foldvaritamasA Négy Csibész története
Világunk már egy ideje terhes volt egy új világrend kialakulásának gyötrelmeivel. Eleinte nem nagyon vették észre az emberek. 2001, a World Trade Center tornyainak ledöntése volt a Jel. Ez volt a kinyilvánítása annak, hogy le fogjuk dönteni a Világ kereskedelmének eddigi Épületét. És a helyére tesszük a saját Épületünket. Nos, Jel lett végül, hogy nem került semmiféle épület a helyére, csak egy emlékhely.
De maga az ok az az egyszerű természeti tény volt, hogy az első igazán világméretű berendezkedés, ami a Föld teljes egészére kihatott, a Hidegháború két lábon álló rendje volt. Az USA és a Szovjetunió volt a két láb, amin állt a berendezkedés. Két lábon ugyan egyensúlyozni kell, de a természet az ember képében már megalkotta ennek ősmintáját. Két lábbal a földön állni. Nagyon is lehet.
Ezt azonban 1990/91-ben felszámolták, mivel eleve a vetélkedésre volt alapozva. Így az egyik láb küzdött a másik ellen. 1991-ben a Szovjetunió felszámolódott és ezzel egy láb maradt. Az USA. Az USA lett a Világ egyetlen lába, amin meg kellett volna alkotni és ráhelyezni egy világrendet. Tettek ilyet? Nem. 
Ahelyett, hogy oszloppá erősítették volna, hogy arra alapozni lehessen, maradt épp akkora, mint korábban. A világ azonban nem maradt akkora. Hanem hatalmas ívvel fejlődött mind nagyobbá. Így miközben a Világ mind nagyobb lett, az azt tartani hivatott egyetlen láb lényegében nem változott. A Bush-klán-féle Új Világrend egy nagyon bugyuta kis gondolatkísérlet volt erre a kihívásra. A lényege mindössze annyi volt, hogy tegyünk mindenhová látszatdemokráciákat, akik rögvest kiárusítanak nekünk minden nyersanyagot. Ez nagyon hamar káoszba fulladt és többe került, mint amennyit ki lehetett belőle venni. Közben minden létező, saját maguk megalkotta szabályt megszegtek és ezzel semmivé tettek.
Viszont mivel számolatlanul vehettek fel kölcsönt, illetve terhelhették rá a világra ennek költségeit, teljesen elveszítették a kontrollt – önmaguk felett. Így észre sem vették, hogy csendben felemelkednek újra régi hatalmak. Oroszország és Kína más-más utakon, de visszatért a játéktérbe. Ez 2014-ben a kijevi Majdan-puccs alkalmával lépett először a napvilágra. A Krím márciusi meglepetésszerű elfoglalása lesokkolta a Nyugatot, de furcsamód nem vontak le belőle semmilyen következtetést.
A Második Csibész
Egyúttal ekkor mutatkozott be a második Csibész. 
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. 15 év országlás után először tett olyat, amit már a „Nemzetközi Közösség” is észrevett. Ez hallatlan merészséget is jelentett. El sem tudták képzelni ekkorra, hogy valaki szembeszálljon, katonailag és ráadásul sikeresen terveikkel. Ez volt a második sakk. Egy grandiózus Terv elejét sakkolta meg. Ez a terv a két nagy birodalom szétválasztására született meg. A következő térkép vázolja a feltételezett vektorokat. A Krím megszállásának tehát nem elsősorban a Fekete-tengeri orosz flotta kikötőinek védelme (bár ez sem lényegtelen) volt a fő feladata, hanem az angolszász betörés Közép-Ázsiába katonailag. amikor ezt mérlegeljük ne a mai helyzetből induljunk ki, hanem abból, ami 2013-14-ben látszódott.
Az Első Csibész
Álljunk meg egy szóra: A második? De hogy? És az első Csibész? Azzal mi lett?
Nos, az első Csibész valóban az első volt, aki feltűnt. De úgy tűnt fel, hogy nagyon jó szem kellett hozzá, hogy ezt észrevegye bárki is. 
Ő, nem más, mint Xi Jinping, Kína elnöke. És tette, amivel előlépett az Új Selyemút kezdeményezés. Ez volt az a stratégiai kezdeményezés, amely arra mutatott, hogy a teljes eurázsiai térséget egy gazdasági rendszerbe foglalja. A szárazföldi utak felfejlesztésével. Ami inverze révén a tengeri hatalom háttérbe szorításának igényét is jelentette. Ez pedig olyan kezdeményezés volt, ami a puszta létében fenyegette az angolszász világot. Aminek világ-stratégiája (Mackinder-Spykman) arra a feltételezésre épült, hogy a világkereskedelem zöme a világtengereken zajlik és dollárban számolódik el. Ha ez az Erő forrása, akkor ezt kell felszámolni, gondolták helyesen Pekingben. Most, 11 évvel ezután, ugye már nem is csodálkozunk?
A Harmadik Csibész
2013, 2014. És eltelik egy újabb év és megjelenik a harmadik Csibész és belép a porondra. Ezúttal nem egy birodalmi vezető jön. Egészen meglepő helyről érkezik, egy gyenge mind gazdaságilag, mind pénzügyileg, mind katonailag kiszolgáltatott országból. Azonban a történelem terének és idejének egy pontján megnyílt az ajtó számára. És merészen belépett azon az ajtón, ahogy az egy igazi Csibészhez illik. Ebben viszont nem maradt el az előző kettőtől semmiben. 
Ő volt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Egy lesajnált, mindenféle bűnösnek kinevezett ország élén. Azonban a Világ angolszász urai épp ezen ország felé gondolták vezetni azt az emberfolyamot, amellyel az EU belső politikai szerkezetét megváltoztathatták volna, valószínűleg örökre. Ez lett volna a főútvonal. Dollármilliárdokba került ennek kiépítése. Embercsempészek ezrei, ha nem tízezrei dolgoztak a tömeg irányításán. Azonban az irdatlan hullám megtört ezen gyengének és kezesnek gondolt ország akaratán és a Miniszterelnök szervezőképességén. S ugyan sok migráns eljutott így-úgy Európába, de az a küszöb tömeg, amit oda szándékoztak vezetni, feltorlódott és elenyészett a mi határainknál.
Mert nem csak a Tér számít, hanem az Idő is. Abból pedig kifutottak.
Így lépet hát porondra a harmadik Csibész.
A Negyedik Csibész
És lement a Nap és felkelt a Nap és új esztendő köszöntött a Világra. 2016. És megérkezett a negyedik Csibész. A Csibészek Csibésze. Donald John Trump, Amerika fenegyereke, Amerika Kapitány minden ízében. És fogta magát és nekiállt szét dobálni a dolgokat, amik összetartották a Deep State szervezetét. Lényegében ugyan azt tette, mint Orbán Viktor. Első kormányzása idején 1998-2002 között letett pár alapot, szét szedett pár illesztéket a múlt örökségének rendszerében. Majd – ugyan kényszerűségből – visszavonult, de lábon maradt. 2010-re pedig annyira diszkvalifikálta magát a múlt elitje, hogy végül teljes vereséget szenvedett. Azóta nem is tudott felállni és egy intellektuális kihívást intézni a Miniszterelnök felé. 
Trump 2016-2020 között szétrugdosta az összes széket és asztalt az elit szalonban. Majd lényegében csalásokat is elnézve visszaengedte a kormányzást a látványosan bénakacsa Deep State-nek. A Deep State pedig lelkesen és önfeledten beleloholt a saját maga ásta gödörbe. Összehozták és levezényelték a Nyugat Catalaunum-i csatáját, ahol mindenki számára világossá tették a király meztelen. Mennyire volt ez kiszámított, mennyire nem, nem tudhatom. De ugyan az a minta.
Ez a sztyeppei taktika egy erős ellenség ellen. Sereget gyűjtök, erőset, de csak egy részét küldöm először a csatába. Elfogadok egy kisebb vereséget, amit az ellenség megsemmisítőnek hisz. Ebben a hitében meg is hagyom. Majd amazok felbátorodva rárohannak a megvertnek hitt hadamra. Mikor azonban az előkészített csatatérre megérkeznek, szembetalálják magukat a teljes haderővel. Mivel közben már felbomlanak soraik és nem tudják időben összerendezni azokat, a csapásaim súlya alatt összeroppannak.
Vegyük észre, hogy a mostani szavazáskor már alig volt csalás. Vagy lehetett hallani ilyesmiről? Nem. A véghajrában léptették vissza Bident Kamala Harris javára. Meg sem kísérelték egy potens jelölt állítását. Kamala még véletlenül sem volt az. Beletoltak ugyan pár száz milliót, de aztán elengedték alászállni. Mi volt ez? Miért volt ez?
Mert másként nem tudták volna arcvesztés nélkül lezárni a Háborút az új világrendért. Ahogy azt több hazai elemző is emlegette már a regnáló nyugati elitek annyira belemerültek a háborús retorikába, hogy komoly arcvesztés nélkül már nem tudnak kijönni belőle. A katonai és világ politikai helyzet azonban oda jutott, hogy muszáj lesz mégis csak a katonai tényeket papírra vetni. De, hogyan akkor? Az amerikaiak így oldották meg. Választással.
Elmentek a falig a katonai megoldással és nem ment. Atomháborút nem vállalhattak Ukrajnáért. A világ felett nyilvánvalóan elvesztették az irányítást. A termelő kapacitásokat csak az egész társadalom visszaalakításával lehetne visszaépíteni. Ahhoz viszont nemzedéknyi idő kell. Legalább egy, de inkább kettő. Akár honnan nézzük, a Nyugat zsákutcába jutott. Innen nem lehet diadalmasan kifarolni. Bedobták vesztesnek Kamalát, visszavonták az akadályokat Trump elől. Az európaiakat meg magukra hagyták. Értük nem kár. Trump megkapta a megfelelően erős politikai felhatalmazást, hogy levezényelje a Változást. Ehhez egy Csibészre lesz szükség.
Négy Csibészre. Mert az igazi tét a három lábon álló új világrend „beiktatása” lesz. Trump beiktatása egyben a Háromhatalmi Világrend beiktatása is lesz. A szárazföldi Hatalmak egy Deep State-hez tartozó politikussal nem ülhetnének le. Ehhez Trumpra van szükség. Ő már leült tárgyalni Kim Dzsong Un-al is. A világ és Amerika és a Nyugat tőle el fogja fogadni az új helyzetet. Neki ez nem arcvesztés. Sőt! Virtus a javából. Neki ez dicsőség lesz, ami az összes többinek szégyen lett volna. Trump felépített személyisége, karaktere erre lett tervezve.
Ez a négy ember ismeri egymást.
Ez a négy ember tiszteli egymást.
Ez a négy ember méltányolja egymást.
Ez a négy ember megtestesíti saját közegét.
És most január 20-án helyére kerül a negyedik Csibész is. A sas, a medve, a sárkány és a nyilas. Innen érthető Orbán július eleji, meglepetésszerű körútja. Az lehetett az utolsó egyeztetés az elnökválasztás előtt. A kínai elnök Xi két napja Budapesten, világos? Most hol gyűltek össze a leszerepelt európai vezetők? Budapesten. Miért? Hogy szokják a „klímát”. És az új hatalmi központot.
A régi-új hatalmi központot. Mert ahogy azt már régebben is többször írtam, eredetileg nem kettő, hanem három hatalmi központ volt, amikor Európa megszületik valamikor az 5. században. Mert kik a mi elődeink? A hunyadiak, Anjou Lajos, IV. Béla, III. Béla (aki ifjú korában a nagy Manuel császár kijelölt utóda volt), Szent László (aki az első még dicsőséges keresztes had vezetőjének volt kiszemelve), Szent István, akinek fia, Szent Imre herceg a Német-Római Császári trón várományosa volt. És végül a Krónikáink által első magyar királyként számon tartott uralkodó: Attila. Akinek asztalánál étkeztek a kétszínű germán vezérek.
Ezt már sokszor mondtam és írtam: ez egy másfél ezer éves történet. És ott kezdődött abban a fából készült hatalmas palotában. Ahova most visszatér a történelem, a Duna menti hatalmas palotába, a Népek Palotájába. Tér és Idő, mindig visszatér valamely alakban és ruhában, ahonnan elindult, hogy beteljesedjen.
S a Világgal mi lesz? A most még zajló nagy csaták lassanként elcsitulnak, lezárulnak. Néhány kisebb számla még elrendezésre kerül. De a versengés nem szűnik meg a világ nemzetei között. Nem szűnik, de a Tér és az Idő, ahol zajlik átalakul. Ennek már most ott vannak a magvai és a folyamat el is indult. Ezek a most még a kis patakok, idővel vezető folyamokká lesznek. A mostani életünk nagyságrendekkel változik meg. Ha minden jól alakul…
De erről majd később, ahogy szoktam.
