A napokban vagy inkább az elmúlt két hétben gomolygó európai háborús vagánykodás eljutott arra a szintre, hogy a francia diplomácia elkezdett szövetségeseket keresni az Ukrajnába való intervenciós csapatok toborzásához.
Huh.
Hát eljött ez is. Amit tagadtak, aminek a lehetőségét erősen vitatták – még a realista szakértők, elemzők is – mégis itt van. A Hajlandóak Szövetsége fel fog állni. Lesz ugyan még pár kanyar, mert amennyire lehetséges igyekeznek ködösíteni. Továbbá az önkéntes résztvevőknek kiszemelt áldozatok kissé húzódozni fognak. Mivel nem teljesen hülyék. Azonban a jelek világosan mutatják, hogy ez eldöntetett.
Azonban van egy kérdés, ami az asztal alá van söpörve. Ez pedig az ok. A nagy sertepertélés oka, valódi oka. Mert azt remélem senki sem hitte el, hogy Ukrajna sorsán aggódva, Emmanuel Macron, éjszaka, teleizzadt párnáiból felriadva felkiáltott február 25-én hajnalban: Életünket és vérünket Ukrajnáért!
Legyünk felnőttek (á la Robert C. Castel) és kezdjük el keresni a valódi okokat.
Causa belli
A világban semmi sem történik ok nélkül. Főleg nem a politikában. Ezért most vizsgáljuk meg, mi lehet a valódi oka ennek a fene nagy mozgolódásnak. Mert a narratívákat persze ismerjük. Ezt hordozzák körbe a politikusok és a szakértők, elemzők. Kezdjük is ezekkel.
A leggyakoribb okként azt mondják, hogy a Nyugat vezető politikusai és az irányító, döntéshozó elit olyan ideológiai zsákutcába manőverezte magát, hogy egyszerűen viszi a lendület. Nem tudják, hogy faroljanak ki belőle. Ugye most júniusban lesznek az EU-s választások is és az mindenkinek világos, hogy ez egy nagyon erős tétmeccs. Ukrajna a nyugati médiában egyfajta felfújt szenttehénné lett, amit nem tudnak most leereszteni. Tehát ez lenne a fő narratíva. Nem alap nélküli, az biztos. Ez is benne van. A probléma ezzel az, hogy ezt olyan emberekre akarják alkalmazni, akiket sohasem érintettek meg ideológiák. Elnézve az EU vezetését, a közvetlenül mögöttük lévő nemzetközies elitet én nem tudom elképzelni, amint izgalommal telve tárgyalják a Woke ideológia legújabb fejleményeit, a frakciók eszmefuttatásait stb. Ez nevetséges. Ezek mind hidegfejű, számító karrierpolitikusok. Vegyük csak Macront. A pénz világából jön. Egészen biztosan semmi köze nincs ideológiákhoz. Még nyomokban sem. Ahogy mondjuk Ursula von der Leyen sem vádolható politikai aktivizmussal. Mással annál inkább…
Nézzünk egy másik narratívát. Ez az, hogy ez az európai elit egy kollaboráns társaság, akik az amerikai Deep State-hez van bekötve és annak érdekeit valósítják meg Európában. Ennek is van alapja. Elég ha felidézzük az évekkel ezelőtti botrányt, amikor kiderült, hogy az Európai Parlament 751 képviselőjéből 226 volt megtalálható Soros György „fizetési listáján”. Szintén világos, hogy a Nyugat „két lába” Észak-Amerika és Nyugat-Európa erősen összefügg és sok kérdésben együtt mozog. Ez nem is volt titok soha. Ugyanakkor ez nem magyarázza ezt a szinte pánikszerű orosz gyűlöletet és háborúpártiságot. Főleg azzal együtt, hogy az Egyesült Államok jelenlegi vezetése – a demokrata adminisztráció – amelyik szintén közismerten a Deep State fizikai megjelenése a politikában, határozottan kizárja, hogy említésre méltó mértéken vegyen részt az ukrajnai hadműveletekben. Vagyis itt a tettek kezdenek elválni egymástól.
Van egy olyan magyarázat is, hogy az eddig befektetett pénzeket akarják valahogy „megmenteni”. Ez sem alaptalan, hiszen az Ukrajnába juttatott segélyek, pénzek, eszközök és politikai tőke hatalmas tételt képviselnek. És ehhez természetesen az ott megszerezhető ingó és ingatlan vagyon és a későbbi újjáépítési extraprofitok is bevonzhatnának egy háborút.
De mégis. Ahogy Vietnám vagy nemrég Afganisztán és Irak esetében is a dolog nem ment el a mostani elvakult szintig. Amikor világossá vált a bukás, egyszerűen kiszálltak belőle. Most viszont ész nélkül rohannak bele a forgatagba. Tehát, mi a stájsz?
Pánik
Először lássuk magát a jelenséget. Mit is látunk? Egy szóval tudom leírni ezt: Pánik. Ezek az emberek, akik egy életet végig simliztek a politikában, most jól láthatóan pánikban vannak. Tetteiket, nyilatkozataikat a legkisebb jóindulattal sem lehet józannak vagy ésszerűnek nevezni. Még saját szempontjaik szerint sem. Lényegében kapkodnak, mint akinek ég a háza. Annak amit Macron mond és tesz, nincs semmi értelme. Nyilvánvaló, hogy Európa, az európai országok nem rendelkeznek olyan méretű, felkészültségű és ellátottságú hadseregekkel, amelyikből (!) ki lehetne állítani egy a harcoló orosz hadsereghez mérhető erejű hadsereget. Az amerikaiak jelezték, nem lesznek ott a harcmezőn, hiába is várnák őket. Az az érvelés, hogy hát akkor nem a frontra mennek, hanem csak úgy ott lesznek hátul, kicsit érdekes. Mert mit csinálnak ott hátul, nézelődnek majd? Jegyzetelnek? Ne vicceljünk!
Azt hogy mekkora erőt tud összevonni a NATO egy adott földrajzi helyre, a 2003-as iraki invázió mutatta meg. Ott, mintegy 600.000 főt vontak össze. Ezt vehetjük mércének. Viszont, ha ebből hiányoznak az amerikaiak, akkor az mínusz 450.000 (kb.). Marad 150.000 fő, amit – elvileg és maximálisan – Európa ki tudna állítani egy intervenciós erőként. Figyeljünk: ez nem a honvédelemre mozgósítható erő, hanem intervencióra. A kettő erősen különbözik. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezzem, hogy ez a korábbi csapatösszevonás 2003-ban történt, tehát több, mint húsz éve. Azóta igen sokat romlott a helyzet földrészünkön. Minden tekintetben.
A most a Steadfast Defender 24 gyakorlatsorozaton mozgósított 90.000 fő tekinthető egy maximális létszámnak – szerintem. De még itt is lássuk: ez nem egyszerre van jelen egy gyakorlótéren, hanem az egy helyre összpontosított és mozgatott nagyságrend nem haladja meg a 20.000 főt. Ez a valóság kérem. Nem nehéz belátni, ez édes kevés bármire is. Legfeljebb egy erőltetett béketeremtésre lenne elég korlátozott és legalább nagyjából pacifikált földrajzi térben. Erről azonban szó sincs. Ha Ukrajnába vezénylik az elérhető európai erőket, szinte lehetetlen lesz megakadályozni, hogy harci érintkezésbe kerüljenek az orosz hadsereggel. Főleg, hogy ez utóbbi „epekedve” várja a lehetőséget. (Szerintem, erre készülnek már vagy egy éve…) Annak pedig – és ezt nyugodtan helyezem el egy virtuális borítékba – gyászos vége lesz az európai erőkre nézvést. Nem kéne.
Viszont azt látjuk, hogy ez nem érdekli az európai elitet. S a vonat robog. Lépjünk oda, akkor a valódi okhoz. Ami a pánikot is okozhatja. Nagyon is…
Piszkos pénz
Mert, kérdem én, miben nagy Ukrajna? A korrupcióban. Bár harcban sem rosszak, de azt nem lehet olyan könnyen használatba venni és profitot is csak közvetetten termelne (ha zsoldosként használnák őket). Ráadásul egészen biztos vagyok abban, hogy ezért nem kockáztatnának egy III. Világháborút.
No, de a pénzmosás, az egy egészen más dolog, kérem. Sokkalta jövedelmezőbb, sokkal gyorsabb haszon. Igaz veszélyesebb is. Embertelen pénzek mentek Ukrajnába (talán valahol 2-300 milliárd dollárnyi), s ezen pénzek (és egyebek) nagyjából harmada (70-100 milliárd dollár) eltűnt. Ez pedig több tíz milliárd dollárt és eurót jelent (!). Komolyan azt hiszi bárki is, hogy ezt az ukránok nyugati segítség, asszisztálás és a nekik való visszaosztás nélkül megtehették volna? Ebben a nagyságrendben? Csak azért nem mondom el esti meseként a lányomnak, mert már kamaszkorba lépett és nem hallgat meg meséket.
Amint azt megtudhattuk az elmúlt hetek nyugati őszinteségi rohamokból a NATO erők már 2014 óta jelen vannak Ukrajnában. Nagyon változó összetételben és nagyságrendben, de jelen. Kiképzők, tanácsadó, katonai tervezők. De a különleges Szolgálatok tagjai is. Nem pár emberről van azért szó, hanem sok száz vagy akár több ezer főről is. Valamelyik megszólaló, ha jól emlékszem 8 ezer embert mondott. Teljesen világos, hogy a felső és középső irányítási szinteken erőteljes nyugati jelenlét van egy évtizede Ukrajnában. Akkor meg hogy lehetne, hogy ezek semmit nem érzékeltek abból, hogy ezen idő alatt eltűnik 50-70-100 milliárd dollárnyi pénz, paripa és fegyver? Sehogy sem. Az én képzelőerőm ehhez kevés. Erről nem fognak értekezni a szakértők még egy ideig, mert akkora botrány lesz, hogy a Világ négy sarka fog a helyéből kifordulni. Még megbecsülni is alig lehet ennek a következményeit.
Ursula von der Leyen, Joe Biden, Justin Trudeau, Scholtz, Macron, Verhofstadt, és a többiek, megannyi korrupt politikus. Csak Ursulát megnézzük, még ki sem kecmergett a Pfizer botrányból. Értsük meg, Ukrajna csak egyféleképpen tud működni, korrupcióval. Gondoljunk bele, mit gondolhattak magukban még pár éve is azok a nyugati politikusok és döntéshozók, akikről azóta szinte kivétel nélkül bebizonyosodott, hogy lopnak, csalnak, ahol csak tudnak. Ukrajnában nem a szabadság bajnokát látták meg ezek a hidegen számító szélhámosok, hanem a soha vissza nem térő lehetőséget. Ukrajna a háború előtt is, a Majdan puccs után egy korrupciós vállalkozás lehetett. Erről tanúskodik Hunter Biden története. De ne legyünk gyerekesek, hogy ő volt az egyetlen. Már akkor ott nyüzsgött mindenki, aki számít. A háború azonban egy új fejezetet nyitott. Ukrajna ezzel a háborúval egy igazi, multinacionális, korrupciós gigavállalkozás lett. Egy akkora pénzmosoda, hogy olyat még a Világ nem látott. Még egyszer a nagyságrendet: 50-100 milliárd dollár. Vagy több. Hazánk teljes éves GDP-je alig több ennél.
Hogy történhetett? Talán hasonló pszichózis mentén, mint a nyugati tőke és technológia kihelyezése a Távol-Keletre, Kínába. Az extraprofit vonzása homályosítja el a szemeket. S az extraprofit az, ami megakadályozta, hogy belegondoljanak a hosszútávú következményekbe. A Kínával való gazdasági kapcsolatokban is csupán az elmúlt években kezdtek kapálózni, de túl későn. Kína már felemelkedett és felépítette gazdaságát és saját lábán állt, mikor nekikezdtek a gazdasági háborúnak.
No, de hogy is működik egy ilyen rendszer? Ha pénzt akarsz kivenni a polgárok zsebéből, akkor azt meg kell járatni valamerre. Ukrajna épp a megfelelő helynek bizonyulhatott ilyen „tranzakciók” lebonyolítására. A velejéig korrupt állam és társadalom, plusz még háború is van, amikor még a megtartott rend is felborul. Első osztályú helyzet. Ráadásul egy megfelelően erős érzelmi tónus mellett számolatlan lehet küldeni a pénzt. Még gyűjteni is lehet. Csodálatos! Utolérhetetlen!
A beérkező pénzt, tehát vissza kell osztani a küldő helyek felé. Persze nem az államok felé, akik valójában küldik… Ha az ismert visszaosztásos rendszerek arányait nézem a szóban forgó 70-100 milliárd dollárból kb 10-15%-ot legkevesebb vissza kellett osztani, de nem csodálkoznék egy 30-50%-os arányon sem. Számoljunk csak. Vegyük a kisebbet, a 70 milliárdot. Az legkevesebb 7-10 milliárd dollárt jelent. De jelenthet akár 35 milliárdot is! Dollárban. Ehhez tegyük hozzá, hogy ezek a visszaosztott pénzek láthatatlanok. Épp megfelelnek egy gigaválasztási sorozatban az elképesztő mértékű korrumpálások fedezetének. Maga a visszajuttatás számos módon történhet. Bitcoinnal, fekete bankszámlákon keresztül, adóparadicsomokban, céghálókon elfolyatva, elnyeletve. Aligha ismerem valamennyi módját ennek a tevékenységnek.
Ha ugyanis választásokat akarsz nyerni, de nincs igazad, sőt messziről látszik, hogy alkalmatlan vagy, akkor sok pénzre lesz szükséged, hogy egyáltalán legyenek esélyeid. Ha pedig két olyan választásról van szó, mint az európai és az amerikai, akkor töméntelen pénzre van szükséged. A média, politikusok, művészek, előadók, municípiális hivatalnokok, bújtatott befolyásolás, a nagy techcégek vezetésének megfizetése stb. Ez irdatlan összegeket jelent. De biztos vagyok, hogy az elmúlt években politikusi magánszámlák, alapítványok, illetve pártkasszák és alapítványok is busásan gyarapodtak jólelkű mikroadományok tengeréből. Ahogy érdekes módon épülnek fel villák, kerülnek yachtok magántulajdonba stb.
S mostanában ismét felerősödtek a hangok a zárolt orosz vagyonok „felhasználását” illetőleg is. Hm… Felhasználás, na hiszen. Ezt úgy is mondják, hogy ellopás. No, ez lehetne a következő busás mézes bödön. Ha meg nem buknak közben.
Egy baj azért van ezzel a biznisszel. Az, hogy nem tudsz úgy benne részt venni, hogy be ne sározódnál. Az egyéb politikai machinációk ugyan lehetnek kellemetlenek, de a legritkább esetben érintik a személyes egzisztenciát. Mindig van menekülő út, felfelé buktatás. Kurz, egykori osztrák kancellár például, mikor kiderült, hogy a bírósági meghallgatásán nem mondott teljesen igazat, kancellárként ugyan megbukott, de magánemberként most egy cégnél lényegesen jobban keres, mint kancellárként. Ez a dolog viszont Ukrajnában a személyes egzisztenciát érinti. Igaz a haszon gigantikus, de mégis. A kockázat is gigantikus.
Amikor az oroszok győznek és átveszik az irányítást Ukrajna legnagyobb része felett, olyan zsarolási potenciállal fognak rendelkezni mindezekből következőleg, hogy ahhoz képest Merkel aktája fityfene lesz. Gondoljuk el, mi mennyiségű bizonyíték lehet Kijevi széfekben. Mert zsarolni ők is akarnak, az életük biztosítékaként tekinthetnek ezekre a papírokra (az ukránok, a jelenlegi vezetők). És a tanúk sokasága. Akik egy gazdacsere esetén még fel is szoktak szaporodni. Hirtelen a vakok látnak, a süketek hallanak és a némák beszélni kezdenek.
[Ez az oka, a legfőbb oka a nagy nyüzsgésnek, a nagy gyakorlatozásnak és ezért vagyok szinte biztos abban, hogy be fognak lépni Ukrajna területére a NATO csapatok. Azonban ezt csak úgy tehetik meg, hogy kijönnek a NATO ernyő alól. Bizony. Meg fogják tenni, mert az elit addigra olyan pánikban lesz, mint Trója uralkodói, amikor meglátták a falóból előugráló görög harcosokat.] Ezt a részt egy korábbi írásomból idéztem. Amit itt a zárójelek között írtam, még Macron előtt született. Ezért a feltételes mód. Ma már ezen túl vagyunk.
Záró gondolatok
Vajon, miben reménykedhetnek azok, akik ezt a hajmeresztő vállalkozást megindítják?
Talán abban, hogy mégis elegendő erőt tudnak összeszedni (vagy az amerikaiak meggondolják magukat és mégis beszállnak a kalandor vállalkozásba; ez azonban igen durva lehetőségeket rejt magában, ami szintúgy arra utal, hogy a „minden mindegy” állapotában vannak) és valahogy feltartóztatják az oroszokat az EU-s, de akár egészen az amerikai választásokig. Sekély egy remény. Mert azt mutatná, hogy nincsenek tisztában a saját lehetőségeikkel.
A másik, hogy esetleg az ukrán vezetés hitegeti a csapatot azzal, hogy egy nyugati katonai jelenlét lehetővé teszi az új sorozást Ukrajnában. S akkor legkevesebb újabb fél évre nyernének időt.
Vagy esetleg arra játszanak, hogy ha kitör az EU-Oroszország háború (mondjuk így ezt olvasni is muris a valós erőviszonyokat tekintve), s erre való hivatkozással el lehetne halasztani magukat a választásokat. Nem tudom, mennyi az esélye ennek, de a kétségbeesett ember mindenben hajlandó hinni. Nagyjából ennyi a lehetőség.
A negyedik már az, hogy vereséget szenved a sereg, megbuknak és elmenekülnek a kontinensről a politikusok, akik ezt elintézték, börtönbe kerülnek és ennek hatásai folytán Európa nyugati felén felbomlik a rend. Egyik rosszabb lehetőség, mint a másik.
Persze ez csak feltételezés. A nyugati politikusok mind egytől egyik ma született bárányok, akik hős lélekkel, merő önzetlenségből ajánlják fel honfitársaik életét a Szabadság, Testvériség és – na mi is? Á, meg van – Egyenlőség oltárán. Minden más feltételezés csak ármány az európai értékek ellen.
Egy kérdés azért maradt bennem. Ki lehet a Mosodás?
Kell-e komolyan venni Macron kijelentéseit ezügyben ? Csak úgy mint a többi nyugati vezetők, ő is jól tudja hogy egy háború a NATO és Oroszország között százezrek halálát okozná (nem beszélve a sebesültekről és a rombolásokról) mindkét oldalon. Ezért, egy nyugati vezetőnek mint ahogy Putyinnak sem áll valószínűleg szándékában ilyen háborút kirobbantani. A Franciák sem értik igazán Macront e kijelentése kapcsán, én pedig csak azt tudom feltételezni hogy íly ügyetlen, számára hősiesnek tűnő, retorikával próbálja megfékezni politikai népszerűtlensége fogyását. Talán kissé el van már szakadva a valóságtól.
Ahogy a bejegyzésben írom, a valódi indokok aligha köznapiak. Ezek az emberek sosem voltak a közjó harcosai. Maga Macron a nemzetközi tőke világából jön. Amit mondott az az európai polgároknak szólt, hogy a beavatkozás ténye kerüljön a köztudatba. Amúgy ezt pontosan meg is fogalmazta. Oroszország nem győzhet. Miért? Mert akkor olyan veszteség érné azt az elitet, amihez ő is tartozik, hogy nem egy-két vezető, hanem az egész garnitúra elbukik Európában. Én úgy gondolom, hogy emögött eget verő korrupciós ügy van.
Ha már gazdasági érdekekről beszélünk, egy dolog világos: a kormányok melyek eddig sokat költöttek Ukrajna támogatására kezdenek sorba állni a jutalomért (semmi sincs ingyen e világban) vagyis az ukrán ujjáépítési és fejlesztési (utak, vasutak, kikötők, épületek, atomerőművek, stb) szerződésekért és a mezőgazdasági földek hosszútávú bérbevételéért. Az sem mindegy, kitől fog Ukrajna fegyvereket vásárolni a háború után, különosen hajókat, repülőket, helikoptereket, légvédelmi rendszerekt, stb. Elsősorban az USA, Franciaország és Németország versenyeznek mindezekért. Ez már csak egy ilyen világ.
Ahogy én elnézem a jövő lehetőségeit, akik az ukrajnai újjáépítési aranylázban részt kívánnak venni, jobb ha Moszkvába váltanak jegyet…
És persze vegyük számba azt is, hogy Ukrajna jelenleg olyan szinten fizetésképtelen a valóságban, hogy a következő két nemzedéknyi idő alatt saját erőből még forgótáras pisztolyt sem fog tudni venni, nemhogy helikoptereket. De ennél is igaz, hogy a fegyverüzleteket az ukránok a jövőben Moszkvában bonyolítják majd.
Szerintem.