foldvaritamasEz a gondolatmenet egy orbitális téveszmén nyugszik.
A téveszme lényege, hogy ha valaki rendelkezik erővel azt mindenképpen egyvégtében akarja majd alkalmazni. Ergo: Ha támad és gyorsan győz, akkor erős, ha nem támad gyorsan, akkor gyenge. No, ez az óvodában igaz lehet, de a valóságban eléggé gyermeteg felfogást tükröz.
Az elgondolás a germán rablótörzsek logikáját tükrözi. Támadj: és vagy győzünk és akkor mindent begyűrünk a zsákba vagy megvernek és akkor véres fejjel futunk (ha tudunk).
Tessék most kinyitni a történelem könyveket, mert azokat azért írták, hogy az utókor tanuljon belőle. Az orosz katonai taktika immár a mongol támadás óta a lassú, kifárasztásos stratégián alapszik, hiszen mindig is nagy birodalmakkal kerültek szembe, nem piszlicsáré városostromokkal. Ez közel nyolc évszázadot jelent.
Például az angol-francia száz éves háború vagy a későbbi itáliai háborúk a franciák és a Habsburgok között a kis távolságok, sűrűn belakott területek, kicsiny hadseregekkel megvívott ütközeteit és ostromait jelentette.
Nekik azonban hatalmas térségek álltak rendelkezésre és hatalmas hadseregek ellen kellett küzdeniük. Amíg egy európai hadsereg ritkán haladta meg az ötezer főt, addig ez a szám a mongol hadseregben egy előcsapatot jelentett.
Amit a mongolok ellen kidolgoztak kényszerűségből az a mai napig működik. Míg ez ellen a nyugatiak a mai napig képtelenek voltak egy használható stratégiát felépíteni. A lengyelek, a Német Lovagrend, a svédek, a törökök, a franciák, a Központi Hatalmak, az intervenciós hadseregek, a nácik mind elvéreztek. Pedig igen igyekeztek. Sosem voltak híjával kegyetlenségnek vagy a rablások véghezvitelének. Erről mi is tudnánk hosszú történeteket mesélni. Mármint az európai értékekről…
Ezek történelmi tények, tisztelettel. Pedig valamennyien koruk kiemelkedő hadseregeivel és az európai viszonyokhoz képest hatalmas számokkal fogtak vállalkozásukba.
Mi a helyzet ma? A NATO nem rendelkezik a harchoz szükséges elegendő létszámmal, haditechnikával és az ezt kiszolgáló ipari, mezőgazdasági, logisztikai képességgel sem. Ami van az a marketing. A hollywoodi filmeken nyugvó teljesen téves tudatalatti hit.
Megdöbbentő hallani, hogy százszor, ezerszer erősebb a Nyugat…
Félelmetes hazugság.
Ez a halálba vezető út. Hogyan akarnak érvelni a béke mellett, hogyha azt terjesztik, hogy semmi aggodalom, erősebbek vagyunk mindenkinél.
Félelmetes.
Így azt üzenik a tudatalattinak: ugyan már, keine panik! Csinálhattok, amit akartok, le van zsírozva…
Itt nyal vissza a fagyi, a számtalan nyugatos műveltségű értelmiségi képében, akiknek az intellektuális látószöge nem haladja meg a 90 fokot. Gondolom olyan szakértők adják ezeket a tanácsokat, akik szerint az orosz hadsereg 2022 februárjában villámháborúba kezdett. Meg mostanában azzal hakniznak, hogy ha akarná a NATO, már Vlagyivosztokban lenne.
Döbbenet. Ha én a sikeres háborús stratégiákat szeretném vizsgálni, aligha a német híradókat nézem… Két vesztes világháborúval a hátuk mögött a németek, mit tudnak mondani a témában? Ezek a szakértők tényleg el is hiszik, amit mondanak? Abban spekulálnak, hogy amíg a NATO felvonul, azt az oroszok majd ölbe tett kézzel nézik? Ennyire nem lehetünk vakok és süketek? Vagy igen? Tényleg?
Van egy harcedzett hadsereg kibontakoztatott ipari háttérrel és maga mögött a világ legnagyobb ipari termelőjével és kereskedőjével (Kína). Vele szemben egy ezer sebből vérző, termelőiparral csak csínján bíró és a stratégiai nyersanyagokkal nem vagy csak alig rendelkező nagyképű és arrogáns, évtizedek óta csak nagyságrendekkel kisebb ellenfelekkel birkózó Nyugat. Vajon mitől lenne százszor erősebb a ma csak vergődő Európa? Meg a polgárháború szélén táncoló Amerika?
Erről már írtam a Fölény című nem régi írásomban. Itt igyekeztem részletezni, miért nincs semmiféle fölénye a Nyugatnak ma már. Irtózatos bukást fog jelenteni, ha nekimennek az oroszoknak. S ami még borzasztóbb: egy atomháborút.
Mert a Nyugat az, amelyik már alkalmazott atomfegyvert Hiroshimában és Nagaszakiban.
Erről pedig a Csodafegyverek újabb szintje című bejegyzésben. Sajnos az én legnagyobb aggodalmam az, hogy a Nyugat be fogja vetni a nukleáris fegyvert, mert egyszerűen nem tudják elviselni a hegemóniájuk elvesztésének még gondolatát sem.
A kifárasztásos stratégiát összetéveszteni a gyengeséggel több, mint hiba: bűn egy állam vezetésében. Mert erre aztán az ostobák halálos terveket kovácsolnak. Az ostobák pedig egyszersmind végtelenül gőgösek is. A jelenleg is zajló felmorzsolás nem az ukránoknak szól, hanem a Nyugat képességeinek felmorzsolásáról. És ez több irányú. A harcmező csupán egyik színtér, nem is a legjelentősebb. Azok a tanácsadók, akik ezt nem látják legyenek szívesek a küzdőtérről a lelátókra visszafáradni. Nem kéne gyengíteni a csapatot…
„A lengyelek, a Német Lovagrend, a svédek, a törökök, a franciák, a Központi Hatalmak, az intervenciós hadseregek, a nácik mind elvéreztek.”
Eltekintve attól, hogy már okádhatnékom van a „náci” kifejezéstől, mert mindenki mindenkit „lenáciz”
indokolatlanul, alaptalanul, orrvérzésig tolva a „nácizást” ha kell, ha nem.
(bár ebben a kontextusban indokolt a szóhasználat, de akkor is….)
Mégis egyedül nekik (még egyszer nem vagyok leírni ezt a szót) lett volna esélyük térdre kényszeríteni a ruszkikat.
Mi is volt a különbség a Barbarossa- hadművelet és a többi intervenciós kísérlet között?
Egyedül ennél kaptak a muzsikok nagyon jelentős külföldi segítséget.
Ha ez nincs, véleményem szerint Oroszország Anyácska a Generalisszimusszal az élen, sem tudott volna ellenállni.
Szerintem meg igen. A nyugati támogatásokat hajlamosak túlbecsülni azok, akik – mondjuk úgy – szimpatizálnak a nácikkal. Bocs, hogy így írom, de nincs mit tenni, azok virtigli nácik voltak, ők találták fel.
A technika önmagában semmit sem ér, ha nincs mögötte az áldozatot hozni hajlandó ember. A „ruszkik” nem igazán szerették Sztálint, de szerették a hazájukat. És ezt a németek esztelen gőgjükben nem vették figyelembe, ahogy ma sem veszi figyelembe ezt a tényt a Nyugat. Saját magukból indulnak ki. Napóleon még Moszkvát is bevette. És, mire ment vele? Elveszítette az egész háborút, amit addig vívott, egész Európában. Mindent elveszített, amiért közel két millió francia adta az életét.
Ami meg a német esélyeket illeti, nem volt nekik. Alapvetően ismerték félre a saját lehetőségeiket. A német.hívők azt hiszik, hogy a német hadsereg valami full motorizált hadsereg volt, de nem volt. A szállítás javát vonaton és szekerekkel oldották meg. A harckocsi állományuk is fölöttébb vegyes volt. A termelő kapacitásaikat meg főleg nem egy elhúzódó háborúra méretezték. Azt hitték, hogy egy-két csapástól a „ruszkik” majd hanyatvágják magukat és engedelmes rabszolgaként könyörögni fognak az életükért. Nos, nem így történt. A németeket Moszkvánál állították meg, amikor még csak csorgott a nyugati támogatás. A háború sorsa viszont ott el is dőlt. A németek egyetlen esélye az lett volna, ha a Vörös Hadsereg összeroppan akkor, 1941 nyarán-őszén. Vagy kitör egy újabb polgárháború. Ezek az elképzelések ugye ismerősek? Remélem. Ma ugyan ez volt a mester terv Nyugaton.
Tudja, a honi és az európai embereknek halvány lila gőze sincs arról, mit jelent az a tér, amit az oroszok fel tudnak használni a védekezéshez és a későbbi ellentámadás kibontakoztatásához. Nincs térdre kényszerítés. A németek csúsznak-másznak azóta is a porban és most még fel is fog számolódni az a híres Németország. Ezek nem Oroszország végnapjai a történelemben, hanem Németországé, Franciaországé, Olaszországé és még Romániáé is. A spanyolok talán megússzák, de nem biztos. Ez a valóság, amitől rettegnek és amiért hajlandóak mindent kockáztatni Nyugaton.