Október 6.

 Bármelyik év október hatodikája 1849 óta.

Lássuk először a Habsburgok által kivégzettek neveit:

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen – Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly

Ezek a nevek örök, égő vádként tornyosulnak a magyar történelmet vérbe borító, álnok Habsburgok fölé. Ők jelképezik a nemzet öntudatát és önbecsülését a kitartóan jelen levő megalkuvással, pártütéssel, árulással szemben. Mert az önállóságnak nincsen alternatívája. A Habsburgok pedig épp ezt akarták ekkor is a víz alá nyomni. S mivel nem sikerült, vérgőzös hangulatba kerültek.

Akkorra már rég idejétmúlttá lett ez a fából-vaskarika ország, Ausztria. Mint döglődő bölény csapkodott maga körül, mert majdnem sikerült a pokolba küldeni ezt a Szörnyet. Bizony, ha nincsenek az oroszok, a nagyképű Haynau a bukott vezérek padján végzi. De mivel megsegítették tévedésből, kicsinyes bosszúhadjáratba kezdett a Szörny. Azóta sem kértek bocsánatot, még ennyire sem tellett a habitusból.

Ezen a napon is tisztán látszik mennyit ér és mit is jelent a Nyugat? Hogy mik is valójában azok az “európai értékek”… Semmi más, mint árulás, ököljog, rablás és rombolás. Ezt világították meg a hősök életükkel, döntéseikkel, halálukkal.