Megjelenítve: 1 -3 / 3 eredményből
Biztonságpolitika Geopolitika Geostratégia

Stratégiai célok – nyugatias narratíva

Egy Facebook bejegyzésre reagálok ehelyütt, amit Dr Somkuti Bálint írt Orosz stratégiai célok Ukrajnában címmel. És mégsem. Ugyanis a téma túlhaladja önmagát, miközben készül. A fenti mondat csupán az első szándékot mutatja. Most, amikor befejezem már nem igazán erről van szó, hanem inkább a saját véleményem kifejtéséről. Így is kérem kezelni. Természetesen erről már én …

Biztonságpolitika Geopolitika Geostratégia

Ostsiedlung, Drang nach Osten, Cordon Sanitaire, Bukaresti Kilencek

Kezdjünk neki tehát. Most ebben az írásban, olyan dolgokról fogok értekezni, amit ebből a szempontból nem sűrűn lehet olvasni. Oka ennek az összefoglalásnak, hogy Közép-Európában felpörögnek az események és a NATO, Steadfast Defender 2024 nevű összetett gyakorlata januártól egészen júniusig bezárólag zajlik. Ebben 90.000 katona, 31 NATO ország és Svédország vesz részt. Az Atlanti óceántól …

Biztonságpolitika Geopolitika Geostratégia

Omladozik a Colosseum

Sic transit gloria mundi Occidentis Nos, Tucker Carlson olyat tett, ami a földre viszi a nyugati médiát. Nincs mese, ez egy médiatörténeti pillanat. Hangos reccsenéssel az évtizedek alatt (!) felépített Colosseum (értsd: médiabirodalom, véleményformáló nagyipar) megnyekkent. Ezt egyszerűen nem tudják már megfoltozni. Ez olyan, mint amikor a Titanic találkozott a jégheggyel. A Kapitányon és a …