Földvári Tamás blogja

Tegnap felrobbantották az Északi Áramlat gázvezeték mindkét ágát.

Mit jelent ez? Mivel Németország gázellátása függött ettől és ameddig épek voltak lehetőséget adtak a gazdasági rend visszarendeződésére. Ez most nem létezik. Németország gázellátása – mivel erre alapozták energiarendszerük gerincét, ipari termelésük javát – a német gazdaság versenyképességét jelenti, sőt most már a puszta termelést is. Gondolkodjunk a teljes képben. Mi fog most összeomlani? A teljes német vegyipar. A német élelmiszeripar java, beleértve az olyan dolgokat mint a kenyérsütés, az éttermek, a gyorséttermi hálózatok – nesze neked McDonalds. Az energián keresztül az iparuk olyan léket kapott most, hogy ha eddig kiszervezgették a termelést és az irányítást – például hazánkba – akkor a következő hetekben pánikszerű menekülésnek leszünk tanúi. Gyanítom, hogy a német tőke hatalmas adatcsomagok formájában hagyja el Németországot már talán a jelen pillanatban is, amikor ezt a kis írást írom.

Mi Németország? Európa gazdasági, politikai motorja. Az euró a német birodalmi márka, az EU pedig a IV. Német Birodalom. Most ez a szív hiperventillálni fog. Ezért lett Európa zsákmány.

Mert a zsákmány neve: Európa. Ez az egész kavarás ezért van. Nem, nem Kína, Oroszország vagy főleg nem Ukrajna a kiszemelt zsákmány. Az amerikai birodalom Európát szemelte ki zsákmánynak. Mennyit találgatták, hogy miért Oroszországba köt bele Amerika, amikor deklaráltan és logikusan is Kína a legnagyobb jövőbeli versenytárs. Nekem is furcsa volt. Zavart éreztem az Erőben. Itt valami nem stimmel. Lehet, hogy Biden már szenilis mint a föld, de a háttér agytrösztök nem idióták. Ezért kerestem az értelmét ennek. És lassanként kitisztult a kép.
Mindig abból indultunk ki, hogy az amerikai birodalom meg akarja tartani egyeduralkodó szerepét a Világban. Ezért kerestük az okot, hogy vajon ebből, miként jön ki Kína „legyőzése”. Hát tévedtünk. Szerintem már Trump elnöksége azt jelezte, hogy Amerika agytrösztjei felfogták a többpólusú világrend létrejöttének elkerülhetetlen voltát. Szerintem számolni ők is tudnak. És kiszámolták, amit sokan kiszámoltunk, hogy ez be fog következni. A Trump csapat válasza erre az volt, hogy forduljunk befelé és gyűjtsünk erőt a későbbiekre. A demokraták – tehát a pénzbirodalom urai – pedig arra jutottak, hogy ha nem tudjuk legyőzni, álljunk az élére. Ebből pedig mi következett? Logikus is, hogy akkor szerezzünk meg minnél többet a Világ erőforrásaiból és törjünk a lehető legtöbb borsot a leendő „uralkodó-társak” orra alá. Ezért vonultak ki oly gyorsan Afganisztánból. Ezzel lerövidítették a „frontvonalukat” és felszabadítottak jelentős összegeket, amik erre a területre voltak elkülönítve korábban. Jegyzem meg itt: hol vannak az onnan kivont erők? Mert Ukrajnában és Európában nem tűntek fől…
Tehát megnézték mit kell mindenképpen megszerezni, megtartani. A Monroe-elv (1823) az amerikai kontinenst jelöli ki saját területként. Az I. Világháború után pedig, de főként a II. Világháború után Európa volt a másik „előkert”. 1991 (a Szovjetunió bukása) után Európa megindult egy nagyon komoly egyesülés irányában. Azonban ez akkoriban még egy önálló gazdasági-hatalmi pólus lett volna. A közép-európai államok csatlakoztatásával azonban olyan jelentős gazdasági erő jött létre, ami már komolyan veszélyeztette az USA dominanciáját hosszú távon. Ugyanis az immár Putyin vezette Oroszország bejelentkezett gazdasági partnernek, nyersanyagaival, hatalmas területeivel. Ekkor azonban a semmiből előbukkant a 2008-as válság, a migrációs válság, a jogállami válság, az arab tavasz, az ukrán első válság, a klímahiszti, a gender hiszti, a BLM és társai, majd az energia válság, majd az ukrán-orosz háború. S meglepő módon, ha helyes irányból nézzük, mindnek egy eredője van: Európa fokozatos alárendelődése az USA-nak.

Tegnap azonban szintet léptünk. Az eddigi események során bekövetkező veszteségek most felszorzódnak. Ez a pillanat olyan, mint a Gyalogkakukk rajzfilmben a prérifarkas kapaszkodik tíz körömmel a szakadék szélén, de a gyalogkakukk odacsíp és amibe eddig kapaszkodott, most aláhull. És a farkas szemei elkerekednek, benne a felismeréssel: most jön a zuhanás. Ez az a pillanat.
Ebben a pillanatban vált Európa zsákmánnyá. Mikor lesz egy állat zsákmánnyá? Amikor a ragadozó már olyan távolságra van, hogy az áldozat már akkor sem tud elfutni, ha észre veszi a támadót. Amikor a sas közelebb van az ürgéhez, mint amennyi időbe telne eljutni az üreglyukhoz, a menedékhez. Azaz sem ereje, sem menekülési lehetősége nincs az áldozatnak. Ebben a pillanatban válik zsákmánnyá, nem akkor, amikor már meg is ragadják a karmok.
Európa mostantól van ebben a helyzetben. Már sem ereje nincs egy küzdelemhez, sem esélye a menekülésre. Zsákmánnyá lett. És ez volt a valódi cél is. Ezt vezette fel az ukrán-orosz háború is.

Manapság sokat hallunk a NATO standardokról, hogy azok milyen nagyszerűek, milyen fejlettek stb.

Valóban van nagyon hatékony szervezési elve a NATO hadseregeknek, amik korábbi háborús tapasztalatokon alapulnak. Raj szinten, szakasz szinten, század, ezred, dandár, hadosztály szinten.
De van egy minden mást (is) megelőző elv. Ez a 0. standard. Így szól:

Soha se támadj meg olyan ellenséget,

amelyik vissza tud lőni.

Megfigyelte már valaki, hogy a NATO és elődje a Szövetségesek a két világháborút leszámítva, soha sem támadott meg magánál nagyobb erejű vagy csak közelítő erejű ellenséget?  Amerika és szövetségeseinek célpontja mindig nagyságrendekkel gyengébb erőt képviselő állam volt. Csak akkor támadtak, ha az ellenség felett meg tudták szerezni a légi fölényt – napok alatt -, elsöprő volt a hírszerzési fölény, el lehetett szigetelni az ellenfelet, voltak belső embereik, és a világ többi részét legalább távol lehetett tartani katonailag.

2022. február 24-ig ez sikerült is. Most azonban behúzták a tutit. Ukrajna, korrupt és gátlástalan vezetéssel önként vállalkozott a martalóc szerepre, nem más, mint Oroszország ellen!
A Nyugat valós döntéshozói jól láthatóan nincsenek a helyzet magaslatán. Saját maguk gyártotta véleménybuborékjaik mélyéről üzengetnek ki. Miközben észlelték a rájuk leselkedő végzetes demográfiai összeomlást, arra jutottak, hogy soha máskor nem lehet jobb idő megvalósítani a 18. század füstös értelmiségi szalonjainak lázálmait, Utópia szivárványos világát. Ha beledöglünk is…

A NATO pedig ennek lenne az ökle standardjaival. Csak hát a Világ valósága nem rokonszenvezik az utópiagyártók elképzeléseivel.

Mert a NATO egy valóban nagy és modern fegyverrendszerekkel ellátott katonai szervezet. Valóban van – elvileg és papíron – vagy hatmillió mozgósítható katonája.  És valóban, valóban, valóban…

És az elmúlt évtizedekben nem is láthattunk mást, mint diadalmas pusztítást szerte a Földön. Korea, Vietnam, Libanon, Falkland szigetek, Grenada (igen nagy győzelem volt! 🙂 ), Koszovo, Szomália, Líbia, Szudán, Irak, Afganisztán. Igaz sok ebből legfeljebb döntetlen, de azért a pusztítás ott is meggyőző volt. Bár figyelmes megfigyelő észreveheti, hogy volt ami kimaradt. Kuba, például. Nicaragua, például. Irán, például. Szíria, például.

Minden háború egy-egy ellenféllel. Minden háború sokkal gyengébb ellenféllel. A kivételek pedig? Nos, ott a lényeg: ezen esetekben egy hatalmas ellenféllel kerültek volna szembe, a Szovjetunióval.

És jött ez év februárjának 24. napja. A nap, amikor megdölt a NATO, pontosabban az angolszász vezette világ nimbusza. A dicsőség felhője eloszlott. Az angolok már nem angyalok, nem Isten angyalai, aminek képzelték magukat a Földön. Mert kiderült, hogy a király: mezítelen.

Miért írom ezt? Hát, nem azért nem avatkoznak be Ukrajnában, mert tartanak egy atomháborútól? Hm,… Nem barátaim, nem azért. Azért, mert kiderült, hogy ez az egész beleütközik a „0.” standard-be. Mert kiderült pár hét alatt, hogy az orosz vezetés ismeri a titkot. Vagy e háborúval ismerték fel végleg. Mariupolban. Megismerték és meg is értették, hogy a Nyugat szövetsége nem képes tartós háborút viselni sehol sem a Földön egy magához legalább hasonló erejű ellenség ellen. Erre egészen egyszerűen mind a katonai, mind a gazdasági, mind a társadalmi szerkezete alkalmatlan.

Tegnap olvastam egy cikket a Kárpáthír oldalán, amit hozott a Híradó is, hogy a német Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegek egy hónapig bírták a napi 100 lövésnél nagyobb terhelést. Az ember itt elhül egy kicsit. Ez nem az első ilyen dolog. Nagyjából, minden nyugati wunderwaffe-ról kiderült, hogy persze-persze nagyszerű meg minden, de köszi nem kell több, inkább adjatok lőszert a régibb fegyvereinkhez. Az meg nincs. De a szomorúbb valóság – legalábbis ránk nézvést, hogy kikkel is vagyunk egy szövetségben és hogy kiktől vártuk a védelmet… -, hogy a modern fegyverekhez sincsen ám korlátlan munició. És most eléggé finom voltam. De nem csak, hogy raktáron nincs, a termelői kapacítás kiépítése is eltartana egy-két évig a pótlásukra.

Ahogy azt Vukics Ferenc cikkében összegyűjti mindazon jellemzőket, amik kritikussá teszik a Nyugat haderejének valós helyzetét. „az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a francia erők részvételével zajló szimulációs hadgyakorlaton az Egyesült Királyság erői nyolc nap után a „kritikus” szintre csökkentették a készleteket.” vagy „Röviden, az Egyesült Államok éves tüzérségi készlete a legjobb esetben is csak 10 naptól két hétig tartana ki Ukrajnában.” Szép ugye? De csak, hogy borzoljam kicsit az idegeket: „A páncéltörő Javelinnek és a légvédelmi Stingerek is egy csónakban eveznek. Az Egyesült Államok 7000 Javelin rakétát szállított Ukrajnának – ami a raktárkészletének nagyjából egyharmada [!]–, és további szállítmányokat terveznek. A Lockheed Martin körülbelül 2100 rakétát gyárt évente, bár ez a szám néhány éven [!] belül akár 4000-re is emelkedhet. Ukrajna azt állítja, hogy naponta [!] 500 Javelin rakétát használ el.” Értjük? Tehát az USA teljes raktári készlete (21.000 db) a Javelin rakétákból 42 napig lenne elegendő Ukrajnában! És még nincs vége: „A cirkáló rakéták és a ballisztikus rakéták kiadásai ugyanígy hatalmasak. Az oroszok 1100 és 2100 közötti rakétát lőttek ki. Az Egyesült Államok jelenleg évente 110 PRISM, 500 JASSM és 60 Tomahawk cirkálórakétát vásárol, ami azt jelenti, hogy három hónapos harc alatt Oroszország az Egyesült Államok éves rakétatermelésének négyszeresét „égette el”. Az orosz termelés mértékét csak becsülni lehet.” Szép! És még mindig van: „Az Egyesült Államokban egyetlen vásárlója van a tüzérségi lövedékeknek – a hadsereg. A megrendelés leadását követően a gyártónak be kell zárnia a gyártósorokat, hogy csökkentse a költségeket.. A kisvállalkozások teljesen bezárhatnak. Új kapacitás létrehozása nagy kihívást jelent, különösen azért, mert nagyon kevés gyártási kapacitás maradt a képzett munkaerő bevonására. Ez különösen nagy problémát jelent, mivel sok régebbi fegyvergyártó rendszer olyannyira munkaigényes, hogy gyakorlatilag kézzel építik meg őket, és sok időbe telik az új munkaerő betanítása. Az ellátási lánc problémái azért is problematikusak, mert az alvállalkozók esetleg a tengerentúlról, esetleg ellenséges országból származó alkatrészekre támaszkodnak.” „A Stinger rakétagyártás 2026-ig nem fejeződik be, részben az alkatrészhiány miatt. A hadiipari kapacitásokról szóló amerikai jelentések egyértelművé tették, hogy a termelés felpörgetése háború idején kihívást jelenthet, ha nem lehetetlen. Az ellátási lánc problémái, a képzett személyzet hiánya és az amerikai gyártóbázis leépülése miatt nem olyan egyszerű a folyamat beindítása.” Irakban „a Kormányzati Elszámoltathatósági Hivatal becslése szerint 250 000 lövést igényelt egy felkelő megölése. ” Elképesztő. Ez ugyanakkor súlyos fényt vet arra, hogy a valóságban milyen is az amerikai tömeghadsereg valódi hatékonysága.

Kezd deregeni, miért van a 0. standard? És, hogy miért nem vállal szerepet a NATO Ukrajnában „testületileg”?  Mert hetek alatt elvérezne. Persze csak akkor, ha egyáltalán fel tudna vonulni az orosz határra…
Mert őszintén szólva erősen kétlem, hogy van képesség katonatömegek keletre vezénylésére, ott az ellátásukra és ami még fő, megfelelő vezénylésükre. A NATO tagállamok elvileg ugyan rendelkeznek 6 millió fő aktív és tartalékos állománnyal. A teljes orosz hadsereg rendelkezik 3 millió fő aktív és tartalékos állománnyal. Erre szoktak hivatkozni a „szakértők” amikor NATO fölényt akarnak kimutatni. Egyebek mellett. Azonban néztek valaha ezen számok mögé? Aligha. A hatmiló katonából mennyi a valóban jól kiképzett? Mennyi a meghalni is merő? Mennyi főt tudnának a harcmezőre vezényelni? Mekkora veszteség láttán törne ki forradalom a hátországban? A korábban megjelenített hadianyag mennyiségek mennyi nap alatt fogynának el? Megannyi súlyos kérdés.

A válasz a legtöbbre az, hogy nem lehet. A legutóbbi NATO csúcson nagy volt az izgalom. Addigra már az értelmesebb katonai vezetők tisztában lehettek a dolgok nem túl rózsás állásával. Ezért is határozták el a NATO erők 400.000 főre emelését a keleti végeken – akármit is jelentsen ez. A németek belengették, hogy 100 milliárd eurót költenek nagy hirtelen a hadseregre és a legnagyobb lesz az ővék. Egyrészt volt már ilyen és annak nem lett jó vége. Másrészt figyelve a még csak kibontakozó energiaválságot, a nyomában megérkező ipari összeomlást, erős kíváncsisággal vagyok, hogy ezt miként is fogják megoldani. A személyi feltételekről nem is szólva. Hol lesz az a sok tízezres katonai létszám a németeknél? Honnan? A németek maguk már az alapvető iparos munkákat sem tudják ellátni, vendégmunkások százezreinek-millióinak bevonásával is csak döcögősen. A 400.000 főre emelt NATO erővel kapcsolatban ugyan ez a kérdés. Mégis honnan lesznek a harcosok? Vagy majd ez is csak a matekban lesz meg… Mert az eltelt másfél hónap arról tanúskodik, hogy ez is ott marad a papíron. Egyszerűen nincs ember.
Ahogy Robert C. Castel írta, miközben a NATO és tágabb értelemben a Nyugat leépítette a kapacitásait a profit érdekében, aközben egyre nagyobb „kötelezettségeket” vállalt. A kettő között pedig egy fokozatosan súlyosbodó rés keletkezett. Amit nem vettek figyelembe. Igen, Fukuyama…

Eddig nem tudtuk, hogy létezik a 0. standard. Most már viszont azok is tudják, akik ellen vezették az ukrán martalóc válogatottat. Mariupol a fordulópont. Az orosz vezetés ott tudta meg mi is van a függöny mögött. Mindenfajta hírszerzési ismeret nélkül is merem állítani, hogy ott az Azovstal bunkerjaiban nem biolabor volt – ez volt a porhintés -, hanem egy felsőszintű vezetési pont. Ezt aláhúzza a két magasrangú amerikai és kanadai altábornagy és tábornok jelenléte is. Mindketten a szárazföldi erők magasrangú vezetői voltak hazájukban. Nem valószínű, hogy rajharcászatot oktattak az Azov ezred gyalogjainak…
Sokkal valószínűbb, hogy a Donbass területén összpontosított ukrán haderő (AFU) tényleges vezetői voltak, akik a Donbass és a Krím visszaszerzésére csoportosított 80-120 ezres jól fölszerelt és kiképzett haderő hadműveleti irányítói voltak. Azonban sem ők, sem a küldőik nem számoltak azzal, hogy az orosz vezetés mindenre el van szánva. Azt gondolták, hogy nem mernek egy átfogó hadműveletbe kezdeni. Csakhogy mertek.
Amit nekünk úgy tálalnak, hogy a „villámháború” ideje, az valójában a felderítés volt, egy egész hadsereggel. Az orosz hadsereg felderítette, hol vannak a főerők, mennyire mozgékonyak, milyen vezetési stílust képviselnek és másodlagosan talán remélték, hogy maradt valami a szláv testvériségből (ez utóbbiban tévedtek, mert nem maradt semmi). Valami ilyesmit csináltak 1944 tavaszán a Krímben, amikor a magukat beásó Wermacht egységeket egy látszat támadással lőállásaik felfedésére késztették, majd az így bemért helyekre pusztító tüzérségi tüzet zúdítottak. A német védelem gyakorlatilag összeomlott. Ahogy az ukrán védelem is manapság.

Az szerintem mindenki számára világos, hogy itt a Nyugat háborúzik az újjászülető orosz birodalommal. Illetve a felemelkedő új hatalmakkal. A dolog érdekessége az, hogy valójában valamennyi főszereplő alapvető és súlyos problémákkal terhelt. A Nyugat túlélte önmagát, szellemi tőkéjét elvesztette, a népesedési háborút szintúgy elvesztette. Belépett a felszámolódás spiráljába és nem látszik, hogy akárcsak felismerni is képes lenne a bajok forrását.
De az orosz birodalom szintúgy vergődik saját erejének lanyhulása miatt. Gazdaságilag sosem volt igazán erős, a népesedési fronton ugyan úgy vesztésre áll, mint a Nyugat. Ami mégis felé billenti a mérleg nyelvét, az, hogy a társadalom nem szívta magába az egoizmus, a nihilizmus, az önfeladás mérgét.
Kína bár hatalmas, épp ez a bajainak forrása. A hatalmas termelési kapacitás kívánja a vásárlói kör szélesítését, azonban a tevékenységük – a Nyugat és Amerika legyőzésének vágya – ennek ellen hat.
Az amerikai vezetés abban téved, hogy Európát el akarja ásni és felvevőpiaccá degradálni. De ez nem fog menni, mert az elindított folyamatok azt eredményezik, nagyon hamar, hogy a Nyugatot fenyegető veszélyek épp itt, Európában fognak a felszínre bukni. Valahogy olyan Amerika, mint a jelenlegi vezetője, egy öregúr, aki a jelen bajaira, fiatal kora megoldásait szeretné ráerőltetni. Csak hogy a II. Világháború dicsősége már elmúlt – mindenki számára. Az akkori győztes társadalmak már sehol sincsenek. Ezért menekülnek talán előre, de csak a biztos halálba.

Addig viszont marad a 0. standard. Ideig, óráig…

Valószínüleg az utolsó a Nyugat számára.

Egy hír jelenet meg, miszerint komolyan felmerült, hogy amerikai „tanácsadók” menjenek Ukrajnába koordinálni a logisztikát, a fegyverszállításokat, a hírszerzést. Egyrészt ez már korábban is megvalósult, hiszen nagyon magas rangú amerikai¹ és kanadai² katonai vezetőket fogtak el az orosz fegyveres erők még Mariupolban, másrészt nyilt titok, hogy minden fontos hírszerzési adatot, műholdas felderítést megkapnak az ukrán fegyveres erők. A jelen hír arra utal, hogy megkezdik a hivatalos NATO jelenlétet Ukrajnában.

Pedig maga a háború, az Orosz Föderáció, bővebben a Feltörekvők (BRICS államok bővített értelemben) és a Nyugat (a NATO és szatellitjei) között már el is dőlt. Mivel az Ukrán Hadsereg képében és szereplésével a NATO mérkőzik Oroszországgal. Ukrajnát 2014 óta mindenképp, de tágabb értelemben 1991 óta a Nyugat készíti fel erre a mostani háborúra. A gazdaság területén – bár ezt inkább hagyjuk is (Hunter Biden) – a logisztikában, a kiképzésben, részben az átfegyverzéseben. Ahogy maguk az ukrán vezetők is emlegetik, Ukrajna a NATO gyakorló és bemutató terepe. A két elfogott tábornok és a valószínűleg velük lévő és szintén elfogott tisztikar a Donbass ellen felvonulásban lévő ukrán haderő valódi vezérkara volt. Ezért voltak Mariupolban, az Azovsztal erődjében. Nem, ott nem biológiai labor volt, hanem vezérkari irányítóközpont. A tényleges, nem a színházi valahol Kijevben. Tetszenek érteni? Ezért volt olyan fontos az elfoglalása és az elfoglalás módja is. A biológiai labor csak fedősztori volt még az oroszok részéről is. Azért, hogy a kotnyeles nézőközönség teljesen más irányban kereskedjen. Ez igaz a magukat lelkesen sztoriba vető biztonságpolitikai elemző céh tagjaira is.
Nos, ott szenvedte el a háborút eldöntő vereségét a NATO, tehát az USA vezette Nyugati (angolszász) koalíció. Mert ott az irányítás bukott meg, a vezetési elvek. Látszott is, hogy gyakorlatilag fejetlenné vált a felkészített sereg. Mostanra tért vissza valamennyire az irányítás, de már túl későn, mert közben súlyos technikai és lélektani vereséget is szenvedtek. A zöm, a derékhad elbukott. Ami most zajlik – nem tudom persze, hogy ezt felfogták-e a NATO vezérkarában – az utóvédharc, menteni a menthetőt. Bár szerintem még nekik sem világos, hogy mi is menthető még? Ebből a cikkből épp ez hallatszik ki.

Mit tudhatunk meg az elmúlt évtizedek amerikai és/vagy NATO háborúiból? Ha eléggé szemfülesek vagyunk, akkor azt, hogy a NATO direktívák, híres NATO standardok arra alkalmasak, hogy a Földön egy vagy legfeljebb két, erősen lokalizált, a Szövetséges (értsd: angolszász) erőknél egy vagy több nagyságrenddel gyengébb ellenféllel szemben lépjenek fel a siker reményében. A gyengeséget értem a technikai eszközökre is, de legfőképpen a szervezettségre.  Ezen kívül elengedhetetlen, hogy megszerezhessék a felderítési, logisztikai és légi fölényt. Hosszabb intenzív harcok már magát a Nyugatot is a földre dobnák. Ezt láthatjuk a szankciós politika kudarcában. A Nyugat gazdasága és társadalma már rég nem a termelésből él, hanem a 3. szektorból. Az USA gazdasági teljesítményében 2/3 részt tesz ki ez. Ez viszont csak, akkor működik, ha van gazdasági vérkeringés. A maradék termelés is Ázsia termelési bázisaitól függ. Alig pár nap készlettel rendelkeznek az üzemek, de a boltok is. Ugye emlékszünk? Ázsia és Afrika és Dél-Amerika a feltörekvők körébe tratoznak, akik a Nyugat egykori kifosztottjai. Nos, tőlük függ valójában a jólét errefelé…
Az ukrajnai háború pedig igazolta azt a korábbi gondolatomat, hogy hasonló vagy közel hasonló ellenféllel szemben biztosan alul maradnak. Oroszországgal szemben pedig egészen egyszerűen reménytelen vállalkozás lenne. Most mégis tovább tolják a biciklit ebbe az irányba. Onnantól kezdve, hogy  március 31-én lelőtték a talán Roger L. Cluotier altábornagyot szállító Mi-8-as helikoptert a projekt összeroskadt. Egy hónapra rá meglett Cadieu is. Persze, tudom véletlen, meg orosz propaganda. De azóta teljes Luganszk oblaszty orosz ellenörzés alá került, napi 500-1000 fős veszteséget szenved az „ukrán” haderő. És eltűnt valahogy az orosz bizonytalanság is. Vagy ez csak nekem tűnt fel…?

Tehát a NATO vezetésű ukrán haderő szembekerült a valósággal. És a valóság még ettől sokkal súlyosabb tényekkel is szolgál. Kiderült, hogy a NATO elvek nem működnek egy tömeges, hosszú időn át tartó harc alatt. Sem az emberi tényező miatt, sem pedig az anyagcsata miatt. Ahogy ugyanis Vukics Ferenc egy cikkében kimutatta, hogy „A Nyugatnak se fegyvere, se lőszere, se embere, de még pénze sincs a háború megnyeréséhez„. Ezalatt a meglepő állítás alatt azt kell érteni, hogy ugyan a NATO rendkívűl fejlett fegyverrendszerekkel rendelkezik, azonban ez és főleg a lőszekészletek, a gazdasági-ipari háttér, egy mindössze egy-másfél hónapos ukrajnai intenzitású küzdelemhez lenne elég. Mármint az orosz fél katonai intenzitását alapul véve, hiszen azzal szemben kellene helytállnia. Addig tudna paritásban maradni, utána egyszerűen elenyészne. Ugyan papíron kétszeres létszámfölényben van az orosz hadsereggel szemben, de kérdem, abból a 6 millió katonából, ami elméletben van, mennyit tudna az orosz határhoz vezényelni? És ott tartani? Hónapokig vagy akár évekig? Például logosztikával, hogy boldogulna? Az ipari termeléssel (aminek fajsúlyos részei valójában a Nyugat országain kívűl vannak), miként támogatná ezt? Sehogy. Látva a modern embert, a nyugati embert én úgy gondolom jó, ha minden ötödik fegyverest lehetne igénybe venni. Ez 1,2 millió fő, aminek fegyverbe állítása és hadianyaggal való ellátása – logisztika – egy csodával lenne egyenértékű. Az Orosz Föderáció hadserege a tartalékkal együtt 3 millió főt tesz ki. Ők otthon vannak, saját ellátó bázisaik közvetlen közelében. Egy felújított Honvédő Háború eszmélye kebelén. És ők nem félnek meghalni a hazáért. Ez utóbbi vajon mennyi nyugati, individualista, LMBTQ-izé, vegyes hátterű ember mondhatja el?
1941-ben a Barbarossa-terv alapján 3 millió fővel, 3000 harckocsival, 2500 repülővel támadtak a németek. És végül totális vereséget szenvedtek. A németeknek ezért tudniuk kellene, mit jelent az, amikor Oroszország mozgósít. A 3 millió fős teljes orosz haderőt (hivatásosok és tartalékosok egyaránt) 20 millió fős lakossági tartalékból lehetne kiegészíteni, akik szintén voltak valamikor katonák. És a brit titkosszolgálattal szemben én nem igen hiszem, hogy gondjaik lennének egy akár 10 milliós hadsereg felszerelésére és lőszerrel való ellátására. A Kelet-Európai Síkság nem Irak.

Tehát mibe fognak a demokrata vezetésű, újmarxista értelmiségi elitek Amerikában? Egy új Vietnám történet felépítésébe, úgy, hogy meg vannak győződve (?) a sikerről. 

1 Roger L. Cloutier Az amerikai hadsereg altábornagya, akit 2020-ban neveztek ki a Szövetséges Szárazföldi Erők (LANDCOM) parancsnokának. Ez a szervezet a Izmirben székel 2012-es létrehozása óta. Feladata, hogy  a közel-keleti, afrikai és az orosz térség "fenyegetéseire" figyeljen és ha kell válaszolni tudjon, katonailag, a szövetséges erők összehangolásával és még  ki tudja mivel.  Nos, ő az aki orosz állítások szerint fogságba került Mariupolnál. A minden ténytől független tényellenőrök, mint pl.: CNN, és társaik cáfolják ezt és hanmísított illetve hetekkel korábbi képeket  mutogatnak a cáfolat igazolására. A Google keresője is csak ezeket szórja ki. :) Viszont az tény, hogy azóta maga a tábornok - tudtommal - élőben sehonnan sem jelentkezett, interjút sem adott. 

2 Trevor John Cadieu Tavaly szeptemberben vette volna át a Kanadai Szárazföldi Erők parancsnokságát. De "váratlanul" sexuális zaklatással vádolta egy alkalmazottja. Majd lemondott katonai szolgálatáról. A lemondó levelet - hogy-hogy nem - Mariupolból küldte. 

Talán itt lenne az ideje, hogy elgondolkodjunk az EU tagságról.

(Eredetileg ez egy Facebook-os hozzászólásként indult, de olyan téma, ami megérdemli, hogy alaposabban is kifejtsem.)

Ukrajnát lerohanta az orosz hadsereg. Ez egy tény. Ahogy az is tény, hogy erre minden alapot szolgáltattak az ukrán és a nyugati vezetők.

Hosszú út vezetett idáig, legalább nyolc éves. Valahogy nem hittük, hogy egyszer csak elszánják magukat az orosz vezetők és nem engedik tovább a nyugati nyomulást. Mert az nyilván való, hogy a Nyugat nyomult keletre, mind közelebb az orosz területek szívéhez. Ukrajna maga csak egy stróman volt. Egy csinált ország végvonaglása.

Viszont ez a történet szépen beleillik abba a sorba, ami 1990 óta zajlik, Európa keleti felének összetákolt államai bukássorozatának. Elbukott elébb a Szovjetunió, majd Csehszlovákia, majd Jugoszlávia. Ukrajna kicsit nehezebben bomlik fel, mivel nagyhatalmi érdek és az oroszok szándéka is az volt, hogy egyben maradjon – és legyen az övék. Most már látszik, hogy az egész nem lehet orosszá, hanem csak az a része, ahol valóban nagyobbrészt orosz lakosság él. A térkép világosan mutatja, merre irányulnak a hadműveletek. Azt kell mondjam, hogy egy nagyon alaposan átgondolt logika mentén építették fel a hadműveleti terveket. Messze nem csak a látszólagos tisztán katonai szempontok mentén, hanem a hadjárat utánra is gondolva.

A seregtestek épp csak karcolják a nagyobbrészt ukrán területeket. Szerintem nem is fognak jelentős területeket megszállni a nyugati részekből. Most két fő csapásirányt látok:

• Az egyik  arra irányul, hogy bekerítsék és felszámolják az ukrán hadsereg javát alkotó csoportosulást, ami a szakadár köztársaságok határain települt az elmúlt években. Itt van a haditechnika java és a szélsőséges csoportosulások fegyveres erejének java is. Alighanem erre értette Putyin a nácitlanítást;
• a másik az orosz ajkú és ezért nagyobbrészt oroszbarát területek megszállása és persze a főváros, Kijev blokkolása vagy elfoglalása (ha lehet).

Tanácsok honfitársaimnak és a nemzetnek

Első tanács

   Kerüld a médiát, ahogy csak erődből telik!

A média, azaz a hírközlés nem érted van. Maga a szó közvetítést jelent. A görög μέσος, μέση, μέσον, középen levő, közbülső, középsőt jelent. Egyfajta közvetítő közeget értenek rajta, lényegében manapság a tömegtájékoztatást. Ez a szó is sokatmondó. Tömeg tájékoztatás. Tömegeket ér el, tömeges mennyiségű. Eredetileg újságlevélként jelent meg Angliában a 13. században. Ekkor még kéziratosan. Az első nyomtatott újságlevél Triesztben jelent meg 1475-ben és a krími Caffa városának oszmánok általi elfoglalását adta hírül.

Kezdettől a puszta hírüladás mellett a közvélemény befolyásolása is feladata volt az újságoknak. Ebben csak az volt eltérő, hogy ki befolyásolt. Ez mára hihetetlen mértékben erősödött fel. Elgondolhatjuk, hogy egy sok száz éve tartó folyamat, szakma mennyi és mekkora tapasztalatot tudott felhalmozni a tömegek befolyásolása területén? És itt meg kell állapítsuk, hogy mi magyarok épp akkor vesztettül el saját országunk irányítását, amikor ezek a technikák kiteljesedtek. 1526 és 1541 között lényegében véve összeomlott és felszámolódott a Magyarok Országa. Névleg ugyan meg lett tartva, azt a Habsburgok nem számolták fel, de a vezetést fentről lefelé, szívós következetességgel gyűrték maguk alá és fosztották meg a magyar népet a valós önrendelkezésétől. Ennek pedig hangsúlyos része volt a tájékoztatás uralása is. Ettől az időtől kezdve nem mi magunk írjuk a saját történelmünket. De az akkor megszülető sajtó sem a magyar nemzet érdekeit szolgálta. Így elvesztettük mind a nemzedékeken átívelő, mind a napi szintű tájékoztatás, hírközlés feletti ellenőrzésünket.

Az első több, mint másfél évszázad (1526-1699) alatt a folyamatos háborúk miatt annyira kivéreztünk, hogy már csak „beteg emberként”, könyöradományként tudtuk elszenvedni az oszmánok kiszorítását hazánk területéről. Ennek ára azonban az volt, hogy helyükre a Habsburg önkény lépett. Fel sem merült már Magyarország függetlensége. Erőtlenségünket mi sem jelzi jobban, hogy a sokat ígérő Rákóczi függetlenségi háború alatt nem tudtuk összeszedni minden erőnket. S ez után hosszú időre – egészen 1848-ig – alárendelődtünk az idegen hatalomnak. Sajnos, mivel értelmiségünk már Mátyás király alatt is végzetesen nyugatos lett, az alárendelődés eszméje nemzedékről nemzedékre mérgezte egyre jobban a közgondolkodást, nem is igen volt, aki megjelenítse a magyarok valódi függetlenségét. Akik a tájékoztatást működtették, mind elkötelezett nyugatosok voltak, akikben csupán az jelentett különbséget, hogy milyen mértékben függjünk a Nyugattól. Így kell mind a mai napig értelmezni a hazafiasságot is hazánk értelmiségijei között.

A sajtónkat, így a közgondolkodás alakítását az emberek gondolkodásának mikéntjét idegenek vagy idegenek befolyásolta magyarok uralták és uralják mind a mai napig. A dualizmus ideje alatt ez azzal romlott tovább, hogy a városi, főleg a fővárosi alsó és közép értelmiségből verbuválódó médiamunkások, írók, költők, újságírók magukba szívták a balos, liberalisztikus eszméket, amik mind a jakobinus szellemiségből eredeznek. Ez és a hagyományos nemesi uralkodó réteg súlyos helyzetfelismerési zavara, társadalmi léptékű tévedései oda vezettek, hogy 1918-ban, történelmünk egy igencsak kényes pontján a társadalom képtelen volt a védekezésre, a helyzetfelismerésre és a cselekvésre. 1918 őszének országvesztése, majd az ezt szentesítő Trianon-i békeparancs tovább rombolta a közgondolkodás egészségét. Ezután jött a II. VH pusztítása, majd az azt követő bolsevik terror, ami a maradék lehetőséget is elvette tőlünk saját dolgaink kibeszélésére.

Végül megérkezve a közeljövőhöz és a jelenhez azt látjuk, hogy az erőszakkal erőbe kerülő bolsevik, balos értelmiség 1990 után simán megtartotta uralkodó helyzetét a tömegtájékoztatásban. Erre rakódott rá az elmúlt harminc évben a beszivárgó, illetve itt kiképzett ál-liberális értelmiségrész, akik egyfajta neo-bolsevik eszme mentén vakon és süketen kiszolgálják az összeurópai, nyugati jakobinus diktatúrát. Ezek ugyanazokra az egyetemekre jártak, ugyanazon baráti körökbe tartoznak. Különféle alapok segítségével három évtizede utaztatják ki leendő értelmiségi embereket, hogy gondolkodásukat a megfelelő irányba tereljék. Még a köztük lévő hangos civakodások is arról szólnak valójában, hogy ki uralkodjon rajtunk?

Mindezeket látva mondom neked, honfitársam, magyar testvérem:

Ne higgy a médiának!

Bármerről is fúj a szél, nem a te érdekedet szolgálja. Ne nézd a híradókat. Ne fuss a megmondó emberek után. Nem tudod ellenőrizni valódi szándékaikat. Továbbá tudd, hogy azok az emberek mind anyagilag, mind előremenetelileg érdekeltek a te befolyásolásodban. Híradók, vitaműsorok, betelefonálós műsorok, de a show-műsorok, a filmek, a klippek, a valóság show-k – amik a legkevésbé sem spontánok, hanem patikamérlegen kiszámítottak – és bizony még a tehetségkutató műsorok is, mind-mind a te befolyásolásodra és tudatod irányítására vannak megtervezve és legyártva. Igen, jól olvasod: legyártva. Mert gyártják a híreket, nem szolgáltatják. Gyártják a „valóságot” nem bemutatják. Figyeljétek meg, s aki tud emlékezzen vissza, hogy amikortól megjelentek a valóság show-k és társaik, még az országos választások is egyfajta össznépi kiszavazó show szintjére züllöttek le.

S a legújabb fenyegetés rád nézve, barátom, az un. közösségi hálók megjelenése. Elébb úgy tűntek fel, mint ártatlan ismerősoldalak, ahol az emberek megoszthatják élményeiket ismerőseikkel. Nos, hol van ez már! Ezek egyfajta összetett, szoftveresen irányított és az AI – mesterséges intelligencia – segítségével modulált vélemény monitorozó és irányító felületek. Benézel a Facebookra és mit látsz? Az emberek egymást mocskolják, hol országos, hol helyi, hol akárcsak puszta személyes körben. S mindez itt épült fel a szemünk előtt! Ez az igazi emberhalászat. A Gonosz is halászik. Mivel ezek közös jellemzője, hogy csak rövid megnyilvánulások érvényesülnek, lehetetlen valóságosan kibeszélni egy fontos dolgot. Egy-két mondatban csak vagdalkozni lehet. A felhasználók – azaz ti – belekerültek egy örvénybe, egy körhintába, ami egyre jobban lehúz mindenkit. Süllyedtek egyre lejjebb és lejjebb. Mert amint részt veszel a sárdobálásban, magad is bűnrészes leszel. És mivel vádol a lelkiismereted, lassanként belesüppedsz a jó előre előkészített mocsárba.

Mulatságos és szomorú is látni, hogy az un. értelmiségiek, még a hazafiasok is magától a Facétól, Twittertől, a Google-tól stb. remélik a „megértést” és a megoldást. Mintha Petőfi, Ferenc Józsefhez írt volna egy alázatos feliratot, hogy lesz szíves a magyaroknak megadni a szabadságát, mert az így igazságos. Ezek magáncégek, valószínűleg háttérhatalmi bekötöttségekkel. Ezektől távol kell tartanunk magunkat, nem hozzájuk dörgölőzni.

Ezért hát a tanács: Kerüld a médiát, minden alakjában. Ismereteidet ismerősöktől, valós, általad is ellenőrizhető és ellenőrzött forrásokból szerezd! Ez nagyon fontos. Te használd a közösségi felületeket, ne azok használjanak téged trójai falónak. Ahogy a számítástechnikában vannak trójai vírusok, úgy működnek ezek a közösségi hálók is. Csak ott az egyes számítógépek felett veszik át az uralmat a kártevő programok, itt meg te magad leszel a hamis hírek továbbítója. Te leszel, akit használnak. Ugye nem valami jó gondolat? Pedig részt veszel a hangulatkeltésben, ami nem a te érdekedben van kitalálva. Fűrészeled az ágat a többiekkel együtt, magunk alatt.

További tanács ehhez: Soha ne írj le semmit meggondolás nélkül! Soha!
Pont az érzelmekre hatnak. Az indulatot igyekeznek felkelteni, feltüzelni benned is. Mert, aki indulatos, nem gondolkozik. S ha már egyszer megbánt valakit, nem tudja visszaszívni. Mert – s ez egy újabb fontos dolog: legtöbbször nem is ismered azt, akinek nekirontasz a neten. Így azt hiheted, hogy ez rád nem háramlik vissza. Pedig visszatér hozzád az indulat. Az eldobott sárlabdacs végül a te ábrázatodon fog loccsanni. Ezt csak azért csinálják, hogy részekre darálják a társadalmakat. Mint egy edényben forralt víz. Ami egyszer csak felrobban. S szétveti magát az edényt is. És ez itt a lényeg: Az edényzet felrobbantása. Mert az edény, az a társadalom, amiben élsz. Az van a célkeresztben, s persze benne te is.

Ez volt az első tanács.