hadseregre: Az orosz hadsereg inkompetens. Mi a tévedés lényege? Alighanem az, hogy túl sok amerikai filmet néznek az emberek és azokból az az alapjaiban hamis kép alakul ki, hogy a nyugati hadseregek patent reagálással rendelkeznek. Minden frankón működik. Az állomány full extrásan kiképzett – még a levegőben is úszva repülnek, miközben hatszor megtöltik soha ki nem fogyó revolverükkel, gépkarabélyukat, miegymásukat (még Szaddam Husszein bajszát is megnyírják, mielőtt földet érnének az ugrás után) – mindenki hős a talpától a feje búbjáig és vissza, bármilyen fegyvert és harcieszközt lazán kezelnek, mint mondjuk Lauda a versenyautóját. De még az elemzők is láthatóan abból a feltételezésből indulnak ki, hogy mondjuk az Egyesült Államok hadserege teljes létszámában egy mindenre elszánt és mindenre (is) felkészített hadsereg. Ellenben az orosz hadsereggel, ami egyik hibából a másikba bukdácsol. Tele van inkompetens tábornokkal – mert szeretjük ezt a szót: inkompetens – simliznek, korrupció (!), akadozik a logisztika, a hátország mindjárt általános felkelésbe csap át, de főleg a nagyvárosi, művelt középosztály fog fegyvert a billentyűzet helyett és megvédi a Nyugat szabadságát és demokráciáját…

Istenem, mi kell a kijózanodáshoz? Komolyan azt hisszük, hogy a nyugati hadseregek csupa-csupa G. I. Joe-val van tele? Nem. Vannak élcsapatok, valóban megfelelően felkészített egységek, de ennyi. Ők a dárda hegye, de nem a zöm. A nyugati hadseregek zöme minden valószínűség szerint nagyjából úgy van felkészülve, amennyire az orosz vagy az ukrán hadsereg is volt. Valamivel jobb a logisztikájuk – otthon. Békeidőben. Azonban az orosz és az ukrán hadsereg (maradéka) már másfél éve vív egy általános, összfegyvernemi háborút. Annak szinte teljes eszköztárával. Tele vannak frissiben behívott tartalékosokkal és az ukrán hadsereg nagy létszámban sorozott állománnyal is. Mindkettő tömeghadsereg ma már.

Szemben a nyugati seregekkel, ahol erről semmi személyes tapasztalat sincs. Amelyek lényegében elit (?) hadseregek, főként a speciális katonai műveletekre felkészítve. Illetve a hadgyakorlatok megnyerésére. Utoljára nagy volumenű háborúban a Nyugat hadereje 2003-ban vett részt Irak ellen. Ott azonban úgy, hogy biztosítva volt a maximális, légi, technikai, felderítési és taktikai fölény. Ez mondjuk Oroszország és/vagy Kína ellen felejtős. Ott bizony bele kellene állni a napi tömeges ember veszteségbe, a tömeges technika vesztésbe, a folyamatos logisztikai problémákba. Az orosz és kínai légvédelem nem az iraki légvédelem, amelynek vezetői anno némi dollárok ellenében félrenéztek… Olyan veszteségekkel kellene megküzdeniük, hogy egy hónap után nem a Capitoliumot, hanem a Pentagont ostromolnák meg a polgárok … vagy mindkettőt egyszerre.

Tehát nézzük, mi a különbség a speciális és a tömegháború között.
A speciális katonai műveletekben jól kontrolláltan, nagy fölény birtokában cselekszik egy hadsereg. Itt kicsi a veszteség, mert az ellenség  nem rendelkezik megfelelő felkészülési lehetőséggel. Jóval nagyobb a technika szerepe és a felkészült állományé. Itt van szükség a nagy mértékű technikai tudásra, a precíziós fegyverekre, a hosszú idő alatt összeszokott egységekre, az alapos felderítésre. És ha csupán ennyiről van szó a dolog működik is. A katonai szakértőink már többször hangoztatták, hogy egy katonai egység kiképzése sok időt vesz igénybe. Egy raj, mire összeszokik, megtanulja mindenki az általános fegyverek készségszintű használatát legalább három hónap telik el. De ez a legszűkebb időkeret. Egy szakasz esetében ez már fél év is lehet. Század szinten már közelítünk az egy évhez. És így tovább. Egy teljes hadsereg felépítése évekbe telik, ahogy a taktika és a stratégia átalakítása is.

Miért fontos ez? Mert egy tömeghadsereg esetében ez messze nem így zajlik. Már egy tömeghadsereg létrejötte is alapjaiban különbözik egy normál hadseregétől. Azt ugyanis vagy akkor hozzák létre, amikor az adott hatalom létében érzi fenyegetve magát és ezért mozgósít tömegeket. Vagy ezen létveszélyetetést – akár ideológiai alapon – feltételezi tényleges hadi veszély nélkül. Amikor tömegeket kell harcba vinni, nincs idő hosszas kiképzésre. A sorozott állomány nem tanulja meg alaposan kezelni az alapvető gyalogsági fegyvereket, hanem csupán a számára legfontosabbat. Ez ma a gépkarabély, régen a puska (karabély) volt. Nincs ideje aklimatizálódni a katonai rendhez. Beviszik a civil élet minden nyűgét baját a hadseregbe. És ez nem egy egyszeri probléma a hadvezetés számára, hanem a teljes háború során folyamatosan meglévő nehézség. A létszámot ugyanis minimum fenn kell tartani és ezért folyamatosak lesznek a behívások. Ezzel kínlódnak az ukránok elsősorban. Egyebek mellett. Az orosz vezetésnek valamivel jobb helyzete van, hiszen nem sorozott állománnyal van dolguk, hanem reguláris és nagyszámú tartalékossal. Harmadrészt pedig az önkéntesekkel, toborzottakkal. Emlékezzünk azonban, hogy még az első mozgósításkor is három hónapot szántak a tartalékosok felkészítésére. Az ukránok három hetet.

Azonban a frontharc egészen más dolog tehát. Az itt működő hadsereg olyan alakulatokból áll, akik nem jól képzettek, nincsenek összeszokva, eseti még a tisztikar is. A speciális akciókban elég egy-két magasabb parancsnok, akiket ki lehet válogatni a népesebb tábornoki karból. Viszont egy általános háború beköszöntével hirtelen szükség lesz a legtöbb főtisztre is. Így azokra is, akik csak a hadgyakorlatok megszervezésében jeleskednek. Vagy még ott sem. És ezek bizony döntéseket fognak hozni, legtöbbször rossz döntéseket. Ahogy egy nagyobb cégnél vagy egy államapparátusban is, úgy egy hadseregben is csupán néhány igazán tehetséges vezető van. A többiek vagy középszerűek vagy kifejezetten gyengén felkészültek. A jók és kiválók szokták a hátukon vinni a többit, az intézmény többi részét. Addig tart egy hadsereg érzékeny szakasza is, ameddig ez a helyzet valamennyire fel nem számolódik. Ez az, amihez kell a tér és az idő. S ez az, ami az oroszok legnagyobb kincse, mert van terük elegendő és ebből adódóan van elég idejük ezeknek a változtatásoknak a végrehajtására. Márpedig ezeket végrehajtották. Ezt látjuk.

Az ukrán hadseregben most kb: 700.000 fő van mozgósítva összesen. Az orosz hadsereg mintegy 5-600.000 főt irányított az ukrán térségbe és a hátországba ennek a harcnak a kiszolgálására. Tavaly júniusban a NATO madridi csúcsán egy 800.000 főt mozgósítását előirányzó reagálási tervet hagytak jóvá. 800.000 fő 180 nap alatt. Nos, erre mit mondjunk? Hozzáteszem, se híre, se hamva nincs ilyesminek a valóságban. És bennem erős kétely él, hogy erre a valóságban is képesek lennének. A fenti két számmal összevetem, ami együtt – igen az ukrán és az orosz mozgósított erők összlétszáma – 1,2-1,3 millió, akkor azt látom, hogy eléggé gyenge elképzelés ez. Arról nem is beszélve, hogy az orosz hadsereg már túl van az újjászerveződésen, míg a Nyugat még el sem kezdte. És, amíg tényleges háborúba nem bocsátkozik, nem is kezdheti meg az újjászerveződést. Mivel ki sem derül ki az alkalmas, ki nem az és, hogy hol vannak az igazi gyenge pontok. Hogy az ukránok? Na ja. Az ukrán hadsereg éppen bomlófélben van. Lehet ezt mereven tagadni ugyan, de minek? Mivel engem nem kötnek egzisztenciális kényszerek ennek a jelenségnek a negligálására,  nem is teszem. Az ukrán hadsereg, miután a Nyugat vezetése látványosan elrúgja magától ezt az egészet, mindössze egyetlen lehetőséget vehet számba. Az orosz erőkkel való egyesülést, mert egyedül onnan számíthat arra, hogy a saját logisztikáját fenntarthatja. Ennek a felismeréséhez nem kell katonai zseninek lenni. És épp ez az, amiben különbözik ez a két hadsereg a Nyugattól. Hogy ők már túl vannak az illúziók ködén. Miután sikerülni fog minden csúnyaságot a Zelenszkij-féle rezsim nyakára aggatni Ukrajnában, meg lesz ez is.

De tovább megyünk. Egy olyan tömeghadsereg, mint az orosz is ma már, soha sem lesz olyan precíz, mint egy különleges alakulat. Szerintem ez a felismerés az, ami már megérett arrafelé. Az elmúlt évszázadok háborúi azt mutatják, hogy bizonyos létszám fölött lehetetlen precizitást elvárni a teljes haderőtől. Az igazi hadvezérek és hadseregszervezők nem is ezt várták el, hanem azt, hogy legyen egy olyan szerkezet, amely el tudja vinni a hátán a gyengébb részeket is. Amíg egy hadvezetés nem ismeri fel, hogy tudomásul kell vennie a rossz döntésekből adódó veszteségeket, addig csak kínlódni fognak. Látnunk kell tehát, hogy azok a jelenségek, amiket felhánytorgatnak az orosz hadseregnek, valójában a tömeghadseregek várható működési problémái. Ha hajlandóak vagyunk a dolgok mélyére tekinteni, meg kell látnunk, hogy az összes eddigi tömeghadsereg produkálta ezeket a jelenségeket. Akkor meg miért hisszük, hogy a Nyugat által esetleg mégis mozgósított hadseregnek nem kellene átmennie ezen a folyamaton? Egy olyan erővel szemben, amelyik már sikerrel vette ezt az akadályt. Egészében véve, tehát én azt javasolnám, hogy ha a valóságot kívánjuk látni és nem szeretnénk további nagy meglepetésekben részesülni, akkor engedjük el ezt a hamis balítéletet is. Az orosz haderő nem inkompetens, hanem átalakult tömeghadsereggé és ennek a jelenségeit produkálja.

De elég lenne a szakértőknek azon elmerengeni, hogy miként lehet az, hogy mi másfél éve toljuk ezt az inkompetens véleményt, miközben a valóság tükre azt mutatja, hogy az orosz haderő lassanként azért mégis megnyeri ezt a háborút Ukrajna és az őt támogató szinte teljes nyugati koalíció ellen? A kettő ugyanis nem lehet egyszerre igaz. Az inkompetens haderő nem húzza sokáig. Még akkor sem, ha nagy létszámú és nagy hátországa van. Lásd: Perzsia és Makedóniai Alexandrosz küzdelmét.

Nem lehet, hogy nem az orosz hadsereg, hanem a nyugati vélemény az orosz hadseregről inkompetens?