Csaknem pontosan egy éve tettem közzé azt az írást, amelyben Ukrajna átalakulását vezettem le egy valamelyest európai típusú államból, martalóc állammá. Ezalatt azt a hadsereg-államot értem, amivé Ukrajna vált tavaly nyár folyamán. Ez az ő történelmükben nem ismeretlen, sőt.
Ukrajna születését is egy ilyen (alkalmi) hadsereg-államhoz köthetjük. Ez a Bogdan Hmelnyickij vezetésével működő, a lengyel koronától önállósuló, rövid életű (1649-1654) szerveződés. Ténylegesen államnak európai értelemben nem lehet nevezni, hiszen sem határozott értelmezhető határai nem voltak, sem megfogható intézményrendszere. Lényegében véve a lengyelek ellen fellázadt kozáksereg ellátására szerveződött politikai ütőkártya volt. Mikor végül vereséget szenvedtek az orosz cár kegyelmébe ajánlották magukat. Majd ezután még pár másik uralkodóéba, de végül a lengyelekkel megállapodva felosztásra került az ukrán terület a Dnyeper mentén. Az előzményekről egyébként részletesebben is írtam a fent említett írás egyik részében, ami az Ádámtól és Évától címet viseli. Ezért most térjünk is rá a jelen helyzetre.
Mert a jelen helyzet sem szól másról, mint egy gyors tündöklés utáni gyors befejezésről. Valamikor tavaly nyáron, tehát az az állam, ami 1991-ben kipottyant a Szovjetunió állami keretei közül és azonnal lejtmenetbe is kapcsolt, elérkezett végső felszámolódásához. Már a háború kezdetekor is csak a nyugati pénz és gazdasági segélyek tartották a felszínen, de maga a háború teljesen a Nyugat játékszerévé züllesztették ezt az országot. 2022 augusztusától-szeptemberétől gyakorlatilag valós időben táplálják pénzzel és paripával Ukrajnát. Magát az állami lét legelemibb feladatait is csak a segélyekből tudják ellátni. A nyár végére a hadsereg létszáma is a 7-800.000 fősre lett duzzasztva. A dolgozni képes lakosságból már a háború előtt is mintegy 5-6 millió fő élt külföldön, de ezt a számot legalább ugyanennyi menekült is megfejelte. Mégis, ez az időszak volt a kezdete a martalóc állam tündöklésének egészen a jelenben lassanként befejeződő “ellentámadásosdi”-ig. Eddig.
Ugyanis azt látjuk – és ezt egyre többen észlelik -, hogy az eddig kegyelt Zelenszkij, aki ott szólalt fel, ahol akart és akkor marhaságot beszélt, amekkorát csak bírt, most egyszeriben kezd páriaként ide-oda sodródni. Egyre másra jelennek meg a korábban szinte csak hozsannázó nyugati fősodratú sajtóban arról a hihetetlen dologról írások, hogy Ukrajnában jelentős a korrupció. Ki hitte volna? De olvashatunk gyermek kereskedelemről, fegyver kereskedelemről, katonai korrupcióról, sőt szervkereskedelem virágzásáról. És nem a Pravdában, hanem a Washington Postban, a The New York Timesban, a Politicoban stb. Ahogy Robert C. Castel jellemzte épp a napokban: “Nem tudom, hogy másnak feltűnt-e, de az utóbbi hónapokban mintha kevesebb szó esne NATO intervencióról, a Hajlandók Szövetségétől, nyugati szabadcsapatokról, légtérzárakról stb.“. Ezek a dolgok mind arra utalnak, hogy a két nagy választás miatt – az amerikai és az EU-s – el fogják engedni az ukránok kezét. Márpedig a martalóc állam a háborúra szerveződött, nem a békés építésre. Itt tehát van egy kis kínos csönd a jövőt illetőleg.
Mert mi lesz az ukrán Hetmansággal?
Ugyanis erre a kérdésre felelni kell. Nekünk mindenképpen, hiszen határosak vagyunk velük és mint tudjuk nem vagyunk a szívük csücske. Nos, a jelenlegi események, amik azt mutatják, hogy az eddigi támogatás fokozatosan csökkenni fog, azt fogja jelenteni az ukránok számára, hogy az orosz felmorzsoló taktika sikert arat és a hadseregük a felbomlás állapotába kerülhet záros határidőn belül. Mivel az emberek hatalmas életáldozatokat hoztak – egyes lehetőségek szerint akár 400.000 körül is lehet jelenleg a katonai élőerő veszteség – az elkeseredés és a csalódottság magasra korbácsolja az indulatokat, joggal. Ahogy az a mostanában napvilágra kerülő videókból kiderül, már nem az oroszokat tekintik a bajok fő okozóinak, hanem a kijevi vezetést és a Nyugat képmutatását. Ez azt eredményezheti, hogy a kijevi rezsim eltávolítása után az új vezetés – akárki is lesz az – ellátogat Moszkvába és “hűségesküt” tesz, mint egykori elődei az újkor hajnalán. Így Ukrajna teljesen Oroszország ellenőrzése alá kerül, a hadsereggel együtt. Azaz mégsem lesz ilyen egyszerű ez a forgatókönyv, mert a nyugati részek, amik a leghangosabban támogatták a nyugati irányultságot, ezt aligha fogják tétlenül nézni. Ez a rész leszakadhat és hogy mi lesz vele, most még nem tudhatjuk. Csatlakoznak Lengyelországhoz vagy sem? Önállóak lesznek vagy sem? A jövő titka. A tengermelléket és a Dnyeperen túli részt valószínűleg annektálja Oroszország ez esetben, míg a maradék területen marad egy Ukrajna.
A másik lehetőség, hogy tovább harcolnak csökkenő erőkkel is, csökkenő támogatással, folyamatosan hátrálva nyugat felé. Oroszország ez esetben fegyverrel szállja meg a fentebb említett területeket, visszamaradó partizántevékenységgel kísérve. Hogy Lengyelország és Románia enged-e a kísértésnek és megszáll egykori területeikből valamennyit, szintén kérdés. Lehet hogy igen lehet, hogy nem. Mindenképpen sokba fog kerülni és jó eséllyel háborúhoz vezet Oroszországgal és az átálló ukrán erőkkel szemben. Ahogy ez történt a II. Világháború utolsó harmadában is. A második változat a határos államoknak egy kiemelten nagy biztonsági kockázatot fog hozni, mivel fegyveres csoportok jelennek meg majd a határaik mentén. Ez egy gazdasági és politikai fekete lyukat hoz majd létre valamennyi ideig Európa ezen részén.
De úgy is fel tehetjük a kérdést: Ki fogja megoldani végül a martalócok életét? Mert nekik is élniük kell. És szeretnének valamiképpen boldogulni. Viszont a háborúba belehajszolt Ukrajna nevű állam felmorzsolódott, megsemmisült a gazdasága (nem csupán, sőt nem elsősorban a bombák miatt, mert a média sugallta képpel ellentétben Ukrajna nagyobbik része nem lett romhalmazzá eddig, hanem a termelő ágazatokból és az államigazgatás, közigazgatásból eltűnt milliónyi munkáskéz miatt), s nincs más működő szerveződése, mint a hadserege. Így az emberek százezreinek, akik most katonák, mikor hazaérnek, mit csinálnak?
Ki fogja helyrehozni Ukrajnát?
Mivel mindössze három igazán potens globális szereplő van a porondon, tegyünk egy kísérletet a kérdés feloldására.
A legelső szereplő természetesen a Nyugat, annak zászlóshajójával, az Egyesült Államokkal az élen. De mit látunk most? Azt, hogy épp ellenkező irányba tartanak, kihátrálva a támogatásokból. Az a havi öt-hat milliárd dollár/euró, amennyibe minimálisan kerül Ukrajna fenntartása egyre kevésbé áll rendelkezésre. Az egy hatalmas tévedése a nyugat párti elemzésnek, hogy abból indult ki: a Nyugat korlátlan pénzmennyiséggel rendelkezik. Ez nincs így. Jelenleg az Európai Unió elköltött Ukrajnában 70 milliárd eurót, haszon nélkül és kellene még legalább 50 milliárd. Ám már eddig is részben hitelekből, más célra szánt összegek ideirányításából és a tagállamok megfejéséből csoportosították át ezt az irdatlan összeget. Emellett az EU a szankciós politika eredményeként elvágta magát az olcsó orosz energiaforrásoktól és a jóval drágább (háromszoros árú) amerikaira váltott, illetve kerülő utakon, de szintén hasonlóan drága áron vásárol orosz energiát. Ezzel és a jól fizető piacok elvesztésével elébb Németország került gazdasági örvénybe, most pedig Franciaország indult meg a szakadék felé azzal, hogy az orosz és kínai tevékenység leválasztja egykori afrikai gyarmatairól, s azok extraprofitjának kiszivattyúzásától. Márpedig ez a két állam Európa két oszlopa. Az EU-nak legkésőbb jövő tavaszra a legkisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy Ukrajnának pénzt szervezzen ki. Az USA meg elnökválasztásra fog jövőre készülni. Márpedig a jelenlegi demokrata vezetés nem indulhat neki egy ekkora ballaszttal, mint az ukrán vereség. A Kongresszus már most is bármikor mondhatja azt, hogy: No more many for Ukraine. Ráadásul ne feledjük, hogy gazdasági térnyerés is szerepet játszott a Nyugat ukrajnai kalandjában. Szerették volna megszerezni a gazdag ukrán nyersanyaglelőhelyeket, feldolgozóipart, mezőgazdasági termőterületeket. A dolog viszont úgy alakult, hogy ezek legértékesebb részét már most is az oroszok birtokolják. És mivel jó eséllyel a nagyobb részét uralni fogják az egykori Ukrajnának – most mindegy milyen formában – ezért szinte kizárt, hogy a nyugati “befektetés” a háborúba megtérüljön. Épp elég lesz ezt megmagyarázni vagy más nyakába varrni a tengerentúlon.
Akkor talán Kína? Nos Kínának lenne pénze, sőt nagyon is jelentős kihelyezendő tőkeállománya van. Szándéka is van Európa felé terjeszkedni. Moszkvától vezethetnék Kijeven keresztül is az Új Eurázsia Földhíd gazdasági övezetet. Azonban a legfontosabbal mégsem rendelkezik Kína, ekkora távolságra kihelyezhető hadsereggel, annak folyamatos ellátását is beleértve. S ez nem kis erőt jelent, hanem százezres nagyságrendet. Így hosszas elemzést mellőzve Kínát is kiejthetjük, mivel az egyik legalapvetőbb infrastruktúrával nem rendelkezik ehhez.
Harmadiknak marad Oroszország. Nos, Oroszország talán nem a leggazdagabb, sőt a három potenciális szereplő közül a legkevésbé az. Viszont ez a hatalom már bent is van Ukrajnában. Világos, hogy nekik katonailag pacifikálniuk kell (!) a teljes országot. Rajta is vannak az ügyön. Magától értetődik, hogy kulturálisan és évszázados történelmi távlatokban is a legközelebb vannak a területhez. Ezen háború vereségét az ukránok java a Nyugat számlájára fogja írni, azon okból, hogy nem kapták meg azt a segítséget, amit közvetetten, de ígértek. Fel fognak törni a történelmi ellenérzések a lengyelekkel és a románokkal szemben is. Főleg, ha úgy alakul, hogy mégis megszállnak bizonyos területeket. Ami meg a tőkét illeti, Kína Oroszországon keresztül, illetve az orosz katonai felügyelet alatt annyit fektet be, amennyit csak bír Ukrajna területén. És ehhez még így hadsereget sem kell ideirányítania. Én úgy gondolom, hogy jól ki van ez találva… Egyszer majd a nyugati stratégák is felismerik.
Összefoglalás
Ez lesz tehát a rövid időt kapott ukrán martalóc államnak a vége. Valójában, ha elfogulatlanul nézzük, 1991-től máig egy fokozatos leépülést látunk. Igazából 2014-ig senki nem erőltetett rá direkt módon Ukrajnára rendszert, vezetőt, elitet. Ezek magából az ukrajnai társadalomból származtak. Ez a helyi elit volt az, amelyik szétlopta az országot, ellopta az itt élő emberek jövőjét. Zelenszkij is ezek bábjaként kezdte, hogy majd a Nyugat bábjaként végezze. Ez pedig arra utal, hogy egészen egyszerűen nem volt és nem is alakult ki belső kohéziója ennek az országnak. Mikor a háború küszöbéhez érkezett már (!) a szétesés állapotában volt. A Nyugati “segítség” meg nem volt segítség, csak fel akarták markolni az extraprofitot. Csupán saját önös érdekeiket érvényesítették egy belső ukrán érdekcsoport segítségével. Alig egy évnyi népszerűség után ma már kezd egyre negatívabb színben feltűnni a világ közvéleménye előtt. S borítékolni lehet, hogy ennek a rezsimnek a bukása után, mikor kinyílnak a kijevi hivatalok titkos szekrényei csontvázat tucatjai, ha nem százai fognak kiperegni onnan.
U.i.: Ezt a záró részét a cikksorozatnak szeptember 25-én tettem közzé. Kevesebb, mint két hét múlva, október hetedikén a Hamasz összehangolt terrortámadásával megkezdődött Izrael ostroma. Igen, jól tetszenek olvasni Izrael ostroma és nem Gáza ostroma. Erről már írtam Izrael címmel részletesebben nem sokkal a háború kezdete után. Szeptember végén már vártam, hogy Nyugat erősségei valamelyikét háborúba viszik, de ekkor még erről nem írhattam. Az ukrán ellentámadás elenyészése mutatott erre rá. Sokan ma sem akarják még elfogadni de Ukrajna a Nyugat és annak katonai szövetsége a NATO katonai veresége lett. Bahmut ostroma és az ottani győzelem volt a jel arra, hogy lehet folytatni az előkészületeket. Innentől kezdve a kezdeményezés a Szárazföldi Hatalmak kezébe ment át. Ezt látjuk megvalósulni. Ukrajnában jelenleg már a Végjáték zajlik. Nem csupán katonai értelemben, hanem sokkal inkább politikai értelemben. A kijevi rezsim belső tusáit vívja már. Elsősorban a vereség és a hatalmas veszteségek politikai terhének cipelőjét “keresik”. S nem utolsó sorban, meg kell találni az új vezetőt, aki a kényes manővert végre tudja hajtani.
A Nyugat nem csupán azért hagy fel a támogatással, mert elfogyóban a pénz, hanem mert távolodik az extraprofit is. Sőt, inkább úgy tűnik, hogy veszteséges lett a vállalkozás. Súlyosan negatív lesz a saldo a végén. Márpedig a haszon elmaradása az eredeti vállalkozók kiszállását fogja eredményezni. Ezért látjuk azt, hogy igyekeznek átadni a kissé ütődött csendes társnak a bulit. Az meg hüledezve nézi a dolgot, mivel még önmaga tisztábatevéséhez is segítségre van szüksége…
Nos, szegény ukránok pedig, mit csinálnak közben? Várják az elkerülhetetlent. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de egy olyan ország számára, amelyiknek havi (!) 5 milliárd dollárra/euróra van szüksége az életben maradáshoz, az EU (a kissé ütődött csendestárs) évi (!) 5 milliárdot szavazott meg vagy ajánlott meg vagy mifene. S, hogy a bajaikat tetézzék, még a médiafigyelmet is elvették tőlük. Azért az méltóan pimasz volt, ahogy egyik napról a másikra felszámolták az online közvetítést Ukrajnából és áttelepültek Izraelbe. Valakinek van még kételye?
Tehát summa summárum, hamarosan betagozódik ismét az ukrán hetmanság a nagy orosz cáratyuska kis csatlósai közé és nem fogok csodálkozni, ha nem oly soká egy új ukrán vezér a csecsen Kadirovot megszégyenítő módon fogja Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin kegyeit keresni.