Mégis?
Korábbi, januári írásomban röviden már értekeztem a Budapesten megtartandó amerikai-orosz csúcsról, amely az Ukrajna-projektet zárja majd le. Vegyük sorra aszerint mi történik. Tehát kezdjük:
„Már nem is olyan lehetetlen, hogy Budapesten legyen a Putyin-Trump csúcs. (Egyébként, hol máshol?)”
Ez volt a felütés. A lényeg pedig a zárójelek közt: Egyébként, hol máshol? Ez a békefolyamat Budapestről „indult” és ott is fog befejeződni. Ez már tavaly rögzült. Mert ez is üzenet.
Ahogy a World Trade Center tornyainak ledöntése is egy nyitóüzenet volt. Ez meg a záróüzenet. Csak soha semmire sem figyelünk oda. Mert megszoktatták az emberekkel, hogy csak a direkt üzeneteket vegye észre.
„A károgók meg is jelentek, hogy az ICC így, meg az ICC úgy… Röhej a köbön. Egy súlytalanná vált kontinens, súlytalanná vált kamubírósága annyi papírt gyárt, amennyit akar. Aztán kitapétázhatják vele a wc-jük falát.
Természetesen nem a nemzetközi jog aggasztja a sopánkáinkat, hanem az a kolosszális tény, hogy egy ilyen, akár világtörténelmi jelentőségű esemény Magyarországon lenne és Orbán Viktor miniszterelnöksége idején az ő személyes „védnöksége” mellett. Ez nagyjából ugyan az a zavarkeltés, amit az Olimpia megrendezése körül keltettek.”
És láss csudát, most is azt mondják ugyanezek, hogy el kell fogni Putyint… Most komolyan, ezek normálisak? Visszahallgatják, hogy mit nyilatkoznak? Most kilenc hónappal közelebb a magyar választásokhoz ez a tény összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint januárban, amikor írtam. Gondoljunk bele – miért is nem szoktunk belegondolni? – a napokban Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyaránt szükségesnek tartotta jelezni, hogy Orbán Viktort és a magyar kormányzást mennyire nagyra tartja és ebben látják Európa jövőjének vezérfonalát. Európa vagy ilyen lesz vagy halott. Mi nem világos ezen?
Fellobbantak a lángok két olajfinomítóban és drónok kelnek szárnyra – nem kelet felé – hanem nyugat felé. Gyűlölet és harag cunami indult Magyarország ellen a globalizmus utolsó erődítményei felől. Egy egész mediakampányt ért meg szerte a világra kiterjesztve egy hamis hírrel, hogy mégsem lesz találkozó. Mindent, de mindent meg fognak tenni, hogy megakadályozzák. És ezért a rendezők is mindent meg fognak tenni, hogy eltérítsék az akadályokat.

„Továbbá, ne feledjük, hogy Európa új struktúrát kap hamarosan és az nem az EU lesz. Ennek – könnyen el tudom képzelni – lehet az első mérföldköve egy ilyen esemény. Új struktúra és új biztonsági garanciák. Mert nem Ukrajnának lesz szüksége ezekre a garanciákra, hanem Európának, ami az Amerikait teljesen elvesztette. Ez utóbbiról ékesen tanúskodnak Trump legújabb nyilatkozatai Kanadáról és Grönlandról. Ez már a jövő. És nem egy kósza ötlet. Régen kimódolták és legalább Orbán Viktor meglepetéskörútja erről szólhatott júliusban. Az már az első egyeztetés lehetett. (Sokat elmond, hogy az európaiakat semmiről sem tájékoztatták.)”
Bizony azok a biztonsági garanciák. Amik ma már nincsenek. Mert csendben visszavonták. A NATO papíron még az USA-t is, de a valóságban már csak az EU+Nagy Britanniát jelenti.
„A biztonsági garanciákat, barátim, nem csupán az USA adhatja ma már, hanem, itt Európában Oroszország is. Mert az ukrajnai háborúval visszaküzdötték magukat a világhatalmak közé. Fegyverrel, nem papírosok lobogtatásával. Oroszország bizonyította képességeit, míg a Nyugat nem. Ez a Vereség következménye. Még hátra van Európa teljes megalázása, de utána kisimulnak a ráncok. Miért kell ez?
Azért, mert a korábbi – európai – nagyhatalmakat ki kell vezetni a világrendből. Már nem nagyhatalom Franciaország, Nagy Britannia, Németország. De ezt nem lehet kimondani csak úgy, „meg kell történnie”. Ha értjük mire gondolok.”
Egy teljesen átalakult geostratégiai térben vagyunk. És ez még szélsebesen továbbfejlődik. A szemünk láttára. Oroszország visszatért, hiába erőlködnek ezt másképpen látni szakértők hadai. És ezért az a kérdés, hogy ki fogja az új európai biztonsági struktúrát biztosítani és felügyelni: két szereplős. A kérdés azonban nem csupán úgy tehető fel, hogy Amerika vagy Oroszország, hanem úgy is, hogy esetleg együtt? Mert Európa gyenge és esetlen. És ezért zsákmány már egy ideje. A régi nagyhatalmak csupán árnyékaik önmaguknak. Ahogy írtam messze nem ekkor először: A régi nagyhatalmakat kivezetik a történelemből, Európát vezetik ki a történelem nagypályás bajnokságából.
„Ez az eredménye a Nyugat Catalaunum-i csatájának. Mert Ukrajna ez lett. Valamelyik korábbi írásomban már szóltam arról, hogy Attila idején nem két, hanem három meghatározó hatalmi központ volt: Konstantinápoly, Róma és a hun Kárpát-medence.”
És itt másfél ezer éves gondolati ívet veszünk. A három említett hatalmi központ vándorolt. Róma után Párizs, London, majd Brüsszel lett. Konstantinápoly Kijev, majd Moszkva lett. Buda pedig? Maradt végig a helyén a térben. Az időben mozdult, ugyanis Atilla és vitézei, Árpád és vitézei, szent István és vitézei, Szent László és vitézei, III. Béla és vitézei, I. Nagy Lajos és vitézei, Zsigmond és vitézei, Hunyadi János és vitézei és Hunyadi Mátyás és vitézei az Idő egy barlangjában aludtak el a nagy csaták és győztes háborúk után, hogy ébredésükre várjanak. Az Idő hatalmas és apró fogaskerekei addig forogtak, hogy egy alig hallható kattanással az Idő barlangjának zárai felpattantak. És amikor az ajtó megnyílik a beszüremkedő fény felébreszti az alvókat. Megébrednek a hatalmas uralkodók, felébrednek vezéreik és alvezéreik, kinyitják szemeiket a vitézek is, kik eddig aludtak. És felébred az alvó hatalmi központ is, amit mindenki elfeledett. Ez történik a mítikus térben…
„Nos, kérem, akkor tessenek kicsit a narratíváktól elrugaszkodni és a mozgásokra figyelni. Hol hanyatlik alá egy hatalmi központ, ami utóda Rómának, ami Európában a Nyugatot testesíti meg? Brüsszelben. Hol emelkedik fel egy hatalmi központ, ami a Harmadik Róma? Moszkvában, akik kifejezetten Konstantinápoly utódaiként tartják számon magukat. És hol emelkedik fel egy központ? Hol töltött tavaly két napot Kína elnöke? A Három világhatalom vezetői között ki tartja a kapcsolatot? Ki volt éppen a második ázsiai hatalomnál? És most jön a Trump-Putyin találkozó.”
És most jön a Trump-Putyin találkozó… A kínai elnök kezdte a hitelesítést, Trump és Putyin befejezi. Magyarországon, Budapesten, Budán sűrűsödik össze az Idő. Ez nem egyszerűen egy béke megalapozása lesz. Hiszen az ukrajnai háború nem egy egyszerű proxy háború, hanem a Nyugat Catalaunum-i csatája. A Nyugat visszatér a kezdetekhez és megpróbál – Amerikából – egy új hatalmi mintát működtetni. Majd…
Egy új biztonsági struktúra megalapozásának kezdete lesz Budapesten. Egy történelmi csomópont. Ahogy 451 is az volt. És igen, talán már dereng: a csata vége felé, a legvégén maga Amerika is a „gótok” ellen fordul. Talán az új világrend kezdődátumaként fogjuk emlegetni. Hamarosan meglátjuk, remélem…