Nos, a szomszéd sztyeppén éppen világok harca kezdődött el. Na nem Huntington értelmében, hanem a világhatalmi átrendeződés értelmében. Erre elkerülhetetlenül számítani lehetett, azonban mégis kínos és fölöttébb veszélyes számunkra, hogy ez a szomszédságunkban indult meg.

A hazai politikai elit arra számított évtizedeken keresztül, amióta 1991-ben felbomlott a Szovjet Unió, hogy Ukrajna hozzánk hasonlóan megindul a nyugatias fejlődés útján. Talán ezért és talán azért is mondott le a Kárpátaljával való egyesülés lehetőségéről, mert egyszerűen nem volt meg a kellő spiritusz. Szolgalelkű, provinciális gondolkodású értelmiségünk elébb mindig keres egy gazdit, akitől engedélyt lehet kérni. Az engedélyt pedig nem kapták meg. Mindegy, ez már a múlt elmúlt lehetősége.

Nos, tehát reménykedtek egy békés megoldásban, de ehelyett megkapták – és velük mi is megkaptuk – a másik megoldást. Ukrajna nem lett nyugatias demokrácia, hanem épp egy teljesen meglepő irányba fordult. A nyugatosoknak meglepő, a történelmet és annak szabályszerűségeit ismerők számára egy nagyon is valós forgatókönyv valósul meg. Ukrajna ismét Hetmanátus lesz.

A Hetmanátus

Mi is az a Hetmanátus, mi a hetman? Maga a hetman szó a német hauptmann kifejezésre megy vissza. Jelentése katonai vezető, emberek-feje. Korábbi változata a captain, ami pedig a latin caput: fej szóra megy vissza. A lengyel-litván unióban a hetman a második katonai vezető volt az uralkodó után.

A hetman szó (a 15. századig capitaneus, etman) kezdetben csak a király által kinevezett kapitányt vagy kisebb egység parancsnokát jelentett. A király hetman tábornokot és udvart is kinevezett, ezeket is bármikor elbocsáthatta. A 16. század végétől a funkció életre szóló funkcióvá vált. A 16. századtól a szó általános hadvezért (latinul: dux exercituum) jelentett. Ekkor hozták létre a Korona és Litvánia a Hetman állandó hivatalát, a lengyel és litván fegyveres erők főparancsnokát a Lengyel-Litván Nemzetközösség idején.

Kezdetben a hetman címet az kapta, aki a király nevében a hadsereg egészét vagy egy részét irányította. Ezt a posztot eredetileg háborús vagy hadjáratok időszakára ítélték oda, de 1581-től megkezdődött az élethossziglani hetmanok kinevezése minden adminisztratív és parancsnoki feladat ellátására. Sok esetben az uralkodó vette át a parancsnoki feladatokat. A hetman ezután az első beosztottja maradt. A hetman méltóságának külső jele a buzogány és a hetmankonty volt.

A hetman hatáskörébe tartozott a hivatásos fegyveres erő szervezése, a zsoldoscsapatok toborzása és a tömeges mozgósítás. A hetman privilégiuma az volt, hogy alsóbb parancsnokokat nevezzen ki, egységeket szervezzen, jelöljön ki, ellenőrizte a katonai kiadásokat és felügyelje a zsold kifizetését. A hadsereg felett is bírói hatalma volt, rendelkezéseit a Sejm határozataival egyenrangúan kezelték. A bírósági eljárásokban is segíthette beosztottjait, például: az ún. katonai vizsgák.

Köteles volt meghallgatni a katonák által sértett civilek panaszait és kárpótolni azokat. A hetman legfontosabb feladata azonban a hadműveletek tervezése és lebonyolítása volt. Az ellenségeskedés során a hetman minden este jelszót adott ki, aminek köszönhetően sikerült megakadályozni a kémek jelenlétét a hadseregben. Bizonyos hatáskörökkel rendelkezett a külpolitikában is, különösen a keleti országok, például Törökország, a Krími Kánság, Moldova és Havasalföld irányában.

Bár a hetmannak nem voltak alávetve udvari egységeknek, királyi őrségek, városok, vármegyék és vajdaságok által felállított fegyveres erőket és magánmágnásoknak, a háborúk során gyakran mégis alárendelték neki.

A 16. század végén a hetman funkciója élethosszig tartóvá vált, és két, kissé elkülönülő hatáskörrel rendelkező funkcióra oszlott. Béke idején a nagy hetman az udvarnál maradt, gondoskodott az általános közigazgatásról és a hadsereg érdekeiről. A mezei hetman általában kisebb hadműveleti csapatokkal a terepen tartózkodott, a határokat őrizte, különösen keleten, ahol a leginkább veszélyeztetettek voltak, miközben ad hoc csatákat folytatott. A mezei hetman alá volt vetve a nagy hetmannak. Mindkét pozíció egymástól függetlenül létezett a korona (a korona nagyhetmanja) és Litvánia (litván nagyhetman) számára. (A Wikipédia lengyel változatából)

Az első ismert zaporozsjei hetman Przecław Lanckoroński (Ляндскоронський Предслав) volt 1513-28-ig. Az utolsó pedig Piotr (Petro) Kalniszewski (Петро Калнишевський), 1764-1775; az ő ideje alatt foglalták el és pusztították el az orosz csapatok a Szics-et.

Tehát a hetman egy lengyel katonai tisztségnév volt. Ezt vették át a kozákok is, amikor saját vezetőjüket választották. Szökött jobbágyok, renitens bajkeverők, ilyen-olyan hatóságok elől eltűnni akarók csoportja volt a kozákság. Területük a tatár kánok és a szláv államok közötti senki földje. A régi kun nyelven cosac őr jelentéssel bírt (nyilván még a rurikida idők kun és rusz fejedelemségek közötti térben), míg más elképzelések szerint a tatár qazaq szabad embert, szabad katonát/fegyverest jelent (ez már a későbbi lengyel-litván és tartár kánságok közötti tér). Magát a hetmanátust igazából Bogdan Hmelnyickij szervezi meg. Mindössze néhány tisztségviselővel (jeszaul, oboznij, szudja, pisar) és nagyon alapszintű területi szerveződésekkel (ezredekbe szervezett vidék, azon belül századok; a jelentősebb települések önkormányzatokkal). Valójában a hetmanátus „intézménye” semmi mással nem foglalkozott, mint a nehezen kormányozható kozák csapatok fegyelmezése és igazgatása, ellátása.

Ez volt a múlt, de modern korunkban is már volt egy kísérlet a hetmanátus felújítására, mégpedig 1918-ban, Szkoropadszkij révén. Április 29-től december 14-ig élt ez a próbálkozás. Létrejöttét a német, osztrák-magyar hadsereg keleti előrenyomulása segítette elő, akik áprilisra kiszorították Ukrajna nagy részéről a bolsevik erőket. Ez alatt a pár hónap alatt némileg stabilizálta a gazdasági, társadalmi viszonyokat, megszilárdította a pénzt, a hrivnyát, létrehozta az Ukrán Tudományos Akadémiát. A német csapatok kivonulása után azonban szinte azonnal megpuccsolták a korábbi anarchista csoportok.

Az 1991-2022-ig tartó Ukrajna egy látszat demokrácia volt. Léteztek ugyan a demokratikus berendezkedésű országokra jellemző intézmények, azonban ezeket valójában a nagyon hamar felemelkedő oligarchák irányították. Gazdasági érdekeik szerint ki az oroszok felé, ki pedig a Nyugat felé tekintgetett. A látható felületeken ugyan ez politikai befolyási harcokként jelent meg, de ez csak a látszat volt. Ukrajna alkalomról alkalomra sodródott a mostani végkifejlet felé.

Az ország szerencsétlensége ugyanis az lett, hogy nem rendelkezett saját államigazgatási múlttal és tapasztalattal. A szovjet idők során kívülről, Moszkvából irányították a területet, ahol a helyi szervek csak a fontos döntések végrehajtói voltak. 1991-ben ez az irányítás egyik pillanatról a másikra eltűnt a fejük felől. A hatalmas gazdasági lehetőségek egyúttal ugyan ilyen méretű befolyásolási igyekezetet szültek a Nyugat részéről. Másrészt a Nyugat és annak vezető ereje az USA, kezdettől azt a lehetőséget látta meg Ukrajnában, hogy itt egy Anti-Oroszországot hoz létre. A zavaros ukrán belpolitikai viszonyok kedvező lehetőséget adtak, hogy a különféle külföldi ügynökségek, Soros szervezetei, emberek százait vagy talán ezreit építsék be az ukrán közéletbe. Az oroszok meg majd másfél évtizedig túl gyengék voltak a jelcini idők alatt, hogy hatékonyan ellenőrizhessék az itteni folyamatokat. Mivel pedig Ukrajnából mindenki többet vett ki, mint amit befektetett, értve ez alatt a saját oligarcháit is, elkerülhetetlen volt a fokozatos gazdasági alászállás. Ez a politika kaotizálódását is eredményezte. És még egy dolgot: a politikai életben meghonosodott és megkerülhetetlenné vált a szélsőséges eszmék jelenléte. 2014-es puccs után a hatalomra juttatott erők már ezen erők befolyása alatt voltak. A Nyugat ekkor kezdte ténylegesen is felkészíteni az országot egy majdani Oroszország elleni háborúra. A krími fiaskó tudatosította, hogy az Ukrán Hadseregnek alapvető változtatásokra van szüksége. Ez el is kezdődött. Azonban egy másik folyamat is elindult, mégpedig a szélsőséges elemek beáramlása. Először még teljesen önálló katonai egységenként, majd később beépülve a hadsereg rendszereibe. Sőt arra is vannak hírek, hogy az egykori NKVD-s csapatok szerepét, azaz a frontcsapatok mögött fegyverrel kényszerítik a harcra a menekülőket. Aki pedig megmakacsolja magát, azt megölik.

Maga a háború ukrán részről épp annyira elő volt készítve, ahogy orosz részről is. Már 2021 márciusában elnöki rendeletben írták elő a Donbassz és a Krím katonai erővel való visszafoglalását. Ahogy közeledtünk február 24-hez, úgy lett egyre nyilvánvalóbb a Nyugat katonai segítsége. Aki figyelte a történéseket elképedve tapasztalhatta, hogy mennyire mereven zárkóztak el az Oroszországgal való tárgyalás elől a nyugati vezetők. Gyakorlatilag Oroszország önkéntes jelcini fordulatát várták volna el a szabad rablás újraindításához. Közvetlenül a hadjárat megindulása előtt pedig Zelenszkij még további olajat öntött a tűzre Ukrajna atomfegyverrel való rendelkezésének megemlítésével.

Ne feledjük, hogy közben Amerikának Kínával való versenyfutása is nyílt szakaszába ért. Trump országlása és Biden több, mint kínos győzelme a demokrácia paródiája volt már. Ennyi erővel akár be is jelenthették volna a szenilis Biden beiktatását (a drága választási hercehurca mellőzésével). Afganisztán menekülésszerű elhagyása valószínűleg ennek a nagy katonai akciónak az előjátéka volt. Hogy Kína és Oroszország (Európa) felé összpontosíthassák erőiket és figyelmüket.

Az Ukrajnában zajló háború azért indulhatott meg, mert a tengerentúli urak felismerték a világban folyó folyamatok végleges voltát és már elfogadták az egypólusú világ bukását. Ugyanis ők is tudnak számolni. Azonban szeretnék a maguk számára a lehető legnagyobb falatot kihasítani, illetve a felemelkedő entitások számára a lehető legnagyobb gondot okozni, a lehető legtöbb aknát maguk után hagyni.

Az USA-nak két olyan terület van, amit vadászterületként „él meg”, amit magának „követel”: az amerikai kontinens (Monroe doktrína) és Európa (ahonnan elitjei származnak). Egy több központú világ esetén, ahol a dollárnak már nincs privilegizált szerepe a Közel-Kelet már nem elsőrangú érdekszférája. Ezért itt csökkenni fog amerikai szövetségeseink szerepvállalása. Kínával szemben pedig egy nagyon hangos utóvédharc folytatódik.

Nos, Európa. Ez egy érdekes kérdés. Ugyanis sok elemző értetlenül áll az előtt, hogy Amerikának, bár Kínával van igazi versenye, mégis furamód Európában kezd háborút. Mi lehet ebben a logika? Szerintem a fent említett dolog, Európa, mint zsákmány megszerzése és a több központú világrend tényének elfogadása. Mivel én nem nagyon hiszem, hogy hülyék lennének az Amerikai háttérintézményeknél, az értelmet keresve döntéseikben jutok arra a következtetésre, hogy bár valóban Kína a legnagyobb gazdasági és később katonai kihívója az Egyesült Államok vezette Nyugatnak, mégsem mehetnek neki katonailag, és gazdaságilag is csak csínján, mert Kína bírja a Nyugat ipari termelésének javát. Ezt nem vághatják most el, mert akkor heteken belül a földön feküdne maga a Nyugat is. A Nyugat és Kína között egy kölcsönös függés van még jelenleg. Kína termel és kereskedik bőszen, azonban szűkében van az energiának, ami nélkül meg ő feküdne a földön heteken belül. A Nyugat már nagyobb részt csak kereskedik, részben fejleszt és nagyobb részben a jövedelemszivattyúk hozamából él. Európa sem energiával nem bővelkedik, sem termelési kapacitással, sem pedig munkaerővel. Ezért lesz zsákmány most.

A szerep

És itt fog bejönni Ukrajna szerepe. Hogy miként állt ez elő nem tudom. Vagy eleve is ez volt a mesterterv – ami olyan fokú előregondolkodást jelentene, ami a konteo-k körébe tartozik már – vagy ami életszerűbbnek hat, hogy menet közben körvonalazódik megoldásként. Az látszik, hogy az ukrán haderő, ha az oroszok nem támadnak, fegyverrel tett volna kísérletet a Donbassz megszállására és a Krím visszafoglalására. Ezért építették fel azt a 80-120 ezres csoportosítást, amit most aprítanak az oroszok Donyecktől nyugatra (a harkovi taktikai siker ellenére is). Továbbá ennek a haderőnek a fő vezetési erődje volt az Azovsztálban elrejtve, ahol a nyugati katonai vezetők – két altábornagy és számos törzstiszt, drónvezetési központ, tervezési hely. Ebből a vereségből csak mostanra épült fel a nyugati vezetés és kiizzadta magából a Harkov-i áttörést, ami azért mostanra ki is fulladt. Erre a háborúra a nagyközönségen kívül mindenki készült. Az európai vezetők természetesen a nagyközönség körébe tartoznak…

Milyen szerepe lehet Ukrajnának az Európa-zsákmány megszerzésében? Egyáltalán miért? Ahhoz, hogy Európát zsákmányként megszerezhesse az amerikai nagybácsi, elébb zsákmánnyá kell tenni. Azt hogyan? Úgy, hogy a zsákmány egy védekezésre képtelen entitás. Célkeresztbe kerül, észleli, hogy zsákmány lesz, de sem védekezni nincs már ereje, sem elfutni (ideje). Ehhez Európát meg kellett fektetni gazdaságilag, de durván. Ezt úgy gondolták elérni, hogy le kell választani a könnyen hozzáférhető és viszonylag olcsó nyersanyagbázisról, Oroszországról. Miért fontos ez? Mert egy ipar versenyképességének egyik alappillére, hogy mennyiért és milyen biztonsággal jut hozzá az energiához. Ráadásul a vegyipar például egyáltalán nem tud működni földgáz és kőolaj nélkül. Ehhez kellett Ukrajna, amit jól felhúztak és mint egy óriási lendkerekes autót nekilöktek Oroszországnak. Nem igen gondolták, hogy ilyen sokáig eltart a háború, de azt biztos remélhették, hogy az orosz beavatkozás miatt meg lehet hozni az embargókat, amik így is be lettek vezetve – egyébként számomra meglepő kidolgozottsággal – és azt is, hogy az ukrán területeken egy masszív gerillatevékenység bontakozhat ki, ami hosszan nagy orosz fegyveres erőket köt majd le. Mikor látszódott, hogy nem lendül támadásra a teljes orosz armada és, hogy ezért elhúzódik a küzdelem, megkezdődött az a furcsa játék, amit mindmáig láthatunk.

Ugyanakkor egy érdekes fejleménye is lett ennek a korlátozott háborúnak. Ukrajna alig észrevehetően elkezdett átalakulni és felvenni azt a formációt, amit történelmi létezése során mindig is mutatott.

Gazdaság

Amikor ez a háború elindult, Ukrajna – ami 1991 óta eltelt 31 év alatt – gazdaságilag és társadalmilag szinte teljesen szétesett. A felszín alatt, de így volt. Ukrajna, mint ország működését oly szinten szövi át a korrupció, hogy erősen feltételezhetjük, valójában az működteti. Rendszeres külföldi segélyek nélkül már a háború előtt sem tudott volna működni, azóta meg találó kifejezés az, hogy lélegeztető gépen van. A háború azonban még ezt is hazavágta. Egykori területének 20%-át már elveszítette, de még messze a vége. Az eredetig 42 millió fős országnak hivatalosan csak 35 millió lakosa van (a Donbassz és a Krím nélkül). Viszont már a háború előtt is mintegy 5 millió fő dolgozott idegenben, akik java már nem fog hazatérni. További 8-10 millió fő távozott az országból a háború alatt. Ezeknek óvatos becslések szerint is csak 20%-a szándékozik visszatérni. Ez azt jelenti jelen állás szerint, hogy az egykori 35 milliós létszámból ténylegesen talán csak 20-22 milliós lakosság van/lehet. Mivel az ipar jelentős része az elvesztett területeken van és a mezőgazdaság jelentős területei is, ezért a maradék lakosság csak ki tudja miből él. A történelmi példákból tudható az is, hogy az ilyen menekülthullámokban nagyobbrészt a képzettebb emberek mennek el, illetve itt a már kint lévők családtagjai is. Nemrég lehetett olvasni, hogy az államigazgatás létszámát is 30%-kal csökkentik, ami szerintem az eddig elvesztett hivatalnokgárdát jelenti. Még hivatalosan is 35%-os GDP veszteséget jósolnak ez évre. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ez csak az alja a valós értéknek, hiszen egy megrogyasztott, szétdúlt országról beszélünk, ahol még messze nincs vége a harcoknak.

Akkor viszont miből élnek hat hónapja? A Nyugat segélyeiből (eddig mintegy 17,4 milliárd dollár, októberig) a hazai fedezetlenül nyomtatott bankjegyekből, illetve háborús kötvények vásárlásával a Nemzeti Bankjuk által. Ami persze furcsává teszi azt az állítást, hogy alig van infláció. Ma már szinte semmit sem vizsgálnak Ukrajna gazdálkodásában, hanem egyszerűen bemondásra kellene elhinni mindent.

A hadsereg-valuta

Tehát van nekünk egy országunk, aminek a gazdasága helyén vagy egy rom, a társadalma helyén van egy rom és az igazgatása helyén is van egy rom. Ráadásul ezek nem kis része már az orosz támadás előtt is romos állapotban volt. A kérdés az, hogy akkor miből éljenek majd ezután? Nos, mindössze egy dolog van Ukrajnában, ami működik és pénzt is hoz: a Hadsereg. Ez az egyetlen valutája ennek az országnak. S ma már ehhez igazodik minden más ott. Ehhez vegyük hozzá azokat a nyilatkozatokat az ukrán vezetés hangadóitól (Aresztovics, Podoljak, Kuleba), hogy legyen Ukrajna a NATO gyakorló terepe (persze kövér zöldhasúakért cserébe), vagy az újabb – ha figyeltünk –, hogy a nagy létszámú, akár egymilliós ukrán hadsereg a háború után is maradjon fegyverben, hogy az európai Közös Hadsereg lehessen (szintén kövér euró milliárdokért/havonta). Ha nem is lesz milliós hadsereg fegyverben tartva, de sok százezrest lehet fegyverben tartani – ha van, aki eltartsa őket. S vajon hogy nézne ki a földrészünk így? Van az amerikaiaknak 60 ezer katonája szerte Európában. Az EU országainak összes fegyveres ereje, főleg, ha a tényleges fegyveres szolgálatot végzőket nézzük, aligha éri el az ukrán hadsereg jelenlegi létszámát. Sőt! Szerintem, kiindulva hazánk hadseregéből, szerintem a felét sem éri el, s az is teljes szétszóratásban található a kontinensen fölöttébb vegyes fegyverzettel. Sőt: jelentős erők különféle missziókban vannak elaprózva. Ami meg a harckészséget illeti fényévnyi lehet a különbség. Itt üt vissza az az elképzelés, hogy a modern nyugati hadseregnek kicsinek, azon belül is kisebb nagyon hatékony egységekkel rendelkezőnek kell lennie. Mint az elhárítás esete a migrációval: amíg csak egy-egy embert kell figyelni tökéletes, amint ráküldenek egymilliót a rendszerre, hatástalanná válik. A különleges műveleti egységek minden képességük ellenére is hatástalanokká lesznek egy tömeghadsereggel szemben. Európa lényegében véve védtelen.

Tovább–> A születő Hetmanátus