Mély megdöbbenéssel figyel az egész nyugati világ múlt október 7. reggel óta Izrael felé. Nem feltétlen Izrael állama miatt, hiszen sok nyugati politikus olyan szellemi áramlatot szolgál, ami alapból ellenséges Izrael Állammal. Ennek számos jelét láthattuk az elmúlt években. Azért a megdöbbenés, amit jelent Izrael a Nyugat számára. A Nyugat biztonságtudatának egyik bástyája ugyanis. Ott mélyen hátul, a kisagyban. Az izraeli hadsereg, a Moszad, a Sin Bét a fejlett ipar-hadiipar, a Vaskupola, a kiterjedt kapcsolatrendszer. Ezek mind jelképek, a Nyugat biztonságának jelképei. Hiába kis területű ország Izrael, alig több, mint 20.000 km2, ami kétharmada a mi Dunántúlunknak. Viszont benne összesűrűl mindaz, amit Nyugatként ismerünk. A fejlettség, a demokrácia, a szabadságjogok, biztonság és jólét és az erő, a legyőzhetetlenség mítosza. A Hamasz rakétái valójában ezt támadták meg. És rántották a föld porába.
Hogy mi lesz a folytatás? Nem nehéz kitalálni. Részben már zajlik is. Megbombázzák a gázai lakónegyedeket, ahol civil létesítményekbe ásta be magát a Hamasz – ahogy korábban az ukránok is például. Mostanra már lényegében kiszorították a fegyvereseket az ideiglenesen megszállt területekről és szinte biztos, hogy be kell menjen az IDF az övezetbe, hogy megmutassa az erejét. Be is fog menni, győzni is fog. Valószínűleg olyan áron, amit maguk sem gondolnak még legrosszabb álmukban sem. De közben már vereséget is szenvedett Izrael, és megint a Nyugat.
Nem egyszerűen az IDF, a Moszad, a CIA, meg akárki mások. Nem. Az eszményt rombolták le. A Nyugat egy újabb „tisztet” veszített a Nagy Sakkjátszmában. Egy bástyát. Ukrajna csak pár paraszt volt. (Már elnézést.)
Ahogy a Hamasz megtudta szervezni ezt a katonailag is értelmezhető műveletet (és akik ebben segítettek nekik), az a nagyságrend, amely jellemezte ezt a rakétaesőt, a teljes műveletet, s mindezt az izraeli kertek alatt (backyard), miközben maguk az izraeliek el voltak foglalva a szócsépléssel mondvacsinált ügyekben. A Nyugat meg Ukrajnával és Tajvannal. És azt hitték, ha semlegesek maradnak ukrán-ügyben, akkor ebből a „buliból” most kimaradhatnak.
Persze lehet ezt a helyi torzsalkodások közé is sorolni, azonban én ezt nem tenném. Ez is a Nagy Globális Sakkjátszma része. Furcsállom, hogy a szakértők nem veszik észre, ahogy sorba veszik le a sakktábláról a Nyugat figuráit.
A játszma elején – 2001-től egészen 2014-ig a Majdan-puccsig – a Fehér vezette a játszmát. Ő volt ugyanis az erőnyerő. Eleve jobban voltak elhelyezve a figurái. Az ő kezdő-állása volt a hyper-nyerő. Csakhogy már az ifjabb Bush is a sakkamatőrök közé tartozott. Az apjával ellentétben már nem volt látása a Világról. Csak kicsinyes pénzügyi nyereségvágya. Ahogy például Dick Cheney-nek is. És innen már jött Obama, Trump és most Biden. Ami meg Európát, az Európai Uniót illeti, azt inkább hagyjuk is. Míg a másik játékos, akinek a fekete figurákat osztották, lényegében véve ugyanaz a sakk nagymester (nem hinném, hogy direkt pályázott e címre, de bele lett kényszerítve rögtön az elején). 1999 óta. Vajon előny-e, ha a teljes meccset ugyan az a mester játssza? Vajon jó-e, ha folyton váltogatják egymást a sakkmesterek a játszma során? Főleg, ha kiderül, hogy nem is mesterek, csak megvásárolták a címeiket…
Az első három sakk
Viszont 2014-ben a játszmában fordulat következett be, csak nem akarták észrevenni errefelé. A Krím villámgyors elfoglalása jelezte, hogy a lesajnált Fekete Vezér tartogat némi meglepetést. Ez volt az első sakk. Összeszedte magát a korábbi sokkból, ahogy félrelökték békejobbját. Aztán előre dobta a „malomkövet” (2007 München: multipoláris világ és multilaterális diplomácia → a Nyugat válasza: 2008, Grúzia).
Egy évvel korábban (2013) indult a Kína által vitt hatalmas geostratégiai projekt az Új Selyemút (Övezet és Út Kezdeményezés). A következő sakk, amit bevitt a fekete vezér, Szíria volt (2015). Ekkor már nincs egyedül a Fekete Vezér. Azóta együtt viszik a játszmát. Amíg a Nyugat elvolt a saját rögeszméinek kibontakoztatásával, a Fekete Vezér társával együtt előkészítette a sakktáblát a meccs folytatásához. A számos intermezzo után (klímahiszti, BLM, Trump, COVID és megint klímahiszti) jött egy nagy csata. Nem annak indult, hanem egy következő Krímnek – Kazahsztán után – viszont a Nyugat vezetése, a Fehér Vezér elkövette azt a hibát, hogy egy beavatkozásból háborút csinált. Ezt azzal tetézte, hogy világossá tette, ezt a Fekete Vezér bemattoltatásának szánja. Ugyanis nem tudták ki is valójában a Fekete Vezér. Abban a hiszemben élnek a mai napig, hogy a Fekete Vezér valójában a Sárga Vezér, de nem. Ezt a háborút túl későn indították és ezért nem meggyengítette, hanem a felkészült ellenfelet megerősítette. Sőt, egy sor gyengeségre is fény derült a Fehér játékos oldalán. Ebből a legveszélyesebb, ami valószínűleg a Fehér vereségét fogja okozni, hogy a Fekete Vezér rájött, hogy az ellenoldalon nem nagymesterek irányítanak, hanem amatőrök, akik csak „hozzájutottak” címeikhez. Ez volt a harmadik sakk.
De, hogy pontosabb legyek: Az ukrajnai háború döntő csatává nőtte ki magát a Nyugat és a Kelet között. Oroszország a háborút meg fogja nyerni, a Nyugat pedig csak kapkod pánikszerűen. Ez volt Karabah is. Ez Koszovo. Ez a számos tajvani provokáció, bármiféle érdemi cselekvés nélkül (ez utóbbi azért remélem feltűnt, urak?). Mindeközben az orosz-kínai vezetésnek nemhogy nem tudták elvonni a figyelmét – ez a narratíva még hazai vizeken is igen népszerű, annak ellenére, hogy a folyó háború ennek az ellenkezőjét mutatja. Továbbra is az orosz vezetés akarata érvényesül a frontokon – de ezzel ellentétben a Nyugat elveszítette Nyugat- és Közép-Afrikát. A közel-Keleten Kína teremtett valamiféle egyezséget. Így Irán, Irak, Szíria, Egyiptom után már Szaudi-Arábia, Arab Emírségek, Katar és Kuvait is átsodródott ebbe a táborba. BRICS és Sanghaji Együttműködési Szervezet. Egyedül Izrael, Japán, Dél-Korea és Tajvan maradt meg bástyaként a Nyugat számára (Ausztrália és Új-Zéland mellett, amik angolszász államok). S mindez egyszerre zajlik. Aki elveszni látszik az események forgatagában az épp a Nyugat.
És itt értünk el a Sakkjátszma ezen részének megértéséhez. A pontos történéseket csak később fogjuk megismerni. De most közömbösítik a Sakktáblán a Nyugat egyik – eszmei és földrajzi – bástyáját.
Ugyanis Izrael uralja a maga kis területével, annak a kis földhídnak a kapuját, ami Eurázsiából Afrikába vezet. Afrika pedig az a nyersanyag lerakat, amire többeknek szüksége van és épp mostanában cserélt gazdát. Ez egy olyan helyzet, hogy aki Ázsia és Afrika között szeretne „közlekedni”, annak mindenképpen át kell – Egyiptom, Hatti, a hükszoszok, Asszíria, Babiloni birodalom, Új Asszíria, Új Babiloni birodalom, Óperzsa Birodalom, Diadokhosz államok, Parthusok, Szaszanidák, arabok, Napóleon franciái – kelnie ezen a szűk térségen.
A jövőbe vezető utak
És itt ki kell térnünk a Kína által meghirdetett One Belt, One Road Initiative geostratégiai folyamatra (vagy sokszor rövidebben Belt and Road Initiative BRI). Mi ennek a lényege? A technikai fejlődés magával hozza azt a lehetőséget, hogy nagy tömegű árut, jelentős sebességgel és jelentős mennyiségben tudjunk szállítani a szárazföldön is. Ne a magyar vasutak szédületes 80 km/h-sebességére gondoljunk, hanem a kínai fejlesztések jelenlegi állására és az építkezések ütemére. Kína gyorsvasúti hálózata immár 42.000 km! Érdemes elolvasni ezt a cikket (is).
Az út, a vasút és a csővezetékek immár elérik azt a szállítási keresztmetszetet, ami a tengeri szállítás kiváltsága volt évszázadokon át. Kína, ami a Világ legnagyobb kereskedő és termelő helye ma már, egy nagy ugrásra szánta el magát, mikor látta, hogy az eddigi gazdasági szuperhatalom észrevette a a trónfosztási kísérletet. Ez a fent említett kezdeményezés, ami arra alapul, hogy a tengerekről a szárazföldre tereli azt a nyersanyag, energia és áruforgalmat, ami létszükséglet Kína tovább fejlődéséhez. Nem csupán utakat, vasutakat épít, amint azt a korábbi gyarmattartók csinálták – mindig csak a bányákig, lelőhelyekig – hanem egy összetett rendszert, amiben az infrastruktúra mellett szervesen a kihelyezett termelőkapacitások és felfutó piacok is keletkeznek. Azaz egyszerre lesz fogalom az utakon és a piacokon. Ezeken az utakon nem csupán a nyersanyag közlekedik, hanem az áru, az energia, az innovációk, maga az információ (Digital Silk Road – DSR), a szellemi termékek is. Egyszerre extenzív és intenzív a terjeszkedés. Ez annak a fejlődésnek a megfigyeléséből keletkezhetett, amit korábban az un.: Kis Tigrisek és annak előtte Japán példáján lehetett látni. Egy magterületen (ez volt először Japán) összpontosított fejlődés indult. Majd, amikor az már a kezdő területeken révbe ért a környező országokban, gazdasági filiálékban (ezek lettek később a „Kis-Tigrisek”) is beindult a fejlődés, a magterület termelési kapacitásainak kisugárzásával. Ezek azonban mind spontán módon keletkező hatások voltak. Kínán belül is hasonló fejlődés volt látható a különleges gazdasági körzetek létrehozása után. Ebben a kezdeményezésben az az újítás, hogy ezt a folyamatot tudatosan építik fel, figyelve Kína érdekeire és egyúttal biztosítva gazdaságilag is a nyersanyagbeszerzési útvonalakat. A biztosítást úgy is kell érteni, hogy az Utak mentén bekövetkező irányított fejlődés egy viszonylagos jólétet és politikai stabilitást is eredményez a megfigyelések szerint.
Az akadály felismerése
A két nagyhatalom, Oroszország és Kína egyszerre jutott el arra a következtetésre, hogy a további fejlődésüknek egyetlen akadálya lehet: a Nyugat. Az a konglomerátum, ami az elmúlt két évszázadban szinte az egész Világot kifosztotta. Fura mód ezt a felismerést maga a Nyugat segítette elő, amikor egyszerre „üzent hadat” mindkét hatalomnak a 2000-es évek végén. Amíg a Nyugat haszonszerzési mintája egyirányú, addig a kínai kétirányú. Azaz oda-vissza ható. Ez pedig eredendően békés terjeszkedést jelent (azaz nem feltétlen katonait, mint a Nyugat mintája). Azonban a Nyugat ellenreakciója egy erőszakspirálba torkollott. S míg korábban csak kerülgették egymást, Ukrajnában nyílt összeütközéssé fajult. Ebben a háborúban pedig megfogalmazásra került, hogy: A lét a tét. A Nyugat és annak helyi szócsöve a Zelenszkij-féle rezsim nyíltan megfogalmazta, hogy Oroszország elpusztítása a cél. Azután pedig meglepődtek, hogy hasonló választ kaptak. Az Övezet és Út kezdeményezés eredetileg csak Eurázsia szárazföldi összekapcsolását jelentette, amibe csupán Kelet-Afrika lett volna bevonva oldalagosan. Legalábbis ennyi volt kommunikálva. Ma azonban látjuk, hogy a Nyugattal kitört háború miatt a Nyugatot összes korábbi erőforrásától megfosztják.
Az ostrom
Hogy ostromlunk meg egy erődítményt? Először megadásra és együttműködésre szólítom fel a védőket. Ha nem adják meg magukat, akkor jön a teljes bekerítés. Igyekszem megfosztani a lehetséges erőforrásaiktól a védőket. Ha kitartanak, akkor a szövetségeseiket, a felmentő csapatokat is meg kell vernem vagy meg kell akadályoznom abban, hogy felmentősereget küldhessenek. Ezután következik a falak, az erődítmény rombolása, a védők belső kohéziójának mállasztása. Majd végül a legyengített, erőforrásaitól és szövetségeseitől megfosztott védők nyílt megrohamozása. Láttuk, hogy Nyugat- és Közép-Afrikát leválasztották a Nyugatról. Ukrajnában stratégiai győzelmet arattak felettük. Néhány kisebb próbálkozást a kezdeteinél elfojtottak (Karabah és Koszovo). A Nyugat legnagyobb gyengesége, korábbi legnagyobb ereje lett: a tengerészetükre alapozott birtoklás. Ennek szinte kizárólagos volta.
Tengeri hatalom – Szárazföldi hatalom
A tengeri hatalom úgy született a 18. század vége felé, hogy a tengeri közlekedés hamarabb tudott a nagy tömegű áruszállítással biztonsággal elterjedni. Ez a technológiai előny vezetett oda, hogy egészen a legutóbbi időkig verhetetlen volt ezen a téren. Ez természetesen a hadiflották jelentőségét is kiemelte. A legtöbb gyarmat meg sem volt közelíthető szárazföldi úton. 1914-ben például még csak valahol Anatólia területén tartott a Berlin-Bagdad vasút építése! Márpedig erőt kivetíteni csak megfelelő szállítási kapacitások birtokában lehetett korábban is. Erre pedig kontinensek között csak a hajózás adott lehetőséget sokáig. Az angolszász hatalmaknak ez adott egy ideiglenes – a történelemben 100-200 év ideiglenest jelent – előnyt, mert a 18. századra kifejlesztettek egy olyan tengerészeti technológiát (majd azt tovább tudták fejleszteni a 19. és a 20. század nagyobbik részében is), ami lehetővé tette, hogy egyszerre két fontos feladatott ellássanak hajóik: a hadászati és a szállítási feladatokat. Így meg tudták valósítani az óceáni hajózást, nem egyedi, hanem rendszeres közlekedésként. Így kis lélekszámú országaik képesek voltak nagy területek erőforrásaihoz hozzáférni. Ezzel vált lehetővé a Spykman által Rimlandnak nevezett terület ellenőrzése – egy ideig. Ugyanakkor csak idő kérdése volt, hogy a technológiai fejlődés, mikor teszi lehetővé a Heartland területén a szárazföldi közlekedés olyan mérvű fejlettségét, ami versenybe szállhat, sőt meg is előzheti a tengeri szállítás kapacitásait és ami fő: a biztonságát. Ugyanis ez utóbbi az egyik sarokköve a globális kereskedelemnek. Ezt nevezhetjük technológiai kiegyenlítődésnek is.
Mostanra azonban fordul tehát ez a dolog. Ez az egyik legfontosabb tény, amit nem vettek figyelembe Nyugat okosai. Megfeledkeztek a történelmi tényről: Évezredeken át a Selyem út volt a kelet-nyugat közötti áruforgalom fő ütőere. Évezredeken át. Ahogy Európában a kelet-európai folyók voltak az észak-déli áruforgalom ütőerei. A borostyán-út. Ez a rendszer áll most helyre. Ez a természetes rendje a Világnak. S, amikor Afrikát be akarják kapcsolni a Nagy Eurázsiai Gazdasági Térségbe, akkor erre nem lehet nemet mondani.
Ahogy a nagy óceáni áramlatokat sem lehet eltéríteni emberi akarat mentén. Csak annyit tehetünk, hogy felismerjük irányaikat és együtt hajózunk velük. A történtekből az látszik, hogy Izrael vezetése ezt most nem értette meg.
Én úgy gondolom, hogy az előző brigád, akik erős „liberálisak” voltak lefolytattak (talán) egy „tárgyalást” vagy „üzenetváltást” e témakörben. Ők vagy meg sem értették a dolog igazi súlyát vagy azt hitték, hogy olyan kapcsolatrendszert ápolnak a Nyugattal (ami mondjuk önmagában megfelel a valóságnak), hogy nem kell valós veszélyektől tartaniuk. Elég lesz, ha továbbra is semlegességet tanúsítanak ukrán-ügyben. Nem vették komolyan, hogy Ukrajnában a dolog balul üt (üthet) ki a Nyugat számára. Ugyanezek ott ellőtték puskaporuk javát (illetve ellövették az ukránokkal), elfolyatták mozgósítható pénzeik javát is. (Állítólag) készülnek a tajvani konfliktusra (bár én azt vélelmezem, hogy kb. olyan éleslátással, mint Ukrajnára). Közben az EU kirúgta maga alól az egyik lábát (Németországot), majd Afrikában elintézték az oroszok és a kínaiak a másik lábat is (Franciaországot). Úriemberként már nem kötök fogadásokat arra, hogy az EU meddig tud levitálini lábak nélkül. Tehát mennyire tűnik hatékony segítségnek ez a társaság? Én ezzel kapcsolatban nem táplálnék túl nagy reményeket.
És még egy dolgot nem tettek (Izrael korábbi vezetői): elfelejtettek szólni erről az „apróságról” az új vezetésnek. Mert Netanjahu és kormánya úgy cselekszik, mint ha egy „normál” szomszéd-háború tört volna ki. Jól láthatóan úgy tekintik, hogy az ellenség: a Hamasz, a Hezbollah és más arab szélsőséges csoportok. A legkörmönfontabbak Iránt is megnevezik. A problémát ezen a szinten akarják megoldani. De megjelent a színen – itt nálunk is – a kollektív bűnösséget hangoztatók hada. Ezek már veszélyes vizek. És lám, alig telt el két hét és nem az izraeli áldozatok az első áldozatok, hanem a palesztinai arabok. Pedig az igazi vérengzés csak ezután fog jönni. Amikor elérkezik a gázai szárazföldi akció ideje. És jönnek majd az élőképek is. [Ezt még a gázai kórház robbantás előtt írtam.] A Colosseum ismét megtelik kíváncsi nézők hadával. Pedig már a többség hazaindult. Pedig a Hamasz csak egy magáról többet gondoló postás, aki átadta az Üzenetet. (szerintem)
Már az szemet kellene, hogy szúrjon és gondolatokat ébresszen, hogy ilyen szervezett és átgondolt műveletet összehozott egy olyan társasság, akik az egyszemélyes késes akciók sztárjai voltak korábban. Az a mintegy másfél ezer terrorista, aki átlépte az izraeli határt (Robert C. Castel közlése alapján) terror-vértanúnak ment át. És még egy dolog feltűnő nekem: a fegyelmezettség. Ugyanis nem látom azt a fajta „kapkodást” amit korábban mindig megfigyeltem a közel-keleti szervezeteknél. Ahhoz képest, hogy felvonul egy egész állig felfegyverzett ármádia ellenük, mégis alig történik valami. Tűrik a támadásokat, a bombázásokat, összeszedik a halottaikat. És némi rakétázáson túl nem történik semmi dörgedelmes. Természetesen a szájkaratén kívül, mert az megy. Én kötve hiszem, hogy mindössze ennyi volt a cél (mármint nem a terroristák célja, mert az az volt, amit tettek). Ez a művelet és ami mögötte kibontakozni látszik cizellált gondolkodást mutat nekem. Nem germán stíl, de magas szintű tervezés. És nagyon nagy érdekek kellenek egy ilyen akcióhoz.
Afrika
Afrika 30 millió km2 és 1,3 milliárd ember (fogyasztó). Nyersanyag, mi szem-szájnak ingere. Az élelemtermelés is csak szunnyad. Afrika valójában, még egy egy fel nem térképezett és ki nem aknázott „arany és gyémántbánya”. Az európaiak csak a javát kapargatták össze, ami a földön hevert. Kína arra figyel, amit a föld alatt lelhet. És még egy nagyon fontos mozzanat, amit azonban nem vesznek figyelembe: Afrika „akarja”, ezt a kapcsolódást a születő Eurázsiával. Miért? Egyszerű, mint egy pofon a kocsmában. Mert elegük van a gőgös, öntelt egykori gyarmatosokból, akik még most is egy kiló krumpli áráért akarnak uránt „vásárolni” (Niger). Azért nem látják az elemzők, mert java részük európai, nyugati vagy nyugatos, ebből következőleg pedig saját magukat kellene felismerni okként. És el sem tudják képzelni, hogy lehet más szempontrendszer az övükén kívül. Miért lobogtatnak Szenegáltól, Szudánon át, Egyiptomig, Líbiáig – és most már Ciszjordániában is – orosz zászlókat a helyiek? Miért nem
franciát vagy angolt vagy amerikait? Talán csak nem elégedetlenek az elmúlt százegynéhány év „szolgáltatásaival”?
A tengeri hatalom elméletének alámerülése
Tehát a nagy kép: Van egyszer Afrika a maga bajaival, amit a Nyugat nemhogy megoldani nem segített – erre alighanem szándék sem volt – de inkább elmérgesített. Mert azt hitték a végtelenségig lehet a zavarosban halászni. Most ott vannak a „segítők”, hogy learassák a Nyugat hibáinak babérjait. Másik oldal: Eurázsia gazdaságainak és piacainak egyesítése. Alant egy térképeken szemléltetem ezeket a szándékokat és ezek változásait.
A térképen világosan látszik, hogy a Spykman által Rimlandnak elnevezett tengermelléki területeket sikeresen „áttörték” és ahhoz, hogy valódi szárazföldi összeköttetést létesítsenek Eurázsia és Afrika között „már csak” az egykori Palesztina, a mai Izrael területét kell „csatolni” a „Heartland Szövetség” dominiumához. Hogy történhetett meg ez? Nos, úgy, hogy akik a Heartland elméletet tették meg geostratégiájuk alapkövének, túl szűklátókörűek voltak. Azt gondolták, hogy a Peremterület (Rimland) örök időkön peremvidék lesz. Ott pedig az ‘Oszd meg és uralkodj‘ elve gyakorlatával mindig sikerülni fog kellően lent tartani a helyi szereplőket. A következő térkép mutatja ezt a felfogást.
A kis nyilak mutatják az akkori ellentéteket (Németország-Franciaország; Törökország-Perzsia; India-Kína; Kína-Szovjetunió vagy Japán). Kívülről pedig az Egyesült Államok, aki beavatkozik. Maga az elképzelés onnan indul, hogy a tenger felől ez a terület (a Heartland) lényegében véve ellenőrizhetetlen és ásványkincsei miatt önmagában is működőképes. Ezért kell azt ezt szegélyező és a tengerekhez kapcsolódó területeket ellenőrizni. A probléma ezzel az, hogy nem vették figyelembe, hogy mint mindennek, ennek is van feltétele: mindez addig tart, amíg a tengerek feletti uralom a döntő. Akkor persze ez még evidensnek tűnt. Csakhogy ma látjuk a változást. Mert az idő ilyen. Folyton folyik és sosem áll meg. S közben minden változik.
A mi tengeri hatalmaink pedig úgy jártak, hogy a szárazföldi közlekedés lassanként beérte a tengerit. Az információ pedig már nem futárhajókon jár, hanem a Nagy Hálón, másodpercek alatt körbefutva a Világot. A Peremvidék országai, műveltségei is lassanként beérték a Nyugatot technológiai fejlődésben és főként az ipari termelésben (Kína, India, Indonézia, Malajzia, Törökország stb.) és önálló szereplőkké lettek. Amit Mackinder és Spykman felrajzolt az adott korszak valósága volt. Nem gondolkodtak az időben. Kína akkoriban elgyengült állapotában volt, s ők is ezt vették fixre. De, ugyan miért? Egy állami létét illetőleg két és félezer éves ország nem teheti meg, hogy időnként laza legyen, mint a Riga-lánc? A kínai múltnak ez az időnkénti szétcsúszása rendszeres vendég. Minden jelentősebb „rendszerváltást” megelőzött egy ilyen köztes idő. Ha ezek a tudósok komolyan vették volna szerepüket, jelezték volna, hogy ez egy ideiglenes állapot. S legkésőbb Kína kommunista újraegyesítésekor biztosra kellett volna venni, hogy vissza fognak térni a Világ élvonalába valamiképpen. Ez utóbbit kellett volna fixre venni.
S megtörtént az, amire nem számított senki: a Világ második két legnagyobb hatalma egymásra talált. Félretették súrlódásaikat és a közös ellenség ellen fordultak. A Spykman-féle térképen látjuk, hogy Kínát a peremvidékhez sorolták. És feltételezték, hogy örökre ott is marad.
A technológiai fejlődés adta meg azt a kulcsot a két hatalomnak, ami lehetővé teszi, hogy a Térben (földrajz) meglévő ellentéteiket, ütköző érdekeiket elcsúsztassák egymás mellett. A mai elemzők és szakértők legtöbbje még mindig terület alapú érdekekben gondolkodik. Ezt legfeljebb az adott terület nyersanyagai modulálják. Ezért nem vették észre, hogy a két nagyhatalom valójában nem azonos síkokon látja saját fő tevékenységi területét. Oroszország kifelé nyersanyagait és biztonságát jeleníti meg, míg Kína kifelé árucikkeinek irdatlan mennyiségét. Az egyik területet uralni, a másik szabadon kereskedni továbbra is. Így egyesítették érdekeiket. Hosszútávon.
S mivel Kína és Oroszország is globálisan gondolkodik, felismerték, hogy élve a technológiai lehetőségekkel egyesíteni tudják a Világ Sziget (a World Island) erőforrásait. Ez mehetett volna – elvileg – békésen is, de a Nyugat vezetése rövidlátónak bizonyult és túlbecsülte saját lehetőségeit. A földrajz adja meg erre is a választ: az Egyesült Államokat leszámítva a Nyugat valójában apró államok sokasága, akik nem tudnak jelentős népességet felvonultatni. De lenézte a két nagyhatalom becsvágyát is a Nyugat. Ezért maradt a háború. Ne felejtsük el: a világ újjárendezéséért folytatott háborúk sorozatát a Nyugat kezdte és mostanáig valamennyit a Nyugat indította. 2001 óta. Ez a mostani háború Izraelben, az első 22 év óta, amit nem a Nyugat kezdeményezett a világban.
A bástya
És most vissza is érkeztünk gondolatmenetünkben Izraelhez. Mert az a leegyszerűsített narratíva, hogy a Hamasz önszorgalomból kivitelezett egy ilyen komoly műveletet Izrael ellen pusztán bosszúból a korábbiakért, nem valós. Ez az akció csupán nyitánya volt egy általános háborúnak, amibe az Izraeli vezetés nagy lelkesedéssel sétál bele. Akik ezt megtervezték alapos emberek. Pontosan ismerték a várható reakciókat. Izraelnek nem azért kell most háborúznia, mert zsidók, hanem azért mert a Nyugat globális háborúba bocsátkozott a Heartland Szövetséggel és Izrael a Nyugat közel-keleti bástyája. Emellett stratégiai helyen van. Támadni tudja mind a Szuezi-csatornát, mind a Hormuzi-szorost. És komoly gondokat tud ott okozni a tengeri kereskedelemben. A legfőbb azonban, hogy gátja az Afrika és Eurázsia kereskedelmének szárazföldi egyesítésének. Ahogy Ukrajnának is buknia kellett, mert területéről a NATO sakkban tudta volna tartani az oroszokat, illetve megfoszthatta volna őket a Fekete-tengeri stratégiai hajózástól.
Jelenleg Izrael környezetének „elmocsarasítása” zajlik. A Hamasz hiába terroristák gyülekezete, alig két hét alatt a kezdeti rokonszenv elillant Izrael mellől. Katonailag ugyan még potens és egy ideig az is marad, de a médiában már érik a vereség. A gázai háború majd meghozza azokat a még brutálisabb képeket, amik morálisan elszigetelik Izraelt a Világban. És ez ellen – nézzünk az oroszokra például – nem sokat lehet tenni. A meglepetés akkor éri az izraeli stratégákat, amikor rájönnek, hogy a gázai győzelem csupán egy kezdeti csata volt és nem lesz nagyobb értéke, mint az ukránok győzelme az orosz expedíciós csapatok felett. De addigra már ott ülnek majd a hínár közepén. Az izraeli hadsereg ugyanis erős hadsereg és képes gyors győzelmeket aratni, de még soha nem vívott hosszú, felőrlő háborút, ahol hónapokon, éveken át kell biztosítani a logisztikát. S itt fog megmutatkozni az a gyengeség, ami ott lapul a kezdetektől: a kicsi terület. Az alig 20.000 km2 ugyanis túl hosszú hadakozásra nem hitelesít senkit sem. A hadianyag – bármennyit is tartalékoljanak – elképesztő mértékben tud fogyni egy intenzív háborúban. Láttuk az ukrajnai számokat. És honnan jönne az utánpótlás? Európa már elvérzett hadianyagban. Még a lőszergyártáshoz szükséges alapanyagot is Kínából kellene behozni. De ott most pont nincs (nekik/számukra)… Az USA-nak biztosan van jelentős készlet, de az nekik is kell és több tekintetben kiderült, hogy kapacitásokkal nem állnak valami fényesen. Amellett idézzük fel, hogy már a 2003-as Iraki háborúban is 5 hét után épp Izraelből és a britektől kellett kérni tüzérségi lőszert, mert az övék elfogyóban volt.
Izrael egy bástya a Közel-Keleten, a Nyugat bástyája. De mint minden erődítmény előbb-utóbb rászorul a külső segítségre. Csakhogy az EU már Ukrajnában elfüstölte összes lehetőségét. Az USA elnökválasztásra készül és súlyos adósságproblémák elé néz a dollár lassú kiszorulása miatt a világ tartalék és kereskedő valuta voltából. A Nyugat közben folyamatosan szorul ki korábbi vadászterületeiről, ahonnan az extra jövedelmek származtak. Vagyis egyik oldalról szűkülnek a források, másik oldalról növekednek a követelések a pénzügyi mérlegben. Nyílik az olló két szára. Úgy, hogy a Nyugat gazdasága az elmúlt évtizedekben – a hatalmas mértékű külső, nem gazdaságból származó források miatt – átalakult 3. szektoros gazdasággá, ahol nem a termelés, hanem a derivatív gazdálkodás adja a mérleg kétharmadát. És az egészet a nyakló nélküli, már az ismeretlenség homályába burkolódzó eredetű hitelek mozgatnak. Ez kívülről igen profinak látszik, azonban épp oly sebezhető, mint a tajvani chipgyártás technológiai folyamata. És most el is kezdett inogni.
Az időbeliség
Ha megfigyeljük érdekes egybeesésre lehetünk figyelmesek, ami mellett nem kellene elmenni csak úgy. Az izraeli háború kitörése akkor következett be, amikor az ukrán ellentámadásosdi lényegében kifulladt és minden szereplőnek világossá lett, hogy ez a vége. Október van és a sokszor emlegetett Raszputyica bármely héten bekövetkezhet. Ha őszinték akarunk lenni, mindkét Szövetségnek (a Szárazföldi és a Tengeri Szövetség) „kapóra jött” ez. A Szárazföldi Szövetség így már nyugodtan fejezheti be az ukrán „feladatot”, illetve tovább léphet immár a Tengeri Szövetség egy fontos bástyájának levételéhez. A Tengeri Szövetség pedig „angolosan” távozhat az elbukott ukrán-projektből. Kísértetiesen hasonló gyorsasággal váltott a média a két scenárió között, mint tavaly februárban a COVID történetből az orosz-ukrán háborúra.
Miért mindig egy projekt fut? Ez pszichológia. Egy ember figyelmét hosszabb ideig lekötni csak egy fókusszal lehet. Ha már két pont van, amire figyelni kell, osztódik a figyelem és nem lehet világosan meghatározni melyik lesz a fontosabb. Még egy embernél sem, nemhogy egész tömegeknél. Ha több történet futna, lenne idő a kettő között gondolkodni, összefüggéseket keresni és mérlegelni. És ezért a gyors váltások is, hogy ne legyen idő kizökkenni a figyelem elterelésből.
Már jó ideje érzékelni lehetett, hogy ellankadt a közönség figyelme az ukrán háború iránt. S elkezdtek „veszélyes” irányokba tájékozódni, mint az otthoni dolgok. Hazai politika. Meg ilyesmik. Kérdem én: Jól van ez így? S mit ád’ a sors, hirtelen berobbant az új történet. Az emberek immár ismét feszülten figyelnek a monitorokra és a képernyőkre. No, ennyit az időről.
Mi várható?
Sajnos, elég jól látszik. A politikusok elméjét továbbra is köd üli meg. Annyira csak a „mostban” gondolkodnak, hogy elveszítik a jövőt. Eleinte az izraeli technika fogja uralni a terepet. Pusztítani fognak és sokszorosan megbosszulják az őket ért sérelmet. A Hamasznak is súlyos veszteségeket fognak okozni. Ez is szinte biztos. Nem elsősorban a megölteket, hanem a legyőzhetetlenség mítoszát szeretnék most visszaállítani. Az elrettentés mítoszát. De ez már elszállt. Mert Izrael elrettentő képessége mindig is összefonódott a Nyugat és azon belül az Egyesült Államok elrettentő képességével. Ezt jelzi, hogy a Tengerentúlról szinte azonnal megindult két teljes csapásmérő kötelék egy-egy repülőgéphordózóval. És maga Biden is megjelent, világosan jelezve, hogy „szemük a pályán”. És? Megilletődött bárki? Nem. Üzent a Nyugat, de az üzenet elszállt az üres messzeségbe. Ezt most jó lett volna figyelembe venni. Mert ez az elrettentő képesség elszivárgott Ukrajnában. Ellenben minden nappal rombolják és pusztítják a saját erkölcsi tőkéjüket az izraeli vezetők ezen az úton. Ez most még fölösleges dolognak tűnik, de mikor majd először felnéznek a harci dühből, magukat egy hínárral teli mocsár közepén találják. A beduin erkölcs csak a beduin közösségben használható. Azon kívül zsákutca.
Mert két hatalmas akarat közé szorultak, úgy, hogy észre sem vették. Az egyik a Szárazföldi Hatalmak szándéka Eurázsia és Afrika egyesítésére. Ez legalább három és fél milliárd ember „akarata” egyrészt. A másik akarat a volt gyarmatok vágya arra, hogy megleckéztessék és szenvedni lássák az egykori kifosztóikat, a Nyugatot. Itt évszázadok megaláztatásai gyűltek össze és összpontosulnak erre a kis időszakaszba. Ez is milliárdok vágya. S ezt a vágyat a Szárazföldi Hatalmak testesítik meg. Izrael pedig világosan a Nyugat oldalán van. Úgy, hogy gyarmatot soha nem tartott. Sőt maga a zsidóság, mint nép sok-sok évszázadon át számkivetett és üldözött volt saját haza nélkül.
De van egy másik tanulság is, amelyet jó lett volna figyelembe venni. Ez az izraeli történelem tanulsága. Saultól számítva. Izrael, mint ország csak akkor tudott tényező lenni, amikor nagyhatalmi vákuum volt Egyiptom és Anatólia/Mezopotámia között. Amikor azonban erőre kapott egy vagy több korabeli nagyhatalom (Egyiptom, Asszíria, Újbabiloni birodalom, Antigonidák, Szeleukidák, Ptolemaidák, majd végül Róma) Izrael az alárendeltjük lett vagy elesett. A Közel-Keleten az I. Világháború óta ilyen interregnum volt, mikor az Oszmán Birodalom felbomlott. A Közel-Keleten mindig is három fő erőközpont volt a történelem során. A Nílus mente, Anatólia és a Zagrosz hegység. Az utóbbi kettő pedig Mezopotámiából sugárzott ki.
Amint a térképről az látszik, ma is ez a három fő erőközpont működik. A legutóbbi időkig ezek egyensúlyban voltak. Azonban az orosz-ukrán háború és a globális átrendeződésben játszott szerepe miatt Irán számára nyílt meg a lehetőség, hogy kiterjeszkedjen ismét Levante felé. Törökország számára a NATO tagság jelentette azt a hátrányt, ami miatt lemaradt a lehetőségről, holott földrajzilag jobb esélye lett volna partnernek jelentkezni. Ami korábban előnyt jelentett, most hátrány. Irán már így is jelentős befolyással bírt Irakban, Szíriában és Libanonban, azonban részint az orosz és kínai szövetség, illetve Izrael jelenlegi tevékenysége oda fog hatni, hogy nemsokára létrejöhet valamiféle szövetség eme négy ország között, ami lényegében véve a régi perzsa birodalom kontúrját hívja életre. Ami mind a kurdoknak, mind Izraelnek rossz hír. Ez az „Új Perzsia” egyébként az Afrikába vezető földhíd vagy folyosó jelentős részét is fogja jelenteni. Teherán – Bagdad és/vagy Moszul – Aleppo – Damaszkusz – Golán-fennsík, leágazással a Földközi-tenger felé. Afrika pedig túl hatalmas lehetőség ahhoz, hogy a földhíd ne kösse össze az Új Szárazföldi birodalmakkal.
S mi lesz még tovább? Ha nem lesz megegyezés, akkor leveszik a Nyugat összes bástyáját a tábláról. Dél-Korea, Japán és Tajvan nem maradhatnak a Tengeri hatalmak szövetségében. Így vagy úgy, de az Egyesült Államok végül ki fogja vonni csapatait ezekről a területekről a végén. Európa pedig a kontinentális részével része lesz ennek a hatalmas konglomerátumnak. Igaz alárendelt része, hiszen már ma sincs igazi súlya. Az angolszász észak-atlanti térség lesz egy önálló szereplő, ahová a mai Nyugat visszahúzódik. Talán a két vagy három skandináv ország is ide fog tartozni.
Aztán ez így is marad egy jó ideig a ’30-as évektől fogva.
Tisztelt Földvári Tamás .
Egy a világ hazugságait feltáró barátom küdte el nekem öntől ezt az Izraellel kapcsolatos írását.
Én három és fél éve ébredtem a mátrix világából , és hivatástudatból szintén a világ hazugságain keresztül találtam meg az Igazságot.Számos bizonyságot és személyes tapasztalatot éltem meg vele.
Követője vagyok,és minden igyekezettel szolgálom őt a tanításain oktatásain életvezetésén keresztül.
Lenne önhöz egy kérdésem, ha megtisztel a válaszadással hálásan megköszönöm önnek.
A tíz törzs Európába történő vándorlását az Asszír fogságbavitel elől ,majd a visszatérők egy része szintén, később a babilóni fogság idején ez a vándorlás újra megismétlődését a Kaukázuson keresztül , mennyire tartja hitelesnek ?
Ha megengedi lenne még egy kérdésem.
A magyarsággal kapcsolatos kutatásai szerint a Semita vagy a Jafetita rasszhoz tartozunk származásilag, esetleg a kettő keveredéséből származunk, illetve elképzelhető a fentebb említett népvándorlás okán a területeinken végigvonuló törzsi karavánok kisebb létszámú itt maradottak megőrízhették -e leszármazottaiban a vér szerinti genomjukat ?
Válaszát előre köszönöm.
Tisztelettel Nagy László.
Tisztelt László!
Köszönöm kérdését, mindkettőt.
Az elsőre az lenne a válaszom, hogy a tíz törzs amit a zsidó történelem az „elveszett tíz törzsként” tart számon jórészt valóban elveszett. Ez az északi királyság, Izrael tíz törzse volt, akiket az Új asszír birodalom pusztított el, illetve telepített ki. i.e.: 725-ben elfoglalták Szamariát az északi királyságot és a teljes elitet és a mesterembereket kitelepítették és szétszórták a birodalomban. A második tragédiájuk akkor következett be, amikor Jeruzsálemet is elfoglalja II. Nabú-Kudurri-Uszur – akkor már az Új Babiloni Birodalom i.e.: 597-ben. Csak i.e.: 538-ban a perzsa Kurus volt az, aki visszaengedte a megmaradtakat Júdeába. A júdeaiak azért maradhattak meg, mert a második fogság ideje hat évtized volt, ami végén még voltak olyanok, akik Júdeában születtek, illetve voltak próféták, akik találtak megoldást a szentélyközösség fenntartására.
Ellenben az izraeli foglyokat többfelé szórták szét és a fogság kezdete 725 után csaknem kétszáz évvel már nemigen maradtak, akik ne az új lakóhelyükhöz kötődtek volna. A fogság ugyanis nem azt jelentette, mint a mi magyarjaink számára a rabszolgának hurcolás az oszmánok által. A mieinket személyükben adták el szétszaggatva a családokat szó szerinti rabszolgaságra. Addig a zsidóságot lényegében áttelepítették egy kényszerlakhelyre. De ott folytatták munkájukat. Ez volt az egyik cél amúgy. Azért mert például az asszírok java katonáskodással foglalkozott, így kellettek az iparosok, földművesek az államnak. De az Új Babiloni Birodalom is nagyszámú hivatalnokot foglalkoztatott és nagy létszámú hadsereget is tartott.
Egyébiránt a második fogságból sem tért vissza sok zsidó, mert a hat évtized alatt sokan beilleszkedtek a babiloni struktúrákba.
A kazár kérdés egy eléggé érdekes dolog. Valójában csak a vezető réteg tért át, az is csak politikai okokból, hogy egy távolságot tartson mind Bizánctól, mint az arab kalifátustól. De ez a felvetés is bírálat alatt van. Valójában az az un. József-levél a 10. századból, amire legfőképpen alapoznak kérdéseket vet fől hitelesség tekintetében. Az biztos ma már, hogy a kelet-európai zsidóság nem onnan származik, hanem Európából, elsősorban német területről.
A Kaukázuson való átvándorlás kisebb csoportokat jelentett és csak a kazárok idejéből adatolható. Az ókorból ez nem is reális.
A második kérdésre azt mondanám, hogy bibliai értelemben Jáfet leszármazottjai. Azonban gondolom világos, hogy ez egy eszmei leszármazástan. Bár elképzelhetőnek tartom, hogy egy roppant ősi emlékezet tükröződik benne vissza az emberiség évtízezredekkel ezelőtti múltjából. A hazai archeogenetikai vizsgálatok szerint a magyarság genomja – a zömé – a Kárpát-medencei bronzkorba vezet. Itt idézném is a Magyarságkutató Intézet tavalyi cikkét:
„A szerzők a módszert a Kárpát-medence egykori és mai népességeinek vizsgálatára alkalmazva azt találták, hogy a mai populáció túlnyomó többsége egy rézkori (Kr. e. 4500–Kr. e. 2800) – bronzkori (Kr.e. 2800–Kr.e.700) alapnépességre vezethető vissza, míg a keleti sztyeppei régióból érkező bevándorlások a jelek szerint kisebb genetikai hatást gyakoroltak a tizedik-tizenegyedik századi népességre.
Ez az eredmény egybevág az Magyarságkutató Intézet kutatói által jegyzett korábbi közlemény eredményével (2) , melyben azt találták, hogy a 10-11. századi köznépi temetők népessége elsősorban a korábbi helyi népességet képviseli. Korábbi publikációnkban megállapítottuk, hogy a 10-11. századi köznemesek többsége valószínűleg a Kárpát-medence helyi lakosságát képviseli, amely természetes módon keveredett, abba beolvadtak a keletről (vissza)érkező csoportok, köztük Árpád magyarjai, és a vele érkező törzsek.”
Ez a lényeg szerintem.
Földvári úr, kitűnő elemzést írt. Minden geostratégiai gondolatával és elemzésével, a múltbeli geostratégiák ismertetésével egyetértek. Gondolatait logikusan vezeti, nincsenek bakugrások. Gratulálok!
Egy dolgot viszont láthatóan elkerült, mégpedig a taktikai atombombák bevetését, melyek segítségével a Selyem ővet és utat szét tudják rombolni. Ne felejtsük el, hogy a Nyugat a sarokba szorított oroszlán helyzetébe szorult és elkezdődhet egy kiszámíthatatlan adok-kapok csapás sorozat. Törökország lehet a Feketeló, aki a NATO-ból való kilépésével a Közel Kelet átrendezésébe a Nyugat és Izrael számára kedvezőtlen módon beleszól.
USA miután megváltoztatta katonai doktrínáját futószalagon kezdte gyártani a Mini NUKE-okat. Ebből került Izraelbe és Szaúd Arábiába is. Jemenben a szaúdiak ki is próbálták. A videón a robbanás színkép elemzéséből német szakemberek bebizonyították, hogy valóban atombomba robbanás okozta a közismert „gombát” és tüzet.
Ilyen és hasonló mini atombombái vannak az oroszoknak is. Arról nincs tudomásom, hogy a készletükből eladtak volna más országoknak is, de ez majd kiderül, ha elkezdődik a Medvetánc.
Felfogom, hogy a javaslatom tiszta spekulációkhoz vezetnek, de ezzel ütközik pályáján minden profi geopolitikai elemző.
A taktikai nukleáris fegyverek – mert szerintem a helyes megnevezés – szerepe nagyon kényes kérdés. Mivel a lehető legnagyobb titoktartás övezi, biztosat nem lehet erről tudni. Az Izraeli felfogásban létezik egy un.: Sámson-opció, ami lényegében egy zsarolás a szomszédok felé és részben a Világ felé is. És nyilván a nukleáris fegyver bevetését jelenti arra az esetre, ha nagyon megszorongatnák Izraelt. Amolyan „dögöljön meg mindenki, ha vereséget mérnek ránk” elképzelés. Ez egy ókori erkölcs. Persze én azért azt gondolom, hogy létezik „eljárás” azok részéről erre az eshetőségre, akik biztosították Izrael számára a nukleáris fegyvert.
A Samson opcio az a szovjet „Halott Kéz” program elképzelés màsolata regionàlis szinten. A feltàrt gàzmezök komplex problematikàja nagyban befolyàsolja az izraeli (-Hamasz) történéseket. Közvetlenül a Gàza Övezet partjai elött feltärtak több gàzmezöt, melyeket USA segitséggel Izrael el is kezdett kitermelni. A tartalék 30milliàrd m3, ami vilagpiaci àron 100milliàrd euronak felel meg. A „Mari-B” feltàrt gàzlelöhelyeket Izrael -önkényes tengeri területek kijelölése miatt- elvette Gàzàtol. Hasonlo tengeri terület vitàja van Izraelnek Lianonnal is, ahol egy hàromszög àtfedés van, amit Izrael magàénak vall. A lényeg, hogy Izrael az egyedüli, aki a tengerböl hatalmas mennyiségü gàzt termel ki és ezt ràkötve a màr meglévö tengeralatti tranzit csövekre exportàlja is. Megemliteném még a Levantei gàzmezä kitermelését, mely 7200 m mélyen van, de a feltàràsa nemzetközi csucstechnologiàval (uj hajo épitése Dél-Koreàban) mégis gyorsan megtörtént. A jelenleg kicsucsosodott feszültség Közel-Keleten erre a Gàzmezö birtoklàsra vezethetö vissza, amit USA Hadiflotta (beleértve atom tengeralattjàrokat és repülögéphordozot is) vezethetö vissza. Ugyanis senki sem termel ki gàzt Izraelen kivül, még Ciprus-Törökorszàg sem, mivel a törökök hevesen követelik a partjaiktol 200 tengeri mélföldre lévö tengeralatti gàzmezöket, miközben Ciprusnak, mint szigetnek csak 14 mérföldnyire tengerbe nyulo területeiröl engednék a gäzkitermelést. A neten rengeteg egymàsnak ellentmondo, ill. a gyors vàltozàsok miatt meghaladott informàcio talàlhato. Tullépte az idökeretemet ezeknek a tanulmànyozàsa, és a történések hamar elavulttà teszik a megàllapitàsokat.
Mindenképp annyi biztos következtetést le lehet vonni, hogy a Gàza Övezet megsemmisitésének szemtanui vagyunk, söt a Cisz Jordàniai palesztin telepeket is meg akarjàk semmisiteni. Ezt a tervet indirekt modon Netanjahu szeptemberben az ENSZ elött bemutatta térképen is, melyen az Uj Közel Keletet àbràzolta palesztinok nélkül. Az izraeliek még nem nyilt, de létezö szàndékai szerint, a Sinai fsz. is Izraelhet fog tartozni. Régi terv a Ben Gurion csatorna felépitése is, aminek a tervezése örült amerikai elképzelések szerint atombombàkkal lenne (talàn 520 bomba robbantàsàt szàmoltàk ki!) gyorsan kivitelezhetö. A nyomvonal vàltozik a 60-as évektöl, a legutobbi a Gàza övezet északi hatàrai fölött indulna, izolàlni a palesztinokat, de volt olyan nyomvonal is, amely Gàza déli részét levàgnà. A csatorna az Akabai öbölbe torkollna, szélesebb lenne, mint a Szuezi csatorna, igy a legnagyobb hajok is àt kelhetnének rajta. Ugyanakkor az àtkeléshez a dijakat csökkentenék, hogy elszippantsàk a Szuezi csatornàn àtkelö hajok szàmàt, ami sulyos feszültségeket okozna Egyiptommal, tekinve, hogy 1956-ban màr megprobàltàk elrabolni tölük a Szuezi Csatornàt. Izrael tehàt nem mondott le a regionàlis nagyhatalom kiviväsärol. Az irakiak, iràniak az USA piocàt ki akarjàk szoritani Sziriàbol, mivel naponta rabolnak el hatalmas mennyiségü gàzt és köolajat a térségböl Az agyonhallgatott Jemen, ahol nagyobb köolaj készleteket fedeztek fel, mint amennyi Szaud Aràbiànak van szintén fontos tényezövé vàlhat, amennyiben nemcsak Iràn, hanem Oroszorszàg is belép a tàmogatàsukba.
Köszönöm ezt a részletes hozzászólását.
Az energiahordozók jelenléte a térségben egy nyilvánvalóan fontos szempont. Évek óta vita tárgya is, amint írja. Viszont én úgy gondolom, hogy egy ilyen gázmező, amely azért messze nem a legnagyobb a Világ lelőhelyeiből, nem lenne elégséges indok egy ilyen méretű eseménysor elindítására. A Hamasznak ugyanis véleményem szerint még a legjobb forgatókönyv szerint sem lenne még esélye sem arra, hogy kitermelje az itt lévő ásványkincseket.
Az új Nakhba előidézésére valóban látszódnak szándékok, de nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a Hamasz akció meglepte az Izraeli vezetést is és az iráni vezetést is. Ez inkább egy régebben meglévő terv életbeléptetése lehetne. Ez benne van a lehetőségek között. Azonban az események a Qui prodest kérdésre egy globális választ adnak: az Afrika és Eurázsia közötti szárazföldi összeköttetés kérdése. Ez pedig nagyságrendekkel nagyobb jelentőségű, mint az ott található földgázvagyon kérdése.
Ami pedig a Sámson-opciót illeti, szerintem nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy főzik. Én úgy gondolom, hogy akik Izraelnek „nukleáris” lehetőségeket adtak, számoltak az izraeliek esetleges dührohamával, hiszen maguk is biblikus oktatásban részesültek még egykoron.
Egészen más fajsúlyú a volt szovjet birodalom Holt-kéz programja, mint a kicsiny zsidó állam Sámson opciója.
” nem táplálnák” helyett ” nem táplálnék”; interregnum helyett hatalmi vákuum
Jogos, javítom.
Nagyon érdekes okfejtés, sok igazság van benne.
Egy dolog azonban kimaradt a fejtegetésből.
A nyugat nem csak a gyarmati népek vagyonát akarta elrabolni, hanem a lelküket is.
Át akarták őket nevelni, meg akarták téríteni a saját ideológiájuk szerint, meg akarták változtani a szokásaikat, eltörölni a vallásukat, a történelmüket, a hagyományaikat, felszámolni az identitásukat.
Nevezhetjük ezt hittérítésnek, vagy „demokrácia exportnak”, amely a hittérítés modern változata, és amelybe ma már bele tartozik pl. a gender ideológia is, amely utóbbi verte ki leginkább a biztosítékot az iszlám népeknél.