foldvaritamasMacron harmadik hete ült oda a harci dobokhoz és nagyon tetszik neki a hangjuk. A legtöbb elemző még most is azt mondja, hogy nincs képben a francia államfő a dolgok állását tekintve.
Kedves barátaim, én pedig azt mondom az első pillanattól fogva, hogy nagyon is képben van. Sokkalta inkább, mint mi. És pontosan tudja, hogy mit mond. Az Ultrahang Heti hírmixében hallottam, hogy már tavaly júliusban tárgyalt a francia vezérkar egy ukrajnai katonai vállalkozás lehetséges részleteiről. Azaz, mintegy nyolc hónapja. Csak hogy ez is egyértelmű legyen: azért Macron, mert ők vállalták vagy rájuk osztották a hadmozdulat vezetésének posztját. Végül is már jártak arrafelé…
De legyen világos, már a tavaly Ramsteinben megtartott NATO értekezleten az asztalon volt a gondolat. Utána merült fel maga a kifejezés is: Hajlandóak. Miről szól ez? És miért egzisztenciális?
Hajlandóak. Miről szól ez?
Legszűkebb értelemben azokról a „hajlandó” országokról, illetve pontosabban kormányokról, amelyek hajlandóságot mutatnak arra, hogy megelőzendő az ukrán összeomlást és a teljes orosz győzelmet, részt vegyenek egy katonai intervencióban Ukrajna területén. Ennek mind a résztvevői, mind a pontos céljai és eszközei, illetve lehetséges kimenetelei állandóan változtak az elmúlt több, mint egy évben. Főként azért, mert maguk a kiötlők sem juthattak tovább az alapgondolatnál.
Másodsorban tavaly még élt a remény, hogy az Ukrajnába hordott technikával, a nyugati kiképzéssel és az ukrán elszántsággal mégis ki lehet vívni legalább egy részleges stratégiai sikert. A fő támadási irány is árulkodó volt: a Krím-félsziget. A haditengerészeti bázisok megszerzése, illetve az oroszok azoktól való elvágása lett volna a szándék – Nyugatról. Az ukránok meg inkább Luganszk és Donyeck felé meneteltek volna, mivel az volt – talán – a reálisabb. De a Nyugatot ez nemigen érdekelte.
Viszont őszre világos lett, hogy hiú remény volt minden bizakodás. És lassanként elkezdett visszaszivárogni az ötlet a katonai térképasztalra. Ezzel el is pingpongoztak egy ideig. De megérkezett Marcon Napoleonus és bevágott a tóba egy jókora követ. Az, hogy ő mondta ki, az első pillanatban világossá tette, hogy ez eldöntetett. A kérdés csupán a lebonyolítás részletei lesznek. De gondolom erre is vannak már tervek.
A médiában pedig elébb egy kis berzenkedés indult. Ez pont jó is volt arra, hogy az első megdöbbenés hangulatát tompítsák a „komoly” kormányok nyilatkozói. De a lényeg, a gondolat elültetése a fejekben megkezdődött. Mert ez az európai választópolgároknak szólt. Senki másnak. Az oroszok már rég túl vannak azon, hogy megremegjenek egy európai nyilatkozattól. Pedig barátaim… Ez le van zsírozva már azóta, hogy biztos lett a tavalyi ukrán kudarc. Legkésőbb ősz végére egészen biztosan megkérdezték – végre – a valódi katonai szakértőket, akik felvilágosíthatták az ukrán esélyekről az eddig könnyen hívőket. S valamikor utána megszülethetett a döntés: akkor menjenek be a csatlósok. Végül is ezért vettük fel őket a NATO-ba. Igaz?
Szerintem olyan kérdés nem hangzott el, hogy: Akartok-e menni? Egyedül talán mi magyarok lógunk ki már annyira a sorból, hogy eltekintenek a részvételtől. Mármint a személyes részvételtől. Logisztikával egészen biztosan adni kell valamit. A mi szerencsénk az, hogy nem bíznak a „hűségünkben”. Bezzeg a románokéban… 🙂
Tehát menni kell. (A többieknek.) Akármit mondanak most, akár hogyan matekolnak még a szakértők, ez már fel van pörögve, ebbe nyugodjon bele mindenki. A paraván még elöl van, a függönyök még lent vannak. De a Colosseum Staff Co. munkatársai már vadul rendezik a porondot a következő véres játék kezdetéhez. Haladjunk tovább.
Mi lehet a menetrend? Valójában elég szűk a hadi ösvény, amire ráléptek a franciák vezetésével. Nyíltan nem üzenhetnek hadat a teljes NATO-val. Több okból sem. Senki nem kívánkozik egy Föld nevű nukleáris sütödébe bagettnek. Másrészt akkor még néhány csúnyaság kiderülhetne a NATO készültségi szintjéről, netalántán… az meg kinek jó? Harmadsorban a fő nyugati országok a belső bajaik súlyosbodásától tartanak – joggal – és nem szeretnének a rohamosan közeledő belső összecsapások mellé egy külső fegyveres ütközésbe is belebonyolódni. Közép-Európának meg „jól megy”. Nincsenek migrik sem jelentős számban. Közelebb is vannak, meg ők a csatlósok.
Persze kell egy felnőtt is a csapatba, ez lett Franciaország. Hogy mehetett a matek? Az amcsik nem mehetnek, ez tuti. Egyrészt mert az Sütöde. Másrészt mert választások lesznek és ha bukik a parti, akkor bukik a Deep State összes elemével. Tehát marad Európa és Európában három felnőtt játékos van a sok kis csibész, meg a csatlósok mellett. Nagy Britannia, Franciaország és Németország. Nagy Britannia kívül van az EU-ból. Meg angolszász állam. Így vigyázni kell rá. Óvni kell a sérülésektől. Amolyan fix repülőgéphordozó. Persze fog küldeni – az eddigiek mellé – csapatokat, de nem markánsan. Németország gyenge és éppen most vált zuhanórepülésbe a koalíció. Na és persze az oroszoknak ez azért túl magas labda lenne. Németország vezetésével indul a támadás… Áh, nem ekkora vakegerek azért Nyugaton sem. Egyetlen felnőtt marad, akit mozgósítani lehet: Franciaország. Ők végül is a legnagyobb katonai erő birtokosai a kontinensen (az EU-ban). Nekik van a – többiekhez képest – a legkidolgozottabb katonai struktúrájuk is. No, és voltak már Moszkvában is… Ez jó ómen, gondolták. A félsiker is egyfajta siker. Tehát a franciák a felnőttek, a lengyelek meg a híd, amin bemehetnek Ukrajnába. Nem csupán földrajzi értelemben, hanem politikailag is.
Mert, ahogy már jó párszor írtam, a lengyelek és az ukránok között számos egyezmény született, hogy egymás államában az állampolgáraik igen nagy szabadságot nyerjenek. Lényegében véve egy perszonálunió alapjait építették ki. S nem titokban. Az elmúlt két évben – ha valaki figyelt – többször is elhangzott, hogy a két állam egymással lépjen perszonálunióba – mint régen (Lublin-i unió 1569) – és ez legyen Ukrajna belépője az EU-ba és a NATO-ba. Most pedig ez lehet a NATO bianco belépője Ukrajnába.
Ez amúgy a lengyel álomvilág csúcsa. És egyúttal értjük Belarusz helyzetét is, igaz? Na azért… Tehát ez a híd. Ezért kellett Lengyelország élére az Amerikába ízig-vérig bekötött Tuskot betuszkolni. Így ugyanis az ott már (gondolom) kiépített logisztikai háttér komoly időelőnyt ad – gondolják Nyugaton – a lehetőleg gyors bejutáshoz Ukrajnába (mondjuk bejutni könnyű lesz, kijutni lesz érdekes). Mert az idő aranyat, akarom mondani életet ér.
Délen meg a románok érdekeltek Moldova Romániához csatolásában, meg Bukovinánál, esetleg a régi Budzsák is jöhet. Igen táncolnak ugyan ide-oda: kell – nem kell – kicsit kell – de jó lenne. Végül aligha tehetnek mást, minthogy vállalják – sőt szerintem már vállalták – a „Déli Front” szerepét. A politikai háttér, tehát világos, ugye?
Nézzük még, miként lehetséges ezt megvalósítani? Most zajlik a Steadfast Defend 24 gyakorlat, aminek részeként a Baltikumtól Romániáig és a norvég magas északon folynak csapatmozgások. Ennek a részleteit már összegeztem a Botrány botrány hátán című írásomban. Itt ezért ettől eltekintek. Ebben a Grand Quadriga gyakorlat folyamán (a quadriga a négylovas harciszekér (győzelmi bevonulási/felvonulási szekér) neve egyébként; a négy ló a négy égtáj, a négy szél, a négy elem, a teljesség jelképe), Észak-Norvégiába, mind a Baltikumba, mind Romániába gyakorolják „a parancsnoki és irányítási, készenléti és gyors reagálási képességeket”. Csak Németország részéről 12.000 fő vesz részt. A gyakorlat ideje márciustól július végéig zajlik. A legtöbb mozdulat pedig április-májusban. Az EU választások pedig júniusban lesznek szerte Európában.
Megfigyeltem továbbá, hogy a főbb csapatmozgásokban 20-25.000 fő vesz részt. Így a Grand Quadriga Litvániába és a Grand South is Romániába. Ez nagyjából egy kisebb – na jó egy közepes – fronthadsereg létszámának felel meg. És valójában nem is lehet másképpen megvalósítani egy szervezett bevonulást Ukrajnába, mint ebből a két irányból. Ehhez még hozzá lehet csapni mindkét helyen 10-15.000 főt a helyi erőkből. Illetve Romániában ott van a 101-esek egy dandárnyi ereje (az övék Odessza). Így összejöhet kb.: 70-75.000 fő, ami arra elég, hogy támasza legyen az ukrán hadseregnek és ugyanennyi főt a frontra irányíthasson, de legfeljebb ennek a kétszeresét.
Ez mire elég? Ha sikerül, akkor annyira, hogy az európai elit átvészelhesse Ukrajna összeomlása nélkül a júniusi választásokat. Ez utóbbi a józanabbik feltételezés. Az eredeti terv biztosan az, hogy az amerikai választásokon túlra kell eljuttatni Ukrajnát a jelenlegi rezsimmel. Ez a mesék világa. Ehhez az Expendables hőseire és Chuck Norrisra is szükség lenne. De Chuck velünk van… és Trumpra szavaz.
A kockázat ugyanaz, mint egy színdarabban az elején egy pisztolyt a darabban szerepeltetni. A darab végére biztosan elsül. Így akármennyire is óvatosak, a történet végére a fronton találják magukat az európai csapatok. És ott már nagyon várják őket. Ez ismét egy olyan pont, amit bár sokadjára mondok el, de nem hisznek nekem.
Igen, ez már régen benne van az orosz tervekben. Amikor Geraszimovnak (és csapatának természetesen) kiadták a feladatott (gondolom), hogy tervezze át a hadjáratot úgy, hogy a végére megmutathassák a világnak (főként pedig Kínának), hogy Oroszország visszatért a nagyhatalmak közé és egyúttal a Nyugat gazdasági, társadalmi és katonai erejét is roppantsák meg, minden bizonnyal ez a tétel szerepel az utolsó előtti szakaszban. Megütközni a NATO erőkkel ellenőrzött körülmények között és legyőzni őket látványosan. A három NATO elvek szerint felszerelt (na jó, nagyjából felszerelt) ukrán hadseregen begyakoroltatták a hadseregükkel az eljárásokat raj szinttől egészen hadseregcsoportig. És most jön a lényeg. Mivel a NATO erők belépnek egy nem-NATO tag területére nem NATO szervezésben, kilépnek a NATO katonai felelősségvállalási ernyője alól. Ez másképpen nem megoldható. Ez a kockázat lényege.
Utána már csak a nyugatos ukrajnai rezsim felszámolása jön, a Baltikum feletti tényleges ellenőrzés megszerzése – de nem annektálás -, közvetlen politikai irányítással; és végül a Közép-Európa feletti puha ellenőrzés érvényesítése. Ezt valamivel finomabb változatban és elvárásokkal 2021 decemberében V. V. Putyin, az Orosz Föderáció elnöke már megfogalmazta és letette a Nyugat asztalára tárgyalási alapként. De csak röhögtek rajta. Mert a 4-6 szoros erőfölény…
Ma már senki nem röhög. Hanem egzisztenciálisan érzékenyek lettek az orosz győzelemre. A következő rész erről fog szólni.
Miért egzisztenciális?
Egzisztenciális jelentése a ‘létezést érintő’ dolog. Miben állhat ez a hirtelen támadt létbizonytalanság a nyugati politikusokban? Mert egyszer csak kirobbant belőlük.
Eddig, még a háború első másfél évében nem éreztek ilyen nagy félelmet az esetleges orosz győzelem miatt. Igaz nem is számoltak vele. Az európai országok igen nagy mellénnyel kezdtek neki az Oroszországgal való leszámoláshoz. A közismert feltételezés az volt, hogy gyenge gazdasággal, fejletlen IT szektorral rendelkezik (és egyébként is: nem értenek semmihez) és ezért nem lesz képes huzamosabb időn keresztül saját erőből fenntartani a háborút. Az, hogy ezt már a háború előtt is számolták Scholtz kottyintotta el valamikor ’22 tavasza vége felé. De végül logikus is. Azonban a szankciós politika alig pár hét alatt összeomlott, mait még több szankcióval „gyógyítottak”. Ez előrevetítette, hogy sok okos ember lehet Brüsszelben. De nézzük a mostani pánik okait.
Pénzek
A felszínen a legjobban látható ok, hogy a sok-sok támogatás veszni fog, ha veszít Ukrajna főleg, ha totális összeomlás lesz. Márpedig ez a valószínűbb most. Európa és az itteni elitek ebben az esetben jóval több, mint 110 milliárd euróval nem fognak tudni elszámolni a saját választópolgáraik felé. Jóval több, mert ez csupán a direkt támogatások összege. Az is csak ez év januárjáig. Épp a minap fejelték meg 5 milliárd euróval. A háború végére ez elérheti a 150 milliárd eurós közvetlen veszteséget. A nem közvetlen veszteség az, amit a szankciós politikával okoz önmagának Európa. Ez a 150 milliárdnak a többszöröse. Ráadásul nem is pusztán pénzbeli veszteség, hanem strukturális és társadalmi veszteség is. Egész iparágak zanzásodnak és a lejtőnek a vége nem is látszik. De oda van már az európai ipar és fejlesztések versenyképessége is. Továbbá hatalmas piacokat is veszítenek a földrész országai, így köztük mi is. A mi eddigi tényleges veszteségünk is csak az energia árakon évi 10 milliárd euró! Ezzel pedig csökkennek az állami bevételek, szűkül a belső piac és megnő a társadalmi feszültségek hatása is.
Választások
Ehhez az okhoz kapcsolódik a következő is: az EU-s választások júniusban. Ugyanis annak az elitnek, amelyik most van erőben az európai intézményekben és a politikában erősen rezeg a faág a sejhaja alatt. Ugyan nem lehet előre megmondani, hogy földindulás lesz a szavazáskor vagy nem, de vannak rá utaló jelek. Az elégedetlenség igen erős Európában a lakosság körében. De, hogy ez elég lesz-e majd meglátjuk. Viszont az elit már komolyan aggódik. Ne feledjük, hogy ez egy jó kis egzisztenciát biztosít számos – sok ezer – embernek a képviselők és azok sleppje miatt, közvetve pedig az egyes nemzeti eliteknek is. És ez már a „normál” üzletmenet közepette is így van. Egy hatalomváltás az EP-ben és az Európa Tanácsban további veszélyeket is hordoz magában a jelenlegi elitre. Emlékezzünk, hogy a vakcina ügy bármikor elővehető újabb bizonyítékok előkerülése esetén. És még mi minden lehet ott?
Most azonban egy idejekorán bekövetkező ukrán összeomlás eldöntheti a kérdést. Hiszen az az elit aki saját személyes harcaként kezelte ezt a háborút, az ukránokkal együtt bukik. Ne feledjük: ez esetben ugyanis az eddig a lakossággal meghozatott áldozatok válnak semmivé. Európa, ha Ukrajna bukik és az oroszok teljes győzelmet aratnak, úgy tartja meg a háborús és szankciós veszteségeket – pénzbeli, gazdasági és társadalmi veszteségekről van szó -, hogy cserébe nem kap semmit csak egy hatalmas adóssághegyet. Emlékezzünk: az az 50 milliárd eurós csomag, amit nagy nehezen velünk is megszavaztattak szintén kölcsönből fog végül előteremtődni. Továbbá ukrán összeomlás esetén sem a mostani Ukrajna területén „lefoglalt” javak, sem a remélt újjáépítési bizniszből származó élénkítő hatású bevételek nem fognak megvalósulni. Vagyis ekkor az eredmény nem nulla, hanem egy nagyon erős negatív szám lesz.
Hegemónia
Harmadik ok a szintén ismert hegemónia kérdés. Mármint a Nyugat – élén az Egyesült Államokkal – hegemóniája a Világ többi része felett.
Ez eredetileg nagyjából a napóleoni háborúk alatt ért be és a II. Világháború végével lett ennek megkérdőjelezhetetlen vezetője az USA. Alapja az angolszász tengeri fölény és a dollár volt (1945-től). A Szovjetunió és a Béke Tábor pedig az ellenpólus. Így egy kétlábú világrendszer jött létre. Mindkét vezető nagyhatalom rendet tartott saját udvarában. Ez működött a II. Világháborútól 1990-ig. Addig, amíg a szovjet gerontokrácia el nem gáncsolta önmagát. Gorbacsov pedig egy elegáns mozdulattal belökte a gödörbe a Szovjetuniót.
Viszont a másik oldalon korai volt az öröm. Korai, mert a korábbi kétlábú biztonsági rendszerből egy teljesen egylábú rendszer lett, úgy hogy az egy láb (az USA) nem lett nagyobb, mint korábban a két lábon állóban, viszont a biztonsági kihívások folyamatosan növekedtek. Ez oda vezetett, hogy az ezredfordulón (NATO bővítés Európában és agresszív támadások a Közel- és Közép-Keleten) egy offenzív politikát hajtottak végre a nyugati hatalmi központok. Talán úgy gondolták, hogy megelőzik a bajt és leszámolnak a növekvő kínai és orosz erőkkel esetleg szövetségre lépő országokkal. Később ezt követte az arab tavasz nevű rendezvénysorozat, majd Szíria polgárháborúba taszítása. Végül utolsó a Nyugat által kezdeményezett akció az ukrajnai Majdan-puccs volt 2014-ben. S ekkor besorolt az új ukrán rezsim a Nyugat mellé (mondjuk ukrajnai nem sok volt az első puccsista kormányban). Itt azonban megkapta a támadó fél az első komoly ellenlökést, a Krím-i félsziget Oroszország általi elfoglalásával és annektálásával és a két szakadár népköztársaság támogatásával. Ez figyelmeztető jel kellett volna legyen, de épp ellenkezőleg a konfliktusok további kiterjesztése és fokozása következett. Ez a tevékenység szülte meg a két ellenérdekű szárazföldi hatalom szövetségét: Kínáét és Oroszországét. Szerintem már ekkor 2014/15 körül. Még akkor is tartom ezt, ha a mai napig igyekeznek ezt a két nyilvánvalóan szövetséges nagyhatalmat különállóként kezelni a politikusok és szakértők, elemzők. Ez a hibás döntések egyik fő oka. Ezt a szövetséget jelzi a Nyugat második kapott sakkja a szíriai sikeres orosz beavatkozás 2015-ben. Az első sakk a Krím volt. A harmadikat Ukrajnában kapta meg a Nyugat, amikor Oroszország a katonai megoldást választotta és nem rokkant bele a szankciós támadásba sem. Sőt, kiderült, hogy egy egész szövetségi rendszert sikerül ezzel felemelnie a Nyugati agresszivitásnak. Ha a lényeget tekintjük tulajdonképpen már ez a tény, a Szárazföldi Hatalmak szövetségének létrejötte megtörte a Nyugat hegemóniáját a Világban. A negyedik sakk az izraeli háború kitörése és eszkalálódása volt. Ez már nyilvánvalóan nem a Nyugat kezdeményezése.
Innentől kezdve futnak az események után a korábbi „Nagyurak”. Sőt, a tavalyi, 2023-as háborús évnek a „gyümölcse” lett, hogy 
Oroszország és Kína mellé világosan besorolt Irán és Észak-Korea is. Irán ezzel viszont „bevitte” a szövetségbe szatellitjeit is: a Hamaszt, a Hezbollah-ot, a jemeni huszikat, és tulajdonképpen Irak síita részét is (Ez majdnem a régi Perzsa Birodalom felségterülete…). Ez pedig egy nagyon fontos nyugati stratégiai térség, a Köze-Kelet elvesztésének árnyékát vetíti előre. A huszik tevékenysége különösen is fontos tanulság, mert azt bizonyította, hogy a szárazföld felől is meg lehet támadni a Nyugat hegemóniájának alapját jelentő tengeri uralmat. Ha ugyanis a vörös-tengeri forgalmat lehetett blokkolni a husziknak, akkor világos, hogy a Hormuzi-szorost is le tudja zárni Irán érdemi hajóhad nélkül is. Tehát, ha összeszedjük, akkor látjuk, hogy egy igen nagy súllyal nehezedik a stratégiai helyzet a nyugati döntéshozókra ebben a tekintetben is. Még vegyük hozzá ehhez egy további folyományát is a Nyugat világ-uralmának megtörésével kapcsolatban: Ez a hegemónia tette lehetővé, hogy a tényleges földrajzi lehetőségeiknél jobban, sokkal jobban éljenek azáltal, hogy a világ többi részétől az egyenlőtlen kereskedelem és pénzügyi viszonyok révén elvonjanak jelentős tőkét és jövedelmet a maguk számára.
Az itt következő három térképen szemléltetem a jelenlegi helyzetet hegemónia ügyben. Látszik a jelentős stratégiai különbség a két erőcsoport között. Míg a Nyugat – a Tengeri Szövetség – kisebb területekkel és inkább tengeri támaszpontrendszerrel rendelkezik, addig a másik erőcsoport – a Szárazföldi Szövetség – inkább területekkel és népességgel, meg termelőkapacitással. Ráadásul számítsuk hozzá, hogy az utóbbiak terjeszkedő szakaszban vannak, folyamatosan nyernek teret a Nyugattól, mivel az nem rendelkezik nagy szárazföldi „kapacitással” csak a tengeri utak őrzésével. S ez utóbbi is már csak többé-kevésbé jelent valódi képességet. Ez pedig folyamatosan növekvő erővesztést is jelent.
De lépjünk tovább és nézzünk meg egy további okot is a pánikra.
A Mosoda
A pánik ugyanis tapintható. S bár az előző három ok(csoport) is elég lenne a Nyugat döntéshozóinak álmatlan éjszakáira, a most Európában tapasztalható pánikhangulat, ami átcsapott egyfajta háborús izgalomba mégis különös. Hiszen a háború nem a múlt héten kezdődött, hanem immár több, mint két éve tart. Valami megváltozott.
Vajon mi lehetett Macron bejelentését megelőző dolog, ami ezt kiválthatta? Nos, az egyetlen ezt megelőző jelentős esemény a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia volt 2024 február 16-18-a között. S mit történt ott? Ahogy azt a háttér információkból tudhatjuk, az európai vezetők két dologgal szembesültek ekkor: Egyrészt, hogy az amerikai választásokon egyáltalán nem biztos, hogy Biden adminisztráció fog győzni, sőt… Márpedig Trump világosan gondolkodik a NATO és azon belül az európai szövetségesek jövőjéről. Másrészt reális jövőként találkoztak az orosz győzelem lehetőségével. Méghozzá Ukrajna tényleges katonai-állami összeomlásának rémével együtt. Nos, véleményem szerint ez utóbbi felismerés váltotta ki azt, hogy az addigi aggodalom pánikká erősödött és ennek a konklúzióját vonta le és fogalmazta meg Emánuel Macron, alig egy héttel a konferencián hallottak után.
Erről írtam már korábban egy cikket, ennek a segítségével bontjuk ki most ezt.
Pánik
Először lássuk magát a jelenséget. Mit is látunk? Egy szóval tudom leírni ezt: Pánik. Ezek az emberek, akik egy életet végig simliztek a politikában, most jól láthatóan pánikban vannak. Tetteiket, nyilatkozataikat a legkisebb jóindulattal sem lehet józannak vagy észszerűnek nevezni. Még saját szempontjaik szerint sem. Lényegében kapkodnak, mint akinek ég a háza. Annak amit Macron mond és tesz, nincs semmi értelme, ha csupán a formál logika felől nézzük. Nyilvánvaló, hogy Európa, az európai országok nem rendelkeznek olyan méretű, felkészültségű és ellátottságú hadseregekkel, amelyikből (!) ki lehetne állítani egy a harcoló orosz hadsereghez mérhető erejű hadsereget. Az amerikaiak jelezték, nem lesznek ott a harcmezőn, hiába is várnák őket. Az az érvelés, hogy hát akkor nem a frontra mennek, hanem csak úgy ott lesznek hátul, kicsit érdekes. Mert mit csinálnak ott hátul, nézelődnek majd? Jegyzetelnek? Ne vicceljünk!
Azt hogy mekkora erőt tud összevonni a NATO egy adott földrajzi helyre, a 2003-as iraki invázió mutatta meg. Ott, mintegy 600.000 főt vontak össze. Ezt vehetjük mércének. Viszont, ha ebből hiányoznak az amerikaiak, akkor az mínusz 450.000 (kb.). Marad 150.000 fő, amit – elvileg és maximálisan – Európa ki tudna állítani egy intervenciós erőként. Figyeljünk: ez nem a honvédelemre mozgósítható erő, hanem intervencióra. A kettő erősen különbözik. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezzem, hogy ez a korábbi csapatösszevonás 2003-ban történt, tehát több, mint húsz éve. Azóta igen sokat romlott a helyzet földrészünkön. Minden tekintetben.
A most a Steadfast Defender 24 gyakorlatsorozaton mozgósított 90.000 fő tekinthető egy maximális létszámnak – szerintem. De még itt is lássuk: ez nem egyszerre van jelen egy gyakorlótéren, hanem az egy helyre összpontosított és mozgatott nagyságrend nem haladja meg a 20.000 főt. Ez a valóság kérem. Nem nehéz belátni, ez édes kevés bármire is. Legfeljebb egy erőltetett béketeremtésre lenne elég korlátozott és legalább nagyjából pacifikált földrajzi térben. Erről azonban szó sincs. Ha Ukrajnába vezénylik az elérhető európai erőket, szinte lehetetlen lesz megakadályozni, hogy harci érintkezésbe kerüljenek az orosz hadsereggel. Főleg, hogy ez utóbbi “epekedve” várja a lehetőséget. (Szerintem, erre készülnek már vagy egy éve…) Annak pedig – és ezt nyugodtan helyezem el egy virtuális borítékba – gyászos vége lesz az európai erőkre nézvést. Nem kéne. Pedig már ott tartunk, hogy Franciaországban egy 2000 fős csapatot készítenek fel az ukrajnai szerepre és azzal hőzöngött Macron, hogy akár egy 20.000 fős sereget is tud küldeni. ez, mintha az előbb leírtakat visszhangozná…
Viszont azt látjuk, hogy ez nem érdekli az európai elitet. S a vonat robog. Lépjünk oda, akkor a valódi okhoz. Ami a pánikot is okozhatja. Nagyon is…
Piszkos pénz
Mert, kérdem én, miben nagy Ukrajna? A korrupcióban. Bár harcban sem rosszak, de azt nem lehet olyan könnyen használatba venni és profitot is csak közvetetten termelne (ha zsoldosként használnák őket). Ráadásul egészen biztos vagyok abban, hogy ezért nem kockáztatnának egy III. világháborút.
No, de a pénzmosás, az egy egészen más dolog, kérem. Sokkalta jövedelmezőbb, sokkal gyorsabb haszon. Igaz veszélyesebb is. Embertelen pénzek mentek Ukrajnába (talán valahol 2-300 milliárd dollárnyi), s ezen pénzek (és egyebek) nagyjából harmada (70-100 milliárd dollár) eltűnt. Ez pedig több tíz milliárd dollárt és eurót jelent (!). Komolyan azt hiszi bárki is, hogy ezt az ukránok nyugati segítség, asszisztálás és a nekik való visszaosztás nélkül megtehették volna? Ebben a nagyságrendben?
Amint azt megtudhattuk az elmúlt hetek nyugati őszinteségi rohamokból a NATO erők már 2014 óta jelen vannak Ukrajnában. Nagyon változó összetételben és nagyságrendben, de jelen. Kiképzők, tanácsadó, katonai tervezők. De a különleges szolgálatok tagjai is. Nem pár emberről van azért szó, hanem sok száz vagy akár több ezer főről is. Valamelyik megszólaló, ha jól emlékszem 8 ezer embert mondott. Teljesen világos, hogy a felső és középső irányítási szinteken erőteljes nyugati jelenlét van egy évtizede Ukrajnában. Akkor meg hogy lehetne, hogy ezek semmit nem érzékeltek abból, hogy ezen idő alatt eltűnik 50-70-100 milliárd dollárnyi pénz, paripa és fegyver? Sehogy sem. Még megbecsülni is alig lehet ennek a következményeit. 
Ursula von der Leyen, Joe Biden, Justin Trudeau, Scholtz, Macron, Verhofstadt, és a többiek, megannyi korrupt politikus. Csak Ursulát megnézzük, még ki sem kecmergett a Pfizer botrányból. Értsük meg, Ukrajna csak egyféleképpen tud működni, korrupcióval.
Gondoljunk bele, mit gondolhattak magukban még pár éve is azok a nyugati politikusok és döntéshozók, akikről azóta szinte kivétel nélkül bebizonyosodott, hogy lopnak, csalnak, ahol csak tudnak. Ukrajnában nem a szabadság bajnokát látták meg ezek a hidegen számító szélhámosok, hanem a soha vissza nem térő lehetőséget. Ukrajna a háború előtt is, a Majdan puccs után egy korrupciós vállalkozás lehetett. Erről tanúskodik Hunter Biden története. De ne legyünk gyerekesek, hogy ő volt az egyetlen. A háború azonban egy új fejezetet nyitott. Ukrajna ezzel a háborúval egy igazi, multinacionális, korrupciós gigavállalkozás lett. Egy akkora pénzmosoda, hogy olyat még a Világ nem látott. Még egyszer a nagyságrendet: 50-100 milliárd dollár. Vagy több. Hazánk teljes éves GDP-je alig kétszerese ennek.
No, de hogy is működik egy ilyen rendszer? Ha pénzt akarsz kivenni a polgárok zsebéből, akkor azt meg kell járatni valamerre. Ukrajna épp a megfelelő helynek bizonyulhatott ilyen “tranzakciók” lebonyolítására. A velejéig korrupt állam és társadalom, plusz még háború is van, amikor még a megtartott rend is felborul. Első osztályú helyzet. Ráadásul egy megfelelően erős érzelmi tónus mellett számolatlan lehet küldeni a pénzt. Még gyűjteni is lehet. Csodálatos! Utolérhetetlen!
A beérkező pénzt, tehát vissza kell osztani a küldő helyek felé. Persze nem az államok felé, akik valójában küldik… Ha az ismert visszaosztásos rendszerek arányait nézem a szóban forgó 70-100 milliárd dollárból kb 10-15%-ot legkevesebb vissza kellett osztani, de nem csodálkoznék egy 30-50%-os arányon sem. Számoljunk csak. Vegyük a kisebbet, a 70 milliárdot. Az legkevesebb 7-10 milliárd dollárt jelent. De jelenthet akár 35 milliárdot is! Dollárban. Ehhez tegyük hozzá, hogy ezek a visszaosztott pénzek láthatatlanok. Épp megfelelnek egy gigaválasztási sorozatban az elképesztő mértékű korrumpálások fedezetének. Maga a visszajuttatás számos módon történhet. Bitcoinnal, fekete bankszámlákon keresztül, adóparadicsomokban, céghálókon elfolyatva, elnyeletve. Aligha ismerem valamennyi módját ennek a tevékenységnek.
Ha ugyanis választásokat akarsz nyerni, de nincs igazad, sőt messziről látszik, hogy alkalmatlan vagy, akkor sok pénzre lesz szükséged, hogy egyáltalán legyenek esélyeid. Ha pedig két olyan választásról van szó, mint az európai és az amerikai, akkor töméntelen pénzre van szükséged. A média, politikusok, művészek, előadók, municípiális hivatalnokok, bújtatott befolyásolás, a nagy tech-cégek vezetésének megfizetése stb. Ez irdatlan összegeket jelent. De biztos vagyok, hogy az elmúlt években politikusi magánszámlák, alapítványok, illetve pártkasszák és alapítványok is busásan gyarapodtak jólelkű mikroadományok tengeréből. Ahogy érdekes módon épülnek fel villák, kerülnek yachtok magántulajdonba stb.
S mostanában ismét felerősödtek a hangok a zárolt orosz vagyonok “felhasználását” illetőleg is. Hm… Felhasználás, na hiszen. Ezt úgy is mondják, hogy ellopás. No, ez lehetne a következő busás mézes bödön. Ha meg nem buknak közben.
Egy baj azért van ezzel a biznisszel. Az, hogy nem tudsz úgy benne részt venni, hogy be ne sározódnál. Az egyéb politikai machinációk ugyan lehetnek kellemetlenek, de a legritkább esetben érintik a személyes egzisztenciát. Mindig van menekülő út, felfelé buktatás. Ez a dolog viszont Ukrajnában a személyes egzisztenciát érinti. Igaz a haszon gigantikus, de a kockázat is gigantikus.
Amikor az oroszok győznek és átveszik az irányítást Ukrajna legnagyobb része felett, olyan zsarolási potenciállal fognak rendelkezni mindezekből következőleg, hogy ahhoz képest Merkel aktája fityfene lesz. Gondoljuk el, mi mennyiségű bizonyíték lehet Kijevi széfekben. Mert zsarolni ők is akarnak, az életük biztosítékaként tekinthetnek ezekre a papírokra (az ukránok, a jelenlegi vezetők). És a tanúk sokasága. Akik egy gazdacsere esetén még fel is szoktak szaporodni. Hirtelen a vakok látnak, a süketek hallanak és a némák beszélni kezdenek.
[Ez az oka, a legfőbb oka a nagy nyüzsgésnek, a nagy gyakorlatozásnak és ezért vagyok szinte biztos abban, hogy be fognak lépni Ukrajna területére a NATO csapatok. Azonban ezt csak úgy tehetik meg, hogy kijönnek a NATO ernyő alól. Bizony. Meg fogják tenni, mert az elit addigra olyan pánikban lesz, mint Trója uralkodói, amikor meglátták a falóból előugráló görög harcosokat.] Ezt a részt egy korábbi írásomból idéztem. Amit itt a zárójelek között írtam, még Macron előtt született. Ezért a feltételes mód. Ma már ezen túl vagyunk.
Végül
Ha mindezeket figyelembe vesszük azt állapíthatjuk meg, hogy egy örvénylő folyamatba került a Nyugat vezetése, különösen is az európai vezetők. Az elmúlt negyed század alatt úgy „nevelődtek ki”, hogy lassanként egyre szűkebb lehetőségekhez kell igazodniuk. Ez a Tengerentúlon is komoly feszültségeket keltett, de itt Európában hozzákapcsolódott a kiszolgáltatottság felismerése is. Ahogy fogytak a bevihető források elkezdődött a belső marakodás is. Ebben pedig a messze legerősebb, az Egyesült Államok került ki győztesen. És az USA meg is kezdte a Nyugat régi felének, Európának a megemésztését a 2008-as pénzügyi válsággal. Ehhez volt szüksége erre a kollaboráns és messzemenően korrupt elit kiépítésére. Az európai elit pedig elsősorban a marketinggel foglalkozott és foglalkozik. Engedelmesen felvettek minden amerikai ideológiai hóbortot, miközben saját és szervezeteik zsebeit tömködték ráérős idejükben. Az ukrajnai biznisz viszont teljesen függővé tette őket. A pénzügyi, a stratégiai és a hegemónia elvesztése körüli tusakodások még elfogadható kockázatokat jelentettek. Főleg úgy, hogy igazából ezek már a Nagy Testvérre, az USA-ra vártak. Viszont amikor Münchenben felfogták, hogy az orosz győzelem mit jelent, a dolog személyessé vált. És ez egy hét alatt oda vezetett, hogy épp csak meg nem üzenték a hadat Oroszországnak. Az a sietség, ahogy Macron a konferencia után szinte azonnal neki kezdett a párizsi találkozó összehívásához jól mutatja a dolog súlyát. És azt is, hogy ez a veszélyérzet akkor keletkezett, nem előbb. Nincs semmi köze a woke ideológiához. A pénzhez egyedül.
Azóta csaknem egy hónap telt el. És a gondolat, a háború gondolata Oroszország és Európa között polgárjogot nyert. Még nem fogadták el a tömegek, de tudomásul vették, hogy van. S mivel ez nem fog általános mozgósítással járni, szép lassan át is viszik a gyakorlatba. Ma 2000 katona, holnap meg lesz a 20.000 és mire ezek kiérnek Ukrajnába a közép-európai hajlandóak és elkötelezettek is ott fognak sorakozni a franciák után. Ennek volt az előkészítése az őszinteségi roham a Nyugat vezető sajtójában. Elmondták: Mit aggódtok, eddig is ott voltunk és ezt az oroszok is tudták. Menni fog ez nyíltan is. Ebben igazuk lesz.
Mert az orosz vezetés, ahogy már többször írtam: erre várt. Ami Európának a szakadékba zuhanás lesz, az az oroszoknak a belépőjegy vissza a nagyhatalmak közé. Ez a most következő intermezzo (vagy intervenció, kinek hogy tetszik) az értelme ennek az egész háborúnak. Orosz részről. A Nyugat számára viszont ez a háború a Catalaunumi csata. Ahol utolsó végzetes csatába indultak, nem tudván mire vállalkoztak. Úgy szippantotta be őket az örvény, hogy menet közben nem is látták. Mert elengedték a múlt ismeretét.
A történelem ugyanis az Idő folyama. S az idő hullámtermészetű. S mint hullám, örvénylés is, hiszen miközben hullámzik, halad is. Nem olyan, mint amikor egy tóba kavicsot dobunk. Így hozta létre a hasonló gondolkodás, a hasonló véget. S így tért vissza a Nyugat (Római) Birodalom önnön végzetéhet, Catalaunum mezejére. Ahogy Catalaunum, úgy Ukrajna is mező, ez utóbbi a sztyepp. S ahogy a rómaiak segédei ott Catalaunumnál a gótok voltak, most a „gótok” visszatérnek egykori országuk földjére, hogy kiigyák a méregpoharat, mi nekik volt fenntartva.
Mi pedig, mint a hunok kései utódai, ezt végig nézzük, mint a jogos ítélet végrehajtását.
