Következmények

Fentebb ugyan már itt-ott érintettem ezt a kérdést, de most szedjük össze rendesen.

Ukrajna hamarosan deklaráltan is katonaállammá válik, ami megfelel az entitás eredeti, 17. századi mivoltának. Akkor ezt Hetmanátusnak hívták, másképp ez volt a Zaporozsjei Had. Ha belegondolunk ez a 17. század fintora a 21. században. Amikor ezt én leírtam – mármint, hogy Ukrajnát katonai mivoltában fogják használni ellenünk 2018-ban – megírta valaki, hogy egy igazi idióta vagyok. Amikor most májusban írtam erről a martalóc létéről Ukrajnának, még mindig idióta voltam. 🙂 Most pedig Zaluzsnyij elmondja ugyan ezt. Ő is idióta? 🙂

No de, fontosabbak a következmények. Ukrajna katonai állammá lesz, mert nem marad semmi más igazi bevételi forrása. Ez azt jelenti, hogy amikor vége a háborúnak, akár csak egy tűzszünettel is, hirtelen ott lesz a feladat, hogy ki és miként fogja ellátni a hatalmasra duzzadt hadsereget. Ne felejtsük el, hogy a hazatérőket nem sok minden fogja várni. Működő gazdaság aligha. Ez nem csak az államnak, hanem az egyéneknek is megélhetési forrás már. Tehát lesz egy eltartandó 3-500 ezer fős fegyverben álló hadsereg itt nekünk Európa keleti kapujában. Ha tényleg felveszik őket a NATO-ba és az EU-ba is, akkor adódik a lehetőség, hogy meglesz az európai hadsereg. Ki fogja fizetni? Hát az Európai Unió. A Nemzetközi Valutaalap számításai szerint Ukrajnának havi 5 milliárd dollárra lenne szüksége az alapvető állami feladatok ellátásához és a gazdaság működtetéséhez. A Bloomberg vasárnapi (2022.10.02.) cikke szerint az amerikai kormányzat azzal állt elő, hogy az EU-val közösen finanszírozzák Ukrajnát. Ez 1,5 milliárd dollárt jelentene „fejenként”. 1,5+1,5=3; 3-5=-2 milliárd. Ennyi lesz az ígéretek szintjén. Az EU ez évi teljes költségvetése 169,5 milliárd euró volt (2023-ban vajon mennyi lesz? Tudja valaki?). Ez a tétel éves szinten 18 milliárd eurót jelentene. Ez az összeg megfelelne az ez évi költségvetés négy tételének: Európai közigazgatás; Biztonság és védelem; Speciális eszközök; Migráció és határigazgatás. Közösen, valószínűleg hitelből biztosítanánk. Ami megint csak valószínűleg az a bizonyos Soros által kitalált örök-hitel lesz. Ha a COVID miatt nem vettük fel, majd felvesszük az Ukrán hadsereg ország-kaszárnyájának felépítése és fenntartása miatt. Hogy lesznek, akik nem akarják majd megszavazni? Tényleg? Ugyan mire való egy Európa-hadsereg? 🙂 Hát, éppen erre. A közös gondolkodás hatékony kialakítására.

Ez így egy jó tervnek látszik, de van egy kis bibi benne. Ez pedig Európa teherviselési képessége. Ez ugyanis már ma is a végletekig van feszítve. Akik ilyeneket számolgatnak, általában megfeledkeznek az időről, mint tényezőről. Kiindulnak mondjuk a tavalyi évből, azt mondva, hogy na, vége a háborúnak, minden vissza áll majd és lesz zsozsó a törlesztésre. No, nem lesz. Mert semmi sem fog visszatérni a múltba. Ez a háború – már látszik – fel fogja őrölni az összes olyan oszlopot, amire Európa és a Nyugat gazdasága épült a II. Világháború után. A vezetékek felrobbantása (2022.09.26-27.) már egy egészen kiáltó jele ennek. Mire ennek vége lesz – talán jövőre –, akkorra az európai gazdaságok elveszítik hagyományos nyersanyagforrásaikat és piacaikat is. De amire most még nem gondolnak, elveszítik azokat a sumák pénzforrásaikat, ami a rejtett kolonizációból ered. Gondolok például itt a franciák nyugat-afrikai pénzszivattyúira vagy a németek közép-európai és mediterrán szivattyúira. Ezekről nem illik beszélni, de ezek is meg fognak szűnni. A mostani egyharmadról ismét meg kellene majd emelni a termelés részesedését a gazdaságban. Mert a 3. szektoros gazdasági rész fog elsősorban összezsugorodni. Ez tömeges munkanélküliséget és egzisztenciális bizonytalanságot fog okozni. (Gondoljunk arra, hogy európaiak tömegei nem rendelkeznek semmiféle szakmával.) Amikor tömegekről beszélek, akkor európai szinten tízmilliós nagyságrendről beszélünk. A vegyipar, az acélipar, a gépgyártás, a mezőgazdaság mind hatalmasat fog zuhanni a jövő éven, mivel az ezekhez nélkülözhetetlen nyersanyagforrások már nem fognak rendelkezésre állni a szükséges mértékben. Ami meg lesz, az többszörös áron lesz. Ez utóbbi viszont a versenyképességet vágja majd haza. Vagyis egymást erősítő folyamatok halmozódnak egymásra az időben. Mindebből a lényeg: nem lesz annyi zsozsó, amennyit az ukrán, bocsánat: Európai Hadsereg igényel. S ebből baj lesz more…

Emlékezzünk a történelem tanulságaira. A korábbi európai zsoldoshadseregek, nagyon hatékonyak tudtak ugyan lenni, de roppant kényes pontjuk volt a zsold megléte. A husziták, a landsknechtek, a svájciak, brabanzonok és társaik katonai vállalkozók alatt működtek. Az egyik legismertebb eseménye a zsold meg nem fizetésének az un. Sacco di Roma 1527-ben, amikor Károly császárnak éppen úgy alakult az anyagi helyzete, hogy nem tudta fizetni a szoldosait.

Ide másolom a Wikipédián található rövid leírását ennek az eseménynek, hogy fogalmaink legyenek a dolog természetéről:

Éjfélkor a kapitányok megadták a jelet, és megkezdődhetett a három napra engedélyezett szabad rablás. Mintegy 30.000 katona és gyülevész martalóc indult zsákmányszerző útjára. Házról házra haladó, szisztematikus gyilkolás, rablás kezdődött. A templomokat, palotákat, kórházakat és magánházakat kifosztották és felgyújtották, a lakók és a személyzet ellenállást tanúsító tagjait lemészárolták, a nőket megerőszakolták. A saját házukban elfogott polgárokat kegyetlen kínvallatásnak vetették alá, hogy elrejtett értékeiket megszerezzék. Az arisztokraták és a legmagasabb főpapság erődszerű, nehezebben bevehető palotáinak kapuját lőporral robbantották fel, vagy a ház teljes lerombolásával fenyegetve annak gazdáitól csillagászati összegű pénzbeli megváltást kényszerítettek ki. Ugyanígy jártak el az elfogott főnemesekkel, gazdag kereskedőkkel és egyházi főméltóságokkal is: életüket (és néha a szabadságukat) hatalmas összegű váltságdíj lefizetése fejében tarthatták meg.

A nagyobb hatékonyság érdekében a spanyol bíborosok palotáiba a németek törtek be, a német bíborosokéiba a spanyolok. Az olasz kapitányok helyismeretük révén csalhatatlanul megtalálták a leggazdagabb házakat, és pénzt, kincseket zsaroltak honfitársaiktól. A császári lovasság parancsnoka, V. Károly egyik legkiválóbb katonája, Ferrante Gonzaga herceg saját édesanyjának palotáját „látogatta” meg. Isabella Gonzaga gazdag menekülők tömegeit fogadta be a házába, saját fia ezektől szedett be 10.000 arany forintot.

A nőket – köztük a kolostorokban élő apácákat is – a katonák tömegesen megerőszakolták, és heteken át a tábori bordélyokban fogságba vetették, és prostitúcióra kényszerítették. Életben maradt szemtanúk szerint a város piacterein a katonák úgy adták-vették az elfogott apácákat, mint a keleti rabszolgapiacokon. Mai elemzések úgy számolnak, hogy a pusztítás heteiben legalább 30.000 polgári lakost gyilkoltak le, a város akkori lakosságának felét (!). Korabeli írástudók szerint „az utcákat teljesen beborították a hullák, a kövezetet nem is lehetett látni”. A temetetlen halottak miatt pestisjárvány sújtotta a túlélőket.

Maga Philibert de Chalon-Arlay, Oránia hercege a Vatikáni Apostoli Könyvtárban ütötte fel saját szállását, ezzel megmentette a pápák könyvtárát a felégetéstől és kirablástól. Amikor a szabad rablásra engedélyezett 3 nap letelt, a herceg elrendelte a fosztogatás beszüntetését, de senki sem engedelmeskedett neki. A császári katonák fegyelme széthullott, nem hagytak fel a rablással, mulatozással és a nők megerőszakolásával. Ez katonai kockázatot hordozott: a pápa szövetségesének, Urbino hercegének csapatai Róma közelében álltak, váratlan támadásuk súlyos következményekkel járt volna a városba szorult, nehézfegyverek nélküli császáriakra. De ez a támadás elmaradt.

A tulajdonképpeni féktelen mészárlás és fosztogatás nyolc napig tartott, utána a város rendszeres átkutatása folyt, házról házra haladva. A sírokat és a csatornákat is feltúrták, elrejtett kincsek után kutatva. A fosztogatás során a korabeli Róma páratlan művészi értékeinek, műtárgyainak mintegy 90%-át elrabolták, köztük a templomok arany kegytárgyainak teljes egészét. Sok műalkotást, amit nem tudtak elvinni, tönkretettek. A zsoldosok által begyűjtött zsákmány értékét 10 millió dukátra (20 millió arany forintra) becsülik. A zsoldosok gazdag prédával megrakodva készültek haza.

Tehát Európa a várható gazdasági nehézségek miatt vagy egyáltalán nem fog tudni fizetni már akkorra vagy csak nagyon rövid ideig. További problémát okoz majd, hogy ezek a hatások szerte a világon tüzeket gyújtanak majd. Gazdasági, pénzügyi, katonai hatásai beláthatatlanok az itt zajló háborúnak. Hiszen csak arra gondoljunk, a kelet-ázsiai gazdasági hatalmak, Kína, Japán, Dél-Korea, akár India, Hátsó-India, Indokína mind elveszítik piacaikat termékeik számára. Azokat ugyanis nem kis mértékben épp Európa vásárolja meg. Mindezt megfejeli az energiahordozók szállításának bizonytalanná válása. Mindezek azonban már az amerikai gazdaságot is hazavághatják. Piac nélkül ugyanis, nincs eladás. Afrikába nem fognak megérkezni egy idő után a segélyszállítmányok, az anyagi támogatások, az egészségügyi segítségek. Egészen durva fejleményeket is szülhet ez a háborús válság, ha sürgősen nem zárják le.

Nos, ha a Nyugat nem fogja majd állni a cehchet az elvárt mértékben, akkor ki? Némi téblábolás után aligha marad más patrónus, mint Oroszország. A hagyomány is ezt diktálja. S van is ráutaló kijelentés. Valamikor a nyáron olvastam egy efféle nyilatkozatot, miszerint ha úgy alakul, majd az orosz hadsereg élcsapata is lehet a “győzedelmes” (de legalábbis elszánt) ukrán haderő. Most ez nagyon lehetetlennek tűnik, de volt sok dolog, ami az elmúlt hónapokban megtörtént, pedig azt hittük, lehetetlen. Egy közhangulatot meglepődnénk, milyen gyorsan át lehet fordítani az ellenkezőjére is, ha van valóságalapja. Meglesz hozzá a csalódottság a Nyugatban, a történelmi háttér és a szükség diktálta kényszer. Szerintem az orosz lakosság az ukránokra még ma sem tekint ellenségként, hanem megvezetett szláv testvérnemzetként. Oroszország pedig megbocsájtó anyamedveként öleli majd keblére tékozló gyermekét. És akkor egy eléggé érdekes helyzet áll elő.

Hiszen az oroszok meg fogják tudni oldani, hogy Ukrajnában legyen földgáz, legyen kőolaj, legyen élelmiszer, legyen elektromos áram. Villámgyorsan helyreállítják a főbb kereskedelmi csatornákat. Egyúttal Ázsiában vaskos piacokat is tudnak keríteni az ukrán termékekre. S mindez úgy történik majd, hogy a Nyugatnak sikerült egy legalább milliós, ha nem két-hárommilliós hadsereget a keleti határai mentére telepíteni. Mármint az orosz-ukrán haderő képében. Mivel fogják ezt ellensúlyozni? A 400.000 fős bővítésből sem lett semmi. 

Európa keleti kapuja nyitva áll. Valójában nincs jelen olyan haderő, amelyikre alapozni lehetne. Tragikomikusnak hat, hogy könnyen lehet, hogy az a hadsereg, amit Európa zsoldosseregének szánnak, lesz Európa romba döntője. Merő hozzá-nem-értésből… Robert C. Castel többször is mondta, több fórumon is, hogy arra kellene törekedni, hogy az oroszoknak ne kelljen mozgósítania, mert – teljesen logikus – ha egyszer egy tömeghadsereget mozgósítunk, az onnantól egy komoly kockázatokat szül meg. Vagy hogy Bismarckot említsem: „Száz módját is tudom annak, hogyan csalogassam ki az orosz medvét a barlangjából, de egyet se, hogy visszavigyem.” Nos, a Nyugatnak sikerült az eleje, de egy pillanatig sem gondolkodtak azon, miként fog visszatérni hazájába.

Számunkra, magyarok számára is van következménye a felderengő vérvörös jövőnek. A születő ukrán hetmanság ugyanis a szomszédunk. S tudjuk, hogy úgy fogalmazzak, neheztelnek ránk. A tétlen haderőnél nincsen rosszabb. Ha pedig mérlegeljük a geopolitikai lehetőségeket, akkor látjuk, hogy az ukránok számára mi leszünk a legkisebb ellenállású közeg. A kis siker is siker, a kis falat is falat, gondolhatják. Emlékszünk, hogy volt már egy koma, amelyik belengette, hogy két óra alatt a Balatonnál lesznek, ha akarják. Ha két óra alatt nem is, de két hét alatt, alighanem. Erre pedig sem az országunk (társadalmunk), sem a hadseregünk nincsen felkészítve. miért? Mert az elitjeink hívő emberekből állnak. Hisznek az 5. cikkely szentségében. A történelemből meg nem szeretnek tanulni. Hogy is írta 2400 éve Thuküdidész:

Minden szerződés annyit ér, amekkora hadsereg támogatja.

Az egyszer elindított történelmi folyamatot soha sem lehetett visszaparancsolni a szelencébe. Most sem fog sikerülni.