Küldjétek el őket…

 

Két megosztást teszek ide most. Egy videót és egy bejegyzést a végére.
Az első a háború valódi borzalmait jeleníti meg. Arra mutat rá, amikor értelmetlenül, ismeretlen távolságban, biztonságban élők, maguk helyett – mivel a tényleges harchoz gyávák – a közembereket küldik meghalni. Ahogy most egy Zelenszkij nevű szélhámos, aki a Nyugati hatalmak kegyeltje és  ma már semmiféle legitimitása sincsen Ukrajnában arra, hogy hadat vezessen. Egyetlen legitimitása, hogy van egy kemény mag nácikból, zsoldosokból és ezek támogatására nyugati “hajcsárok”, azaz katonai tanácsadók, illetve szolgálatok emberei, akik biztosítják, segítik a kijevi rezsimet abban, hogy  a lakosság ne tudjon szervezkedni a hadi gépezet működtetése ellen. És a most készülődő európai intervenció, ami már előre láthatóan kudarcra van ítélve, de önzésből, korrupciós ügyeik eltussolása érdekében és a közelgő választásokon való jobb pozíciók megszerzéséért fognak feláldozni életeket. Nem egy párat, mint ahogy gondolják, hanem ezreket, sőt meglehet tízezernyi életet. A szinte semmiért. Mert így is, úgy is megbuknak. Most ez a történelem dinamikája. Aki ezt nem érti, nem látja, miért avatkozik nagy dolgok intézésébe? A Nyugat alászáll és ha a fene fenét eszik is, ez így lesz. Mert a leejtőre került már vagy három nemzedékkel ezelőtt. Épp ez a határtalan vakság a valóságra jelzi, hogy a Nyugat, mint olyan szellemileg halott. Már halott. Ezt véssük be. És, ami szellemileg halott, annak a lelke is haldoklik. Ezt látjuk most. Ez zajlik a szemeink előtt. S ennek az útnak a vége, amikor a test is elhal. Ez még előttünk van.

A másik, a bejegyzés egy Kierkegaard idézet.  Ide is beírom:

 

Egy színházban történt, hogy tűz ütött ki a kulisszák mögött. Kijött a mókamester, hogy ezt a publikummal közölje. Tréfának tartották és tapsolni kezdtek: a mókamester megismételte; az emberek még jobban hahotáztak. Azt hiszem, a világ is így fog elpusztulni, okos emberek nagy hahotája közepette, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc. ( Kierkegaard, Vagy-vagy, 44 )

 

S nem így van? Nézzük, hallgatjuk, olvassuk okos emberek, (s legtöbbször tényleg okosak és képzettek és még műveltek is), – s kevésbé okosak –  elemzéseit, vélekedéseit, véleményét a háborúról és elhisszük. Mert okosan mondják, okosan érvelnek. Azonban a valóság rendre rácáfol mindenre. Hallottuk a háború elején, hogy az oroszok hat nap alatt rendet tesznek Ukrajnában. Nem tettek. Villámháborút indítottak, de kudarcot vallottak. Nem volt villámháború, rendteremtésnek indult. Aztán azt hallottuk, hogy az orosz hadseregnek ennyi a képessége. Hellyel-közzel még mindig halljuk. Aztán kiderült, hogy jó ideig épp a megtámadott ukránok voltak létszámfölényben. Támogatták őket a nyugatiak hírszerzéssel, célmegjelöléssel, minden mással. Aztán, amikor jött a részleges mozgósítás azt hallottuk, hogy az orosz tartalékosok nem érnek semmit. Aztán kiderült, hogy az ukrán tartalékosok szenvedtek vereséget. És a mai napig helytállnak a semmitérők. Aztán jött, hogy nincsenek chipek. Aztán kiderült, hogy vannak chipek. Aztán jöttek a nyugati csodafegyverek és kiderült, hogy egytől-egyig kudarcot vallott. Aztán a GDP, a szankciók, a “Nemzetközi Közösség”… Ez utóbbiról kiderült, hogy csak a Nyugatot és a vazallusokat jelenti a Nemzetközi Közösség. No, de akkor kik a többiek? S az okos emberek nem szűntek meg kommentálni az eseményeket. S az okosabb politikusok nem szűnnek meg ötletelni.

A közönség pedig, a Colosseum érdeklődő és véres játékokat látni vágyó közönsége nevetni akart.  Akkor is, amikor az első bohócok kijöttek a színre és közölték, ég a házunk, idebent. De a közönség csak jókat derült.  “Persze, persze, most kapnak az oroszok! Mindent elhisznek. Most jól átverik őket, megint!”  De még több bohóc jött ki a színre és mondta: “De higgyétek el, ég a házunk idebent!”  A közönség tovább nevetett, már könnyes szemmel. Egymás vállát fogták nevettükben. Végül kijött az Igazgató is a színre és közölte, az előadásnak hamarosan vége, mindenki meneküljön vagy jöjjön oltani. s közben a lángok is kicsapnak már mögüle. Ekkor hozták nyilvánosságra a valós helyzetet Ukrajnáról. És ekkor volt a vazallusok tájékoztatása a valós helyzetről Münchenben. Az okosok most már nem nevetnek. Ide-oda rohangálnak. Ki oltani menne – de a lángok már az egész szerkezetet emésztik. Ki meg menekülne, de nem tud a többiektől, akik lemeredve bámulnak előre a semmibe. Majd valaki fejét a porondra fordítja, látja, hogy a gladiátornak kinevezettek már nem egymást püfölik, hanem a fegyvereiket a nézők felé fordítják és közelednek, elkiáltja magát: Őrség, őrség, a porondra!

S itt tartunk most. Az őrség pedig készületlen. Készületlen, mert nem gondolták, hogy szükség lesz rájuk. Mert jó részük a tüzeket oltja. S mert annyi szereplőt vittek a színre, a közönség szórakoztatására, hogy a gladiátorok többször annyian vannak, mint az őrség és sokkalta jobbak is már, mint az őrség. S még mindig vannak, akik  a többieket feddik: “Ez csak az előadás része, mit ijedeztek? Ne ugráljatok annyit, nem látunk tőletek semmit!”