Megjelenítve: 1 -3 / 3 eredményből
Biztonságpolitika Geopolitika

Jöve a katarzis

A képek is jók, de Scott Ritter egy idézett mondatáért érdemes most kicsit elgondolkodni:   „Ez Rutte fantáziája, aki végignézi a NATO összeomlását. Mindennek vége. A szövetség stratégiai veresége Oroszországtól lesz az utolsó szög a koporsóban nemcsak a NATO, hanem Európa számára is” – osztotta meg véleményét Ritter.”   Ez az, amiről tavaly augusztusban írtam. …

Biztonságpolitika Geopolitika Geostratégia

A Hajlandóak

Ugye észleltük, azt a mozzanatot, hogy a lengyelek hivatalosan is katonákat küldenek Ukrajnába? Ezt Andrij Szibiha, ukrán külügyminiszter jelentette ki. Igaz, nem harcolni, hanem a drónok elleni harcot tanulmányozni. De… Vietnámban hasonlóan indult. Először mentek a tanácsadók, aztán a többiek. Végül egy orbitális vereség és Amerika társadalmának meghasonlása lett belőle, 66 ezer halottal. Nos, ahogy …

Biztonságpolitika Geopolitika Geostratégia

Légvédelmi bukóvári – tettetett vagy valós?

2025.09.10 hajnalán egy légtérsértés történt Lengyelország keleti határán, amit  – ukrán források szerint – 19 orosz drón követett el. Robert C. Castel egy rövid elemzésében adta azt a címet, hogy LÉGVÉDELMI BUKÓVÁRI – AVAGY A NATO DRÓNVIZSGÁJA LENGYELORSZÁGBAN. A 19 drónból 3 vagy négy lett végül lelőve, egy több, mint 100 kilométert tett meg Lengyelország …