Azt hiszem, a hazai értelmiség legnagyobb problémája és ezzel együtt az elmúlt öt évszázad (1490-től) feltűnően sorjázó kudarcainak is oka az, hogy elhitte azt a hamis (Habsburg) narratívát, miszerint választani kell Kelet és Nyugat között. Amiből a Nyugat jelenti a haladást, míg Kelet jelenti a primitívséget, az autokráciát stb.
S valóban így van? Ténylegesen ugyanis mit jelentett számunkra a Nyugat? A gyakorlatban. Szolgaságot, kifosztást, megaláztatások sorozatát. 1490 óta. Előtt pedig felforgatást, lázítást, folytonos beavatkozást a belső ügyeinkbe. Miért nem tűnik ez fel? Nos, ha megvizsgáljuk a hazai értelmiség és az elitek valós történelem tudatát, hogy mikortól tekintik valójában Magyarországot történelmi jelenségként, akkor az a Reformkor. Ami előtte van – még a napóleoni háborúk is – a legendák világa. Figyeljük meg, hogy miként csapódik ez le a művészeti alkotások világában. Amennyiben megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy az alkotások döntő többsége a Reformkorról és az utána valóktól szól. A korábbi időkből alig-alig van feldolgozott téma. Ebben egyébként a filmek világa a legárulkodóbb. Hiszen nem is kell mást említeni, hogy milyen csúfos módon bukott el a Hunyadi film a „legnemzetibb” kormányzat alatt. Megjött az ötlet, ami valóban jó volt: Legyen egy nagyszabású mozifilm Hunyadi Jánosról, a Nándorfehérvári diadalról. Pénz volt, amennyi kell. Mégis a megvalósulás elébb egy szánalmas, tragikomikus forgatókönyvbe fulladt. Igazi, posztmodern zagyvalék, jó drágán, amiben lényegében véve kiröhögték a belpesti elfuserált értelmiségiek a magyarságot, közpénzen. Majd ennek kiderültével a hazafias, konzervatív értelmiség jól megbuktatta a forgatókönyvet. És büszke vala önmagára. Csakhogy ezzel együtt magát az ötletet is kidobták és el is szivárgott a lelkesedés. Mire derült itt fény? Arra, hogy hiába volt egy jó szándék a politikai vezetés részéről, hiába teremtették meg a gondolat anyagi feltételeit, maga a szellemi közeg, maga a közgondolkodást valóban irányító értelmiség alkalmatlan, mert szellemi alapállása ellentétes a magyar múlt feldolgozásával.
Másként pedig: hol születik meg a hazai értelmiség, mi a szellemi forrásvidéke? Nos, az Germánia elsősorban, kisebb részben Itália. Bécs, Prága, Krakkó, Bologna, Párizs, majd később Wittenberg és Hollandia és Svájc egyetemei. Nagyjából Mátyás uralkodása idején mintegy másfél ezer magyarországi tanult ezeken az egyetemeken. Mátyás halálának idejére ezek a nyugaton végzett emberek irányították a hazai közgondolkodást. Ugyan még nem az első vonalból, hanem másod és harmadvonalas tisztségviselőkként. És miként viselkedtek, mi volt működésük tényleges vektora, iránya? Mert azóta mindig csak a későbbi értelmezésnek eleget tevő aspektusokat emelik ki. Míg a Habsburg/Nyugatosch narratívát nem igazoló részt kihagyják. Ugyanis, ha megvizsgálom a kérdést azt találom, hogy ezen nyugaton tanult értelmiségiek, vezető pozícióba kerülve mind árulókká lettek előbb vagy utóbb. És nem mást, mint a nemzeti uralkodót árulták el. Janus Pannonius története ennek az értelmiségi felfogásnak máig ható példája. Innen származik az értelmiségünk Nyugat felé fordulása.
Miért nem tűnik fel az éles határvonal 1490 előtt és után? Miért nincs rákérdezés? Miért? Nekem ez volt az első, amikor értelmemmel felértem a történelmi folyamatokat: Miért? Miért történt így? Miért magától értetődő a kifelé igazodás, amikor ez soha sem okozott sikert? Mindig kudarcot eredményezett. Ha megnézzük, valójában soha sem lett megvizsgálva és főleg hitelt érdemlően igazolva a nyugatos irányultság üdvös volta.
Megelőzőleg viszont egy normális európai nagyhatalom történelemképét mutatja az országunk. Atillától Hunyadi Mátyásig minden nagy uralkodónk ugyan azt a stratégiai tervet valósította meg. De annak a tervnek nem Róma vagy Bizánc, Wittenberg vagy Róma, Brüsszel vagy Moszkva (avagy Peking) volt az alapvetése. Az eredendő alap a Kárpát-medence mint hatalmi központ volt. Azóta, amióta a hunok itt berendezték egy nagy európai birodalom alapját. Miért? Mert a germánokat nem tartották kulturált társaságnak. Ahogy amúgy senki sem. A rómaiak sem és a bizánciak és az arabok sem. És okkal. Ezt a mintát követték a jelentős uralkodók, akik sikeresek is voltak. Akik pedig ettől eltértek lettel a vereséget szenvedők.
1490-ben a Hunyadi Mátyás által felemelt elit lett árulóvá önnön rövidlátása miatt. Ezt ugyan mostanság is igyekeznek elkenni a korral foglalkozó történészek, mindenféle utólagosan alkotott történelmi szükségszerűségre, meg begyűrűzésre hivatkozva. Hunyadi Mátyásnak miért nem gyűrűztek be a hatások? Az 1490-es Magyar Királyságot nem lehet összevetni az 1526-ossal. Sajnos a történészeink igen csak adósak maradtak azzal, hogy kellőképpen aláhúzzák annak a másfél-két évnek a pusztításait, ami Hunyadi Mátyás halála után, az általa felemelt elit árulásának a következménye volt. Ebben a rövid időszakban ugyanis a korábbi évtizedek (!) minden eredményét elégették a puszta személyes haszon és hatalomvágy oltárán. Amit a Hunyadiak tettek 1440-től, Nándorfehérvár első jelentős ostromától kezdve 1490-ig, Hunyadi Mátyás országszervezői munkájáig bezárólag. Ez mind odalett. 1490 november második felében, amikor Habsburg Miksa fizetetlen zsoldosai kirabolják és megsemmisítik Hunyadi Mátyás síremlékét és magának a nagy királynak a tetemét is meggyalázzák, előre vetítik a Habsburgok minden károkozását, minden sötét tulajdonságát. Szomorú, végtelenül szomorú, hogy öt évszázad is kevés volt, hogy megtanuljuk ezt a sötét és baljós leckét.
De rövidre fogva az igazodási pont számunkra mi magunk vagyunk. A választás kérdése pedig csak egy figyelem elterelés. Amíg ugyanis ez létezik, addig uralkodni fognak rajtunk, szolgák leszünk. És itt a végén a mondatnak van egy hatalmas pont a történelem részéről. Ha és ameddig ezt nem tudjuk megugrani, minden eredmény ideiglenes lesz, ahogy az volt az elmúlt öt évszázad zsákutcás poroszkálásában.
Ez nem lehetőség kérdése, hanem feladat.