foldvaritamasÚj szintet lépett a hitványság Európában.
De előbb tegyünk egy megjegyzést: a párizsi olimpia az a rendezvény, amit minden valószínűség szerint Budapesten kellett volna megrendezni. A franciák által fizetett későbbi Momentum nevű pártnak látszó szerveződés egy váratlan akcióval sikeresen játszotta át megbízóiknak az olimpia rendezési jogát. Akik akkor – bármilyen okból is – aláírták azokat a bizonyos íveket, most gyönyörködjenek a következményeiben.
Tehát a jelkép, amit megjelenítettek. Ez, Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora című képe, amit a végvonagló európai elit megjeleníteni gondolt a Világ (majdnem) összes nemzetét felvonultató rendezvény megnyitóján. Hosszasan lehetne berzenkedni, átkozódni, méltatlankodni, felháborodni, de nem teszem. Ezt megteszik mások helyettem, mindenféle nyelven mostanság. Jogosa. Amiről írni gondoltam, az a tanulság.
Tanulság
Mert ez talán fontosabb, mint megállapítani, hogy mekkora gazemberek azok, akik ezt kifundálták és végrehajtották. (Kérdem: Mohameddel ugyanezt meg merte volna tenni az iszlamizálódó Franciaországban az elit?) Ugyanis a tanulság az, hogy az, amit Európának hívunk megbukott. Egy ilyen kép, ilyen helyen, ilyen időben: jelkép. Jelképe egy halott műveltségnek. Nem haldoklik, kérem szépen, hanem már halott. Az, hogy még rángatózik, nem az élet jele, hanem a vegetatív idegrendszer maradékának. Ez a vége annak az – egyébként nem túl mély – műveltségnek, ami a rablásra alapozódott. Mert az európai elitek forrásai azok a germán rablócsoportok, amik Atilla halála után a Nyugat Római Birodalom romjaira rászabadultak. Később már úgy kezdtek emlékezni önmagukra, mint törzsek, meg népek, de ez hazugság. Egyszerű, rablásra szakosodott vándorló rablócsapat voltak. A hunok szolgái. Megtanultak néhány dogot az uraiktól, majd a rómaiak maradékától, majd a zsidó-görög műveltségből a kereszténység által, de lényük mélyén mind a a mai napig rablók maradtak, akik saját létüket csak a rabláson keresztül tudták fenntartani. Ez szűnt meg most. Megszűnt a létalap és ezért elsorvad maga a germán társaság is. Ez ugyanis egyúttal az ítélet bevezető szakasza is az európainak mondott társaság számára. Ítélet, amit önmagára mér az elbizakodott, vak és önhitt süllyedő világ.
S amit oly sokszor ismételgetek: mi ezeknek a szövetségesei vagyunk. Politikusaink felállnak, megigazítják a nyakkendőjüket és elmondják: mi büszke nyugatiak vagyunk, a Nyugat megbízható szövetségesei, a nyugati kultúra védelmezői… Hát, kérem tessék!
Mindezt csupán azért mondják, mert a hazai értelmiség öt évszázad alatt sem volt képes megkülönböztetni a politikai marketinget a politikai valóságtól.
Talán itt lenne az ideje.
