Most egy ideje nem tudtam írni, mivel betegség kényszerített az ágyhoz, de most hogy már lábadozom visszatérek.
Ahogy olvasom a futó híreket és hallgatom, nézem az elemzői beszámolókat valahogy olyan ismerősek a sorok és a mondatok. Mintha már hallottam, olvastam volna valahol ezeket Ukrajna végjátékáról, a Világ globális változásairól. És igen, erről írtam! 🙂
Hol is kezdjem? Próbáljuk sorra venni az elmúlt napok ismereteit.
- Ukrajna bajban van, Ukrajna hamarosan kidőlhet, Ukrajna hamarosan összeomolhat…stb.
- Lengyelország és Románia beavatkozása érik Nyugat-Ukrajnában.
- Németországban, Romániában gazdatüntetések azzal a felhanggal, hogy ez valójában a kormányaik menesztéséért történik.
- Mélyrepülésben az európai ipar, Kína (legfőbb ürdüng, állítólag) és az Egyesült Államok (legfőbb szövetségesünk, állítólag) versengve támogatja kedvezményekkel a menekülő iparágak kitelepülését.
- Izrael a kis Gáza város meghódításával, immár három hónapja szorgoskodik és próbálják megérteni, hogy a mocsár miért terjed egyre jobban körülöttük.
- Beléptek a huszik is a megbombázandó sziklahegyek világába. Viszont ennek ellenére a biztosítási költségek a sokszorosukra emelkedtek.
- Választások közelednek az EU-ban, az USA-ban, Oroszországban, Indiában és még számos helyen. Elvileg – borítékolható eredményekkel és várhatóan csalási kísérletek tömkelegével: most főleg Nyugaton.
Ukrajna
Az ukrán valóság rendületlen halad a végkifejlet felé, ahogy ezt már a tavaly több írásomban is jeleztem. A puszta lehetőségével nem is vitatkoztak korábban, hanem a bekövetkezés esélyét igyekeztek az elemzők és főként a politikusok a függönyök mögé rejteni. Ma azonban teljesen nyilvánvalónak kell lennie mindenki számára, hogy nem lehet (!) más vég, mint az összeomlás. Miért? Mert valójában minden fél errefelé tereli az eseményeket.
Az orosz vezetés egyértelműen erre játszik, hiszen nekik ez a „legtakarékosabb” módja Ukrajna tényleges meghódításának. Így szükségtelen lesz hosszas ostromokat vívni. Ráadásul minden nappal, amit így háborúval tölt Ukrajna, egyúttal a Nyugat erejét apasztja is. Mindenféle értelemben: gazdaságilag, pénzügyileg, katonailag, politikailag. És a végén ott lesz a gyümölcs: a Nyugat hegemóniájának megtörése is.
A Nyugat, de főként az USA számára a választások évében ez a lebegtetett állapot az igazán a megfelelő. Győzni nem tudnak, ez gondolom már világos. Viszont most a belpolitika a legfontosabb a helyi globalista elit számára. Ukrajna „idő előtti” elbukása nagyban növelni Biden vereségének esélyét és mértékét egyaránt. Ez ott (is) élet-halál harc a számukra.
Az EU szintúgy, sőt sokkalta nagyobb érvénnyel. Mivel az EU intézményei, amik nemrégen még az Európai Egyesült Államok álmát dédelgetve igyekeztek kiépíteni jogosulatlanul központi hatalmat a nemzetek felett, most a túlélésért fognak mérkőzni. Az Uniót ezek az emberek elindították a csőd felé a meggondolatlan (vagy esetleg nagyon is meggondolt) szankciós politikával és háborús uszítással. Hatalmas társadalmi válságokat készítettek elő az ellenőrizetlen migrációs politikával.
Továbbá nem szabad elfelejteni a Nyugat motivációi közül, hogy két év alatt, illetve korábban a Majdan-puccs után igen jelentős gazdasági pozíciókat és tulajdonokat/tulajdonrészeket szereztek Ukrajnában. Ezek jelentős része pedig az oroszok által eddig már megszállt és elszakítandó területeken található. Ezekért is megy a harc, ezeket nem tudják elengedni. Mert, ha bukás van, akkor az irdatlan veszteséget fog jelenteni, hiszen az az Ukrajna, amelyik felvette a hiteleket, megkapta a – visszafizetendő – segélyeket, amelyik aláírta a tulajdoni papírokat: nem lesz.
Nem kertelek polgárháborúk kora jön Nyugat-Európában. Ennek előjelei már szinte kibökik a szemeinket, olyan erősek. Németország, Franciaország, Svédország, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Olaszország, de Nagy-Britannia is recseg-ropog. Szinte érzi az ember a helyi politikai elitek izzadságának szagát, ahogy igyekeznek valahogy még egy kicsit a szőnyeg alá betuszakolni a problémákból. De ott az USA, ahol a nem is annyira már a felszín alatt tektonikus erejű mozgások vannak, amiknek már senki sem fog tudni visszafogni, legfeljebb irányt szabni.
Az tehát, hogy Ukrajna bajban van ma már tagadhatatlan valóság. Nem puszta figyelemelterelés. Most erről szólnak az elemzések, nemsokára viszont az fog következni, hogy bevonulnak a lengyelek és/talán a románok „megsegíteni” a vergődő ukrán „demokráciát”. Ezzel át is térünk a következő híresztelésre.
Intervenció
Mivel a levegőben lóg – ellentétben attól, hogy tavaly ősz elején az elemzők már temetni kezdték az un. Hajlandóak esetleges bevonulását Ukrajnába – ezért fontosnak tartom megemlíteni a mintegy 104 évvel ezelőtti esetet, ami szerintem mostanában a lengyel tábornoki kar fejében ott zümmög…
Tehát a nevezetes eset a lengyel-bolsevik, lengyel-szovjet vagy lengyel-orosz háborúként szokott szerepelni, attól függően, hogy éppen ki és mikor említi. Nálunk ebből már csak az egyik végső mozzanatot szokták ismerni a Varsó-i csatát 1920. augusztus 13-15, holott előtte már hónapok óta tartott a háború. A lengyelek a volt cári birodalom nyugati részeit sújtó zűrzavarban tevékenykedtek. Miközben újjászervezték országukat az I. Világháború után, igyekeztek azt minden irányban kiterjeszteni. Így kerültek a sztyeppre is. Ott azonban igazán kavargott a történelem vihara. Egymást váltották a különböző ukránnak nevezett kvázi-államalakulatok.
1919 áprilisában éppen Szimon Petljura volt az Ukrán Népköztársaság vezetője, inkább amolyan hadura. Ennek az államnak semmilyen biztos határa nem volt, évszakról évszakra változott, mint a hóhelyzet az Alpokban. Ez akkor is inkább hasonlított egy hadivállalkozásra, mint államra. Nos, ez a Petljura bajba került, mert a bolsevikok kiszorították „országa” javából és megalapították az USZSZK-t. Erre a lengyelekhez menekült, hogy segítsenek. Ők meg készségesnek mutatkoztak. 1920 áprilisában meg is indították csapataikat az orosz bolsevikok ellen. Mivel azok először kitértek a harcok elől hamar Kijevbe értek és több más jelentős területet is megszálltak. Ugyanakkor elmaradt az ukránok tömeges csatlakozása a lengyelekhez, így erőik elégtelenek lettek szerzeményeik megtartására. Viszont a bolsevik hadsereg ezen időt erőik összevonására használta és júniusra ki is szorította a lengyeleket Kijevből. Ebből a visszavonulásból lett aztán a Varsó-i csata. Később a Vörös Hadsereg hibái és a lengyelek elszántsága okán sikerült ismét visszaszorítani a bolsevikokat keletre.
Ez a történet azért fontos, mert rávilágít, hogy a mainál sokkalta gyengébb helyzetből is megkíséreltek a lengyelek egy keleti hódítást. Ami a számunkra legfeljebb történelmi furcsaság, az ő fejeikben élő valóság. Amikor tehát dönteni fognak, ott fog dohogni régmúlt korok dicsőségének keresése is.
És, ha megnézzük számos dolog elő van készítve ahhoz, hogy zökkenőmentesen bevonulhassanak a lengyel csapatok Ukrajnába, ameddig csak tudnak. Már a háború első évében számos államközi egyezményt hoztak tető alá amelyek lehetővé teszik a lengyel állampolgárok számára az Ukrajnában való akár állami szintű tevékenységet is. A katonai kapcsolatok egészen szorosak, hiszen Lengyelország sok szempontból Ukrajna katonai hátországa is. Lengyel kiképzők és önkéntesek már a kezdetektől erőteljesen résztvettek az ukrajnai harcokban. A NATO katonai struktúrái is szervesen jelen vannak Ukrajnában, mint például a hírközlés vagy a tüzérségi tűzvezetési rendszerek. Ezekre rácsatlakozni nem lesz probléma. Ami a románokat illeti, az ugye az utolsó pillanatig kérdéses, hiszen latolgatni fogják megéri-e? Ha részt is vesznek az intervencióban, nem hinném, hogy a Dnyeszternél keletebre merészkednének. Persze, ki tudja?
Az egésznek szerintem annyi kifutása van, mint az ideidézett szovjet-lengyel háborúnak. Ne feledjük, hogy bármiféle bevonulás Ukrajnába, még hívásra is azt jelenti, hogy kivonulnak a NATO tényleges biztonsági ernyője alól. Hogy mennyire lesz ez visszatartó erő, mennyire lesz józanságot parancsoló, nem tudom. Az tény, hogy Ukrajnát, az ukrajnai háborút, és nem kevésbé az ukrajnai befektetéseket nem tudja elengedni a Nyugat vezetése. Ezt látjuk. A józan számítás ugyanis már rég megálljt parancsolt volna.
Zavargások kora
A gazdatüntetések csupán az általános elégedetlenség első hullámai. Európában a 2008 óta tartó billegést az orosz-ukrán háború következményei olyan szinten tolták a leejtő felé, hogy már a lakosság mélyrétegeiben is érzik a hatását. A korábban megszokott életkörülményeik, jövőképük mostanra szétfoszlik. A növekvő energiaárak, az ennek nyomán roskadozó termelőipar és szolgáltatóipar, a munkanélküliség, a növekvő adók, csökkenő támogatások, növekvő lakbérek (Nyugat-Európa lakosságának jóval nagyobb része lakik bérlakásban/házban, mint mi) az elégedetlenséget fokozzák. Nem közismert, de a nyugati polgárok is jelentős hitelállománnyal bírnak. Korábban ennek a kamatai nem voltak megterhelőek egy dolgozó ember számára, de ez a helyzet is változóban van. Továbbá alighanem az is felvetődik ma már a nyugati polgárok elméjében álmatlan éjszakákon, hogy mi lesz a megtakarításaikkal? A nyugdíjukkal? Mikor jön el a pillanat, amikor a kormányaik vagy éppen az Uniós vezetés a polgárok félretett pénzéhez fog nyúlni? A nyugati nyugdíjalapok piaci szereplők és befektetésekből hoznak létre növekményt. Az államok általában csak segélyezés szintjén vesznek részt a nyugdíjazásban. Ehhez járul az ukrán politika teljes kudarca is. Nem hiszem, hogy a nyugati emberek ne látnák mekkora bukta közeleg. Hogy az Ukrajnába feccölt adómilliárdjaik elfüstöltek bármiféle haszon nélkül. Látják azt is, hogy mindeközben embermilliók lepték el településeiket, akik semmit le nem tettek a köz asztalára náluk, de mindent megkapnak az államtól. Sőt, még követelések sorával lépnek fel. Igen, a migrációs katasztrófáról beszélek. Az emberi aknamező, amit a nyugati társadalmak lába alá telepítettek gondos kezek. És ez már a Holdról is látszik. Persze, hogy lázadások kezdődnek. De ez még mindennek az eleje. A polgárháborúk kora érkezőben van Nyugaton, csak elemi erővel igyekeznek ezt eltakarni. Ennek lesz egyik meglepő hozadéka majd – pár év múlva -, amikor valamelyik nyugati kormány, hogy megszilárdítsa irányítását valamely területe fölött, épp az oroszokhoz fog segítségért folyamodni. Ja, hogy az USA hol lesz? Hol lenne? A Tengerentúlon…
Iparosodás – csak nem itt
Megy az ipar vándorútra,
nem néz hátra
csak új honára
A nagy ipari vállalatok már szedik a horgonyt Európából. Talán még csak néhány százalékról beszélhetünk, de mint tudjuk a tervek korábban születnek, mint ahogy megkezdődik a megvalósítás. Mennek a Nagy Testvérhez és mennek ‘az keleti ürdünghöz’, az antidemokratikusan autoriter Kínához. Ahol is szeretettel várják őket.
Európa éves ipari termelési mutatója 5-6%-al esett a megelőző évihez képest. Az energia árak a háromszorosukra mentek fel, ezzel és ennek tovagyűrűző hatásaival mostanra lényegében véve elpárolgott Európa maradék versenyképessége is. Már csak olyannal tudnak operálni, amit egyedül itt gyártanak. Nem kell azonban nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk ez is elporlad a következő egy-két évben. A németek zöld őrülete tovább lökdösi lejjebb az egész rendszert a leejtőn. STB…
De minek is beszélünk erről? Ezt nagyjából a ’22-es év második felében tisztán lehetett látni. A NS felrobbantásakor világos volt, hogy az EU vazallusi sorba került. Az a pőre tény, hogy az angolszászok meg merték ezt tenni, annyira überel mindent, hogy itt be is lehetne fejezni az értekezést az európai iparról. Lehetne, ha nem vernék az utóbbi hónapokban a Nagy Harci Dobot, hogy fel kell futtatni az európai hadi ipart. De, hát pubikáim, épp ti építettétek le, nem…? Angliában tavaly bezárták az utolsó öntödét is. Állítólag az indiai Tata konszernnek volt a tulajdona (by Vukics Ferenc). Ha egy bányát bezárunk, utána újranyitni horribilis összeg. Egy öntödét csak újjá lehet építeni. Nem lehet a kulcsokat elkérni a portástól és felkapcsolni a villanyokat… Milyen hadiipart vizionálnak egy deindusztriált Európában? Az ipartalanítás nem csupán annyit jelent, hogy elmennek bizonyos cégek. Ezzel együtt felszámolódik a fizikai infrastruktúra, a szellemi háttér, a szakember gárda is. De a nagy cégeket kiszolgáló kis cégek sora is más megélhetést kell, hogy találjon. Az a vonat már elment. Ahogy az iparvállalatok is elmennek egy normális vidékre. Nem meg mondtuk, hogy ez lesz? Ha egy folyamat elindul azt nem lehet visszafordítani, legfeljebb egy másik folyamattal kiváltani.
De gondoljunk arra is vajon jól számoltak-e a Tengerentúlon, amikor arra jutottak, hogy alávetik Európát és így tartják szinten saját világhatalmi szerepüket? Nekem kétségeim vannak. Ez csak akkor jön össze, ha egyszerűen összeadjuk a két térség számait. Csakhogy ennyire nem egyszerű. Mert a világ folyása nem egy állókép, hanem a folytonos változás. Azzal, hogy Európát a gazdasági leejtőre tolták, Európa korábbi „számain” kezdtek el rontani. Amennyiben így mennek a dolgok tovább Európának csak mínuszos számai lesznek, mire amerikai „gondozásba” kerül.
A Nyugat eddig két lábon állt. A Tengerentúl és az Óvilág két lábán. Ugyan az a kérdés, mint a SZU összeomlásakor: ha az egyik láb kimegy a másik lesz-e elég erős megtartani az egész testet? Egy romló EU nemcsak versenytársként szűnik meg, hanem fizetőképes piacként is. Ezt kezdik beárazni az Öböl menti államok. Ez egy kontraproduktív folyamat lesz Amerika számára. S ezért gondolom, hogy a végére el is fogja veszíteni a kontinentális Európát vagy annak nagy részét.
Izrael
Azt is mondhatnánk, hogy nincs itt semmi érdekes, minden megy a maga útján. Vagy mégsem? Mert visszaemlékszem az első hetekre, amikor megindult Gáza elfoglalása, a Hamasz gázai infrastruktúrájának felszámolása, egészen más nyilatkozatok láttak napvilágot, mint ma. Akkoriban az érintettek gyors, de legalábbis egy-két hónapos műveletet láttak a láthatáron. Amikor meg mertem említeni az Izrael című írásomban, hogy talán ez inkább fog hasonlítani idővel egy mocsárra, mint győzelemre, épp csak le nem hülyéztek. Pedig hozzászokhattak volna, hogy nekem különvéleményem van. Most is.
Mert ma azt olvassuk már, hogy majd az év végére. És nem technikai akadálya van egy lehengerlő katonai sikernek. Gondolom ez világos. Hanem minden más. Általában kívülről szokták a választ, az egyes jelenségek felől megközelíteni. Én azonban a lényeg, a probléma magja felől kezdeném.
Földrajz. Mi Izrael legfontosabb problémája? Hát nem a Hamasz. És nem is a palesztinok. Az, hogy Izrael geopolitikai árnyéka beteríti az egész Közel-Keletet, viszont ennek az „árnyéknak” a földrajzi alapzata csupán 20.000 km2-es terület. Egy kvázi középhatalom, ami egy kisállam területével és erőforrásaival rendelkezik. Izrael katonai és politikai output-ja többszöröse a terület input-jának. Hogy mennyire így van már a harcok első néhány hete után láthattuk, amikor megérkeztek az első amerikai lőszerszállítmányok. Izrael hadserege a világ legmodernebb hadseregei között van, az biztos. Ráadásul létszáma szerint is messze veri az összes európai hadsereget. Viszont ennek a hadseregnek a hadianyag szükséglete is hatalmas. Egy elhúzódó háború azonnali készletezési hiányokat okozhatott. Lőszer, üzemanyag, emberszükséglet, logisztika. Nem véletlen voltak Izrael háborúi rövidek. A 400.000 behívott tartalékos az izraeli munkaerő közel tíz százaléka lehet. Emellett a médiaháború is nagy károkat okozhat Izraelnek. Ne becsüljük le. Mostanra már elmentek az anyahajók is, mert máshol lett dolguk. Azt írtam korábban, hogy egy lassan terjedő mocsárba vezetik Izraelt. A mocsár tulajdonsága az, hogy minél nagyobb erőt fejtesz ki, annál hamarabb nyel el. Ha valakiben nincs önuralom és pánikba esik, gyakorlatilag menthetetlen.
Mit jelent az, hogy a huszik megakasztották a vörös tengeri hajóforgalmat? Növelték a mocsarat. Egy új hadszíntér, ahol kiderül, hogy a Nyugat képtelen valódi megoldásokat tető alá hozni. Itt tovább erodálódik a minden ízében külső forrásoktól függő Nyugat-Európa ereje. S ezzel Izrael utánpótlási forrásai is szűkülni fognak. Mert a túlméretezett actio radiust (tevékenységi horizont) külső források bevitelével lehet fenntartani. Méghozzá folyamatos betáplálással.
De tovább fogja növelni a mocsarat, hogy Egyiptom jelentős bevételtől esik el a Szuezi csatornánál. Mert egy válság Egyiptomban mocsár lesz Izrael számára. Ahogy a mocsár része Ciszjordánia is, Szíria is és Libanon is. Ez egy előkészített terep. Alaposan végig lett gondolva, hogy kell az egyes részeket elárasztani és mocsárrá tenni, annak függvényében, hogy Izraelben a vezetés milyen irányokban tervez kitörni. Három hónappal ezelőtt már leírtam, hogyan készül fel egy gondos hadvezér egy nagy ostromra. Ezt látjuk kibontakozni. Ideje van annak, aki az ostromot szervezi. Azoknak nincs ideje, akik az Erődben vannak.
De, hogy lehet egy mocsárból megmenekülni? Legelébb is el kell engedni az összes prekoncepciót, amit életünk során tanultunk. Erre ott nem lesz idő. Amennyire lehet kiemelkedni és ráfeküdni a felszínre. Ettől még süllyedünk, de lassabban. Az pedig idő. Az idő pedig élet. És körül nézünk és meglátjuk mennyire kegyes hozzánk a jó Isten. Keresünk ugyanis egy faágat, amibe kapaszkodhatunk. Két eset lehetséges: a faág ott van csak úgy. Akkor megfogjuk és lassan kihúzzuk magunkat. A második eset, hogy a faágat valaki odatartja. Ebben az esetben is megmenekülünk, de tartozásunk lesz. És jó eséllyel az nyújtja a mentséget, aki a mocsarat csinálta.
Választások – Választások?
Választások lesznek, amiből is kettő emelkedik ki. Az amerikai és az uniós választás. Mindkettőt már jóelőre körüllengi a csalások árnya. Ugye milyen visszás? Nemrég még az etalonok etalonja volt a Nyugat választási rendszere. Nyugatról jártak ellenőrizni választások tisztaságát. A befolyásolás az egekbe szökik. Hamarosan a közösségi platformokat elönti az algoritmusok hada, hogy takarítson a regnáló ideológiai erők számára.
Az ugyanis világos, hogy ez a megmérettetés számukra élet-halál kérdése. Gondoljunk csak Ursula von der Leyen asszonyságra. Vajon rá mi vár egy totális bukás esetén? És a sok háborús uszítóra, akik ostoba tevékenységükkel a leejtőre tolták Európa szekerét? Szintúgy aggódhatnak. Egy sms-t ki lehet törölni, de iratok és videófelvételek sokaságát nem. A választások tétje nyilván az, hogy háborús vagy diplomáciai lezárása lesz a világ hatalmi átrendeződésének. S mivel ideológiai háttere is van a harcnak ezért jó esélyt látok arra, hogy meg fogják próbálni egy háborús eszkalációval felfüggeszteni a választások megtartását. Erre lesz remek lehetőség a lengyeleket és románokat (meg talán másokat) beküldeni Ukrajnába. Ne feledjük, hogy igazán nyomós ok nélkül az EU nem tudja előteremteni azokat a pénzeket, amiket az ukránoknak ígérnek. Az USA szerepét pedig egyértelműen képtelen átvenni. Ehhez különleges jogkörök kellenének. Adókivetés a tagállamokra, közös kölcsönfelvétel. De ez már akkora káoszt fog jelenteni – ha meglépik -, hogy utána már EU-ról nem beszélhetünk.
S egy rövid lezárás. Ha a valóságot akarjuk megérteni nem engedhetünk a pillanatnyi események vetítette képeknek. Valamennyi tényt és jelenséget kell egyszerre figyelembe venni, hogy ne csalatkozzunk. Egy valamiben azért reménykedem. Abban, hogy most ezúttal mi magyarok kimaradhatunk a nagy szórásból. Nem a gazdasági nehézségekből, hanem a brutális pusztulásból. Ez pedig nem semmi eredmény lesz, ha sikerül.
Így legyen!